Ignea: április végén jön az új album+klippremier: Nomad's Luck

2023. február 21. 10:05 - Jurancsik Eszter

ignea.jpg

A kijevi Ignea 2020-ban jelentkezett utoljára nagylemezzel, amely a "The Realms of Fire and Death" címet viselte. Az Ukrajnában zajló háború komoly nehézségek elég állította a zenekar új albumának elkészítését, ám a csapat nem csüggedt, az elmúlt időszakban szépen, csendben dolgoztak az újdonságon, amely 2023. április 28-án kerül boltokba "Dreams of Lands Unseen" címmel, a Napalm Records égisze alatt. A korong tematikája egy utazáson alapul, amelynek központi figurája egy Yablonska nevű karakter. A számok pedig az általa járt út veszélyeiről szólnak. 

Az első dal már hallható is, amely a Nomad's Luck címet viseli.

A világ legtávolabbi zugaiba vezető útja során Yablonska többször is meghalhatott volna, akár mérgező növények és betegségek, akár a helyiek babonái és tabunak számító dolgai miatt. Meg is állapodhatott volna, de az új helyek felfedezésére irányuló vágya minden kockázatot háttérbe szorított. Ebben a dalban Yablonska mintha azt kérdezné magától, hogy meddig bírja még ezt az utazást.

- mesélte a szám hátterét a Helle Bogdanova vezette csapat. 

331500690_655172199632253_4119066210399730602_n.jpg

 

 

komment

Tatiana Shmayluk: "A háború kirobbanása óta megbénult a kreativitásom..."

2022. október 17. 18:59 - Jurancsik Eszter

7uuaamvp4ipbdjsfma2f68-1200-80.jpg

Háború dúl Oroszország és Ukrajna között, amelynek előzményei egészen 2014-ig vezethetők vissza, és amely  február 24-én eszkalálódott. Az ukrán Jinjer, amely csapat feltette hazáját a metáltérképre, többször megszólalt a téma kapcsán, megtudhattuk, hogy Eugene Abdukhanov basszeros alapítványt szeretne létrehozni, hogy hazája ártatlanul szenvedő emberein segítsen, de Tatiana Shmayluk énekesnő is kifejtette gondolatait.

A zenekar két szószólója ismét egy interjúban beszélt a háborúról, és arról, hogy ez az esemény hogyan érintette a kreativitásukat.

Már írtam néhány háborús dalt, jóval a Jinjerbe kerülésem előtt, és jóval azelőtt, hogy a háború egyáltalán elkezdődött volna Ukrajnában. Nem tudom, miért, de könnyű volt a háborúról írnom, amíg ki nem éleződött. De amikor kirobbant, teljesen letörtem és megbénult a kreativitásom. Erről nem tudok írni! Még mindig nem tudom megemészteni. Azt hiszem, ez egy olyan trauma, amit évekig tart feldolgozni, nem csak nekem, hanem főleg Ukrajna polgárai, az érintettek számára. Úgy gondolom, hogy nem most van itt az ideje annak, hogy háborús dalokat írjak.

ezgif_com-gif-maker_1_1.jpg

- kezdte Tatiana, annyit viszont Eugene a nyár folyamán elárult: Vlad, a dobosuk írt néhány ilyen témájú szerzeményt, és eképpen egészítette ki az énekesnő szavait:

Valójában nemigen írtunk kimondottan háborús dalokat, úgy értem, semmilyen militarista dolog nem volt bennük. Számos olyan dal van a lemezeinken, amelyek a békéről szólnak, és háborús daloknak nevezni őket kicsit félrevezető lehet, mert lehet, hogy az emberek félreértik. 

A zenekar korábban büszkén jelentette be, hogy az ukrán kulturális minisztérium lehetővé tette számukra, hogy háborúellenes nagykövetekként járják a világot és az összes meghirdetett fesztiválon felléphessenek. Ezeket a bulikat a csapat adománygyűjtésre használja, és hálásak mindazon rajongóknak, akik támogatják Ukrajnát - például különleges pólók megvásárlásával, amelyen a Jinjer logója látható az ukrán zászló színeiben. Tatiana pedig nemrég azt is elmondta: az ukrán kultúra újra felemelkedik, így valami jó is születhet a háborúból.

Az ukrán kultúra újra felemelkedik ennek a szörnyű háborúnak köszönhetően. Sokan, akik például oroszul beszélnek, elkezdtek ukránul tanulni. Egy mexikói férfi felesége vagyok (Alex Lopez, a kaliforniai Suicide Silence ex-dobosa - a szerk.), és sok hasonlóságot találtam a kultúránkban. Nagy családok, sok jó étel és a zene. A nők énekelnek az asztalnál. A hagyományok tekintetében nagyon hasonlít Mexikóra. Tiszteljük a természetet, szeretjük a virágokat és a költészetet. Ezt nem tudom két szóban vagy harminc percben kifejezni. Ott kell lenni, talán évekig, hogy teljesen megértsd az ukrán kultúrát.

komment

Klippremier: Jinjer - Call Me A Symbol

2022. június 08. 19:53 - Jurancsik Eszter

ogimage_jinjer.jpg

Tavaly augusztusban, "Wallflowers" címmel adta ki negyedik albumát az ukrán Jinjer. Négy dalhoz - Vortex, Mediator, Wallflower, Disclosure! - készült kisfilm, majd sajnálatos módon Tatiana Shmayluk és a srácok kénytelenek voltak törölni az Észak-és Dél-Amerikába tervezett fellépéseiket az ukrán-orosz háború miatt.

A mai napon újabb szerzeményhez érkezett videoklip, amely a Call Me a Symbol címet viseli.

Hogy még jobb legyen a mai nap - úgy döntöttünk, hogy végre kiadjuk a Call Me A Symbol klipjét! Ezt a videót valahol egy tavaly őszi európai turnén forgattuk, és eredetileg március 8-án akartuk megjelentetni, de nyilvánvaló okokból elmaradt... a szám nem csak a #Wallflowers egyik legjobb dala, de most egy különleges és egyedi helyet foglal el a szívünkben... Egy olyan turnén forgattuk, ami majdnem meg sem történt a pandémia miatt... és most egy ilyen sötét időszakban jelenik meg, amikor országunkat megszállták és háború dúl hazánk utcáin. Nagyon reméljük, hogy ez a videó és a történelem ezen fontos időszaka új látásmódot ad az embereknek, hogy mindennek mindig két oldala van. Jó és rossz, igazságos és igazságtalan - becsüljük meg a jó időket, és nézzünk szembe a rosszal... de soha ne adjuk fel.

- áll a zenekar Facebookos bejegyzésében.

Íme, a videó:

 

komment

Jövő évi turnédátumokat jelentett be a Jinjer

2022. május 24. 19:23 - Jurancsik Eszter

img_0407_1_1.jpg

Nemrégiben kérte meg dél-amerikai fanjait a Jinjer, hogy ne őrizgessék tovább jegyeiket, ugyanis egy darabig nem tudnak visszatérni a déli féltekére. Első körben 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány kitörésekor kellett félbeszakítani az ott zajló turnét, és ugyan még az év decemberében vissza akartak utazni a latin rajongókhoz, ez meghiúsult a pandémia elszabadulása miatt, legutóbb pedig a jelenleg is zajló orosz-ukrán háború miatt nem tudták folytatni a koncertezést. 

Egyelőre még mindig nem tudni, hogy az ukrán csapat mikor tud visszatérni Dél-Amerikába, ám néhány turnédátumot már közzétett a Tatiana Shmayluk vezette társulat, amely igaz, csak az Egyesült Királyságot érinti. A fellépéssorozat február 27-én veszi kezdetét Cambridge-ben, és Londonban ér véget március 11-én. 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tatiana Shmayluk (@tati_booyakah) által megosztott bejegyzés

komment

Helle Bogdanova: "Nem hagyom el Ukrajnát!"

2022. február 18. 20:12 - Jurancsik Eszter

217944777_1242031972926576_4715683771045417733_n.jpg

Az egész világ az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktusra figyel, amely sokak számára újdonság, holott a két ország közötti ellentét már hosszú ideje fennáll - korábban a Jinjer énekesnője, Tatiana Shmayluk mesélt erről.

Most a szintén ukrán Ignea frontlánya, Helle Bogdanova oszott meg gondolatokat a jelenlegi helyzetről.

Szeretném megköszönni minden külföldi barátomnak és az Ignea összes követőjének a kedves, támogató üzeneteket ezekben a nehéz időkben. Ha azt mondom, hogy állandó stressz alatt vagyunk, az semmi.

- kezdte sorait Helle, majd elárulta: ez a helyzet egyáltalán nem új nekik, ukránoknak.

Ám szeretném leszögezni, hogy a háború 2014 óta tart. És bár örülök, hogy a világ végre felfigyel erre a helyzetre, nekünk, ukránoknak ez nem újdonság. Sajnos. 

kelet-ukrajnai háború 2014 márciusában robbant ki, amikor is oroszbarát és kormányellenes csoportok kezdtek tüntetésekbe a Donecki (itt született Tatiana Shmayluk is) és a Luhanszki területen. Ezek a demonstrációk egy szélesebb kelet- és dél-ukrajnai oroszbarát tiltakozó hullám részei voltak, és fegyveres konfliktussá eszkalálódtak a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság szeparatista erői és az ukrán kormány között.

Nem vagyok katona és nem tudom, hogyan kell lőni vagy fizikailag megvédeni magam, vagy bárki mást. De! Nem hagyom el Ukrajnát, próbálok helyzetjelentést terjeszteni, a poszt befejezése után azonnal küldök egy kis pénzt az ukrán hadsereg támogatására, és alig várom, hogy minél több új dalunkat ukrán nyelven hallhassátok. És azt is nagyon remélem, hogy a két ukrán fesztiválon - a Faine Misto fesztiválon és a BeZVIZ fesztiválon - való fellépésünkre is sor kerül a nyáron.

- zárta sorait az énekesnő.

A banda októberben jelentette meg "Bestia" című EP-jét, amelyen néhány dalban az Ersedu formáció is vendégszerepel. Utolsó albumuk a "The Realms of Fire and Death" 2020-ban került boltokba.

 

 

komment

Klippremier: Jinjer - Disclosure!

2021. november 15. 17:56 - Jurancsik Eszter

j.jpg

"Wallflowers" címmel, augusztus 27-én jelent meg a Jinjer új nagylemeze, amely kiadványt eddigi legkeményebb és legnyugtalanabb anyagaként jellemezte a formáció, az énekesnő Tatiana Shmayluk pedig rengeteg személyes élményét megírta a dalokban.

Láthattuk a Vortex, a Mediator és a Wallflower című szerzeményeket klipes formában is, most pedig megérkezett az újabb nóta, a Disclosure!

Tatiana elmondta: a dalszöveget egy korábbi interjú ihlette, ahová ő és a basszer Eugene Abdukhanov kaptak meghívást, a riporter pedig végig megpróbálta a politikai állásfoglalás felé terelni a két zenészt, afféle passzív-agresszív módon. A zenekart egyébként az ukrán nacionalisták rendre oroszbarátnak nevezik, már csak azért is, mert Ukrajna keleti részéből származnak, ahol rengeteg orosz is él, illetve korábban többször hangot adtak véleményüknek, miszerint a helyi társadalmat az ukrán országvezetés tölti meg gyűlölettel - Tatiana ITT mesélt bővebben a háborús, politikával kapcsolatos dolgokról.

 

 

 

komment

Jinjer: COVID-pozitív lett a dobos, de nem törlik a bulikat

2021. október 23. 11:33 - Jurancsik Eszter

18c4db64-5bae-487d-a5e9-2a1e84f48fb0.jpg

Észak-Amerikában turnézik a Jinjer, tegnap este pedig Seattle-ben lépett fel a csapat - dobos nélkül, ugyanis Vlad Ulasevich koronavírus-tesztje pozitív lett, így néhány show rendhagyó módon lesz megtartva, amíg a zenész meggyógyul - bár a zenekar többi tagja elmondta, hogy szerencsére Vlad jól érzi magát és nincsenek tünetei.

Fivérek és nővérek, nem könnyű ezt elmondani, de sajnos dobosunk, Vlad COVID-tesztje pozitív lett, és ki kell hagynia az első néhány koncertet, amíg fel nem épül. Jól van és nincsenek tünetei! Mi egészségesek vagyunk és negatívak lettek a tesztjeink. Ennek ellenére nem fogunk lemondani egyetlen koncertet sem, és úgy döntöttünk, hogy az ő előre felvett élő dobsávjait fogjuk használni! Két hosszú évet vártunk arra, hogy veletek zúzhassunk, és mindent megteszünk, hogy ez a turné megvalósuljon... és biztosan emlékezetes lesz!

- üzente a Tatiana Shmayluk vezette brigád az amerikai fanoknak.

A formáció "Wallflowers" címet viselő albuma augusztus 27-én jelent meg, és igen kedvező kritikákat kapott.

Jobbulást, Vlad!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

JINJER (@jinjer_official) által megosztott bejegyzés

komment

Ignea - október végén középlemez+klippremier: Mermaids

2021. szeptember 16. 10:01 - Jurancsik Eszter

237023880_364877935086668_41699126276810024_n.jpg

Nemrégiben hallhattuk az ukrán prog/szimfometálos Ignea új szerzeményét, amely Bosorkun címmel vált elérhetővé a Youtube-on, néhány nappal ezelőtt pedig a banda bejelentette: október 21-ével új középlemezt jelentetnek meg, amelynek a Bestia címet adták, és amely kiadványon a szintén ukrán szimfonikus death metalban nyomuló Ersedu formáció is közreműködik.

A dalok listája:

 1. Bosorkun / IGNEA

2. Magura’s Last Kiss / IGNEA

3. Mermaids / IGNEA / ERSEDU

4. Black Garden / ERSEDU

5. The Eaters of the Sun / ERSEDU

6. The Symphony of BESTIA / IGNEA / ERSEDU

241702322_383419643232497_8206630587270586586_n.jpg

A Helle Bogdanova vezette csapat 2020 áprilisában jelentkezett albummal, amely a The Realms of Fire and Death címet viselte, és hasonlóképp a 2017-es The Sign of Faith-hez hasonlóan igen keményen szólt. 

Az EP-t előrendelheted ITT, időközben pedig új dallal is jelentkezett az együttes Mermaids címmel, amelyben az Ersedu is hallható, íme:

komment

Jinjer: "A Wallflowers más, mint az eddigi lemezeink."

2021. augusztus 27. 13:15 - Jurancsik Eszter

jinjer_featured_credittk.jpg

A mai nappal jelent meg a Jinjer új albuma, a Wallflowers. A zenekar elmondása szerint ez az eddigi legsötétebb, legvadabb kiadványuk, keménységben is lekörözve elődjeit. 

Több ízben elárulta az ukrán banda, hogy szülőhazájuk politikai helyzete, a háborúk ugyanúgy hatással voltak a dalszerzésere, mint Tatiana Shmayluk énekesnő személyes élményei. Előfordult, hogy Tatiana sírt a stúdióban, egy nemrégiben adott interjújában a frontasszony részletesen mesélt fiatalabb éveiről, családjáról is.

Most újabb gondolatokat osztott meg az énekesnő és a basszusgitáros Eugene Abdukhanov

Kiderült, hogy az egyre duzzadó rajongótábor mellett párhuzamosan tűnnek fel a gyűlölködő trollok is. Tatiana azonban nem sokat foglalkozik velük, mint ahogyan ezt most kifejtette: 

"Ha túléltem a háborús Ukrajnában az éveket, akkor túlélem a gyűlölködőket is. Ha a kelet-európai ismeretlenségből nemzetközi sztárrá váltam, akkor a szarháziak nem érdekelnek. Ha a fiatal nők világszerte példaképként tekintenek rám, a hatalom bohócai nem tudnak engem bohóccá tenni!"

- majd nevetve hozzáteszi:

"Ha meghalok, a túlvilágon seggbe rúgom őket!"

eudpm64xuami-om.jpg

Ha belegondolunk, a csapat joggal lehet büszke az eredményeire: a világ egy olyan háborúk sújtotta országából származnak, amelyet sokan "leírtak."

A világon lassan két éve jelen lévő koronavírus miatt turnézni ők sem nagyon tudtak, 2020 márciusában éppen Dél-Amerikát járták a 2019-es Macro lemezzel, amikor kitört a pandémia és félbe kellett szakítaniuk a koncertkörutat. 

"Ukrajnában sokkal rosszabb a vírushelyzet, mint az Egyesült Államokban" 

- mondja Eugene.

"Nagyon kevés embernek sikerült csak beoltatnia magát. Mi sorban állunk és várunk."

A zenekar éppen Mexikóban tartózkodott, amikor kitört a járvány, Eugene hazautazott meglátogatni várandós feleségét, Tatiana pedig Los Angelesben látogatta meg barátját, Alex Lopezt, aki a Suicide Silence dobosaként ismert, és akivel tavaly nyáron össze is házasodtak.

"Az Amazon rabja voltam. Minden nap rendeltem valamit! Megszereztem az első DSLR-fényképezőgépemet és még pár fotós cuccot. Alexszel vettünk egy hatalmas akváriumot - az akváriumok Rolls-Royce-ját. Aztán még egy akváriumot. És még egy akváriumot..."

A karanténnak azonban egyértelmű pozitív hozadéka, hogy a csapatnak volt ideje elkészíteni a Wallflowerst.

wallflowers-jinjer.jpg

"Egész pályafutásunk során először végre volt időnk dalokat írni, gyakorolni és nagyon felkészülten stúdióba menni."

- meséli Eugene a felvételek kapcsán.

"Ezúttal Vlad, a dobosunk írta az anyag nagy részét. Mielőtt belekezdett volna, a banda közösen úgy döntött, hogy el kell térnünk a legutóbbi, albumtól, a Macrótól. Tudtuk, hogy változtatnunk kell a hangzáson, mert nem akartuk, hogy az lemez ugyanúgy szóljon, mint az előző. Mindannyian valami újat akartunk, és volt egy nagyon világos elképzelésünk: hogy a basszus és a gitárok nagyon agresszívak, nagyon torzak legyenek. Vladnak, mint mindig, most is nagyon világos elképzelése volt arról, hogyan változtassuk meg a dobok hangzását és a dobszólókat. Ami a zenét illeti, soha nem próbálunk meg "elvárni" valamit az új lemezeinktől. Csak zenét írunk, és hagyjuk, hogy ez folyamatosan "áramoljon". Azt gondolom, ez soha nem fog változni nálunk."

A Jinjer rajongói tudják, hogy a szövegeket mindig Tatiana írja. Mint elmondta: először oroszul kezdett írni, majd angolra váltott. Így született meg a Vortex című szerzemény, amely elsőként jött ki az albumról.

"Ez a dal egy olyan emberről szól, aki nagyon sokat gondolkodik."

- magyarázza.

"Előfordult már veled, hogy egyszerűen nem tudsz elmenekülni a gondolataid elől? A fejed nehézzé válik, mint egy ólomgolyó. Mintha mindjárt felrobbanna. Ez depresszióhoz vezethet, nem tudsz megállni, és beleesel a gödörbe."

Bár a dalok alapvetően nyomasztóak, ahogyan Tatiana is elmondta, és ne is várjon senki, semmiféle vigasztaló szót a dalcsokortól, a frontasszony szerint mégis fellelhető benne a remény és a tudat, hogy nem vagyunk egyedül a gondokkal.

"Sok új elem is van ezen az albumon. Azoknak, akik nem ismerik a zenénket, furcsa lehet hallgatni. De azt hiszem, a rajongóink felkészültek erre is. Megszokták, hogy olyasmit kapnak, amire nem számítanak."

- tette hozzá Eugene, majd ismét Tatianához vándorolt a szó:

"Amikor elkezdtem írni a szövegeket, 2021 januárjában, akkor tértem vissza Kijevbe. Alex meglátogatott, de eljött a napja annak, hogy hazarepüljön Los Angelesbe. Sok időt töltöttünk együtt, és most meg kellett tanulnom egyedül lenni. Nem akartam társaságba járni, elmenni otthonról. Csak körbe-körbe járkáltam a lakásomban..."

A második dal, a Mediator egy online személyiségteszt eredménye, amelyet Tatiana egy barátja javaslatára csinált meg. 

"Mindig készen állok egy kis pszichológiára és önelemzésre. Az eredmény, amit a teszt kitöltése után kaptam, a 'mediátor' volt, ami leginkább az érzékeny, együttérző emberek elnevezése volt a kiértékelésben. Úgy hiszem, ez alapvetően egy másik szó az 'introvertált' vagy a 'wallflower' szóra - minden mindennel összefügg. De maga a dal arról szól, amikor fiatalabb koromban idealista voltam. Tökéletesnek akartam látni a dolgokat, az embereket pedig jóságosnak. De a valóság kemény. Felnőtté válsz és rájössz, hogy még mindig sokat kell tanulnod - sok olyan leckét, amit az iskolában nem tanítanak meg neked. Az élet leckéit."

A harmadik klipes szám, a Wallflower Tatiana introvertált emberként megélt küzdelmeivel foglalkozik.

"Rengeteg olyan emberrel találkoztam, akiknek fogalmuk sincs, mi az az extrovertált vagy introvertált szó. Ebben a dalban ezt magyarázom el. Az introvertáltság gyakran gondot jelenthet az emberek számára, azt hiszik, hogy valami baj van velük."

- ecsetelte a dal üzenetét Tatiana, Eugene pedig hozzátette:

"A társadalom olykor visszautasító tud lenni az olyan emberekkel, mint amilyen Tatiana. A társadalom furcsának nézi azokat az embereket, akik maguknak valók. Azt gondolják, hogy valami baj van ezekkel az emberekkel, mert nem állnak be a sorba."

Tatiana eképpen mesélt erről:

"Ha türelmes vagy egy introvertált emberrel, akkor megtalálod a kincset benne. Egy életre szóló barátod lesz. Szerintem egy-két év kell ahhoz, hogy megismerj, és aztán haver... nem tudsz elhallgattatni!"

 

komment

Klippremier: Jinjer - Wallflower

2021. augusztus 25. 16:01 - Jurancsik Eszter

234585985_3954357328020852_3014167228470004396_n.jpg

Két nap múlva kerül boltokba a Jinjer vadonatúj albuma, a 11 dalt felvonultató Wallflowers. Mint az korábban kiderült, a zenekar alighanem eddigi legsötétebb kiadványát készítette el, és amely korongról az énekesnő Tatiana Shmayluk így nyilatkozott:

"Ha mentális támogatást remélsz majd a daloktól, akkor rossz hírem van. Ezt ugyanis nem fogod ettől a lemeztől megkapni, mert nagyon sötét és nyomasztó lesz. Egyetlen vigasztaló szót nem találsz rajta. Nyugtalan az egész album."

A csapat zenéjére mindig is nagy befolyással volt szülőhazájuk, Ukrajna politikai helyzete is, ám a friss lemezen ez minden eddiginél nagyobb szerepet kap - Tatiana egyébként nemrégiben nyomasztó emlékeit is felfedte egy interjúban, és akadt, hogy sírva fakadt a stúdióban.

Az albumról hallhattuk már a klipes formában is megjelent Vortex és Mediator című dalokat, a banda pedig ma új szerzeménnyel rukkolt elő, a Wallflowert tárják most a nagyérdemű elé, itt a hozzá készült videó:

komment
süti beállítások módosítása