33 éves lett Alissa White-Gluz

2018. július 31. 06:24 - Jurancsik Eszter

Boldog szülinapot!

Alissa White-Gluz énekesi karrierjét a kanadai The Agonistban kezdte, mely csapatnak 2005-2014-ig volt tagja. Négy évvel ezelőtt a svéd illetőségű dallamos death metal csapat, az Arch Enemy énekesnője, a német Angela Gossow bejelentette, hogy nem kívánja folytatni a zenélést, utódjának pedig ő maga választotta Alissát, akiről születésnapja alkalmából összegyűjtöttünk pár érdekességet.

34523264_1006645469491522_6516171188597686272_n.jpg

- 1985. július 31-én, a kanadai Montréalban született.

- Európai gyökerekkel is rendelkezik; anyai nagymamája litván származású.

- Híres vegán életmódjáról, a PETA lelkes támogatója. 13 éves kora óta nem eszik tojást és tejtermékeket, húst pedig állítása szerint soha nem evett, mivel szülei fiatal koruktól vegetáriánusként éltek.

- Párjával, Doyle-lal, a Misfits tagjával 2014 óta vannak együtt - Alissa exbarátja pedig Alex Erian, a Despised Icon énekese.

- Haját a hazánkban is egyre népszerűbb Manic Panic nevű, 100%-ban vegán festékkel színezi.

- Keresztény iskolába járt, ahol megszabták a gyerekeknek, mit gondoljanak, ekkor utált meg minden vallást - ateistának vallja magát. Elmondása szerint vannak vallásos barátai, akik szerencsére nem a bigott vallásosságot képviselik. Igyekszik tiszteletben tartani mások nézeteit.

- Néhány évvel ezelőtt törött bordákkal énekelt. A színpad egyik rosszul rögzített eleme rázuhant Alissára, aki azonban végigcsinálta a koncertet, csak utána vitték kórházba. Néhány nap múlva pedig ismét a színpadon tombolt.

- Horoszkópja: Oroszlán.

- A klasszikus zenét is szereti, de rajong a 90-es években népszerűvé vált grunge hangzásért is.

- Feministának vallja magát és felháborítja, hogy a világ jó néhány országában a nők elnyomás áldozatai.

dsc_0053.jpg

- Hangtípusa: mezzoszoprán, majdnem 5 oktávval, tiszta énekhangját több dalban megvillantja a hörgés mellett.

- Többször megszavazták a metál legdögösebb énekesnőjének.

- Ha nem tud aludni, verseket és dalszövegeket ír.

- Jó barátnője a svéd Elize Rydnek (Amaranthe).

- Énekelt Tarjával, a fent említett Elize-zel a Kamelot turnéján és a holland Delainnel is.

archenemy1.jpg

- Szociális fóbiában szenved, a The Agonistban töltött utolsó éveit pedig végigkísérte a depresszió.

- Angela Gossow hatalmas példaképe, így nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy az énekesnő őt választotta a helyére.

komment

Arch Enemy: Michael Amott szerint a közönség jól fogadta a balladaszerű Reason To Believe-t

2018. július 05. 16:53 - Jurancsik Eszter

A dal kapcsán mesélt a zenész

Tavaly szeptemberben landolt az üzletek polcain a svéd csapat Will To Power című lemeze - ez a második album, amely a kanadai Alissa White-Gluzzal került rögzítésre. 

A korong mindenhol tarolt, jóval komolyabb eredményeket felmutatva, mint elődje, a 2014-es War Eternal. 

A banda gitárosa, Michael Amott mesélt Hayley Leggs-nek a zenekar balladaszerű ’Reason to Believe' felvételéről, amelyen Alissa tiszta éneke is hallható. 

arch-enemy-1024x800.jpg

"Zenét írtam erre a dalra a bátyámmal ( az Arch Enemy egykori gitárosa, Christopher Amott) ami egyértelműen ballada volt és azt gondoltuk >>Fura lenne csak morgással és hörgéssel adnánk elő<< mondta. Így beszéltem róla Alissának, és összeültünk mindent elrendezni.."

- kezdte a zenész.

"De szerencsére nagyon jól fogadta a közönség."

- folytatta.

"Mindig is erre törekedtem. Sosem voltam keményfejű. Vagy nagyon ütős egy dal, vagy semmilyen. Thrash és death metálon nőttem fel, de nagy Scorpions- és Judas Priest- rajongó vagyok . Minden nagy zenekarnak szintén volt balladája, úgy hiszem így még összetett metál zenekarrá tesz minket."

Michael szerint Alissa belépése az együttesbe -Angela Gossow 2014 es távozása után- ,rengeteg lehetőséget nyitott meg számukra, mivel az énekesnő hangjában rengeteg lehetőség lakozik.

aaa.jpg

A Revolver egy 2017 es interjújában Alissa úgy nyilatkozott , számtalan Arch Enemy- rajongó nagyon meglepődött, mikor más kontextusban hallhatták. A Kamelot Liar, Liar című számában Alissa egyszerre villantja meg hörgési tudományát és tiszta énekét is. Michaelnek ez adta az ötletet, hogy a következő lemezre egy ballada is felkerüljön.

 

Fordította: Varga Márton László 

komment

Vega és vegán fémcsajok

2018. május 14. 23:57 - Jurancsik Eszter

Etikai, spirituális és egészségügyi okokból nem fogyasztanak húst

Bár a húst és más állati eredetű táplálékot mellőző étrend sokak számára nehezen elfogadott, egyre többen követik a vegetáriánus és vegán életmódot - cikkünkben kedvenc énekesnőink ilyen irányú döntéséről olvashattok.


CHARLOTTE WESSELS

A Delain énekesnője szabadidejében jógázik. Ez a mozgásforma erősen kötődik a spirituális szemléletmódhoz, követői szerint a tudatot a hús mellőzésével lehet leginkább tisztán tartani. Charlotte ezt az elvet követi, de nemcsak az ezoterikus irányultsága játszik közre döntésében. Elmondása szerint a turnékon zenésztársai, ha gyomorpanaszokkal küzdenek, az legtöbbször valamilyen húsos étel miatt fordul elő. Azonban tejet, tojást és sajtot szokott fogyasztani, de ezeket is ritkán. 

FLOOR JANSEN

A szintén holland származású dalospacsirta néhány éve egy Facebook-posztban fejtette ki véleményét a húsevésről. Azonban a bejegyzést eltávolította, miután a Nightwish menedzsmentje erre kérte, ugyanis -mint ahogyan az ilyen témáknál gyakran előfordul- heves vita kerekedett a húsevő és vegetáriánus rajongók között. Floor egy ideig szemi-vegetáriánus volt, azaz szárnyast és halat rendszeresen fogyasztott, azonban később mindenféle húst tiltólistára tett. 

ALISSA WHITE-GLUZ

alissa.jpg

Az Arch Enemy frontlánya 13 éves kora óta vegán, azaz semmilyen állati eredetű ételt nem eszik, mézet sem. Alissa a PETA egyik lelkes támogatója, nem hord valódi szőrmét és bőrt, hajkoronáját pedig a Manic Panic nevű festékkel varázsolja kékre, amelynek hatóanyagait nem tesztelik állatokon. A kanadai énekesnő vegetáriánus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot, így nem esett nehezére az, hogy tiniként felhagyjon a tojás, a tej és a méz fogyasztásával - húst pedig állítása szerint életében nem evett. Hihetetlen energiáját a rengeteg gyümölcsnek, zöldségnek és gabonának köszönheti.

ANGELA GOSSOW

angela.jpg

A német énekesnő, akit szintén az Arch Enemy által ismerhettünk meg, sokáig csak a húst száműzte étlapjáról, néhány éve azonban a tejtermékekről és a tojásról is lemondott. A 43 éves Angela -aki tervei szerint jövőre visszatér a zenei életbe- tinédzser kora óta aktív állatvédő. Több ilyen témájú riportfilmben is feltűnt a férfiakat megszégyenítő hörgéséről is ismert szőkeség - ezekben felhívta a figyelmet az ipari állattartás környezetkárosító hatásaira is.

LIV KRISTINE

Egészen kislány kora óta vegetáriánus a Leaves' Eyes egykori frontasszonya. Ennek kapcsán árulta el Liv, hogy gyermekkorában egy alkalommal csúnyán elrontotta a gyomrát egy húsos étellel, hányt és napokig rosszul érezte magát - azóta sem tudja megenni. Később laktóz-intolerancia alakult ki a norvég szőkeségnél, emiatt tehéntejet sem iszik. Liv kedvencei a gombás ételek és a tofu, de rajong a gyümölcsökért is. Érdekesség, hogy exférje, egyben Leaves' Eyes-beli alapító társa, Alexander Krull és fia, Leon Alexander szintén vegetáriánusok. Fia azt követően döntött a húsmentes táplálkozás mellett, miután egy alkalommal ételmérgezés miatt kórházba került - Leon egy húsos ételtől betegedett meg.

OTEP SHAMAYA

Az amerikai Otep csapat vad külsejű énekesnője -aki Alissához hasonlóan egyaránt tud brutálisan hörögni és tisztán is énekelni- mindig nagy állatbarát volt. A leszbikusságát is nyíltan vállaló Otep szerint az állatok nem a tulajdonaink, és nem rendelkezhetünk az életük vagy a haláluk felett. Jó néhány évig vegetáriánus volt, később azonban vegánná vált. 

SHIRLEY MANSON

Az amerikai Garbage skót származású frontasszonya évekkel ezelőtt egy PETA-kampányban árulta el, hogy vegán életmódot folytat. Shirley, aki híres szókimondásáról is, a következőket nyilatkozta a szőrmehordásról: "szőrmét hordani szemétség!" Jó ideje nem fogyaszt állati eredetű élelmiszereket - talán ez a titka annak, hogy az idén 52. évébe lépő énekesnő képtelen megöregedni.

MARIA BRINK

A kaliforniai In This Moment karizmatikus énekesnője szintén az állatok iránt érzett szeretete miatt vált vegetáriánussá. Csakúgy, mint Alissa és Shirley, a 40 éves Maria is lelkes aktivistája a PETA állatvédő szervezetnek, a vele készült, húsmentes étrendről szóló interjúban pedig elárulta: nem tud különbséget tenni az állatok között, egy csirkére ugyanúgy tekint, mint egy macskára - ezért képtelen megenni a húst.

LINDSAY SCHOOLCRAFT

11081322_682496101896383_4316712327453553071_n.jpg

Lindsay Matheson néven született zenészlány 2013 óta erősíti a Cradle of Filth nevű angol bandát énekével és billentyűkkel. A Metal Divas nevű weblapon árulta el, hogy fizikai erejét a rendszeres alvásnak, meditálásnak és a vegán étrendjének köszömheti. Természetesen haját ő is az Alissánál már említett Manic Panic nevű termékkel festi. 

komment

Sokszínű fémcsajok

2018. április 11. 13:28 - Jurancsik Eszter

Tehetségesek és szépek!

Rengeteg sztár rendelkezik más népek gyökereivel, amely vagy külsejükön, vagy temperamentumukon látható. Cikkünkben öt olyan metálhölgyről olvashattok, akiknek családjuk révén többféle vér is csörgedezik ereiben.

ALEAH STANBRIDGE

4fc7ba0065a12c69538085fe7f4220d6.jpg

A Trees of Eternity néhai énekesnője angol és svéd gyökerekkel rendelkezett és a Dél-Afrikai Köztársaság fővárosában, Fokvárosban jött világra. Édesanyja, Gillian utazáshoz köthető munkája révén a kis Aleah és családja az egész világot bejárta, kedvenc nyaralóhelye Thaiföld volt, de rajongott Egyiptomért is.

ALISSA WHITE-GLUZ

dd947f5be205520ad1c7e0dc1194c8f2.jpg

Az Arch Enemy kék sörényű frontlánya 1985-ben született a kanadai Montréalban. Ám azt kevesen tudják róla, hogy a sokoldalú énekesnő európai gyökerekkel is rendelkezik: apai nagymamája ugyanis litván származású volt. Alissa nagyija a zsidóüldözés elől menekült Kanadába, 2007-ben hunyt el.

CARLA HARVEY

57f4a0eb-butcher-babies-vocalist-carla-harvey-being-bi-racial-is-a-very-special-thing-image.jpg

A Butcher Babies egzotikuma a 41 éves Carla, akinek arcán is látni a sokféle nemzet jellegzetességeit. Édesapja révén ír és etióp, édesanyjának köszönhetően pedig finn és olasz vér is csörgedezik ereiben.

JI-IN CHO

df621fdc450168f49cc524f01d08d8fa.jpg

A Krypteria nevű, német szimfometál csapat 2001-ben jött létre Leverkusenben, ahol a szemrevaló frontasszony is született 1976-ban. Ji-In szülei Koreából származnak, az énekesnő pedig mindig büszke volt gyökereire. A banda jelenleg szünetet tart, de Ji-In tavaly életre hívta az And Then She Came nemű projektjét.

MIZUHO LIN

2485d83f0d5659efe7cd9b88fbd6a176.jpg

A brazil Semblat egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és ebben nagy szerepe van a csodálatos hangú, képzett operaénekesnő Mizuhónak is. A zenekar 27 éves, csinos vokalistája arca ázsiai származásról árulkodik - édesapja révén tajvani és kínai felmenői vannak. Édesanyja brazil és lengyel, tehát európai gyökerekkel is rendelkezik a frontasszony.

komment

Alissa White-Gluz folytatja szólóalbuma rögzítését

2018. március 28. 10:10 - Jurancsik Eszter

Visszatért a stúdióba az énekesnő

Nem titok, hogy a svéd Arch Enemy frontlánya szólóanyagon dolgozik, ennek kapcsán adott interjút most Alissa az ausztráliai Download fesztiválon. A kanadai énekesnő 2016-ban kezdett dolgozni lemezén, projektje pedig egyszerűen Alissa néven fut majd. Azt is megtudhattuk, hogy számos vendégzenész hallható lesz a korongon, közöttük a Kamelot két tagja, Tommy Karevik és Oliver Palotai, Jeff Loomis vagy épp az énekesnő párja, Doyle. 

aepromo2_1.jpg

"Nem terveztem, hogy szólóban is kipróbálom magam. Angela Gossow bátorított erre. Voltak ötleteim, amelyeket nem akartam az Arch Enemyre kényszeríteni, és amikor egy kis szünetet tartottunk, elkezdtem a lemezemmel foglalkozni. Angelának igaza volt, szükségem volt valami másra is, amelyben kifejezhetem önmagam."

- árulta el Alissa. Elődje, a német Angela 2014-ben hagyta ott a csapatot és azóta a menedzserükként ténykedik; ő kezeli a zenekar pénzügyeit, a szállásfoglalásokat, határidős ügyeket és Alissa dolgait is segíti. 

 

komment

Michael Amott: "Alissa jelenléte jó néhány ajtót megnyitott előttünk!"

2018. március 11. 21:49 - Jurancsik Eszter

Interjú a zenésszel

Az Arch Enemy Will To Power című albuma tavaly szeptember 8-án került boltokba, és a korong azóta is sorra aratja a sikereket. Ez a második lemez, amelyet a svéd csapat a kanadai Alissa White-Gluzzal vett fel. A napokban a francia Duke TV készített interjút Michael Amottal, a banda gitárosával, aki elárulta: Alissával lehetőségek tárháza nyílt meg számukra.

ae_2.jpg

"A Will To Power album nem konceptlemez. Sok témát vonultat fel, és bár a zenénk mindig is a sötétebb témákat képviselte, úgy érzem, változatosabb lett, mint az előző (War Eternal, 2014-ben jelent meg - a szerk.). Megmutatja a fényt az alagút végén, ahol csodás dallamok és a remény van."

A korongon hallható Reason To Believe című dal az első a zenekar történetében, ahol nemcsak hörgést hallhatunk: Alissa csaknem ötoktávos, tiszta mezzoszoprán hangján énekel benne. 

Michael erről így mesélt:

"Chris-szel, a bátyámmal együtt írtuk meg a dalt. Először instrumentális verziónak szántuk, aztán írtam hozzá dalszöveget. Megmutattam Alissának, és neki nagyon megtetszett. Ez egy teljesen új dolog volt számunkra. Sok kedvenc együttesem van: Black Sabbath, Judas Priest vagy az Iron Maiden. E csapatoknak is vannak balladáik, amelyekkel még mélyebb oldalukat mutatják meg."

A zene melletti elköteleződéséről is ejtett pár szót a zenész:

"Thrash és death metal közegben nőttem fel, mielőtt elkezdtem az Arch Enemyt. Több gitárt és dallamosabb zenét akartam. Alissa érkezésével ez nagyobb teret kaphatott, mint eddig bármikor, ráadásul a hangja is igen sokoldalú."

 

komment

Az Angrával dolgozott Alissa White-Gluz

2018. március 02. 11:56 - Jurancsik Eszter

Közös dalt vett fel a énekesnő és a brazil banda

A brazil power metalt játszó Angra Ømni című nagylemeze nemrég jelent meg, a rajta szereplő Black Widow's Web című dalhoz pedig nemrég videó is készült.

dgttrih.jpg

A szerzeményben az Arch Enemy kanadai énekesnője, Alissa White-Gluz is közreműködik. Íme a dal videója:

 

komment

Metálhölgyek küzdelme a depresszióval

2018. február 21. 17:12 - Jurancsik Eszter

A depresszió napjaink legelterjedtebb mentális betegsége. Létezik enyhébb és súlyosabb formája, van, aki tagadja, és van, aki felvállalja állapotát. Cikkünkben 9 metálénekesnő beszél betegségével való harcáról.

ALISSA WHITE-GLUZ

awg2.jpg

Az Arch Enemy énekesnője tavaly fedte fel titkát: előző csapatában, a The Agonistban töltött utolsó éveit végigkísérte a depresszió. Ennek oka a bandán belüli feszültségek voltak, amely főként abból is fakadt, hogy társai nehezen fogadták el az ő vegán életmódját - Alissa pedig erről dalszövegeket is írt. A kanadai származású énekesnő elmondta: mivel a depressziónak, a mentális zavaroknak ijesztő testi tünetei is lehetnek, megijeszthetik és hipochonderré tehetik az embert. Alissa szakemberhez fordult, aki kognitív viselkedésterápiával segítette őt, valamint hosszú hónapokig önsegítő könyveket forgatott. Ezután jöttek a sikerek minden életterületén: először Angela Gossow kérte fel, hogy vegye át helyét az Arch Enemyben, majd Doyle-lal, a The Misfits zenészével egymásba szerettek. Az együttes "Will To Power" című lemezén több dalban megírta a depresszió démonával való küzdelmét.

LIV KRISTINE

promo2014.jpg

A norvég szőkeséget 2016 áprilisában kidobták az általa alapított Leaves' Eyesból, miután a gitáros Alexander Krullal tönkrement a házassága és elváltak. Liv helyére a finn Elina Siirala, az Angel Nation alapítója került. Liv ezt követően többször hangot adott csalódottságának, sérelmezte, hogy -állítása szerint- a háta mögött tették ki a zenekarból, valamint magánéletének kiteregetését is nehezményezte. Kiléptetése után hetekig Spanyolországban időzött a szoprán pacsirta, akit nem sokkal válása után eljegyzett új barátja, aki a terapeutája is. Liv távozása után ugyan nem mondta ki, hogy depresszióban szenved, de a 2016-os fotókon látni lehetett, hogy rengeteget fogyott az amúgy is vékony énekesnő és a mosolyában is ott volt egy jó adag szomorúság. Szerencsére Liv összeszedte magát: festeni kezdett, kipróbálta a jógát és nekilátott új lemeze készítésének. Emellett teljes értékű tagja lett húga, Carmen Elise csapatának, a Midnattsol-nak.

TARJA 

25552268_1642577129133801_7589550648429460848_n.jpg

A finn szépség egyszer elmondta: mivel klasszikus éneket tanult és ez a világ az igazi otthona, nehezen szokta meg a Nightwish körüli pörgést, és amikor a banda szekere a "Wishmaster" albummal beindult, és depressziós lett. Szerencsére ebben az időszakban ismerte meg az argentin üzletember Marcelo Cabulit, akihez 2003 májusában férjhez is ment. Még ez évben, mellrákban elhunyt az énekesnő édesanyja, Marjatta, ez pedig szintén nem kedvezett Tarja kedélyállapotának. A "Once" album turnéján fokozódtak a csapaton belüli ellentétek, ennek következményeként 2005. október 21-én, a turnézáról Hartwall Arénás koncert után nyílt levélben elbocsátották a zenekarból. Tarja elmondása szerint a depresszív hangulatból mindig Marcelo rángatta ki, ő volt az egyetlen stabil pont az életében, amikor búskomorság gyötörte. Azt is hozzátette: a Nightwishban gyakoriak voltak a kommunikációs gondok, Marcelótól e kérdésben is sokat tanult és mellette lett igazán önmaga.

FLOOR JANSEN

nevtelen_5.jpg

A Nightwish jelenlegi frontasszonya számára sem ismeretlen a depresszió. Első zenekarához, az After Foreverhez 1997-ben, 16 évesen csatlakozott, és egészen 2009-ig dolgoztak együtt. Ekkor Floor kiégése miatt szünetet tartott a zenekar, majd nem sokkal később bejelentették: a banda feloszlik. Az énekesnő azonban hamar összeszedte magát: 2010-ben a ReVamp élén tért vissza a zenei életbe, majd 2012 októberében a svéd Anette Olzon helyére ugrott be a Nightwish akkor zajló turnéján. Egy évvel később hivatalosan is a csapat énekesnője lett, a 2015-ös megjelenésű "Endless Forms Most Beautiful" című lemez már vele került rögzítésre. Sikeres turnét nyomott le a csapat, majd Floor várandós lett párjától, a Sabaton dobosától, Hannes Van Dahl-tól. Az anyaság határozottan jót tett Floornak, a 2017-es Raskasta Joulua koncertsorozaton szinte ragyogott a színpadon. Ám nemcsak az After Forever kapcsán tapasztalta meg a mélypontot a holland tehetség. 2018 tavaszán a Nightwish "Decades" elnevezés alatt, hónapokon keresztül turnézott, Floor pedig alaposan elfáradva érkezett Svédországba kis családjához. Ahogy ő fogalmazott:

"Felismertem a kiégés tüneteit, és soha többé nem akartam ezt átélni! Akkor jöttem rá arra, hogy valójában egy nagyon érzékeny ember vagyok. Ahogy elkezdtem jobban érezni magam, valami mindig visszahúzott. Hazaértem a turnéról és folyton ingerlékenynek éreztem magam, teljesen Hannes és Freja ellen voltam."

Végül a lelki bajokra megoldást jelentett egy új hobbi: Floor és Hannes egy istállót építettek a házuk mellett, a barkácsolás pedig teljesen kikapcsolta az énekesnőt, aki azt is elmondta: az iskolában mindent megtanítanak, kivéve azt, hogyan kezeld a problémáidat.

ANETTE OLZON

anetteolzon2.jpg

A svéd csillag 2007-ben került a Nightwish élére, Nettie pedig szinte azonnal a mély vízben találta magát. A banda megfeszített munkatempója és sűrű koncertjei miatt az énekesnőn is eluralkodott az ingadozó kedélyállapot. Sokszor gyötörték pánikrohamok, egyszer pedig sírva sétált le egy dél-amerikai koncerten a színpadról. Elmondása szerint a füstgép irritálta a torkát, ám az Anette magánéletében járatos rajongók tudni vélik: hiányzott neki a családja, különösen a fia, Seth, aki akkor volt hétéves, ráadásul akkori házassága is megsínylette a zenészélet. Később összemelegedett a Pain gitárosával, Johan Husgafvellel, akitől két gyermeke is született az énekesnőnek: 2010-ben Nemo, 2013-ban pedig Mio. Anette első szólóalbumának (a 2014-es "Shine"-nak) jó néhány dalát a Nightwish-es időszakban írta meg, elmondása szerint ez is egy terápia volt számára. Az énekesnő jelenleg a The Dark Element és az Allen/Olzon projektek frontasszonya, Mio születése után pedig formába hozta magát, leadva a bánatkilókat és szinte sugárzik a boldogságtól. Emellett sikeresen elvégezte az ápolónői tanfolyamot és sikeresen elhelyezkedett egy kórházban - így most már ő is segítheti a gyógyulást kereső embereket, ha éppen nem a zenével kapcsolatos kötelezettségei kötik le.

DIANNE VAN GIERSBERGEN

exlibris_0635.jpg

A gyönyörű hangú holland énekesnő 2013-ban került a német illetőségű Xandriába. Két albumot ("Sacrificium" és "Theater Of Dimensions") készített zenésztársaival, majd 2017 júliusában az énekesnő összeomlott. Több lemondott koncert után, szeptemberben Dianne elhagyta az együttest. Hangüzenetben mondta el: komoly stresszre, kimerültségre utaló tünetekkel került orvoshoz még a nyár folyamán, valamint a csapatban is komoly ellentétek keletkeztek. Orvosa megállapította, hogy Dianne teljesen kimerült és pánikbeteg lett. Úgy érezte: társai nem voltak korrektek és őszinték vele, valamint pénzügyi kérdésekben sem számíthatott rájuk. Kilépése nagy port kavart, még a korábbi énekesnők -Manuela Kraller és Lisa Middelhauve- is megszólaltak ez ügyben. Plusz sokkot okozott az énekesnőnek, hogy a formációból való távozását követően néhány nappal szeretett nagymamája is meghalt. Dianne 2004-ben alapította az Ex Librist, amely gyógyírt és menedéket jelentett az énekesnőnek: a zenekar ugyanis új albumát készíti. 

MANUELA KRALLER

375fd48ea7630f2abc0af12570f97003.jpg

A német leányzó 2010-2013-ig énekelt a Xandriában, az ő helyére került Dianne. Utódja kiválása után fedte fel a szoprán Manuela: miután elhagyta az együttest, depressziós volt, egy évig egyáltalán nem is énekelt. Többször hangot adott annak, hogy megérti Dianne-t és bátornak tartja, amiért beszélni mert érzéseiről - ő ugyanis ezt annak idején nem tudta megtenni. Ennek következtében Hashimoto-szindróma alakult ki az énekesnőnél, amely a pajzsmirigy krónikus gyulladását jelenti. Mivel Manuela nyitott a spiritualitásra, megértette betegsége üzenetét: újra meg kell nyitnia torokcsakráját és énekelnie kell, hogy meggyógyulhasson. Így Thomas Guttal, egy régi barátjával megalapította a Valkea Valo projektet, amelynek első lemeze nemsokára elkészül. 

CRISTINA SCABBIA

13876476_10153501526726706_5353225384858984389_n.jpg

Az olasz énekesnőnek sem alakult túl jól az elmúlt időszak: 2016-ban elhunyt édesapja, Dario, 2017 májusában pedig a Slipknot-gitáros Jim Root-tal 13 éve tartó párkapcsolata is véget ért. Tavaly ősszel a Lacuna Coil dalos pacsirtájának édesanyja, Francesca is távozott az élők sorából. Cristina őszintén elmondta, hogy mélypontra került, de barátai, rajongói és bandatársai rengeteget segítettek neki a veszteségek feldolgozásában. 

SHARON DEN ADEL

23471924_1881384341902496_3181905024742170654_n_1.jpg

A holland Within Temptation 43 éves frontasszonya is átesett lelki válságon. Az együttes legutóbbi lemeze 2014-ben, "Hydra" címmel jelent meg, és Sharonék sorra aratták vele a sikereket. A turné után azonban az énekesnő nem tudott dalokat írni, sőt elbizonytalanodott abban is, hogy kíván-e még a csapat énekesnője lenni a jövőben. Ráadásul édesapja is beteg lett, később pedig sajnos elhunyt, amely szintén komoly fájdalmat jelentett a családcentrikusságáról is ismert énekesnőnek. 2017 őszén jelentette be: túljutott a nehéz időszakon, a banda új albuma készülőben van és My Indigo néven szólóprojektet is indított. Szólólemeze pont ezekről a belső harcokról szól.

 

 

 

 

komment

Alissa White-Gluz költőként is megállná a helyét

2018. január 31. 19:36 - Sarok Bettina

Érdekes interjút adott az énekesnő.

cvebyvhxeaaryo3.jpg

Az Arch Enemy énekesnőjét a Spark TV kapta mikrofonvégre, a beszélgetés során pedig számos témáról mesélt a The Agonist éléről is ismert vokalista. Alissa szót ejtett többek között a dalszerzésről, az Arch Enemy legutóbbi albumáról, de a zenekar terveiről is megosztott egy-egy gondolatot.

Igazából ilyenkor rossz hangulatban kell lennem. Gyakran előfordult már, hogy az éjszaka közepén kezdtem el írni. Tegnap este írtam egy verset kb.  5:30-kor. Néha azonban az inspiráció valósággal sztrájkol. Nagyon szeretem a költészetet, szeretek verseket és dalszöveget is írni, mert ez az egyetlen dolog, ami nem igényel irányítást. Nem érzem azt, hogy irányítanom kell. Csak hagyom, hogy megtörténjen, és akkor tudom, hogy mi mikor történt, és hogyan fejeződik be.

-vallotta a dalszerzés, valamint második nagy szenvedélyéről, a költészetről. Továbbá elárulta, hogy sokkal inkább kedveli azt, amikor szomorú és sötét dolgokról kell írnia, mivel elmondása szerint a boldog dolgokat már nem tartja annyira érdekesnek, hogy dalt írjon róluk.

Ezek után Alissa szót ejtett a Will To Power sikeréről is, majd elárulta azt is, hogy mi is áll különleges színpadi megjelenésének hátterében:

Van egy nagyon tehetséges színpad- és világítási vezetőnk. Ő gondoskodik a világításról és minden másról, ami a színpadon történik. Számos zenekarral dolgozott már. Néha megpróbálok néhány szépia árnyalatot készíteni a ruhámra, mivel a háttérben szépia tónus van vagy amennyiben vérrobbantás van a háttérben, akkor vérfoltot helyezünk el a ruháimra.

-mondta különleges ruhakölteményeire utalva. 

arch-enemy-heavy-scotland-iain-cackblabbath-28-1024x682.jpg

komment

Daniel Erlandsson szerint Angela remek menedzsere az Arch Enemynek

2018. január 08. 20:10 - Jurancsik Eszter

A csapat dobosa mesélt egykori frontasszonyukról

Közel négy éve, hogy a svéd dallamos metált játszó svéd csapatban a német Angela Gossow-t a kanadai Alissa White-Gluz váltotta a mikrofon mögött. A The Agonist egykori frontlányát azonnal elfogadta a közönség, a banda szekere pedig igencsak meglódult az utóbbi években.

ae_1.jpg

A formáció dobosa, Danuel Erlandsson mesélt egy podcastben arról, miként végzi Angela a munkáját a menedzserükként.

"Angela mindig egyenes, őszinte velünk. Mindig megmondja, ha valami jó, de azt is, ha valami szar. Ő Németországból irányítja a dolgokat az irodájából, ő intézi a szállásokat, a határidős dolgokat és kezeli a zenekar pénzügyeit."

angela_gossow_metal_angela_gossow_photo_10_1y2yxtw_sized.jpg

Angela 13 évig volt az Arch Enemy énekesnője - kilépése óta ő tölti be a menedzseri posztot.

Angela 2000 novemberében, 26 évesen lett az együttes énekesnője, majd három évvel később Michael Amott gitárossal házasságot kötöttek. A kapcsolat azonban véget ért, 2013-ban békében elváltak, ám Angela nem emiatt hagyta el a csapatot. Mindössze annyi állt döntése hátterében, hogy több időt kívánt tölteni szüleivel, testvéreivel és azok gyerekeivel. Az énekesnő néhány hónappal ezelőtt azonban elárulta: új, extrém metál projekten dolgozik, amely várhatóan idén, az Arch Enemy turnéja végén debütál majd. 

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása