1998 decemberében jelent meg a Nightwish második stúdióalbuma, az Oceanborn. Az akkor még teljes egészében finn tagokból álló és Tarja Turunen nevével-arcával ismert zenekar kiadványa jóval keményebb lett elődjénél, az 1997-ben kiadott Angels Fall First-nél, hiszen időközben egy basszusgitáros, Sami Vänskä is a csapat tagja lett, aki Tuomas Holopainen alapító jó barátja volt.
Az Oceanbornon hallható a Sacrament of Wilderness, amelynek videóját már vélhetően minden Nightwish-rajongó ismeri, ám a csapat most újra feltette a klipet a Youtube-ra, íme:
A Nightwish holland származású frontasszonya,Floor Jansen folyamatosan kap hideget-meleget, amióta -2013 októbere- a banda hivatalos tagja lett. Sokan a mai napig kritizálják, amiért kicsit teltebb, mint a legtöbb énekesnő, hol azt a képtelenséget találják ki, hogy megpróbálja utánozni elődeit, a finn Tarját és a svéd Anette Olzont - erre a vádra egyébként nem is olyan rég reagáltegy interjúban.
És természetesen a magassága is sokszor téma a csámcsogók körében - Floor ugyanis a 183 centijével valóban magasabb, mint az átlagos lányok, de ő maga nem érti, ez miért olyan érdekes. Ezzel kapcsolatos gondolatait osztotta meg most aBandBondriporterének.
"Magasabb vagyok a legtöbb nőnél, és sokszor még a férfiaknál is. És ez olyan érdekes lett. Azt hiszem, a színpadon állva nem igazán tűnik fel, mennyire magas vagyok. De ha például Emppu Vuorinenmellé állítasz, aki 160 centi, akkor a különbség valóban elképesztő. De nem is igazán értem, miért is számít ez valójában, mert nem tehetek ellene túl sokat."
- mesélte a téma kapcsán nevetve Floor, akit kamaszként a suliban rendszeresen vegzáltak a magassága miatt, olyannyira, hogy a szülei többször beszéltek emiatt a tanáraival, de a helyzet nem változott. Korábban pedig megosztotta, hogy pont a magassága miatt egyedi tervezésű ruhákra van szüksége:
"Több mint hat láb magas vagyok (183 cm), és bár nem vagyok óriás, nem igazán illenek rám a >>rendes<< ruhák. A színpadi ruháim minden darabja egyedi tervezésű. Ez drága, de fontos."
Floor Jansen, a Nightwish holland frontasszonya mostanában több coverrel is kedveskedett rajongóinak, először a Jégvarázsból ismert Let It Go-val rukkolt elő - ebben lassan négyéves lánya, Freja inspirálta, aki nagy rajongója a szerzeménynek. Nem sokra rá az 1987-es Heart-klasszikus Alone-nal jelentkezett, de a karácsony sem telik el Floor nélkül: a világszerte ismert és népszerű karácsonyi dalt, az Ave Mariát - amelyet Tarja Turunen is feldolgozott - ragadta meg és némi metálos hangzást hozzácsapva felénekelte a szerzeményt, íme:
Igencsak megsínylette a zeneipar a koronavírus-járványt, hiszen a bandák, előadók turnéjai lemondásra vagy halasztásra kerültek, sokan csak a jövő év folyamán indulnak útnak, amennyiben a pandémia csillapodik.
Korábban megírtuk, hogy a finn-holland-brit Nightwish is elhalasztotta fellépéseit, ám a csapat rajongói ma jó hírt kaptak Floor Jansenéktől, a zenekar ugyanis virtuális koncertre készül 2021. március 12-én és 13-án.
"2021. március 12-én és 13-án, pénteken és szombaton kocnertet adunk a The Islanders Arms-ban, a virtuális kocsmában. Első alkalommal hallasz dalokat a Human :II: Nature lemezről. Teljes hosszúságú élő buli lesz mindkét este, különböző díszletekkel. Csatlakozhatsz a számítógépeden vagy mobilodon, élőben nézheted a streamet."
- áll az együttes friss Facebookos posztjában. Az igazán fanatikusok még egy avatárt is létrehoznatnak, amelynek segítségével beszélgethetnek más rajongókkal és akár Nightwish-cuccokba is felöltöztethetik azt.
ITT találsz részleteket a jegyvásárlásról és a bulikról, az esemény Facebookos oldala pedig ITT található!
A finn/holland/angol Nightwish nemrégiben több élőfelvételes videót is megosztott mostanában a nagyérdeművel,. Először a The Greatest Show On EarthVehicle of Spirit DVD-n látható verzióját annak örömére, hogy az együttesről osztrák tudósok rákfajt neveztek el, legutóbb pedig az Ever Dream Vancouverben rögzített verzióját láthattuk a bandától.
Floor Jansenék most újabb koncertfelvétellel jelentkeztek, az Elvenjig&Elvenpath című videó képében, amelyet 2018-ban, a Decades turnén rögzítettek a kolumbiai fővárosban, Bogotában. Az Elvenpath a formáció első albumán, az 1997-es Angels Fall First-ön hallható, íme élőben:
Nemrégiben a Jégvarázs-betétdal Let It Go feldolgozásával lepte meg rajongóit Floor Jansen, aki elmondta: kislánya, Freja sokat hallgatja a szerzeményt, ő pedig ennek örömére készített egy metál-verziót belőle.
Az énekesnő -aki csapatával októberben indult volna turnéra, a Nightwish áprilisban megjelent albumával, a Human :II: Nature-rel- most egy klasszikus nótával jelentkezett.
1987-ben hódította meg a slágerlistákat az amerikai Heart Alone című dala - íme, Floor verziója!
2013-ban került a mozikba a Frozen, magyarul Jégvarázs című amerikai animációs film első része, amely Hans Christian Andersen A Hókirálynő című meséje alapján készült. E mű egyik legismertebb dala a Let It Go, amelyet Idina Menzel énekelt.
A finn-brit-holland Nightwish sokakhoz hasonlóan a COVID-19 pandémia miatti kényszerpihenőjét tölti, áprilisban megjelent Human :II: Nature című lemezével indult volna októberben turnéra a banda, ám a tagok nem unatkoznak. Tuomas Holopainen másik projektjének, az Aurinak második lemeze már elkészült, de az énekesnő Floor Jansen is zenével foglalkozik.
Az énekesnőnek és a Sabaton-dobos Hannes Van Dahl-nak három és fél éves kislánya, Freja hónapok óta hallgatja és énekelgeti a Jégvarázs fent említett betétdalát, ennek örömére híres anyukája úgy döntött: ő is felénekli a számot.
"Freja hónapok óta hallgatja a Let It Go című dalt a Jégvarázs című Disney-filmből. Hiányzik a koncertezés, a szórakozás ezért, úgy döntöttem, készítek egy covert a dalból! A Let It Go hónapok óta nekem is a fejemben ragadt, és most rajtad a sor.;) Adtunk hozzá egy kis rock és metal hangzást, és a saját stílusunkból!"
Október 16-án, Oslóban kezdte volna meg turnéját a finn-holland-angol Nightwish, ám a világszerte tomboló COVID-19-járvány éppúgy borította Floor Jansenék terveit, mint más zenekarokét.
Április 10-ével küldte boltokba a csapat Human :II: Nature című nagylemezét, amelyre a fanok nem kevesebb, mint öt évet vártak, és amely korong már a megjelenést követő napokban letarolta a listákat.
A banda azonban minden erejével igyekszik kárpótolni a rajongóit az elmaradt fellépéssorozat miatt, nemrég például a Yours Is An Empty Hope című szerzeményüket láthattuk-hallhattuk élő verzióban, most pedig az Ever Dream koncertfelvétele került ki a Youtube-ra. E nóta a 2002-es, még Tarja Turunennel rögzített Century Child albumon kapott helyet és hasonlóan a Nemóhoz, a Sleeping Sunhoz vagy a Ghost Love Score-hoz, kultikusnak számít az együttes rajongóinak körében. Az alábbi videót 2015-ben, a kanadai Vancouverben rögzítették, íme:
A Nightwisht 1996-ban alapította Tuomas Holopainen a finnországi Kitee városában, és eredetileg egy akusztikus zenekart képzelt el. Miután mellé szegődött Emppu Vuorinen gitáros és az operaénekesi hanggal megáldott Tarja Turunen, felvettek néhány dalt, amely kiadványnak egyszerűen a Demo címet adták - később az egyik dal címe lett az együttes neve is.
A Nightwish 1997-ben - Emppu Vuorinen, Jukka Nevalainen, Tuomas Holopainen és Tarja Turunen
1997-ben csatlakozott a zenekarhoz Jukka Nevalainen dobos, az akusztikus gitárt elektromosra cserélték és az év folyamán két részletben -áprilisban és augusztusban- felvették első albumukat, amely Angels Fall First címmel került boltokba november első napján.
A korong vegyes fogadtatást kapott, sok helyütt lehúzták, ám az Encyclopedia Metallum honlapon a rajongók 91%-osra értékelték, és a videoklip formájában megjelent The Carpenter a 8. helyezést érte el a finn listán.
Ezen album dalaival lépett fel az együttes legelőször, 1997. december 31-én.
Bár a későbbi albumok valóban keményebbre sikeredtek, de az Angels Fall First a mai napig sokak számára nagy kedvenc, pörgesd Te is velünk a lemezt!
A finn, holland és angol tagokból álló Nightwish 16-án kezdte volna meg világkörüli turnéját, azonban a világszerte tomboló koronavírus keresztülhúzta Floor Jansenék számításait is.
A csapat Human :II: Nature című albuma április 10-ével jelent meg, e korongot szerették volna népszerűsíteni a fellépéssorozat keretein belül, ám a banda nem hagyja csemege nélkül rajongóit ezekben a vérzivataros időkben sem.
A zenekar Endless Forms Most Beautiful című nagylemeze 2015-ben került boltokba, ez volt az első kiadvány, amelyen már Floor énekelt, e lemezen hallható a Yours Is An Empty Hope című szerzemény, amelyet most élő verzióban is hallhatunk - a felvételt 2015 október 15-én, Mexikóvárosban rögzítették, íme: