Remekül teljesít a Visions of Atlantis új albuma, a július 5-én megjelent "Pirates II - Armada", amely a 2022-es "Pirates" folytatásaként jellemezhető. A zenekar most is turnézik a kiadvánnyal, néhány nappal ezelőtt pedig egy online metálmagazin interjút készített az énekeső Clémentine Delauney-vel, akit arról is kifaggattak, hogyan vált hivatásává a zene.

"Ez egy érdekes kérdés. Tudod, sokszor előfordul, hogy az ember sokáig csinál valamit, mielőtt rájönne, hogy tehetséges benne. Nálam is így volt ez az énekléssel. Már egészen kicsi koromban énekeltem, és ezt folytattam az iskolában is. Amikor tinédzser lettem, észrevettem, hogy a hangom változik, fejlődik, és kezd egyedi jellege lenni. Ekkor döntöttem úgy, hogy szeretnék énekórákat venni, hogy még jobb legyek. Ezért jelentkeztem a Fiatal Nemzeti Opera speciális, kamaszoknak szóló csoportjába. Pár évvel később egy metálzenekarban kezdtem énekelni. Bár klasszikus képzést kaptam, nagyon szeretem a metált is. De nem azért csatlakoztam a zenekarhoz, hogy metálénekes karriert kezdjek, hanem egyszerűen csak azért, mert élveztem. Ez egy módja volt annak, hogy kifejezzem magam."

Amióta a "The Deep & The Dark" 2018-ban megjelent, a Visions Of Atlantis minden kiadvánnyal egyre több figyelmet kapott, több koncertet adtak, több sikeres turnét bonyolítottak le nagyobb közönség előtt. Ám a banda magasra tette a lécet, különösen Clemi.

"Az én legnagyobb álmom az, hogy a koncertek show-jellege tovább fejlődjön. Szeretném, ha képesek lennénk a dalokat teljes mértékben színpadra vinni. Minden dalnak saját díszlete és effektjei lennének, és egy hatalmas show-t építenénk fel a semmiből. Michael Jackson ezt csinálta. Ő nagyon adott a látványra. Ezért kezdtünk mi is ebbe az irányba fordulni, és mindent beleadni."

Clémentine tőle szokatlan módon politikai nézeteinek is hangot adott az interjúban. Véleménye szerint több dolog is aggodalomra ad okot.

"Az európai választások eredményei tükrözik a jelenlegi politikai trendeket. A szélsőjobboldali pártok erősödése Európa-szerte aggodalomra ad okot, és a társadalom egyensúlyhiányára utal. Ez a polarizáció részben a politika és a közösségi média hatásának tudható be."

"Emellett a klímaváltozás is globális veszélyt jelent, de ez nem mindig tükröződik a szavazási eredményeiben. Az emberek általában a személyes problémáikra koncentrálnak, különösen a pénzügyi kérdésekre. Amíg nem érzik közvetlenül az éghajlatváltozás hatásait, sokan úgy gondolják, hogy "ez nem az én problémám". A politikai színtéren, például a hazámban, Franciaországban a baloldali pártok próbálnak összefogni, ami tovább fokozhatja a széthúzást. A világban zajló események sokasága miatt nehéz egyetlen fő témára koncentrálni. Új megközelítésekre van szükség, például innovatív politikai formákra, amelyek képesek valóban hatákonyan kezelni ezeket a problémákat, és a megújuló energiaforrások fejlesztésére. Bár a helyzet bonyolult, még mindig optimista vagyok. Hiszek az emberi jóságban és abban, hogy az emberiség képes nagy dolgokra. Remélem, hamarosan eljön az idő, amikor ezt be is bizonyítjuk."

Tarja Turunent 2005 őszén nyílt levélben bocsátották el a Nightwish tagjai, amely esemény nagy törés volt mind a zenekar, mind az énekesnő, mind a rajongók számára. Az idő azonban begyógyította a sebeket, és most, közel két évtizeddel a szakítás után Tarja és Marko Hietala, aki 2002 és 2021 között volt a banda basszerosa, közösen turnéznak. 

Korábban már mindketten nyilatkoztak a másikhoz fűződő viszonyukról, Tarja pedig újfent az egymásra találásról mesélt egy finn magazinnak.

Az egész a Raskasta Joulua elnevezésű, speciális karácsonyi koncertsorozattal kezdődött 2017-ben, amikor Tarja és Marko közösen énekelték az Ave Maria című ünnepi klasszikust.

"Akkor már 12 év telt el azóta, hogy utoljára egy színpadon álltunk. A próbák alatt nem nagyon beszéltünk, csak köszöntünk egymásnak. A fellépés után azonban Marko odajött hozzám és mindenki előtt bocsánatot kért!"

- elevenítette fel Tarja a meghatározó pillanatot.

Az együttműködés tényleges kezdetére azonban még várni kellett. A fordulópont tavaly következett be, amikor Tarja Svájcban koncertezett egy fesztiválon, de Marko szólózenekara is hivatalos volt az eseményre. Az énekesnő kézbe vette a dolgokat, és megkérdezte a zenészt, hogy elénekelné-e vele a Phantom Of The Opera-t, amely tétel a Nightwish 2002-es "Century Child" albumán kapott helyet, Marko pedig azonnal igent mondott.

"A próbán meghatódtam. Marko józanul jelent meg, és mintha teljesen már emberré vált volna. Azt hiszem, ez volt a pillanat, amikor igazán megismerhettem őt, és ez boldogsággal töltött el. Aztán jött a Left On Mars, amelyben én is énekeltem. Ez a dal az újjáéledő barátságunk szimbóluma, és nagyon szeretnék egy dalt írni Marko következő szólólemezére."

A közös munka gyümölcseként Turunen és Hietala dél-amerikai turnéra indultak. Talán nem meglepő módon mindketten úgy érezték, hogy a közös koncertezés valódi varázslat volt számukra.

A "Century Child" volt az az album, amely előkészítette a "Once" (2004) számára a terepet, ekkorra a zenekar már igen szép rajongótábort gyűjtött maga köré. Azonban a korong felvétele nem ment simán, Tarja ugyanis az éneksávok felvételekor Tarja beteg volt.

Simone Simons, az Epica frontasszonya ma jelentette meg "Vermillion" című szólólemezét, amelynek elkészítésében Arjen Lucassen működött közre. Az album megjelenését három kislemez előzte meg: az Aeterna, az In Love We Rust és a R.E.D., mindegyikhez látványos videoklip társult. A lemez megjelenésének napján debütált a negyedik kisfilmes szerzemény is, a Cradle To The Grave, amelyben Alissa White-Gluz, az Arch Enemy énekesnője is közreműködik. 

Simons így mesélt a szerzeményről, amely egyben az album egyik legerősebb darabja:

"A Cradle to the Grave' az élet hullámvölgyei és hullámvölgyei közötti navigálás egyetemes tapasztalatáról, valamint az értelem és cél kereséséről szól. Az emberi állapotot a küzdelem és a rugalmasság egyikeként szemléli, ahol az építkezésre és az elérésre irányuló erőfeszítések ellenére is ott van a mögöttes elfogadás, hogy az élet rövid, véges és gyakran kegyetlen."

Simone Simons, az Epica frontasszonya mostantól nem csak zenekarával kívánja meghódítani a rajongókat. A vörös hajú dívát számos más művésszel is összehozta a sors a több, mint húsz éve tartó pályafutása során - köztük a holland progresszív metal egyik legnagyobb nevével, Arjen Lucassennel. A két zenész közös albumot dobott piacra, ahol Simone végre megcsillogtathatta szólóképességeit is.

Simone és Arjen közös projektje három dallal vezette fel a korongot. Először az Aeterna csapott le ránk májusban - Simone szerint ez a szám olyan, mintha az Epica és az Ayreon zenei gyermeke lenne. Aztán jött az In Love We Rust, egy szívfacsaró ballada, végül a R.E.D. című szerzeményben az Epica gitárosa, Mark Jansen is beszállt a buliba. Ez a dal a mesterséges intelligencia témáját boncolgatja, mindezt egy igen látványos videoklippel.

Hogy őszinte legyek, az Epica legutóbbi albuma, az "Omega", számomra olyan volt, mint egy langyos sör egy forró napon - nem igazán hozott lázba. A szimfonikus részek továbbra is kifogástalanul szóltak, Simone hangja is rendben volt. De számomra a 2016-os "The Holographic Principle" (kritika ITT) után -ami rogyásig volt energikus dalokkal-, az "Omega" olyan sterilnek tűnt, mint egy kórházi műtő. Nem volt rossz, de valami nagyon hiányzott. Ezért is vártam kíváncsian, mit tud Simone szólóművészként.

Be kell vallanom, hogy az Aeterna és az In Love We Rust eleinte nem igazán ragadott meg. Kissé középszerűnek tűntek. Azonban a R.E.D.-re már felkaptam a fejem. Talán Mark miatt...? Nem tudom eldönteni.

Aztán végighallgattam az albumot, és meglepődtem. A Weight Of My World olyan érdekes megoldásokat vonultat fel, amiket az Epicától hiába vártunk volna. Kreatív dallamok, elektronikus elemek, de mindez úgy, hogy a metal hangzás nem szenved csorbát. A Vermillion Dreams szenvedélyes és nyugodt részei váltakoznak, kellemes egyveleget alkotva, a The Core igazán zúzósra sikeredett, itt ismét felbukkan Mark. De a legnagyobb meglepetést a Cradle To The Grave okozta, amelyben Alissa White-Gluz, az Arch Enemy énekesnője is közreműködik. Ez kétségtelenül az album egyik csúcspontja. A kapzsiságról szóló Dystopia dallamos-melankolikus hangulata nem nyomaszt, inkább elgondolkodtat, a gitárszóló pedig különösen megindító. A dal vége felé fokozódik a tempó, és egy igen dinamikus tétellé növi ki magát. Az albumzáró Dark Night Of The Soul ismét egy lassú, érzelmes szám, de Simone éneke annyira érdekes és gyönyörű, hogy végig leköti a figyelmet.

Arjen Lucassen, ez a 64 éves zenemágus, már évtizedek óta bizonyítja, hogy amihez hozzáér, az arannyá változik. Most Simone Simons-szal bútorozott össze egy album erejéig, és lássunk csodát, a "Vermillion" album sem okoz csalódást. Ez a lemez olyan, mint egy jól megkevert koktél: egy rész Arjen jellegzetes hangzásából, egy rész Simone egyedi stílusából, és máris kész a tökéletes keverék. Az eredmény? Egy igazán fülbemászó, izgalmas zenei utazás. Mint említettem, az Aeterna és az In Love We Rust első hallásra olyan volt, mintha langyos vízbe csobbantam volna - nem igazán hagyott mély nyomot. De ahogy végigpörgettem a teljes albumot, rá kellett jönnöm: ez a dalcsokor bizony telitalálat. 

A két holland tehetség együttműködése olyan, mint amikor két mesterszakács szabadul be egy konyhába - az eredmény nem lehet más, csak ínycsiklandó. A "Vermillion" tökéletesen ötvözi kettejük egyedi 'ízeit', létrehozva valamit, ami ismerős is, meg nem is - de mindenképpen szerethető. A két művész egyedi stílusának találkozása olyan zenei élményt eredményez, ami után nehéz visszatérni a megszokott kerékvágásba. Arjen tapasztalt produceri munkája és Simone kivételes hangi adottságai olyan kombinációt alkotnak, ami ritka a mai zenei palettán - álomszerű, varázslatos dallamok, elgondolkodtató szövegek és az a fajta precizitás, ami nem esik túlzásokba. 

9/10

Kiadó: Nuclear Blast

Zenészek:

Simone Simons - ének

Arjen Anthony Lucassen - gitár, billentyűk, dalszerzés

Rob van der Loo - basszusgitár

Koen Herfst - dob

Ben Mathot - hegedű

Vendégzenészek: Mark Jansen, Alissa White-Gluz, John Jaycee Cuijpers

Dallista:

01. Aeterna
02. In Love We Rust
03. Cradle To The Grave (feat. Alissa White-Gluz)
04. Fight Or Flight
05. Weight Of My World
06. Vermillion Dreams
07. The Core
08. Dystopia
09. R.E.D.
10. Dark Night Of The Soul

Igen pozitívan fogadták a rajongók és a kritikusok a Kittie visszatérését. A csapat új albuma, a "Fire" június végén került boltokba, és rövid időn belül elnyerte a hallgatók tetszését. Nemrégiben az Artist Friendly With Joel Madden elnevezésű podcastben a zenekar énekese, Morgan Lander a visszatérést kísérő rajongói és médiavisszhangról mesélt.

„Most egy furcsa második fejezetben járunk, ahol minden, amit teszünk, győzelemnek tűnik. Ezek olyan győzelmek, amiket korábban el sem tudtunk volna képzelni a karrierünk bármely más szakaszában. Különös érzés látni, ahogy mindez valós időben történik és kibontakozik. Most, az eddigi tapasztalatainkkal és érettségünkkel, élvezzük és megéljük ezt az időszakot, miközben fejjel előre haladunk az ismeretlenbe. A dolgok egyszerűen a helyükre kerülnek.”

- vezette fel gondolatait Morgan, majd arra a kérdésre, hogy jól érzik-e magukat csapattársaival, így válaszolt:

„Igen, természetesen. Úgy gondolom, nem csinálnánk újra, ha nem lenne izgalmas, ha nem jelentene kihívást, vagy ha nem tartanánk fontosnak. Végső soron, ha valami izgalmas és szórakoztató, akkor ott akarunk lenni. Most a karrierünk azon pontján vagyunk, hogy ha valami nem hoz lázba minket, akkor nem akarunk részt venni benne. Szerintem ez egy csodálatos dolog... És úgy érzem, hogy minden eddigi tapasztalat hozzájárul ahhoz, ami most történik. Határozottan sokat tapasztaltunk, és most már veteránoknak érezzük magunkat.”

Morgan arról is beszélt, hogy a zenekar 2013-ban döntött a Kittie szüneteltetése mellett, miután közel két évtizedet töltöttek a pályán, hat stúdióalbumot kiadtak, és a banda felállásában is több változás ment végbe.

A houstoni dark/cinematic metalos Oceans of Slumber alig egy hónap múlva jelentkezik hatodik stúdióalbumával, az új lemez "Where Gods Fear to Speak" címmel, 2024. szeptember 13-án lát napvilágot. A Cammie Beverly énekesnő által vezetett csapat már két dallal is bemutatta az érkező anyagot: elsőként a címadó számot tették közzé, ezt követte a Poem of Ecstasy című szerzemény, majd érkezett a Chris Isaak-feldolgozás Wicked Game. 

A mai napon elérhetővé vált az újabb beharangozó - a dal címe The Given Dream, mely további ízelítőt ad a hamarosan megjelenő lemez hangzásvilágából és témáiból.

"Ma napvilágot lát ez a csillagos remekmű. Az előírt álom. Rázzuk le közösen a tökéletesség e csalóka látszatát. Szabaduljunk fel a mesterkélt életvitel, a makulátlan lét és a ránk kényszerített álom ellenállhatatlan vonzása alól."

- írta új kislemezéről a banda, Cammie pedig nemrég így mesélt egy metalmagazinnak a dalszerzés folyamatáról: 

"Amikor hallgatom a dalokat, olyan érzés, mintha egy festői tájat látnék magam előtt. Ha a zene olyan, mint egy sűrű hegyvonulat vagy egy áthatolhatatlan erdő, akkor az én feladatom, hogy megtaláljam az ösvényt, amelyen a hangom keresztül vezethet. Néha ez egyenes út, amely azt kívánja, hogy határozottan kövessem, de most egy kicsit többet akartam mozogni, szinte táncolni a tájon."

13 év szünet után tért vissza a Kittie a zenei életbe új stúdióalbumával, a "Fire"-rel, amely június 21-én jelent meg (kritika ITT olvasható). Az album nemcsak a rajongók körében arat szépen, de a kritikusok is elismeréssel fogadták a zenekar érettebb hangzásvilágát. 

A hosszú kihagyás után a kanadai banda új lendülettel és friss zenei megközelítéssel lepte meg közönségét, ám gyakran utalnak interjúikban a csapat korai éveire. Morgan Lander, a formáció énekese nemrég felelevenítette egyik legemlékezetesebb turnéélményét a Metal Hammer magazinnak - egészen pontosan egy 2002-es turnéról mesélt, amelyen olyan neves bandákkal léptek fel, mint a Killswitch Engage, a Shadows Fall és a Poison The Well.

"A turné záróakkordjaként különleges meglepetéseket terveztünk a velünk fellépő zenekarok számára. A Poison The Well búcsúkoncertjére férfi táncosokat szerződtettünk, akik váratlanul jelentek meg a színpadon. Kezdetben teljesen hétköznapi öltözetben érkeztek, így a zenekar gyanútlanul fogadta őket, majd fokozatosan bontakozott ki az elképesztő performansz. A Poison The Well tagjai döbbenten figyelték az eseményeket, arcukon a meglepetés és a hitetlenkedés keveréke tükröződött."

- emlékezett vissza a bulira, ám a tréfálkozás itt még nem ért véget.

"A Shadows Fall záróelőadásán is készültünk valamivel emlékezetessé tenni az estét. Egyik leleményes technikusunk egy igen sajátos kialakítású mikrofont készített Briannek (Brian Fair - a szerk.) énekesnek. Az eszköz egy péniszre hasonlított, így Brian kénytelen volt az egész koncertet ezen keresztül énekelni, ami kétségtelenül egyedi élményt nyújtott mind számára, mind a közönség számára."

A cikkből kiderül az is: a Kittie visszatérése nem csupán egy nosztalgikus utazás, hanem egy határozott lépés a jövő felé, és a zenekar bebizonyítja: nemcsak túlélték az idő próbáját, de továbbra is képesek mélyen belemélyeszteni karmaikat a modern metal színtérbe, újra megerősítve helyüket a műfaj élvonalában.

Újabb édesanyát köszönthet a metalvilág: Király Anna, a Mezmerized énekesnője augusztus 11-én életet adott kislányának, a csöppség pedig a Dorka nevet kapta. Tavasszal értesültünk arról, hogy Anna és párja, a zenekar gitárosa, Mudra Olivér gyermeket várnak. A pár tavaly nyáron kötött házasságot, most pedig szülőkké váltak. 

„Augusztus 11-én világra jött gyönyörű kislányunk, Dorka. Pici, tökéletes, és teljesen egészséges – ennél boldogabbak nem is lehetnénk!”

- adta hírül a boldog anyuka közösségi oldalán.

Szívből gratulálunk az újdonsült szülőknek, és kívánunk nekik és a babának is kiváló egészséget!

Miközben a Nightwish gőzerővel dolgozik új albumának, a "Yesterwynde" megjelenésén, Tuomas Holopainen, a csapat alapítója és billentyűse, meglepő kijelentést tett a finn Tuonela magazinnak.

A zenész 2014-ben adta ki első szólóalbumát, amely "The Life and Times of Scrooge" címmel került a boltokba. Az albumot a Disney-féle Kacsamesékből ismert Dagobert bácsi kalandjai, pontosabban Don Rosa "The Life And Times Of Scrooge McDuck" című képregénye inspirálta. Az interjúban Holopainen elárulta, hogy nem zárja ki a lehetőségét egy újabb szólóanyag elkészítésének.

"Nem is olyan régen támadt egy zenei ötletem, ami rendkívül izgatottá tett. Arra gondoltam, hogy ezt sem az Aurival, sem a Nightwish-sal nem tudnánk megvalósítani, így talán egy újabb szólóprojektbe kellene kezdenem a jövőben. Még korai erről beszélni, de talán így lesz. Amikor tíz évvel ezelőtt befejeztem a "Scrooge"-t, azt hittem, hogy ez egyszeri alkalom volt"

"Nem gondolkodtam a folytatáson. De ha jön egy ötlet, ami nem illik sem az Auri, sem a Nightwish világába, akkor lehet, hogy ismét szólóban kell megcsinálnom. Mindkét zenekar rendkívül változatos zenei stílusokat képvisel, így szinte bármit meg lehet valósítani velük. Ha egy téma olyan lenne, amihez a zenekar tagjai nem igazán tudnának kapcsolódni, akkor elképzelhető, hogy ismét a szólózás felé fordulnék. Így történt a "Scrooge" esetében is. A Nightwish egyetlen tagjának sincs olyan szoros kapcsolata egy kacsával, mint nekem.

- zárta nevetve sorait.