Therion: a Napalm Records égisze alatt jelenik meg a Leviathan-trilógia befejező része

2023. április 28. 12:55 - Jurancsik Eszter

289566916_592609832223737_6839164453821458525_n_1_1.jpg

2021-ben jelent meg az eredetileg svéd tagokból álló Therion "Leviathan" című albuma, amelynek folytatása gyorsan, mindössze egy év különbséggel érkezett "Leviathan II" címmel.

Míg az első korong hemzsegett a tipikus Therion-slágerektől, addig a második lemez egy összetettebb világot tárt a hallgatóság elé.

A zenekar nem tétlenkedik, ugyanis egy friss Facebook-bejegyzésből kiderült: dolgoznak az újabb albumon, amely lezárja a Leviathan-trilógiát, címe pedig ebből következőleg "Leviathan III" lesz. Ám nemcsak ez az egy bombahír olvasható a posztban. A Chiara Malvestiti és Rosalia Sairem énekesnők által vezetett formáció ugyanis csaknem három évtized után kiadót váltott, ezentúl a Napalm Records gondozásában jelentetik meg albumaikat.

Miután csaknem 30 évig a Nuclear Blast Recordsnál voltunk szerződve, úgy éreztük, a szerződés lejártával itt az ideje kipróbálni valami újat. A Napalm Records az egyik legnagyobb és legszínvonalasabb metal kiadó, és évek óta érdeklődnek a Therion iránt.  Így amikor eljött az idő, hogy új kiadót keressünk, evidensnek tűnt, hogy velük tárgyaljunk. Megkötöttük a szerződést, és izgatottan kezdjük el a közös munkát, bízva abban, hogy remek munkát fognak végezni a Leviathan-trilógia közelgő utolsó albumával (és az azt követő albumokkal). A Leviathan III-ról további infókat fogunk megosztani az elkövetkező időszakban. Christofer (Johansson, a banda alapítója - a szerk.) ezúton is szeretné kifejezni őszinte és mély háláját a Nuclear Blast Recordsnak mindazért, amit a zenekarért tettek az évek során - és azért, hogy kivételesen klassz és kedves emberek.

komment

Klippremier: Ignea - Incurable Disease

2023. április 27. 22:06 - Jurancsik Eszter

343412741_181100478207254_3748241909069953513_n.jpg

Április 28-án, azaz holnap dobja piacra vadonatúj albumát a kijevi Ignea, az újdonság pedig a "Dreams of Lands Unseen" címet kapta. A lemezről - amelynek tematikája egy Sofia Yablonska nevű karakter kalandjain alapul - már két kisfilmes szerzeménynek is fültanúi lehettünk, az első dal a Nomad's Luck, a második pedig a Dunes

A mai nappal megérkezett az új videoklipes tétel, az Incurable Disease.

Ma egy különleges utazásra viszünk benneteket a viharos, háborgó hullámokon.
Ez a különleges dal nem kapcsolódik semmilyen járványhoz vagy valós betegséghez. Ez egy óda Sofia Yablonska tenger iránti szerelméhez, amelyet a különböző típusú hajókon - a kis csónakoktól a hatalmas luxushajókig - megtett gyakori utazásai inspiráltak. Sofia lenyűgözőnek találta ezeknek a hajóknak a működését, a legénység munkáját és a vizek szépségét. A dal szövege Sofia és Helle perspektívájából is szól, mivel ő is osztozik a tenger iránti rajongásában  - a "gyógyíthatatlan betegségében".

- írja közösségi oldalain a Helle Bogdanova vezette formáció. Íme, a videó!

komment

Májusban újabb dallal jelentkezik a Within Temptation

2023. április 25. 10:10 - Jurancsik Eszter

322385173_877650656719103_3386963161328040464_n.jpg

Készül a Within Temptation új albuma, amely a tervek szerint a 2019-es "Resist" vonalát követi majd, ám konkrét infók egyelőre nem állnak rendelkezésre a korongról, a holland csapat ugyanis főleg kislemezekkel jelentkezett az elmúlt három évben, amelyek sorrendben az Entertain You, a The Purge, a Shed My Skin, a Don't Pray For Me és a The Fire Within voltak.

Sharon den Adelék elmondták: már a covid-19 pandémia előtt megfordult a fejükben, hogy csak dalokat adjanak ki, így mindegyik szerzemény megkapja a kellő figyelmet.

Mai hírlevelében a zenekar bejelentette: május 19-én érkezik a készülő nagylemez hatodik tétele, amely a Wireless címet fogja viselni.

A következő hónapban jelenik meg új kislemezünk, a Wireless. Ez a tüzes és súlyos dal egy új korszak kezdete lesz - egy olyan korszaké, amelyben életben tartjuk a Within Temptation DNS-ét, de modern, bombasztikus riffeket, ütemeket és refrént építünk rá.

- írta a csapat a hírlevélben, a dalt pedig ITT tudod kosárba tenni.

komment

Klippremier: Sirenia - Deadlight

2023. április 18. 14:49 - Jurancsik Eszter

img_0467.jpg

Május 26-ával dobja piacra tizenegyedik soralbumát "1977" címmel a norvég-francia Sirenia, amely immár a negyedik, amelyen Emmenuelle Zoldan énekel (eddigi albumaikról ITT, ITT és ITT olvashattok kritikát). A korong borítója és számlistája is nyilvánosságra került.

Az első beharangozó márciusban érkezett egy feldolgozás képében - Tanita Tikaram Twist In My Sobriety című 1988-as slágerét bújtatták metalköntösbe, ma pedig megérkezett a második kisfilmes szerzemény, a Deadlight, íme a hozzá forgatott videó:

komment

Ismét hazánkba látogat a Visions of Atlantis

2023. április 17. 11:13 - Jurancsik Eszter

291789584_569679311184827_4957952350719582489_n.jpg

Tavaly, az új felállású Xandria társaságában érkezett hazánkba az osztrák, francia és olasz tagokkal felálló Visions of Atlantis, a show keretein belül pedig új albumuk, a "Pirates" dalait népszerűsítették. A bulin fergeteges hangulat uralkodott, beszámolót ITT olvashattok.

Ma jelentette be a Clémentine Delauney vezette csapat, hogy június 4-én ismét tiszteletüket teszik Budapesten - a koncert a Barba Negrában kerül megrendezésre, és a német Powerwolf előzenekaraként állnak színpadra. További fellépők lesznek még a Dynazty, az Eclypse, a Classica, a Hydra és a Power.

Jegyek ITT!

 

komment

Két hét múlva jön az újabb Outlanders-dal!

2023. április 14. 18:30 - Jurancsik Eszter

241889645_104575851975587_8563458875857617086_n.jpg

Tarja Turunen mellékprojektjeként mutatkozott be az Outlanders 2021 novemberében a Closer To The Sky című dallal, amelyet további hat szerzemény - The Cruellest Goodbye, a Depeche Mode-klasszikus World In My Eyes, The Sleeping Indian, Land Of Sea And Sun, We Own This Sky, Echoes - követett.

Míg a nagylemezről továbbra sincsenek rendelkezésre álló információk, a formáció ma bejelentette a nyolcadik kislemezes dalt, amely április 28-ával érkezik, és az A Peaceful Place (Return to the Oasis) címet fogja viselni.

Íme, egy kis ízelítő:

komment

Klippremier: Xandria - My Curse Is My Redemption

2023. április 12. 16:41 - Jurancsik Eszter

311113895_633473344815871_8143279637562026853_n.jpg

"The Wonders Still Awaiting" címmel, februárban jelent meg a Xandria nyolcadik stúdióalbuma, amelyen az új énekesnő, Ambre Vourvahis megmutatja tehetségét.

Eddig öt  dalt - RebornYou Will Never Be Our GodGhostsThe Wonders Still AwaitingTwo Worlds - hozott ki klipes formában a német zenekar, ma pedig megérkezett a hatodik kisfilm, a My Curse Is My Redemption, íme:

komment

Ősszel Budapestre jön a Semblant!

2023. április 07. 21:57 - Jurancsik Eszter

274089796_511559273672285_3055609542410157953_n_2.jpg

"Vermilion Eclipse" címmel, 2022 áprilisában jelent meg a brazil szimfometalos Semblant negyedik stúdióalbuma, amely igen szép sikereket hozott a Mizuho Lin vezette zenekarnak.

A mai napon a csapat bejelentette: ősszel Európába is elhozzák a lemez dalait, valamint útba ejtik hazánkat is - 2023. október 20-án, az Analog Music Hallban adnak fergeteges koncertet.

Ez a mi húsvéti meglepink! A Vermilion Eclipse Final Dusk keretein belül másodszorra is Európába érkezünk, olyan országokba, városokba és helyekre látogatunk el, ahová eddig nem volt lehetőségünk. És igen, rengeteg meglepetéssel készülünk a koncertekre: lesz egy temérdek exkluzív merch cucc, a diszkográfiánk mellett pedig friss dalokat is hallhattok majd! 

- örvendezett a banda a közösségi oldalain.

komment

Erre senki nem számított: együtt lép fel Tarja Turunen és Marko Hietala

2023. április 07. 20:01 - Jurancsik Eszter

tarjahietala.JPG

Nyáron indul turnéra Tarja Turunen, aki decemberben egy igen különleges válogatáslemezt dobott piacra "Best Of Tarja: Living The Dream" címmel (kritika ITT).

Nem kis megdöbbenést váltott ki a rajongókból a finn tehetség a mai napon, ugyanis bejelentette, hogy a július 8-i, Prattelnbe tervezett koncertjén nem más áll majd vele egy színpadon, mint egykori Nightwish-beli csapattársa, Marko Hietala, aki tavalyelőtt hagyta el a zenekart, plusz még egy különleges vendéget is láthatnak a bulira látogatók, igaz, az ő nevét még titok fedi.

Sok rajongó reménykedik egy reunionban, illetve abban, hogy Turunen visszatér a Nightwish élére, noha az énekesnő korábban többször kijelentette, hogy ennek esélye a nullával egyenlő. Tarja és Marco már többször énekeltek együtt a Raskasta Joulua nevű karácsonyi koncertsorozaton, így az egykori zenésztársak közötti fagyos viszony - úgy tűnik - oldódni kezdett.

Az is találgatásra ad okot, hogy a Nightwish a minap jelentette be, hogy a 2024-re tervezett új albumával nem kíván turnéra indulni...

 

 

 

komment

Rajongói segítségét kéri a Crypta, hogy folytathassák a turnét

2023. április 07. 18:35 - Jurancsik Eszter

ezgif_com-webp-to-jpg.jpg

Március utolsó napján csapott le tornádó az Illinois államban fekvő Belvidere városára - közvetlenül azután, hogy a brazil Crypta a Morbid Angel előzenekaraként adott koncertet. Több, mint 40 ember került kórházba súlyos sérülésekkel, egy ember pedig életét vesztette.

A vihar következtében a csapat lakókocsija odaveszett, Fernanda Lira énekes/basszeros pedig egy videóban foglalta össze a történéseket.

A lányok átvehették új lakóautójukat, ám ennek nyilván költségei vannak, amelynek fedezéséhez a zenekar most rajongói segítségét kéri.

15 nap alatt 60 ezer dollárt kell összegyűjtenünk. Mint azt a legtöbben tudjátok, március 31-én tornádó csapott le Belvidere-re, ahol játszottunk, és tönkrement a lakókocsi, amelyet az első amerikai turnénk idejére béreltünk az utazáshoz és alváshoz - teljesen megrongálódott, újat kellett kölcsönöznünk, hogy folytatni tudjuk a koncerteket. Ahogy azt már sejtettük, a biztosítással és a kártérítésekkel való ügyintézés sok buktatót rejt magában, és nagy az esélye annak, hogy a dolgok bonyolódni fognak. Nem lesz olyan egyszerű, mint azt gondoltuk, még ügyvédeket is be kell majd vonnunk a dologba, hogy megpróbáljuk megoldani a helyzetet. A legkörültekintőbben tájékozódunk, de mivel nem amerikai állampolgárok vagyunk, nem vagyunk jogosultak az állami kártérítésre, ami tovább komplikálja a helyzetünket.

- kezdte sorait a banda, majd kitért a részletekre:

Röviden, ha minden rosszul sül el (és erre igen nagy az esély), 15 napon belül új lakókocsit kell vásárolnunk a cégnek, ahonnan béreljük, ami körülbelül 60 ezer dollárba fog kerülni, nem is említve az ügyvédi költségeket, amelyek szintén minket terhelnek majd. Tudjuk, hogy ez egy komoly összeg, amit valószínűleg nem fogunk tudni elérni, de e pillanatban bármilyen segítség és bármilyen összeg rengeteget segít, hogy csökkenjen a minket érő anyagi veszteség. El akartuk kerülni, hogy tőletek kérjünk segítséget, de jelenleg lehetetlen, hogy csak a zenekar pénzéből fedezzük ezeket a költségeket. Előre is köszönjük a támogatást!

ITT tudtok segíteni a zenekarnak.

komment
süti beállítások módosítása
Mobil