A Kittie legvadabb koncertélményéről mesélt Morgan Lander - arcpirító sztorik

2024. augusztus 20. 15:30 - Jurancsik Eszter

382980824_643532854426966_1171813879095660166_n.jpg

13 év szünet után tért vissza a Kittie a zenei életbe új stúdióalbumával, a "Fire"-rel, amely június 21-én jelent meg (kritika ITT olvasható). Az album nemcsak a rajongók körében arat szépen, de a kritikusok is elismeréssel fogadták a zenekar érettebb hangzásvilágát. 

A hosszú kihagyás után a kanadai banda új lendülettel és friss zenei megközelítéssel lepte meg közönségét, ám gyakran utalnak interjúikban a csapat korai éveire. Morgan Lander, a formáció énekese nemrég felelevenítette egyik legemlékezetesebb turnéélményét a Metal Hammer magazinnak - egészen pontosan egy 2002-es turnéról mesélt, amelyen olyan neves bandákkal léptek fel, mint a Killswitch Engage, a Shadows Fall és a Poison The Well.

"A turné záróakkordjaként különleges meglepetéseket terveztünk a velünk fellépő zenekarok számára. A Poison The Well búcsúkoncertjére férfi táncosokat szerződtettünk, akik váratlanul jelentek meg a színpadon. Kezdetben teljesen hétköznapi öltözetben érkeztek, így a zenekar gyanútlanul fogadta őket, majd fokozatosan bontakozott ki az elképesztő performansz. A Poison The Well tagjai döbbenten figyelték az eseményeket, arcukon a meglepetés és a hitetlenkedés keveréke tükröződött."

- emlékezett vissza a bulira, ám a tréfálkozás itt még nem ért véget.

"A Shadows Fall záróelőadásán is készültünk valamivel emlékezetessé tenni az estét. Egyik leleményes technikusunk egy igen sajátos kialakítású mikrofont készített Briannek (Brian Fair - a szerk.) énekesnek. Az eszköz egy péniszre hasonlított, így Brian kénytelen volt az egész koncertet ezen keresztül énekelni, ami kétségtelenül egyedi élményt nyújtott mind számára, mind a közönség számára."

 

A cikkből kiderül az is: a Kittie visszatérése nem csupán egy nosztalgikus utazás, hanem egy határozott lépés a jövő felé, és a zenekar bebizonyítja: nemcsak túlélték az idő próbáját, de továbbra is képesek mélyen belemélyeszteni karmaikat a modern metal színtérbe, újra megerősítve helyüket a műfaj élvonalában.

komment

Megszületett Király Anna kislánya!

2024. augusztus 19. 04:49 - Jurancsik Eszter

343949012_182341591384534_1293509732942608842_n.jpg

Újabb édesanyát köszönthet a metalvilág: Király Anna, a Mezmerized énekesnője augusztus 11-én életet adott kislányának, a csöppség pedig a Dorka nevet kapta. Tavasszal értesültünk arról, hogy Anna és párja, a zenekar gitárosa, Mudra Olivér gyermeket várnak. A pár tavaly nyáron kötött házasságot, most pedig szülőkké váltak. 

„Augusztus 11-én világra jött gyönyörű kislányunk, Dorka. Pici, tökéletes, és teljesen egészséges – ennél boldogabbak nem is lehetnénk!”

- adta hírül a boldog anyuka közösségi oldalán.

Szívből gratulálunk az újdonsült szülőknek, és kívánunk nekik és a babának is kiváló egészséget!

 

 

komment

Tuomas Holopainen nem zárja ki egy újabb szólóalbum lehetőségét

2024. augusztus 14. 19:21 - Jurancsik Eszter

c86237fbdffe4ca880c1f172cde2dcaf_jpg-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

Miközben a Nightwish gőzerővel dolgozik új albumának, a "Yesterwynde" megjelenésén, Tuomas Holopainen, a csapat alapítója és billentyűse, meglepő kijelentést tett a finn Tuonela magazinnak.

A zenész 2014-ben adta ki első szólóalbumát, amely "The Life and Times of Scrooge" címmel került a boltokba. Az albumot a Disney-féle Kacsamesékből ismert Dagobert bácsi kalandjai, pontosabban Don Rosa "The Life And Times Of Scrooge McDuck" című képregénye inspirálta. Az interjúban Holopainen elárulta, hogy nem zárja ki a lehetőségét egy újabb szólóanyag elkészítésének.

"Nem is olyan régen támadt egy zenei ötletem, ami rendkívül izgatottá tett. Arra gondoltam, hogy ezt sem az Aurival, sem a Nightwish-sal nem tudnánk megvalósítani, így talán egy újabb szólóprojektbe kellene kezdenem a jövőben. Még korai erről beszélni, de talán így lesz. Amikor tíz évvel ezelőtt befejeztem a "Scrooge"-t, azt hittem, hogy ez egyszeri alkalom volt"

"Nem gondolkodtam a folytatáson. De ha jön egy ötlet, ami nem illik sem az Auri, sem a Nightwish világába, akkor lehet, hogy ismét szólóban kell megcsinálnom. Mindkét zenekar rendkívül változatos zenei stílusokat képvisel, így szinte bármit meg lehet valósítani velük. Ha egy téma olyan lenne, amihez a zenekar tagjai nem igazán tudnának kapcsolódni, akkor elképzelhető, hogy ismét a szólózás felé fordulnék. Így történt a "Scrooge" esetében is. A Nightwish egyetlen tagjának sincs olyan szoros kapcsolata egy kacsával, mint nekem.

- zárta nevetve sorait.

komment

Nightwish: megérkezett a The Day Of... videoklipje

2024. augusztus 13. 16:02 - Jurancsik Eszter

37i9dqzf1dz06evo1c7dis-default_1.jpg

Nemrégiben debütált a Nightwish második kislemeze The Day Of... címmel a közelgő "Yesterwynde" elnevezésű korongról, amely szeptember 20-án lát napvilágot, és egyben a banda tizedik stúdióalbuma lesz. Ez az új dal markánsan eltér a májusban megjelent Perfume Of The Timeless hangzásvilágától, mégis hasonló intenzitással és lendülettel ragadja meg a hallgatót.

Tuomas Holopainen, a zenekar alapítója mélyebb betekintést nyújtott a dal jelentésébe. Elmondása szerint a szerzemény arra hivatott emlékeztetni bennünket, milyen kiváltságosak vagyunk, hogy élünk, és arra ösztönöz, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk önmagunk kiteljesítéséért. A dal hatását hivatott tovább fokozni a mai nappal láthatóvá vált hivatalos videoklip, amely már megtekinthető:

komment

Zenésztársairól vallott Tuomas Holopainen

2024. augusztus 10. 23:58 - Jurancsik Eszter

nightwish_kuva_tina_korhonen_3437-768x532.jpg

Nagy izgalom övezi a Nightwish háza táját, hiszen nemrég látott napvilágot a második kislemezes dal a közelgő "Yesterwynde" albumról The Day Of... címmel. A szeptember 20-án megjelenő korong a zenekar tizedik nagylemeze lesz, és ahogy azt Tuomas Holopainen, az alapító többször is hangsúlyozta, az idő tematikája köré épül.

A napokban az Off The Record riportere kapta mikrofonvégre a zenészt, aki ezúttal csapattársairól is mesélt - a beszélgetésből kiderült: mindig szem előtt tartja zenésztársait, amikor új dalokon dolgozik.

"Ők az egyetlenek a világon, akikre gondolok, amikor dalokat írok, mert nagyon fontos, hogy őket is inspirálja az anyag."

- kezdte Tuomas, majd eképpen jellemezte zenésztársait:

"Emppu-t több mint 30 éve ismerem, és egyszerűen hihetetlen személyiség, mindig minden jól megy vele. Ő a legegyszerűbb zenekari tag. Teszi a dolgát - a gitárjátéka ugyanolyan profi, mint bárki másé -, de ezen kívül mindig azt mondja: 'Ja, mindegy'. 'Igen, ez jól hangzik. Jól vagyok.' Annyira gondtalan, hogy szinte irigylem, mert én állandóan gyötrődöm a dolgok miatt. Ő egy fantasztikus karakter. Ugyanez igaz Troy-ra is. Ő a legpozitívabb srác a világon és hihetetlen zenész. Minden alkalommal, amikor belép a szobába, az megtelik fénnyel, boldogsággal és poénokkal."

upeczjgxrzvslgkqnkxnlp.jpg

Az énekesnő Floor Jansenről így nyilatkozott:

"Floor a legjobb a világon abban, amit csinál. Igazán szenvedélyes a zenében, nagyon is érti a Nightwish lényegét. És számomra, mint dalszerzőnek, ez nagy könnyebbség, mert tudom, hogy bármit is csinálok, bármit is kérek tőle, ő képes rá. Erre jó példa volt, amikor felvettük az éneksávjait az új albumhoz. Egyszer sem próbáltunk, mert nem volt rá lehetőségünk. Elmentünk az otthoni stúdiójába, Svédországba. Két hetet szántunk a felvételekre, és hat nap alatt elkészültünk. Egyszerűen lenyűgöző, amit csinál."

A ritmusszekció tagjairól sem feledkezett meg:

"Aztán Kai megint csak egy rendes srác. Azt hiszem, minden egyes koncertünkön nagyjából 25 ember van jelen, nem ismeri szinte egyiküket sem, de mindenki a barátja. Nagyon könnyű vele dolgozni. Természetesen ő is profi zenész, remek dobos. De ugyanez igaz Jukkára is. Soha, de szó szerint soha nem láttam őt dühösnek vagy akár csak idegesnek. Mintha mindig azt mondaná: 'Igen, minden rendben lesz. Beszéljük meg.', ő egy földhözragadt személyiség. Amikor idegeskedsz, Jukka odajön hozzád, és te egyből megnyugszol. Na és persze kiváló basszusgitáros."

komment

Dallamokba rejtett segélykiáltás: Synlakross - Mental Breakdown

2024. augusztus 10. 14:20 - Jurancsik Eszter

img_8230_jpg-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

Fontos témát feszeget új dalában a spanyol Synlakross. A melodic death metal műfajában alkotó zenekar Mental Breakdown című szerzeménye merészen nyúl egy olyan témához, amely sajnos még mindig tabunak számít: a mentális zavarokhoz.

A Patricia Pons énekesnő vezette formáció eképpen mesélt a szerzeményről: 

"Ez a dal a mentális összeomlás tapasztalatát mutatja be, azt a kritikus pillanatot, amikor a szorongás tetőzik és az ember összeroppan. A társadalmi nyomás és a depresszió, mely ehhez a lelki válsághoz vezet, olyan univerzális élmény, amellyel sokan azonosulhatnak. A mentális egészség területén még rengeteg a tennivaló. Ez egy olyan fontos társadalmi kérdés, amelyről gyakrabban és nyíltabban kellene beszélnünk."

A Valenciából származó banda 2008-as megalakulása óta négy stúdióalbumot jelentetett meg: 2013-ban debütált a "Melodichrome", melyet 2016-ban követett a "Death Bullets for a Forajido". Harmadik nagylemezük, a "Malice Murder" 2018-ban látott napvilágot, majd 2021-ben érkezett a "0k4m1" című negyedik korong. A csapat 2022-ben egy középlemezzel is jelentkezett "Ideas Are Bulletproof" címmel, jelenleg ötödik stúdióalbumuk munkálatai zajlanak, mely a "Mental Parasites" címet fogja viselni, és a tervek szerint októberben kerül boltokba.

A zenekar felállása:

Patricia Pons - ének

Aarón Hidalgo - gitár

Ivan Muñoz - gitár

Pablo Fuentes - basszusgitár

Dan Shurak - dob

 

komment

Új Nightwish-dal mélyreható üzenettel: premier - The Day Of...

2024. augusztus 08. 16:10 - Jurancsik Eszter

mwgjr5j58scudhzdetu7nk.jpg

A Nightwish ma jelentkezett legújabb dalával, melynek címe The Day Of... A rajongók már hallhatják a számot YouTube-on és egyéb streaming platformokon. Ez a dal a második kislemez a zenekar hamarosan megjelenő "Yesterwynde" című albumáról, amely 2024. szeptember 20-án kerül a boltok polcaira.

A formáció még áprilisban lepte meg rajongótáborát az új album bejelentésével, egyúttal közzétették a lemez borítóját és számlistáját is. Az első ízelítőt májusban kaphatták a hallgatók a Perfume Of The Timeless című dallal, amely ugyan vegyes fogadtatásban részesült, ám a hozzá készült videoklip már az első héten átlépte az egymilliós megtekintést.

A "Yesterwynde" különleges helyet foglal el a Nightwish diszkográfiájában, ugyanis ez a lemez zárja le azt a trilógiát, amelyet a 2015-ben megjelent "Endless Forms Most Beautiful" indított el, és a 2020-as "Human :II: Nature" folytatott - így a három korong közel egy évtizedet ölel fel a csapat pályafutásából, ezek mindegyike pedig már a 2013 óta velük dolgozó Floor Jansennel készült el.

A The Day Of... című újdonság kapcsán így mesélt a bandát alapító Tuomas Holopainen a Chaoszine magazinnak:

"A 'The Day Of...' című dalunk a félelemről és az emberek félelemmel való irányításáról szól. Ez az, amit vezetők - legyenek azok vallási vagy politikai vezetők - évezredek óta csinálnak. Manapság különösen a média az, ami nap mint nap rossz irányba terel minket ezzel. Annak ellenére, hogy a világ még mindig tele van problémákkal, amikkel foglalkoznunk kell, és vannak szörnyű dolgok, folyamatosan azzal a baromsággal etetnek minket, hogy félni kell a világvégétől. Azt sulykolják, hogy a világ legrosszabb időszakát éljük, hogy közeledik a vég. Gondoljunk csak az Y2K-pánikra vagy a maja naptár végével kapcsolatos hisztériára. Hányszor jósolták már meg nekünk a világvégét, de sosem következett be. A dalnak azonban egy nagyon optimista, pozitív üzenete is van. Bár sok mindenre kell figyelnünk ebben a világban, ne felejtsük el, hogy rendkívül szerencsések vagyunk, hogy élünk. Van néhány évtizedünk a nap alatt, hogy éljük az életünket. Hozzuk ki belőle a legjobbat, és próbáljunk meg nem félni mindentől."

 

 

 

 

komment

Trail of Tears: így került Ailyn a zenekarba

2024. augusztus 07. 18:52 - Jurancsik Eszter

434194737_998486924968027_8209000568945360275_n_1.jpg

A norvég Trail of Tears 11 év szünet után tért vissza idén tavasszal friss dalukkal, a Winds of Disdain-nel. Ebben a szerzeményben már Ailyn Giménez énekelt, aki korábban 9 éven át, 2016-ig a szintén norvég Sirenia frontasszonya volt. A Winds of Disdain után kiadták a Blood Red Halo című dalt is, majd május 24-én megjelent egy négy számot tartalmazó EP, ami szintén a "Winds of Disdain" címet kapta. Nemrég Ronny Thorsen, a zenekar alapítója beszélt egy internetes magazinnak arról, hogyan találtak rá Ailyn-re és kérték fel az együttműködésre.

Ailyn volt az első, aki szóba jött, mint énekesnő, hiszen már évek óta ismertük őt a Sireniából, ahol Jonathannal (Jonathan Perez, dobos - a szerk.) dolgozott együtt. Amikor Ailyn annak idején csatlakozott a Sireniához, Spanyolországból Norvégiába költözött, és azóta is itt él. Miután elhagyta a Sireniát, szabaddá vált, így felvettük vele a kapcsolatot. Bemutattuk neki az elképzeléseinket és megkérdeztük, érdekelné-e ez a lehetőség. Ailyn már ismerte a zenekarunkat, és szerencsére ugyanabban a városban él, mint mi, ami megkönnyítette a helyzetet. Kezdettől fogva nagyon lelkes volt, és sok mindennel gazdagította a zenekart: dalszövegekkel, dallamokkal, a hangjával és még sok egyéb módon.

- kezdte sorait a zenész, majd így folytatta:

Ez nagyon inspiráló volt számára, mert a Sireniánál nem volt lehetősége kreatív hozzájárulásra. Ott Morten Veland irányított mindent, és Ailynnek nagyon hiányzott, hogy részt vehessen az alkotói folyamatban. Ezért amikor felajánlottuk neki ezt a lehetőséget, hogy nálunk kibontakoztathatja kreativitását, könnyen igent mondott.

Mint az ismeretes, 2016 nyarán Ailyn nem a legbékésebb körülmények között távozott a Sireniából - egy interjúban nekünk beszélt először a szétválás okairól.

 

komment

Megérkezett Melissa Bonny első szólódala - premier!

2024. augusztus 05. 14:02 - Jurancsik Eszter

337514359_190205637058064_1247039725656545299_n.jpg

Az Ad Infinitum és a The Dark Side Of The Moon zenekarok fronthölgye nemrég jelentette be, hogy eddigi sikeres projektjei mellett szólóban is kipróbálja magát.

Melissa a mai napra ígérte első szólódalát, amely a Gravitate címet viseli, és amely szerzeményhez igen látványos videoklip is készült, íme:

komment

Újabb műtét vár a Garbage énekesnőjére - megsérült Shirley Manson

2024. augusztus 03. 13:57 - Jurancsik Eszter

garbage-2024-promo.jpg

Aggódnak a Garbage rajongói, az együttes ugyanis az év végéig minden koncertjét lemondta. A döntés hátterében Shirley Manson, a csapat karizmatikus énekesnőjének egészségügyi problémái állnak.

Az 57 éves rockdíva 2023 januárjában esett át egy komoly műtéten, csípőprotézist kapott. A beavatkozás egy régi sérülés okozta, évek óta tartó fájdalmak enyhítését célozta, és úgy tűnt, hogy az operáció sikeres volt, ám sajnos az énekesnő kénytelen lesz ismét kés alá feküdni, Shirley ugyanis újabb komoly sérülést szenvedett.

"Nagy és őszinte sajnálattal jelentjük be, hogy lemondjuk az év hátralévő részében esedékes összes koncertünket. Erre a lépésre Shirley legutóbbi európai turnénk során elszenvedett sérülése miatt kényszerülünk, amelynek kezeléséhez műtétre és rehabilitációra lesz szüksége. Ezt a döntést nem hoztuk meg könnyedén. Teljes szívünkből elnézést kérünk csodálatos rajongóinktól és támogató promótereinktől. Már most alig várjuk, hogy 2025-ben újra játszhassunk nektek."

- írta a csapat közösségi oldalain.

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása