Október 26-án töltötte meg a lemezboltok polcait a norvégiai illetőségű Sirenia kilencedik stúdióalbuma, az Arcane Astral Aeons. Ez a második kiadvány, amelyen a francia származású operaénekesnőt, Emmanuelle Zoldant hallhatjuk - korábban a hölgy a csapat kóristája volt, a spanyol Ailyn 2016-os kirúgása után ő állt a mikrofon mögé.
Két éve készítették el Morten Velandék Emmával első közös munkájukat, a Dim Days Of Dolort, amely véleményem szerint meglehetősen gyenge lett. Jó pár számot a frontasszony karakteres mezzoszoprán hangja mentett meg, a két klipes nótán (The 12th Hour, Dim Days Of Dolor) alig akadt dal, amely megragadott volna. Mintha kicsit elkapkodták volna a felvételeket és a dalszerzést. Kipet forgattak a két legerősebb számhoz, a többi viszont langyos víz.
Kíváncsian vártam tehát az új korong megjelenését. Két kislemezes dalt már a boltokba kerülés előtt láthattunk és hallhattunk - először a Love Like Cyanide, majd az Into The Night című tételeket. Mindkét dal meggyőzött, igen erősre sikeredtek.
Az Arcane Astral Aeons - amelyek borítóját Havancsák Gyula tervezte- hatalmas meglepetés lett. Mintha Mortenék áttörték volna a saját korlátaikat, sokkal keményebb és kidolgozottabb lett, mint elődje. Szövegvilágában a csapat nem sokat változtatott, zeneileg azonban kiforrottabb és érettebb. Ugyan nem árulta el a zenekar, mennyi időt töltött a felvételekkel, de hallani a munkát, a befektetett energiát. Emma hangja továbbra is csodásan cseng, és egy sokkal összeszedettebb dalcsokrot kapunk.
Egy teljesen francia nyelvű dallal is találkozunk a korongon, a Nos Heures Sombres képében, amelyben Emma anyanyelvén énekel, és nem is akárhogyan. Ugyanígy, a Desire című számban is hallhatunk pár sort a szerelem nyelvén Emmától. A pattogósabb, bulizósabb dalok sem hiányoznak a lemezről, például a Queen Of Lies, a The Twilight Hour, a lemezkezdő In Styx Embrace vagy a The Voyage - ezek biztosan állandó darabok lesznek a koncerteken.
A kiadvány egyik csúcspontja számomra az Aerodyne, amelynek fülbemászó refrénje és szövegvilága magával ragadja az embert. Libabőrözős alkotás, ez is mehet a bulikra, első hallgatásra nagyot ütött. Hasonló érzéseket váltott ki belőlem az Asphyxia, amely talán a legtipikusabb Sireniás dal a lemezen. Kicsit Epicásra sikeredett a Glowing Embers, amely nyugisan kezdődik, aztán előbújnak a kórusok és a zúzás.
Összegezve:
Morten Veland összekapta magát és hosszú idő után egy valóban minőségi, ízig-vérig remek albumot írt. A Dim Days Of Dolor afféle gyomorrontásnak tűnt, az Arcana Astral Aeons pedig egy igazi felüdülés. Patikamérlegen kimért metál, Emma kellemes hangja, aki noha operaénekesnő, mégsem erőltetni a legtöbb dalban az áriázást - valszeg a csapat belátta, hogy lassan minden sarkon egy szimfonikus metálzenekarba botlik az ember, ahol egy operásan éneklő hölgy a frontasszony, és valljuk be: kezd kicsit unalmassá válni ez a vonal. Néha már-már beszédszerűen énekel Emma, én pedig úgy gondolom, hogy ez sokkal jobban is áll neki. Nyilván az operaházi előadásokon nem, de a lemezen igen. Remek album lett, engem megvásárolt Morten, pedig nagyon a bögyömben van a fickó, hiszen Ailynnel elég ganaj módon bánt. Nyugodt szívvel adom meg rá a maximális pontszámot, a formáció karrierjének ez a lemez az egyik csúcspontja.
10/10
Zenészek:
Morten Veland - gitárok, billentyűk, hörgés, dobok
Emmanuelle Zoldan - ének
Jan Erik Soltvedt - gitár
Nils Courbaron - gitár
Kiadó: Napalm Records
