Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Így teljesít Diana Leah! Videó a Delain pénteki koncertjéről!

2022. november 05. - Jurancsik Eszter

delain-2022.jpg

Miután a holland Delain 2021 februárjában, rajongók millióit sokkolva bejelentette, hogy a banda addig ismert felállásában megszűnik létezni, hosszas csend honolt a csapat háza táján. Martijn Westerholt döntése értelmében a formáció saját projektjeként megy tovább, új zenésztásakkal, az ex-tagok pedig elmondták: a közöttük és Martijn közötti ellentétek elérték a kibékíthetetlenség szintjét, ezért döntöttek a távozás mellett.

Sokáig nem lehetett tudni, ki veszi át Charlotte Wessels helyét, aki 2005 óta volt a csapat énekesnője, neve és hangja pedig egybeforrt az együttessel.

A nyár folyamán tájékoztatta Martijn a rajongókat, miszerint megtalálták az új vokalistát, aki augusztus 7-én, a The Quest And The Curse című vadonatúj szerzeményben mutatkozott be a fanoknak. Ő Diana Orga, művésznevén Diana Leah, aki az erdélyi Gyulafehérvárról származik, bár 15 éves kora óta Olaszországban él és öt évet Kanadában is eltöltött.

A 32 éves énekesnő korábban elmondta: mindig is nagy vágya volt, hogy egy metal zenekarban énekelhessen, álma pedig a Delain által teljesült.

310300718_628100338758899_9115994622589941198_n.jpg

Készül az új felállású együttes első albuma, amelyről ugyan még nincsenek konkrét infók, de a csapat pénteken nagyszabású koncertet adott a Zwolle-ban (a sors fintora, hogy az ex-énekesnő Charlotte is itt született...) található Hedon nevű klubban, ahol Diana megmutathatta, hogyan is énekli a régi Delain-nótákat.

Szavakkal nem lehet leírni, ami tegnap a Hedonban történt... színtiszta varázslat volt!

- lelkendezett a banda a közösségi oldalain, a show-ra pedig már hónapokkal ezelőtt minden jegy elkelt. 

A Delain jelenlegi felállása:

Diana Leah - ének

Martijn Westerholt - billentyűk

Ronald Landa - gitár, háttérének

Ludovico Cloffi - basszusgitár, háttérének

Sander Zoer - dob

A buliról videó is készült, amely felkerült a Youtube-ra, a setlist pedig a következő volt:

01. Hands Of Gold
02. Suckerpunch
03. Burning Bridges
04. Invidia
05. The Quest And The Curse
06. April Rain
07. Masters Of Destiny
08. The Hurricane
09. Cordell (THE CRANBERRIES cover) (with Ivar de Graaf)
10. What Lies Beneath (with Paolo Ribaldini)
11. Your Body Is A Battleground (with Paolo Ribaldini)
12. Sing To Me (with Paolo Ribaldini)
13. The Gathering (with Paolo Ribaldini)
14. Don't Let Go
15. Fire With Fire
16. Not Enough

Ráadás:
17. Mother Machine
18. Control The Storm (with Paolo Ribaldini)
19. We Are the Others
Íme, a show:

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr2017971258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása