Halmas várakozás előzte meg ezt a péntek estét. Eredetileg még 2019-ben lett bejelentve, hogy Tarja turnéra indul aktuális lemezével, az "In The Raw"-val, mely Magyarországra is elér, 2020 őszén. Közben jött a covid, és a világ a feje tetejére állt. Két halasztás után végül meglett az új dátum: 2022. október 21. Közel három évet kellett várni erre a napra.

A helyszin a Barba Negra új, csepeli koncertterme. Egy héttel korábban már sikerült csekkolnom a helyet, hiszen ugyanitt került megrendezésre az Arch Enemy / Behemoth buli is.

A hely ugyan még korán sincs kész, jelenleg még nem a legkomfortosabb, de jó lesz.

Hatalmas, ami nagyon nagy előny: végre ismét van egy hely Budapesten, ami alkalmas a klubokat már rég kinőtt, de nem Sportaréna méretű produkcióknak.

Köszönjük, Barba Negra, hogy mertek nagyot álmodni, óriási szükség volt már egy ilyen helyre.

FIÚK A KLUBBÓL

Tarja előtt két, számomra ismeretlen együttes volt hivatott bemelegíteni a közönséget.

Elsőként egy norvég formáció, az Abakas állt színpadra. Intro nélkül.

A trió meglehetősen érdekes (legalábbis számomra) zenét tol, ami erősen a bluesban gyökerezik. Kicsit olyan érzésem volt, mintha tinédzser fiúk garázsban tartott próbáját néztem volna. A produkció egyértelműen nem ilyen kaliberű turnékra és ekkora méretű helyekre lett kitalálva, sokszor éreztem úgy, hogy egyszerűen elvesznek a nagy térben. Kis méretű, füstös klubokban viszont nagyon is feelinges lehet a koncertjük, ha legközelebb erre járnak, egy kisebb helyen, esetleg elkukkantok megnézni őket.

VARGA IRÉN IN DA HAUZ BAZDMEGGGG

A sorban a brit Serpentyne nevű formáció következett. Előzetesen már utánuk néztem, hogy kb képben legyek, csekkoltam egy-két dalt, ám amit élőben kaptam ettől a zenekartól, az minden képzeletet felülmúlt.

Ők is Intro nélkül kezdtek neki a koncertnek, és egyszer csak megjelent a színpadon Irénke... Bocsánat, Maggiebeth Sand. Mielőtt kitérnék a részletes beszámolóra, annyit mindenképp meg kell jegyeznem, hogy a zenekar többi tagja ügyes. Jó zenészek.

De... Ebben a zenekarban az énekesnő a hiba. Persze, csak, ha komolyan akarjuk venni.

Tulajdonképpen nagyon is van szórakoztató faktora a produkciónak, hiszen nem minden nap láthatjuk Kiszel Tündét, ahogy telefonról olvassa a dalszöveget. Több más, az itthoni trash gyöngyszeme is felidéződött bennem a koncert folyamán. Például, amikor előkerült egy jósgömb, ami fölött a hölgy nagyon úgy csinált, mintha varázsolna, egyszerre idéződött fel bennem Ildy Lee - boszorkány vagyok című szerzeménye és klipje, valamint a méltán híres (vagy hírhedt) Pisi-kaka-woodoo baba Dolly Rambo előadásában. Fekete fej, fekete fej, megátkozlak kiflivel... Természetesen a jósgömböt sikerült elejteni. Talán rossz volt benne a látomás? Vagy rossz dalszöveg volt bele írva? Ki tudja...

Az igazi Irénke legalább tudja fejből. De legalább ugyanennyire hamis. 

Kicsit szomorú, hiszen egy énekesnőcserével egészen élvezhető lenne a produkció.

Tulajdonképpen így is az. Hiszen a tömény trash legalább annyira szórakoztató, ha nem jobban, mint egy valódi értékkel bíró tartalom. Ez a produkció pedig trash volt. Annak is a legmélyebb bugyraiból. 

CSODÁT TEREMTENI MINDEN ALKALOMMAL...

Tizenhét éve már, hogy Tarja távozott a Nightwish soraiból, azóta egy igen sikeres szólókarriert sikerült felépítenie.

Tarja egyedül is megállja a helyét, ezt több ízben bizonyította már. Nem először látom őt élőben... De még mindig pontosan ugyanolyan hatással van rám.

21:30-kor végre megszólalt az est amúgy egyetlen intrója. Tarját egyébként meglehetősen fix csapat kíséri a turnékra, Alex Scholpp, Christian Kretschmar, Max Lilja, Doug Wimbish és Alex Holzwarth egy már hosszú évek óta összeszokott csapatot alkot, így mindamellett, hogy hibátlan zenei alapot nyújtanak, megvan bennük az a fajta közvetlenség és bohóság, ami igazán emlékezetessé tud tenni egy műsort.

Tarja pedig egyszerűen csak a világ nyolcadik csodája.

A koncert a legutóbbi album egyik nagyobb lélegzetvételű dalával, a Serene - vel vette kezdetét.

Tarja továbbra is eszméletlen formában van, egy igazi energiabomba. Ő színpadra született, itt él igazán. A hangja pedig még mindig kifogástalan.

Tarja nagyon sokat, és nagyon jól kommunikál a közönséggel, és ami nekünk különösen nagy élmény volt, hogy ennek nagy részét magyarul tette, ráadásul nagyon is jó kiejtéssel. Persze nem kell hatalmas okfejtésekre gondolni, de igazán melengette a szívet, hogy a szinte minden zenekartól megszokott "köszönöm" és "szeretlek" helyett egész, kerek mondatokkal készült nekünk. Így kell ezt.

Igen érdekes és változatos programmal készült a művésznő, a nagyszabású nyitány után sorra jöttek az erősebbnél erősebb dalok: Demons in You, My Little Phoenix, Anteroom of Death...

A "The Shadow Self" egyik legszebb dala, a Diva is helyet kapott a programban, méghozzá egy alaposan átdolgozott, keményebb formában.

Az új album sem volt hanyagolva természetesen, a Goodbye Stranger élőben nagyon erős, a Silent Masquerade pedig... Egyszerűen csak maga a csoda.

Az este egyetlen Nightwish dala, a Wishmaster pedig szépen belesimult a többi dal közé... Óriási élmény volt eredeti verzióban, Tarja hangján hallani élőben, ám nem mondanám a koncert csúcspontjának. Tarja szólómunkássága egyébként is sokkal közelebb áll a szívemhez.

Egy rövidke akusztikus blokk következett... Volna, ha Tarja nem vesz észre a közönség soraiban egy hat éves kislányt. Természetesen azonnal felhívta magához a színpadra, és váltott pár szót a szülőkkel.

Emberi, megható pillanat volt.

Az akusztikus blokkban kizárólag Tarja és a zongora volt főszerepben. Két csodálatos dalt, a The Golden Chamber-t és a You and I-t adta elő.

A hivatalos program végére két nagyon erős dal, az Undertaker és az egyik legnagyobb közönségkedvenc, a Victim of Ritual maradt. Tapsviharral, közös énekléssel.

Természetesen várt még ránk a négy dalos ráadás, ahol az Innocence, az I Walk Alone, az új lemez húzódala, a Dead Promises, zárásként pedig a kihagyhatatlan Until My Last Breath kapott helyet. 

Tarja ismét megcsinálta. A varázslat ismét megszületett. Három évet kellett várni erre az estére, de megérte, hiszen kaptunk cserébe 1 óra 40 perc csodát. Mert ez csoda volt, az elsőtől az utolsó pillanatig.

Alig várom a következő találkozót.

Setlist:

Serene

Demons In You

My Little Phoenix

Anteroom of Death

Diva

Goodbye Stranger

Silent Masquerade

Wishmaster

Akusztikus blokk:

The Golden Chamber

You and I

Undertaker

Victim of Ritual

Ráadás:

Innocence

I Walk alone

Dead Promises

Until My Last Breath 

Van élet a szimfonikus metál triumvirátusán (Nightwish - Epica - Within Temptation) túl is. Méghozzá nem is akármilyen!

A pandémia egyértelmű változásokat hozott a zeneiparban. Egyes zenekarok eltűntek a palettáról, mások felemelkedtek. Ennek bizonyítéka volt ez a hideg hétfő este is.

A Xandria és a Delain feloszlása tátongó űrt hagyott maga után. Ezt többek között a Sirenia remekül kihasználta, és gyorsan be is tört az igazi, mainstream bandák közé.

És mint kiderült, jelen írás fő tárgya, a Visions of Atlantis szépen, csendben, hatalmasra nőtt. De ne szaladjunk ennyire előre...

Bombaként robbant a hír egy hónappal ezelőtt, hogy a VOA turnéra indul, az épp frissen újjáalakult Xandria társaságában, és hazánkat is útba ejtik. A szemfüles rajongók egy előzetes regisztrációt követően ingyen juthattak be a Barba Negrába.

Itt ért az első meglepetés. Ugyanis meg voltam róla győződve, hogy egy kellemes, családias, alacsonyabb létszámú este elé nézünk a sátorszínpadnál. Nem kicsit lepett meg, amikor a helyszínre érve megláttam, hogy a kinti, nagy színpad van beüzemelve.

Az előzenekar a Ye Banished Privateers volt, akik igazi kalózok módjára szántották fel a színpadot, és csaptak egy egészen egyedi hangulatú, fergeteges koncertet. Ekkor a közönség még igencsak szellős volt, bevallom, nem is számítottam sokkal több emberre. Aztán valahogy a Xandria kezdésére sokan lettünk. Természetesen nem volt telt ház, de egy tisztességes, vállalható tömeg gyűlt össze, és nagyon is jól nézett ki a Barba Negra, pláne így hétfő este!

A kiírt kezdést pontosan tartva csendült fel a Xandria intrója. Nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz az alapítót leszámítva teljesen lecserélt zenekar koncertje. A vártnál sokkal jobbat kaptam.

Elsőként rögtön egy új dallal, a You Will Never Be Our God -al taroltak az urak és a lány. Az új énekesnő, Ambre Vourvahis hangja teljesen másképp cseng, mint elődje, Dianne van Giersbergen szíveket megfagyasztó, hibátlan, magasan képzett torka. Ambre természetes, amolyan helyes szomszéd csajszi benyomását kelti, mind hangilag, mind színpadi kiállás tekintetében. Ja, és persze ne feledjük, hogy Ambre hörög is. Na, azt hibátlanul! 

Az egyetlen alapító, Marco Heubaum igazi királyként rohangált a színpadon, ebben az új felállásban látszik csak igazán hogy itt minden ő.

Több dolog hiányzott számomra a produkcióból. Elsőként rögtön Dianne. Számomra ő volt a nagybetűs frontasszony, úgy bánni a közönséggel, ahogy ő bánt, rajta kívül csak kevesen tudnak.

Ambre szépen énekel és cuki, de egyelőre ennyi, amikor nem énekel, csak félénken sétálgat a színpadon, várva az újabb énekes részt a dalban. Remélem, ebben tud majd fejlődni. A másik, ami hiányzott, az a fajta természetesség, amit a régi felállás kisujjból hozott. Most mindenki nagyon mesterkéltnek tűnt, a tagok között egyelőre nincs meg az összhang. Ezek a hibák azonban nem voltak túl zavaróak, és ha nem is életem legjobb Xandria koncertje volt, de egy teljesen vállalható bulit csaptak nekünk. Külön dicséretes, hogy Ambre betegen is vállalta, hogy kiáll a színpadra.

Setlist:

You Will Never Be Our God

Death To The Holy

Reborn

Nightfall

Now & Forever

Save My Life

The Undiscovered Land

Ghosts

Ravenheart

Ráadás:

Valentine 

Az est fő attrakciója egyértelműen a Visions Of Atlantis volt. 

Legutóbb a nyáron jártak nálunk, ugyanezen a helyszínen, akkor az Alestorm előzenekaraként. 

A korábbi itthoni koncertjeikről azonban sajnos mindig lemaradtam, így a nyári Piratefestről is. Most azonban végre sikerült elcsípnem őket. 

Fogalmam sem volt, mire számítsak tőlük. Óriási meglepetés volt, hogy ennyi embert meg tudnak mozgatni, a színpad előtt tisztességes tömeg várakozott a kezdésre. Ők azonban nem, hogy pontosan, hanem még néhány perccel korábban is kezdtek. Az új lemezes Master The Hurricane-nel nyitották meg a koncertet, ami remek választásnak bizonyult, rendesen be is indította a bulit. És akkor fellépett a színpadra ő. 

Hölgyek és urak. Clémentine Delauney egy fantasztikus énekesnő! Gyakorlatilag lemezminőségben énekelte végig a teljes koncertet. A férfi énekes, Michele Guaitoli is hatalmas torokkal van megáldva, ketten együtt fantasztikus atmoszférát teremtettek. 

Régi és új dalok vegyesen váltották egymást, a banda végig 200%-on pörgött, a közönség pedig nagyon hálás volt. Volt közös éneklés, együtt ugrálás, meg minden, ami egy jó koncerthez kell. Nehezen tudnék csúcspontokat kiemelni, annyi volt belőlük. 

Az est egyetlen lassú dala, a Freedom mindenképpen ezek közé tartozik. Ebben a dalban az énekesek igazán kibontakozhattak, hogy mindenki beleborzonghasson. 

Hatalmasat szólt a szintén új lemezes Melancholy Angel, amivel a ráadás előtt búcsúzott tőlünk a zenekar, gyakorlatilag a teljes közönség együtt ugrált és ordította a refrént. A zenekar persze többször is megköszönte a lelkesedést, és szemmel láthatóan szívből örültek nekünk. Mi pedig nekik, nagyon. 

A ráadás mindkét dala az új lemezről érkezett. 

A Pirates Will Return élőben eszméletlen atmoszférát teremt, a koncertet záró Legion Of The Seas-nél pedig elképzelni sem tudnék jobb zárást. 

Hiába a hétfő, a hideg, az eső, a Visions of Atlantis jött, látott, és nem hogy győzött, hanem gyakorlatilag az év egyik legjobb koncertjét adta a Magyar közönségnek. Mi pedig imádtuk. 

A srácok igazán megérdemelték a nagy áttörést, ami végre megvalósult. 

Azt ígérték, hamarosan visszajönnek. Én biztosan ott leszek. 

Setlist:

Master The Hurricane

New Dawn

A Life Of Our Own

Clocks

The Silent Mutiny

In My World

The Deep & The Dark

A Journey To Remember

Mercy

Heroes Of The Dawn

Freedom

Melancholy Angel

Ráadás:

Pirates Will Return

Legion Of The Seas