Noora Louhimo: "Továbbra is küzdeni fogok az egyenlőségért!"

2024. június 02. 17:42 - Jurancsik Eszter

440972548_18393823939073247_5979857737265503766_n.jpg

Június a Pride hónapja, amely a közhiedelemmel ellentétben nem a "melegek hónapja", hanem mindenkié, aki meri vállalni önmagát. Noora Louhimo, a Battle Beast énekesnője soha nem titkolta, hogy mer kilógni a sorból, merész fellépőruhái és kiegészítői is ezt tükrözik. Instagramján a következőket tette közzé a Pride kapcsán:

Csodálatos Pride hónapot az LBTGQ+ közösségek és mindenkinek, aki egyetért az egyenlő szeretet, az önfelvállalás és szexualitás mellett. Remélem, hogy egy nap egy olyan világban élhetünk, ahol az egyenlőség minden közösségben természetes lesz. Nőként sajnos még mindig tapasztalok egyenlőtlen bánásmódot, és úgy tűnik, hogy egy bizonyos fajta szexizmus beépül az emberek alapvető viselkedésébe (amit otthonról hoztak), és néhányan nem is veszik ezt észre.

- kezdte sorait a finn csillag, majd eképpen folytatta:

Szomorúan látom/hallom, hogy a nők kritizálnak más nőket és azok szexuális kifejezésmódját vagy feltűnő megjelenését/öltözködését. A szégyenkezés palástját nem a nők találták ki, ám sajnos az önkifejezés támogatása helyett inkább károgunk és aljaskodunk. Az, hogy mit mondunk a másikról, abból ered, hogy hogyan látjuk magunkat és a saját félelmeinket. Vessük le ezeket a szégyenköpenyeket, és égessük el őket máglyán. Álljunk egymás mellé. Álljunk azok mellé, akiknek szükségük van rá. Bújjunk mások bőrébe, és értsük meg, hogy az egyenlő bánásmód nem mindenki számára természetes dolog, hanem minden nap meg kell érte küzdeni.

Így zárta gondolatait:

Attól, hogy úgy öltözöm, ahogy akarok, tiszteletteljes és egyenlő bánásmódot kérek, erős akaratú, ambiciózus és céltudatos vagyok, kiállok másokért és magamért, még nem leszek kurva. Attól, hogy sírok, beszélek az érzéseimről/gondolataimról, és mindenkivel érzelmes vagyok, nem leszek gyenge. Erőssé és boldoggá tesz, ha nyíltan önmagam vagyok. Ugyanakkor másokat is bátorítani és támogatni akarok, hogy ugyanezt tegyék. Ezért viselem a bátorság szarvát, és tovább küzdök az egyenlőségért ebben a világban, ahol gonoszság van, ahol mások fölé pozícionáljuk magunkat, ahol szűk realitások és kapzsiság van. Remélem, hogy a saját példámmal legalább egy kicsit hatással tudok lenni arra, hogy az emberek hogyan viszonyulnak egymáshoz.

 

 

 

komment

Timo Somers-szel készít közös dalt Kobra Paige

2024. június 01. 13:07 - Jurancsik Eszter

441876158_995026845314788_5513795760348261498_n.jpg

Nem kevesebb, mint öt dallal örvendeztette meg eddig rajongóit a Kobra And The Lotus frontasszonya, aki először 2020-ban említette meg, hogy szólóban is kipróbálná magát. A terveket tettek követték, a kanadai csillag elkezdett dolgozni első albumán, amelyről hallhattuk a Love What I Hate, az Under One Sun, a Thank You, a Freedom és legutóbb a HOTT. című szerzeményeket.

Az énekesnő elmondta: minden egyes dal a lelkének egy-egy darabja, szólóalbuma pedig eredetileg tavasszal jelent volna meg, ám különböző okok miatt nyáron esedékes a korong boltokba kerülése - konkrét időpont még nincs, de ahogy elhárulnak az akadályok, bejelenti a dátumot.

A különleges hangú Kobra tegnap árulta el: jövő héten hatodik szólódala is megérkezik, amely a Dreamer címet fogja viselni. A tétel június 7-én debütál majd, és egy vendégzenész is szerepel majd benne - az illető nem más, mint a Delain egykori énekes-gitárosa, Timo Somers.

 

komment

Júniusban érkezik a Slave To Sirens albuma

2024. május 30. 16:14 - Jurancsik Eszter

412992631_887912493337458_8933997165122707656_n.jpg

A 2015-ben, Bejrútban alakult thrash/death metal banda, a Slave To Sirens tavaly kapott igazán erőre, amikor megtalálták új énekesüket a magyar Tóth Anita személyében. A Lilas Mayassi gitáros által alapított zenekar november végén adta ki az Extinguish The Sun című felvételt, eközben készült az album is, amelyről eddig konkrétumokat nem lehetett tudni.

A napokban a lányok bejelentették: június 14-én kerül boltokba a korong, amely az "Echoes Of Silence" címet fogja viselni, a csapat pedig első koncertjét is megtartja a szlovéniai Tolminator fesztiválon, amely július 24-e és 28-a között kerül megrendezésre.

444165459_995428659252507_924672068308474729_n.jpg 

komment

Klippremier: Kittie - One Foot In The Grave

2024. május 30. 15:58 - Jurancsik Eszter

kittiebandjune2024_638-ezgif_com-webp-to-jpg-converter_1.jpg

Kevesebb, mint egy hónapot kell várni a kanadai Kittie új albumára, amely "Fire" címmel, június 21-én kerül boltokba. 

Morgan Lander énekes nemrég elmondta: ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondja nekik, hogy valaha új lemezt adnak ki, minden bizonnyal kinevetik az illetőt, aztán mégis aktivizálta magát a zenekar. Morgan és a dobos Mercedes Lander mellett Tara McLeod maradt csak az elmúlt években, miután 2017-ben akkori basszerosuk, a 31 éves Trish Doan tragikus hirtelenséggel elhunyt. A csajok azt az Ivana "Ivy" Vujicot csábították vissza a bandába, aki 2008 és 2012 között egy ciklusban már erősítette őket, az új albumról pedig már három dal is megjelent - az Eyes Wide Open, a We Are Shadows és a Vultures.

A mai napon a negyedik felvezető is megérkezett, amely az One Foot In The Grave címet viseli.

"Ez egy lendületes, energikus dal a halálból való visszatérésről és a hamvainkból való feltámadásról, mondhatni, párhuzamban áll az utóbbi időben szerzett valóságos élettapasztalatainkkal. A múlt démonjainak elengedése, hogy újrakezdhessünk - olyan témák, amelyek mélyen rezonálnak velünk."

- írja a formáció az új szerzeményről.

komment

Cristina Scabbia: "Mélységesen utálom a mesterséges intelligenciát!"

2024. május 28. 15:53 - Jurancsik Eszter

441577481_983044416727945_6492021146202990346_n.jpg

A mesterséges intelligencia (A.I., magyarosan M.I.) futótűzként terjed szerte a világon, és gyakorlatilag alig van már olyan terület, ahol nem használnák az emberek. Ez alól a zene sem kivétel, Sharon den Adel, a Within Temptation énekesnője már többször kifejtette véleményét a témáról, most pedig a Lacuna Coil fronthölgye, Cristina Scabbia is nyilatkozott a témában egy internetes zenei magazinnak - míg holland kolléganője a zeneszerzésben és a videoklipek készítésében rendkívül hasznosnak tartja a mesterséges intelligenciát, addig az olasz énekesnő teljesen más véleményen van.

"Még nem tudok eleget a mesterséges intelligenciáról. Az első benyomásom, hogy mélységesen utálom! Úgy gondolom, hogy sok szempontból érdekes és hasznos lehet, de amire az emberek képesek, az sosem 100 százalékig jó, és ez nem túl jó irányba fog elmenni. Használhatnánk a galaxisok felfedezésére, arra, hogy jobbá váljunk a gyógyászatban és a tudományban, de tudom, hogy sok ember rossz célokra fogja használni."

- kezdte gondolatmenetét, majd eképpen folytatta:

"Ha már a zenéről beszélünk, biztos vagyok benne, hogy az a kreativitás, amit egy érzelmekkel, lélekkel rendelkező emberi lény tud produkálni, remélhetőleg soha nem lesz összehasonlítható a mesterséges intelligenciával. Annyi mindent kell egyesítened ahhoz, hogy zenét írj, hogy érzéseket adj át az embereknek. Az A.I.-nek nehéz ezt átadni, mert nincs neki - még..."

Így zárta gondolatait:

"Az én konkrét véleményem csak annyi, hogy szeretnék még sokáig A.I. nélkül zenét írni.Talán hasznos lehet. Ez az elsődleges meglátásom, mert nem tudok olyan sokat a témáról. Talán nem is akarok olyan sokat tudni róla. Nem is tudom, hogy meg akarom-e ismerni egyáltalán."

komment

Kittie: "A változásokat először mindenki utálja"

2024. május 28. 11:46 - Jurancsik Eszter

kittiebandmay2024_638.webp

Az utóbbi években a kemény zenén belül ismét erőre kapott a 90-es évek közepén virágkorát élő nu metal, köszönhetően az olyan zenekaroknak, mint a Limp Bizkit vagy a Mudvayne. A The Ex-Man podcastjében nemrég a Kittie mesélt a műfajról és annak fogadtatásáról - a kanadai csapat sokáig a nu metalon belül alkotott. A lányok 13 év után, június 21-én adják ki új albumukat, "Fire" címmel, amelyről az Eyes Wide Open, a Vultures és a We Are Shadows című dalokat már hallhatta a nagyérdemű.

A zenei világban bekövetkező változásokat általában utálat fogadja. Úgy tűnik, szinte törvényszerű, hogy egy jelentős és népszerűvé váló új irányzatot kezdetben sokan elutasítanak. A nu metal példája jól illusztrálja ezt: bár lehet, hogy leegyszerűsített zenei formát képvisel, ez nem csökkenti értékét vagy minőségét. Gyakran idő kell ahhoz, hogy a közönség befogadja és értékelje az újdonságokat. Nem ritka, hogy évekkel később a rajongók visszatekintve fedezik fel egy dal fülbemászó jellegét, amit korábban nem értékeltek. Fontos megjegyezni, hogy a látszólag egyszerű nu metal stílus mögött komoly zenei munka áll - a jellegzetes riffek és vokálok megkomponálása valójában összetett és kihívásokkal teli feladat.

- kezdte a téma kifejtését Tara McLeod gitáros, majd a dobos Mercedes Lander a Limp Bizkit dobosát, John Ottót hozta fel példának, mint nagyszerű zenészt.

Az énekes Morgan Lander hozzátette: 

A zenekar már túllépett a nu metal korszakán, és nem áll szándékunkban visszatérni ehhez a stílushoz. Nem célunk újraéleszteni egy olyan hangzásvilágot, ami számunkra már lezárt fejezet. Bár előfordulhat, hogy egy-egy riff vagy zenei ötlet felidézi korábbi munkáinkat, ezeket már a Kittie jelenlegi, modernebb koncepciójával ötvözzük. Véleményem szerint ez az album hangzás szempontjából talán a legjobb, amit valaha készítettünk. Sokoldalú mű, amely több műfajban is megállja a helyét. Az alkotási folyamat során nem éreztük azt a nyomást, hogy bármit is bizonyítanunk kellene. Ennek köszönhetően egy súlyos, érett albumot hoztunk létre, kiváló dalszerzői munkával.

 

 

komment

Tuomas Holopainen elégedett a Nightwish mostani felállásával

2024. május 27. 18:49 - Jurancsik Eszter

316171625_680273006793986_7901923240562545951_n.jpg

Közel egy héttel ezelőtt vált meghallgathatóvá a Nightwish vadonatúj szerzeménye, a Perfume Of The Timeless, amely több, mint nyolc perc hosszúságú, és egy igen látványos képi világgal bíró kisfilmet készített hozzá a zenekar.

Bár a dal kapott rendesen a kritikákból, mégis jóval több embernek tetszik az újdonság, hiszen alig néhány nap alatt több, mint egymillióan nézték meg a felvételt, amely a csapat szeptember 20-án boltokba kerülő tizedik albumának, a "Yesterwynde"-nek az első kislemezes tétele.

Tuomas Holopainen, a banda alapítója most az együttes életében bekövetkezett változásokról beszélt egy internetes metalmagazinnak, az interjúból pedig kiderült: bár voltak nehezebb időszakok, a tagok végeredményben elégedettek a jelenlegi felállással.

A rengeteg tagcsere és távozás természetesen hatással volt a munkájukra - legutóbb Marko Hietala intett búcsút zenésztársainak 2021 januárjában, helyét a Wintersunból ismert Jukka Koskinen vette át.

37i9dqzf1dz06evo1c7dis-default.jpg

Jukka annyira földhözragadt személyiség, hogy nagyon könnyű vele dolgozni. A basszusgitárosi tudása hatalmas, egészen más, mint ahogyan Marko játszott, ami persze szintén új fűszert hozott a zenénkbe. Szóval csak pozitívan nyilatkozhatok az egészről. Sok olyan zenekar van a világon, amelynek már egyetlen eredeti tagja sincs.

- kezdte mondandóját, majd eképpen folytatta:

Azt hiszem, ha a zene jó, akkor csak az a lényeg. Lehet, hogy egyesek számára egy csapat annyira szent, hogy nem bírják elviselni, ha már nincs a tagok között egy bizonyos ember, hiába játszanak jó zenét, de én nem osztom ezt az álláspontot. Én csak a zenére figyelek, nem a mögöttük álló emberekre. Nekem csak ez számít.

A Perfume Of The Timeless-ből hallható, hogy az együttes visszatér a nagyzenekari hangzáshoz, a kislemez kiválasztásáról pedig így mesélt Holopainen:

Amikor leültünk tárgyalni a Nuclear Blast-tal, mondtam, hogy az első dal a Perfume Of The Timeless lesz, amely nyolc és fél perces, és a refrén csak 3:30-nál jön. Ők azt mondták: "Tökéletes!" Azt hiszem, ennek köze van ahhoz a tényhez, hogy hosszú örökségünk van. Mert ugye mindig azt hallom, hogy a Spotify-on az a jó, ha 15 másodperc után elkezdődik az ének, különben az emberek tovább lépnek, mert nem képesek hosszabban odafigyelni.

 

komment
süti beállítások módosítása