Vicky Psarakis: "Nincs miért bocsánatot kérnem Alissától..."

2019. december 19. 22:07 - Jurancsik Eszter

Interjút adott a The Agonist énekesnője

Szeptember 20-án a kanadai The Agonist megjelentette Orphans címre keresztelt új lemezét, amelynek kapcsán egy interjúban Vicky Psarakis, a csapat frontlánya elárulta: elődje, Alissa White-Gluz azóta próbálja tönkretenni a bandát, amióta távozott a mikrofon mögül, és bár az album már tavaly elkészült, a kék hajkoronájú lány kavarása miatt csak idén kerülhetett boltokba.

Alissa, aki 2014 óta a svéd Arch Enemyben ténykedik, kisvártatva reagált az őt ért vádakra. Elmondása szerint minden, amit Vicky állít róla, hamis információ és koholmány, félretájékoztatták, valamint szeretné vele felvenni a kapcsolatot, hogy tisztázhassák a dolgokat. 

collage2_1.jpg

A dráma felvezetése már egyébként 2017 tavaszán megtörtént, amikor is Alissa elmesélte: élete legfájdalmasabb élménye volt a The Agonistból való kirúgása, hiszen az együttest a gyermekének tekintette, ő tervezte a logót és a dalszövegek nagy része is az ő tollforgatásának eredménye. Nem sokkal ezt követően a gitáros Danny Marino is felfedte a lapokat: egy nyilatkozatában árulónak és hazugnak nevezte Alissát. 

Sokáig úgy tűnt, csitulnak a viharok a hónapok óta tartó dráma kapcsán, hiszen Vicky néhány hete kijelentette: nyitott lenne egy beszélgetésre Alissával, Danny pedig nemrégiben azt mondta: nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a két csapat akár közös turnéra induljon.

Most viszont Vicky derült égből villámcsapás-módon kijelentette: nincs miért bocsánatot kérnie Alissától. 

1567517882_825449466277948.jpg

"Úgy érzem, teljesen rendben van, hogy nyíltan beszéltem és kinyitottam a számat. Nem érzem, hogy bocsánatot kell kérnem Alissától! Ami történt, megtörtént..."

Az interjú itt megnézhető:

 

komment

The Agonist: Danny Marino nem zárja ki egy Arch Enemyvel közös turné lehetőségét

2019. december 08. 10:01 - Jurancsik Eszter

Interjút adott a zenész

A kanadai The Agonist új lemeze szeptember 20-ával landolt a boltok polcain Orphans címmel, ám ezt megelőzően Vicky Psarakis, a formáció frontlánya interjút adott, amelyben kipakolt előrjéről, Alissa White-Gluzról. A görög származású énekesnő azt állította: amióta csak kitették a bandából, Alissa megpróbálja szabotálni a sikereiket, és bár az Orphans lemez már 2018-ban elkészült, Alissa kavarásai miatt egy évig húzódott  a megjelenés. 

6wxttpgbhjfaeb5brywsxz.jpg

A kék hajkoronájáról ismet Alissa nem sokkal később reagált az őt ért vádakra - egy internetes magazinon keresztül üzent utódjának, és elmondta: minden, amit Vicky róla hallott, koholmány, és szeretné vele tisztázni a dolgot.

Alissa 2017-ben árulta el egy interújában: élete legfájóbb eseménye volt a The Agonistból való eltávolítása, azt állította: egész egyszerűen ellopták tőle az együttest, amelynek logóját is ő tervezte, valamint a szövegek nagy része is az ő tollából származik. Kisvártatva Danny Marino, a zenekar gitárosa is kiterítette a lapokat: árulónak nevezte Alissát.

A napokban a Vox&Hops beszélgetett a zenésszel, és szóba került a két formáció közötti kapcsolat is. A riporter azt kérdezte Dannytől, van-e esély arra, hogy a The Agonist és az Arch Enemy együtt turnézzon?

agonist-band.jpgAlissa még a The Agonist tagjaként

 

"Nos, nem vagyok az az ember, aki képtelen megbocsátani. Nem zárom ki ennek lehetőségét! Nem szeretem, hogy ilyen rossz kapcsolat van a két banda között. Alissa nemcsak ugyanúgy Montréalban él, mint én, de ugyanabban a kerületben is lakunk! És ugyanabban az utcában. Ő az utca végén lakik. És ez nem egy hosszú utca. A dobosunk (Simon McKay-a szerk.) többször látta őt az után. Egy fesztiválon pedig, ahol rengetegen voltak, Chris, a másik gitáros meglátta őt és Alissa köszönt neki."

Úgy tűnik, hosszú idő után végre rendeződhet a két zenekar közötti kapcsolat, ráadásul Vicky is megenyhült a közelmúltban - elmondta, hogy nyitott lenne egy Alissával való beszélgetésre is.

 

komment

Arch Enemy: Michael Amott szerint a média nem megfelelően kezeli Alissa White-Gluzt

2019. november 30. 11:43 - Jurancsik Eszter

Kipakolt a zenész

Szeptemberben jelent meg Alissa White-Gluz egykori csapatának, a The Agonistnak legújabb lemeze, az Orphans. Ennek kapcsán a kanadai banda jelenlegi frontlánya, Vicky Psarakis felfedte: Alissa folyamatosan szabotálni akarja a sikereiket, és bár a szóban forgó album már 2018-ban elkészült, a kék sörényű énekesnő kavarásai odáig vezettek, hogy csak egy év késéssel kerülhetett boltokba a kiadvány.

Alissa -aki 2014 óta a svéd Arch Enemyben ténykedik- később reagált a vádakra, és elmondta: mindez csak koholmány, és szeretné, ha Vicky megkeresné őt, hogy tisztázhassák a dolgokat. 

Természetesen a két hölgy nyilatkozata nagy port kavart a metálvilágban, Michael Amott, az Arch Enemy gitárosa pedig most tiszta vizet öntött a pohárba egy podcast keretein belül: szerinte ugyanis Alissát nagyon unfair módon kezelte a média az utóbbi hónapokban.

alissawhitegluzmichaelamott2019_638.jpg

"Nagyon tisztességtelen, ahogyan Alissát a média kezeli. A közelmúltban nem bántak vele túl korrekt módon. Ismerem őt, öt éve dolgozunk együtt és jó a kapcsolatunk. Mindig érdekessé teszi egy együttes zenéjét, ha nem mindennapi dolgokról írnak zenét, ilyen például a veganizmus."

- kezdte mondandóját Michael, azt pedig tudni lehet, hogy Alissa 13 éves kora óta vegán életmódot folytat. Ez mindig is olyan téma volt, amely megosztotta az embereket - így néha Alissa ilyen jellegű posztjai alatt is egymásnak ugranak a húsevő és vegán rajongók.

"Szerintem ez nagyszerű, és a szociális média felületeit pedig fel lehet használni ehhez, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet! Nagyszerű munkát végez Alissa és ezért én tisztelem őt!"

 

komment

Metalgossip: a legszexibb metálcsajok

2019. október 25. 11:35 - Jurancsik Eszter

Neked melyikük tetszik legjobban...?

Az online orosz metálmagazin, a MetalGossip összeállított egy listát a szerkesztőség által legszexisebbnek tartott metálénekesnőkről. Nemcsak férfi olvasóink figyelmébe ajánljuk e cikket, hiszen rengeteg lánynak példaképei a soron következő dalos pacsirták, lássuk, kik az oroszok kedvencei! Ti kivel egészítenétek ki a listát?

14. ELIZE RYD (AMARANTHE)

f9bf735cb3d7a56abfe7a65b88395db3.jpg

A svéd származású énekesnő 3 éves kora óta énekel és táncol. A színpadon nemcsak hangjával, hanem lélegzetelállító táncos mozdulataival is elbűvöli az Amaranthe rajongótáborát, miközben hosszú sörényét dobálja. Elize a Proactiv+ nevű szépségápolási márka arca is volt szülőhazájában.

13. GOGO MELONE (LUNA OBSCURA, AEONIAN SORROW)

4cb2b4c1430448b68287db9fd72bd426.jpg

A 13. helyet a görög Gogo Melone kapta, aki hazájában a Luna Obscura tagjaként vált ismertté 2004-ben, 19 éves korában. Jelenleg az Aeonian Sorrowban láthatjuk a hölgyet, aki grafikai művészként is hírnevet szerzett magának.

12. MARIA BRINK (IN THIS MOMENT)

background_1.jpg

Maria Brink, a kaliforniai In This Moment énekesnője egy alkalommal még a Playboy címlapján is szerepelt, ami nem csoda, hiszen lassan 42 évesen is remek formában van. 15 évesen szülte meg fiát, Daviont, ezután kezdett komolyabban zenével foglalkozni. Ám csapatának sikere ellenére kihangsúlyozta: az anyaság a legfontosabb dolog az életében.

11. DIANNE VAN GIERSBERGEN (EX LIBRIS, EX-XANDRIA)

1296463_1382825801682_full.jpg

A csodás hangú szoprán szépség 2004-ben alapította meg az Ex Librist, majd 2014-ben Manuela Krallert váltva a német Xandria frontasszonya lett. A holland szépség két album (Sacrificium, 2014 és Theater of Dimensions, 2017) után, 2017 szeptemberében távozott a bandából - kommunikációs gondok keletkeztek a zenekaron belül, amelyek egészségét is kikezdték. Azóta teljes mértékben az Ex Libris-szel van elfoglalva Dianne, aki mindig elegáns ruhákat visel és széles mosolyával is belopta magát a metálrajongók szívébe.

10. CRISTINA SCABBIA (LACUNA COIL)

band-photo-lacuna-coil-22698-920x584_1.jpg

Az olasz énekesnő a 90-es évek elején kezdett énekelni, 1994-ben lett a Lacuna Coil fronthölgye, amely formáció sikert sikerre halmoz - különösen új lemezükkel, a Black Animával, amely október 11-én jelent meg. Cristina 47 éves, ám ebből simán letagadhat 10 évet. Elmondása szerint bőre fiatalságát a dohányzás és az alkohol mellőzésével igyekszik óvni, és odafigyel arra, hogy elegendő vizet igyon. E nagyon egyszerű recept tökéletesen működik, hiszen a déli szépség képtelen öregedni. Sokak szerint ő a legszexisebb metálcsaj, ám ő maga nem érzi, hogy átlagon felüli lenne.

9.  ALISSA WHITE-GLUZ (ARCH ENEMY, EX-THE AGONIST)

226a1460ccd45cb690ae3ff1c0de6e74.jpg

A kanadai illetőségű The Agonist frontlányaként ismerhettük meg a most 34 éves Alissát, akin szintén nem látszik a kora. 2014 óta a svéd Arch Enemy élén láthatjuk-hallhatjuk. Többször megszavazták a metál legdögösebb lányának. Alissa 13 éves kora óta vegán, azaz nemcsak húst nem eszik, hanem tejterméket és tojást sem, nem hord valódi szőrmét és bőrt, a PETA állatvédő szervezet egyik lelkes támogatója. Nem mellesleg hangilag is nagyon rendben van az énekesnő, hiszen a brutális halálhörgés mellett tiszta hangját is remekül használja. Külsejét nemcsak a vegán ételeknek, hanem a kettlebellel és súlyzókkal végzett rendszeres edzésnek is köszönheti.

8. SIMONE SIMONS (EPICA)

lrg_dsc05774.jpeg

A hollandok közül Simone Simonst tartja az orosz lap a legszebbnek. Az Epica énekesnője nemcsak a színpadon mágiázza meg a közönséget, hanem életmód-blogot is vezet Smoonstlye címmel, amelyben nemcsak sminkcuccokat mutat be, hanem egészséges ételek receptjeit is. Vörös haja afféle védjegyévé vált Simone-nak, ám eredeti hajszíne világosbarna. Férje a félig magyar származású Kamelot-billentyűs Oliver Palotai, akivel közös fia, Vincent 2013 őszén jött a világra.

7. AILYN (EX-SIRENIA, HER CHARIOT AWAITS)

ailyn_6.jpg

A spanyol születésű dalos pacsirta 11 éves kora óta énekel, a Sirenia előtt pedig egy ázsiai popszámokat feldolgozó lánycsapat tagja volt. Szerepelt a 2007-es spanyol X-Faktorban is, ahonnan a negyedik köreben esett ki. Egy évvel később került a norvég Sireniába, és rekordhosszúságú ideig, 2016 nyaráig erősítette a bandát. Kényszertávozását követően elkezdett saját projektjével foglalkozni, amit nemrég mutatott be a nagyérdeműnek: a csapat a Her Chariot Awaits nevet viseli. Ailyn 7 éves kora óta 1-es típusú, azaz inzulinhiányos cukorbeteg, valamint heterokrómiás, azaz mindkét szeme más színű: jobb szeme barnán, bal szeme pedig zölden ragyog. Egyes források szerint az énekesnőnek kínai gyökerei is vannak - akár igaz, akár nem, Ailyn mosolya és kislányos bája segít fiatalsága megőrzésében - hiába töltötte idén 37. életévét a mediterrán szépség.

6. ASHLEY COSTELLO (NEW YEARS DAY)

ashley-costello-1.jpg

A kaliforniai New Years Day énekesnője nem mindennapi külsővel rendelkezik: vörös-fekete hajkoronáját és sminkjét Joker ihlette, ám kreativitása mellett minden bizonnyal tehetsége is szerepet játszhatott abban, hogy a 6 helyet szerezte meg. 

5. NITZA OREMORT (NOSTRA MORTE)

870aaabff9e0dcada1b29e353bde5231.jpg

A mexikói Nostra Morte frontasszonya, Nitza Oremort szerepel a lista 5 helyén. Nálunk kevésbé ismert az együttes, ám érdemes rájuk odafigyelni, hiszen az énekesnő nemcsak szemrevaló külsővel, de elbűvölő hanggal is rendelkezik. 

4. ALEXANDRA MARTIN 

ae2e6b_cb82181abfea4ea4b4f32e3146445d89_mv2_d_3840_3840_s_4_2.jpg

Az Adastreia élén kezdte karrierjét Alexandra Martin. Az angol énekesnő nemigen ismert hazánkban, pedig 2007 óta képviselteti magát a zenében. Első szólóalbuma 2018-ban került boltokba, Fragments and Reflections címmel.

3. CARLA HARVEY (BUTCHER BABIES)

hr-butcherbabies-aftershock-22oct2017-7768_xgaplus.jpg

Kaliforniából származik a Butcher Babies, amelyben két frontasszony énekel: Heidi Shepherd és Carla Harvey. A most 43 éves énekesnő egzotikus megjelenése több vonalról származik: édesapja finn és etióp, édesanyja pedig ír és olasz. Ilyen gyökerekkel nem csoda, hogy Carla előnyös külsőt örökölt, de a zene mellett íróként is ismert az Államokban. Carla bebizonyította, hogy a csöcsmutogatás mellett esze is van. 

2. TATIANA SHMAYLYUK (JINJER)

jinjer-15.jpg

A nehezen megjegyezhető családnévvel rendelkező Tatiana Shmaylyuk egy pöttöm lány, akinek torkából brutális hangok jönnek. Ám a hörgés mellett tiszta hangjával is remekül bánik a 32 éves énekesnő, aki Instagramos fotóit elnézve modellnek sem lenne utolsó. Minden bizonnyal ezzel foglalkozna főállásban az ukrán hölgy, ha nem énekelne. Vélhetően egyedi stílusa és sokoldalúsága is hozzájárult ahhoz, hogy az ezüstérmet jelentő második helyezést kapta.

1. EMMANUELLE ZOLDAN (SIRENIA)

08b8a893c4cfd2755466ed8cf1d7888c.jpg

2016-ban, a spanyol Ailyn távozása után lett Emmanuelle Zoldan a norvég Sirenia frontasszonya. A francia énekesnő hazájában már jó ideje elismert operaénekesnő, a metélbandának pedig 2003 óta volt háttérénekese. A MetalGossip azzal indokolta a 43 éves pacsirta első helyezését: amolyan francia eleganciával rendelkezik, no meg kifogástalan hangja is mindenkit elvarázsol. 

Személyes vélemény: én több énekesnőt is hiányolok a listáról. Ott van például Tarja Turunen és a Within Temptation-frontasszony Sharon den Adel, akik nemcsak varázslatos hanggal rendelkeznek, de van stílusuk és hihetetlenül fiatalosak. Shirley Manson (Garbage) is helyet kaphatott volna a listán, hiszen bár 53 éves, abszolút nem látszik rajta a kora, nem mellesleg mint énekes is sokat letett az asztalra. Amy Lee, az Evanescence énekesnője is ugyanez a kategória, de említhetném a kanadai Kobra And The Lotus vezetőjét, Kobra Paige-t is, aki szintén szép és tehetséges. Ugyanez a véleményem a teljesen egyedi stílust képviselő moldáv Lena Scissorhandsről, akit az Infected Rainből ismerhetünk, illetve Elli Berlinről a német Null Positiv-ból, és ha már az Emmanuelle-nél említett franciás eleganciánál tartunk, Clémentine Delauney is ezt képviseli. Mizuho Lint, a brazil Semblant énkesnőjét is hiányolom. És hol van a Delain-es Charlotte Wessels? Vagy ha már oroszok... Masha Scream az Arkonából egy kortalan szépség. A listán rengeteg valóban szép és jó hangú nő szerepel, nagyon örülök Ailyn, Tatiana és Dianne jelenlétének, persze a többieket is kedvelem. 

komment

The Agonist: reagált Vicky kijelentéseire Alissa White-Gluz!

2019. szeptember 11. 23:08 - Jurancsik Eszter

A dráma folytatódik...

Nemrégiben írtuk meg, miszerint a The Agonist jelenlegi énekesnője, Vicky Psarakis miként vélekedik elődjéről, Alissa White-Gluzról. A csapat görög származású frontlánya elárulta: több kompromittáló dolgot tud Alissáról, és sértőnek érzi, ahogyan nyilatkozott róluk.

A formáció új albuma 20-án, Orphans címmel kerül a boltokba, ennek kapcsán árulta el Vicky, hogy a lemezzel már több, mint egy éve elkészültek, de -elmondása szerint- Alissa folyamatosan szabotálni akarja a sikereiket, ezért jelenhet csak most meg a korong.

A svéd Arch Enemyben ténykedő ékenesnő nem kommentálta a dolgot - egészen eddig. Alissa ugyanis a Blabbermouth nevű internetes lapon keresztül üzent utódjának.

fotojet_6_3.jpg

"Nem beszéltem a csapat tagjaival évek óta. De még csak nem is gondoltam rájuk! Szeretnék beszélni Vickyvel, és tisztázni vele a dolgokat, amelyeket rólam hallott, mert ezek egytől-egyig hamis vádak! Szerettem az együttessel együtt dolgozni, és ezért a legjobbakat kívánom neki. Várom, hogy kapcsolatba lépjünk egymással. Vicky nem valós információkat kapott rólam! Mivel nem ismerem őt, képtelen lennék vele szemétkedni. Bármikor írhat nekem."

- osztotta meg gondolatait Alissa, akiről Vicky azt is állította, hogy letiltotta őt minden internetes platformon, miután a The Agonist énekese lett.

A dráma felvezetése már 2017-ben megvolt, amikor is Alissa elárulta: élete legfájóbb eseményének tartja a bandából való menesztését, majd Danny Marino gitáros is kiterítette a lapokat - a zenész Alissát pocskondiázta és árulónak nevezte.

 

komment

Kitáltalt Vicky Psarakis! Alissa White-Gluz folyamatosan a The Agonist alá pakolt!

2019. szeptember 03. 13:53 - Jurancsik Eszter

Az énekesnő nem rejtette véka alá véleményét elődje dolgairól...

A kanadai csapat Orphans címet viselő, vadiúj albuma e hónap 20-án jelenik meg, és két klipes dalt már megmutattak a rajongóknak, az In Vertigót és a Burn It All Downt. 

Nagy a nyüzsgés tehát a banda háza táján, azonban a görög származású énekesnő, Vicky Psarakis teljesen más témában adott interjút - felfedte, hogy elődje, Alissa White-Gluz folyamatosan szét akarta robbantani a zenekart, miután kitették a szűrét a The Agonistból.

2014-ben került a kék hajkoronájú Alissa a svéd Arch Enemy mikrofonja mögé, miután a német Angela Gossow 13 év közös munka után, családi okok miatt visszavonult és azóta ő a formáció menedzsere. 

Két évvel ezelőtt Alissa elmondta, hogy milyen körülmények között paterolták ki őt az együtteséből, kisvártatva a gitáros Danny Marino is a nagyérdemű elé tárta véleményét - afféle nyilatkozatháború indult be a két fél között. Alissa ugyanis azt állította: egyszerűen ellopták tőle a The Agonistot, Danny pedig egykori kolléganőjét pocskondiázta. Azzal vádolta többek között, hogy Alissa félrevezette és elárulta őket.

fotojet_5_3.jpg

"Teljesen őszinte leszek: Alissa folyamatosan megpróbálja visszahúzni a zenekart! Régebben is szidott minket, és ez engem eléggé rosszul érintett, lévén hogy még soha nem találkoztam vele! Jó néhány dolgot tudok róla...."

- nyilatkozta a frontasszony a Rock Confidentialnak, amely beszélgetés a Blabbemouthon is elolvasható. Pontosan nem tudni, mit értett ez alatt Vicky, de az bizonyos, hogy 2017 első felében Danny is hasonló dolgokról beszélt - szerinte Alissa ott tett keresztbe a bandának, ahol csak lehetett, és szabotálni próbálta a sikereiket. Azt is hozzátette az énekesnő: az Orphans lemez -ha rajtuk múlik- már 2018-ban boltokba kerül, csakhogy a frontlány szerint Alissa kavarásai még a lemezkészítésre és annak megjelentetésére is kihatott.

"Az Orphans már egy éve elkészült. Belefáradtam abba, hogy folyton arra a kérdésre kell válaszolnom az interjúk során, hogy miért váratott magára ilyen sokáig ez az album..."

- fakadt ki Vicky, aki bár szemtől szemben valóban soha nem találkozott elődjével, nem beszéltek és nem váltottak üzeneteket egymással, de azt elárulta: ha például egy fesztiválra mindkét csapat hivatalos volt és összetalálkozott a tekintetük, Alissa egyszerűen elfordította a fejét. 

"Az interneten nagyon könnyű mocskolódni!"

- zárta sorait dühösen az énekesnő.

Alissa néhány éve eképpen tálalt ki egykori zenekarából történő kirúgására: a The Agonist az ő "kisbabája", ő tervezte a logót, ő írta a dalszövegeket, úgy érzi, sokkal inkább volt zenésztársai árulták el őt. Hozzátette azt is: soha többé nem akar beszélni egykori bandatársaival.

komment

Nézd meg az Arch Enemy Full Force Festival-os koncertjét!

2019. július 03. 20:10 - Jurancsik Eszter

Koncertvideó a bandától

Alissa White-Gluz és zenésztársai gőzerővel turnéznak, két évvel ezelőtt megjelent albumukat, a Will To Powert népszerűsítve.

---arch_asha.jpg

 

Számos koncert mellett jó néhány fesztiválon is tiszteletét teszi e nyáron is a svéd-kanadai csapat, legutóbb a németországi Full Force Festival-on tették tiszteletüket.

A buliról videofelvétel is készült, megtekinthetitek a Youtube-on. Íme!

 

 

komment

A Carnifex-szel dolgozott Alissa White-Gluz

2019. június 07. 18:28 - Jurancsik Eszter

A No Light Shall Save Us címet viseli a szerzemény

A kaliforniai San Diegóból származó, deathcore műfajában nyomuló Carnifex World War X című lemeze augusztus 2-án jelenik meg, amely korong egyébként a hetedik stúdióalbuma lesz a 2006 óta létező együttesnek.

Tegnap kijött a kiadványról az első dal, amely a No Light Shall Save Us címet viseli, és az Arch Enemy énekesnője, Alissa White-Gluz vendégeskedik a szerzeményben - hörgését és tiszta énekét egyaránt hallhatjuk.

Íme, a klip!

 

komment

Klippremier: Arch Enemy - Reason To Believe

2018. december 07. 20:26 - Jurancsik Eszter

Hosszú idő után új klip Alissáéktól

A svéd-kanadai csapat Will To Power című albuma 2017. szeptember 8-án jelent meg, és azóta is hatalmas népszerűségnek örvend a világ minden táján. Alissa White-Gluz és társai kisebb szünetekkel azóta is folyamatosan úton vannak, hogy minél több rajongó hallhassa élőben a korong dalait, amelyről az első két klip - The World Is Yours, The Eagle Flies Alone - óriási siker lett.

maxresdefault_6.jpg

Most újabb videót tett közzé a zenekar, mégpedig a Reason To Believe-t, amely az első ballada az 1996-ban alakult együttes életében, különlegessége pedig az, hogy Alissa csaknem ötoktávos, mezzoszoprán hangján, tisztán énekel.  Korábban Michael Amott gitáros elmondta: amikor megalkotta a zenét, tudta, hogy ez egy lassabb tétel lesz, így a lemez is sokszínűvé válik. Egy koncertfelvételekből álló klipet készített a formáció a dalhoz, íme:

 

 

komment

Michael Amott már a következő Arch Enemy-albumot tervezi

2018. október 23. 23:01 - Jurancsik Eszter

Interjút adott a zenész

2017 szeptemberében jelentette meg a svéd csapat Will To Power címre keresztelt lemezét, amely hatalmas sikernek örvend a világ minden táján. Ez a második korong, amely a kanadai Alissa White-Gluzzal került rögzítésre.

kfvxhvjawrwnjc3zvy79tf-970-80.jpg

Nemrégiben a Rock Mania TV-nek adott interjút a banda gitárosa, Michael Amott, aki elárulta: már vannak ötletei a következő albumra.

"Az ünnepek alatt szünetet tartunk, a jövő évben pedig újra turnéra indulunk. A 2019-es év a turnék éve lesz, újra végigjárjuk Európát és Amerikát, itt is, ott is írok egy kicsit, már van néhány ötletem a következő lemezre."

- kezdte a zenész. 

"Nagyon élvezem a zeneszerzést. A semmiből jönnek ötletek, inspirációk, majd variálsz a dallamokkal, riffekkel és dalszövegekkel. És persze, amikor a koncerteken eljátsszuk a dalokat, a rajongók reakciói hihetetlen energiát adnak. Nem tudok olyan dolgot mondani, amit ne szeretnék. Na jó, talán a zene üzleti része kicsit unalmas tud lenni. Természetesen ez is fontos, de nem ez a kedvencem."

A teljes interjú itt tekinthető meg:

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása