Jó ideje nem hallatott magáról a kanadai The Agonist, amely csapat legutóbbi kiadványa egy középlemez volt 2021 őszén, a "Days Before The World Wept". Az EP-ről két szerzeményt is megfilmesített a zenekar - elsőként érkezett Remnants In Time, majd a Feast On The Living.
Bár a Vicky Psarakis vezette formáció dolgozik új nagylemezén - utolsó albumuk "Orphans" címmel, 2019 szeptemberében került boltokba - de az énekesnő elmondása szerint nem akarnak semmit elkapkodni. Azonban hosszú idő után ismét friss dallal jelentkezett a csapat, amely a fent említett EP-n is hallható Immaculate Deception.
Október 27-én, a Dürer Kertben is tiszteletét teszi a zenekar a svéd Hypocrisy előzenekaraként, addig is itt az új dalhoz készült kisfilm, íme:
Májusban, mint egy főnixmadár született újjá a csaknem öt évig tetszhalott állapotban lévő, szimfometalos Xandria, amely zenekarban az alapító-gitáros Marco Heubaumot kivéve az összes tag lecserélődött.
A holland Dianne van Giersbergenkilépése nem kis botrányt kavart metalos berkeken belül, még két régebbi fronthölgy - Lisa Middelhauve és Manuela Kraller - is megszólaltak ez ügyben.
Az új énekesnő a 30 esztendős Ambre Vourvahis lett, aki egzotikus külsejét görög és francia felmenőinek köszönheti, és elmondása szerint 11 éves kora óta rajong a metal zenéért.
Mint azt elmondta: szívét-lelkét beleadta az új dalokba, amelyek a készülő új albumon kapnak helyet. A korongról egyelőre nincsenek hírek, ám Ambre bemutatkozása a Reborn című dal képében történt meg, és a szerzemény igencsak szép sikereket hozott a csapatnak.
Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a banda dolgozik új dalán és kisfilmjén, amely a You Will Be Never Our God címet viseli - a férfi hang nem más, mint a német Primal Fear énekese, Ralf Scheepers.
2021 februárjában robbantotta fel a világhálót a hír, miszerint a Delainaddig ismert formájában megszűnik létezni - több tag, köztük Charlotte Wessels énekesnő - távozott a zenekarból.
Mint kiderült, ellentétek keletkeztek a tagok és az alapító Martijn Westerholt között, ez vezetett a holland együttes feloszlásához. Ugyanakkor a zenész azt is elmondta: a Delain nem hal meg, csak más formában működik tovább.
Nemrég írtuk meg, hogy hamarosan bemutatásra kerül az új frontlány, aki megörökölte a mikrofont Charlotte után, a fanok pedig már tűkön ülve várták a bejelentéssel egybekötött klippremiert, amelynek napja ma érkezett el.
A The Quest and the Curse videója most került fel a Youtube-ra, amelyben végre felfedi a formáció az új énekesnőt: ő nem más, mint Diana Leah, akiről annyit kell tudni, hogy erdélyi származású, de Torinóban él, és számos zenésszel dolgozott már együtt - Youtube-csatornáján lehet csemegézni eddigi munkásságából.
A zenekar jelenlegi felállása a következő:
Martijn Westerholt - billentyűk Diana Leah - ének Ronald Landa - gitár és háttérének Ludovico Cioffi - basszusgitár és háttérének Sander Zoer - dobok
Szeptember 9-én kerül boltokba az amerikai Russell Allen és a svéd Anette Olzon alkotta Allen/Olzon duó második nagylemeze "Army Of Dreamers" címmel, amelynek számlistáját és borítóját nemrégiben fedte fel a formáció.
A lemez első dala a korong címadó szerzeménye volt, a mai napon pedig megérkezett a második nóta, amelyhez videoklip is készült, és az All Alone címet viseli:
Nemrég mutattuk be a The Erinyes, azaz Erinnüszök nevű triót, amelyet három gyönyörű és tehetséges hölgy alkot: a brazil Mizuho Lin (Semblant), az olasz Nicoletta Rosellini (Kalidia, Walk In Darkness), valamint a francia Justine Daaé (Elyose).
A görög mitológia bosszúálló istennőit megtestesítő énekesnők első videója Drown The Flame címmel debütált, ma pedig a három lány bejelentette: szeptember 16-án, a Frontiers kiadó gondozásában megjelenik első albumuk, amely a formáció nevét viseli majd.
A lemez elkészülésében Aldo Lonobile producer volt a csapat segítségére, akinek neve a Secret Sphere, az Archon Angel vagy a Timo Tolkki nevéhez fűződő Avalon kapcsán csenghet ismerősen. A három énekesnő azt írja: zenéjük leginkább az Exit Eden, a Beyond the Black, a Delain és a Visions of Atlantis munkásságához hasonlatos, tehát aki ezen bandákat szereti, annak a korong biztosan elnyeri a tetszését.
A számlista:
1. Life Needs Love 2. Drown The Flame 3. On My Way To Love 4. Betrayed 5. Death By A Broken Heart 6. Where Do We Go 7. It's Time 8. Someday 9. My Kiss Goodbye 10. Paradise 11. Take Me 12. You And Me Against The World
A borító:
A közreműködő zenészek neve is ismerős lehet, ugyanis Ailyn (ex-Sirenia, Her Chairot Awaits, Trail of Tears) új projektjében, a Lunarianban is ténykednek:
Aldo Lonobile – gitár Andrea Buratto – basszusgitár Michele Sanna – dobok Antonio Agate – billentyűk
Mindeközben a második videoklipes nóta is megérkezett a készülő albumról, amely a Betrayed címet viseli, íme:
Sokáig titkolta az olasz Lacuna Coil, hogy valami egészen különleges projekten munkálkodnak. A napokban fedte fel a formáció, miszerint a meglepetés, amivel készülnek, nem más, mint az idén 20. születésnapját ünneplő "Comalies" című nagylemezük. A korong 2002 októberében került a boltok polcaira, idén pedig október 14-én új köntösbe bújtatva, "Comalies XX" címmel ismét megjelenik, ráadásul a pakkban két CD-t is találunk majd: az egyiken a dalok új hangzásukban csendülnek fel, a másikon az eredeti verzióban.
A szülinapos album borítója és dallistája már ismert, a mai napon pedig Cristina Scabbia és a srácok megmutatták az egyik új hangzásba burkolt szerzeményüket, a Tight Rope-ot, amely új formájában a Tight Rope XX címet viseli.
Július 22-én érkezik a houstoni Oceans of Slumber ötödik nagylemeze, a "Starlight and Ash", amelyről már bemutatásra kerültek a The Waters Rising és Hearts of Stone című tételek.
A déli prog metalban utazó formáció tegnap újabb dallal rukkolt elő, amely a The Lighthouse címet viseli, és természetesen videoklip is készült hozzá, amely igen érzelemdúsra sikerült. A szám az USA déli részén megtalálható bigott vallásosságot veszi alapjául.
A The Lighthouse igazi történetmesélő módon idézi fel az evangélikus Dél veszélyes vallásosságának őrjöngő érzelmeit. A baljós evangéliummal induló The Lighthouse egy olyan sötét és komor hangulatú dal, mint a párás levegő, amely ólomként nehezedik a vidékünkre.
- vezette fel a dalt közösségi oldalain a zenekar.
Íme a videó, amelyben Cammie Beverly, a gyönyörű fronthölgy ismét csodásan énekel:
Tavaly augusztusban, "Wallflowers" címmel adta ki negyedik albumát az ukrán Jinjer. Négy dalhoz - Vortex, Mediator, Wallflower, Disclosure! - készült kisfilm, majd sajnálatos módon Tatiana Shmayluk és a srácok kénytelenek voltak törölni az Észak-és Dél-Amerikába tervezett fellépéseiket az ukrán-orosz háború miatt.
A mai napon újabb szerzeményhez érkezett videoklip, amely a Call Me a Symbol címet viseli.
Hogy még jobb legyen a mai nap - úgy döntöttünk, hogy végre kiadjuk a Call Me A Symbol klipjét! Ezt a videót valahol egy tavaly őszi európai turnén forgattuk, és eredetileg március 8-án akartuk megjelentetni, de nyilvánvaló okokból elmaradt... a szám nem csak a #Wallflowers egyik legjobb dala, de most egy különleges és egyedi helyet foglal el a szívünkben... Egy olyan turnén forgattuk, ami majdnem meg sem történt a pandémia miatt... és most egy ilyen sötét időszakban jelenik meg, amikor országunkat megszállták és háború dúl hazánk utcáin. Nagyon reméljük, hogy ez a videó és a történelem ezen fontos időszaka új látásmódot ad az embereknek, hogy mindennek mindig két oldala van. Jó és rossz, igazságos és igazságtalan - becsüljük meg a jó időket, és nézzünk szembe a rosszal... de soha ne adjuk fel.
"Deceivers" címmel, július 29-én kerül boltokba a svéd/kanadai dallamos death metal banda új stúdiólemeze, amelyre öt évet vártak a rajongók a nagy sikerű "Will To Power" után (2017).
Még április végén jelentette be a csapat, miszerint májusban a negyedik kislemezt is megjelentetik az albumról, amely az eddigiektől eltérően fizikai formában is elérhető lesz.
Íme a 'Sunset Over The Empire', a negyedik kislemez a hamarosan megjelenő 'Deceivers' albumról! Ez egy gyorsabb dal néhány őrült riffel és egy féktelen ütemmel, ami nagyot fog ütni! A szöveget tekintve sajnos ez egy olyan dal, ami napjainkban minden egyes nappal egyre inkább beigazolódik. A szavakból háború lett, testvér harcol testvér ellen, egy újabb hamis fegyverszünet, és emberek halnak meg.
- mesélte a szerzemény és a videó kapcsán Michael Amott gitáros.
A Youtube-on nemrég elérhetővé vált a szóban forgó szerzemény, a Sunset Over The Empire, íme:
Tarja Turunen mellékprojektje, az Outlanders nem pihen: tavaly novemberben debütáltak Closer To The Sky című kislemezükkel, amelyet januárban követett a The Cruellest Goodbye, majd márciusban a Depeche Mode-klasszikus feldolgozása, a World In My Eyes.
Pár héttel ezelőtt jelentette be a finn énekesnő, hogy a mai napon a negyedik beharangozó is megérkezik a formáció első albumához - a kiadványról mindeddig nem tudni konkrétumokat, ám itt az ígért új szerzemény, a The Sleeping Indian, amely dalban a Karib-térségben ismert rapper, Nkoye Zifah és természetesen a gitárvirtuóz Joe Satriani is hallható, íme: