Nightwish: decembertől újra polcokon az End Of An Era!

2018. október 26. 18:57 - Sarok Bettina

A formáció újra kiadja Tarjával való utolsó kiadványát.

thnw_acct4964.jpg

A Nightwish 2005-ös lépése senkinek sem ismeretlen, ugyanis a Tuomas Holopainen vezette csapat október 21-én egy nyílt levelet nyújtott át Tarja Turunen énekesnőnek, melyben az állt, hogy a frontasszony legyen szíves és távozzon a zenekar köreiből. A srácok e lépés óta számtalanszor kaptak hideget-meleget, ami egészen 2009-ig tartott, akkoriban azonban már Anette Olzon állt a mikrofon mögött.

Mint ismeretes, 12 év után tavaly, a Raskasta Joulua keretein belül ismét egymás oldalán állt színpadra Tarja és Marco Hietala, idén pedig a Nightwish-főnök is békülésre adta fejét, ugyanis e-mailben kereste fel egykori osztálytársát, akivel annak idejét megalapított a ma már hatalmas népszerűségnek örvendő szimfonikus metált játszó együttest.

Néhány órája azonban újabb jó hír érkezett, ami nem más mint az, hogy a finnek újra kiadjáka a 2006-ban debütált End Of An Era nevezetű DVD-jüket. Ennek fényében a kiadójuk - mintegy ízelítőként - megosztotta a Nemo című dalt, ami elsőként került kimásolásra a december 7-én megjelenő kiadványról.

A dallista (amit vélhetően már mindenki kívülről tud):

Blu-ray

01. Dark Chest Of Wonders
02. Planet Hell
03. Ever Dream
04. The Kinslayer

05. Phantom Of The Opera
06. The Siren
07. Sleeping Sun
08. High Hopes
09. Bless The Child
10. Wishmaster
11. Slaying The Dreamer
12. Kuolema Tekee Taiteilijan
13. Nemo
14. Ghost Love Score
15. Stone People
16. Creek Mary's Blood
17. Over The Hills And Far Away
18. Wish I Had An Angel
19. Documentary: "A Day Before Tomorrow

CD1

01. Dark Chest Of Wonders
02. Planet Hell
03. Ever Dream
04. The Kinslayer
05. Phantom Of The Opera
06. The Siren
07. Sleeping Sun
08. High Hopes
09. Bless The Child
10. Wishmaster

CD2

01. Slaying The Dreamer
02. Kuolema Tekee Taiteilijan
03. Nemo
04. Ghost Love Score
05. Stone People
06. Creek Mary's Blood
07. Over The Hills And Far Away
08. Wish I Had An Angel

komment

Emmanuelle Zoldan: " Az új album keményebb lesz, mint a Dim Days of Dolor"

2018. október 21. 20:42 - Sarok Bettina

Terjedelmes interjút adott az énekesnő.

sirenia_-10.jpg

A Sirenia napokon belül piacra dobja vadonatúj, Arcane Astral Aeons elnevezésű nagylemezét, ami egyébként a második album, melyen Emmanuelle Zoldan már nem háttér, hanem vezető énekesnőként tevékenykdik. Magáról a korongról, előzetesként két dalt hallhattunk, majd nemrégiben egy felvezető is napvilágot látott, melynek keretein belül belehallgathattunk a lemez összes dalába.

A francia származású énekesnő egy terjedelmes interjú közepette mesélt a hamarosan megjelenő kiadványról, de számos más kérdésre is készségesen válaszolt.

Ha össze kell hasonlítanom az Arcane Astral Aeonst és a Dim Days of Dolort, akkor azt kell mondja, hogy az előbbi zeneileg sokkal keményebb. Ez egy erőteljes és nagyon változatos album, ami az elejétől a végéig hallható. Nagyon imádom. Az album készítésének folyamata is egy kicsit másabb volt, mivel Nils Courbaron személyében csatlakozott hozzánk egy másik gitáros.

- kezdte, majd így folytatta:

 Amikor a Dim Days of Dolort készítettük már a csatlakozásom előtt készen állt minden, csupán a hangom hiányzott. Az album kiadásának határideje nagyon rövid volt. Néhány nap múlva felénekeltem a dalokat. Bár nagyon izgalmas és fantasztikus élmény marad számomra, több időt szerettem volna eltölteni a dalokkal. Az Arcane Astral Aeons készülése már teljesen más volt. Néhány hónapig hallgattam a nótákat, majd azon kezdtem gondolkodni, hogy miként is akarom majd előadni őket, ráadásul a felvételek alatt is adtak elég időt arra, hogy kipróbáljunk különböző dolgokat, majd kiválasztjuk a tetszőleges változatokat. Morten mindig nyitott volt a javaslataimra, ahogy én is az övéire, megosztottuk egymással az érzelmeinket a dalokkal kapcsolatban, valóban öröm volt együtt dolgozni. 

sirenia_-7.jpg

- ecsetelte az új korong készüléséről. Majd azt is elmesélte, hogy Nils ötelte volt az, hogy készítesenek duettet Yannis Papadopulousszal, kinek hangi adottsága a teljes csapatot elkápráztatta. A vokalsta azt is elmondta, hogy mely Sirenia-dalokat adná elő szívesen élőben:

A Save Me From Myself és az In Sumerian Haze tartalmazza azt a tipikus gótikus hangulatot, amit a korábbi Sirenia-dalokban annyira szerettem. Szerintem jó lenne, ha ezek a dalok felkerülnének a számlistára. Mortennel egyébként dolgoztunk egy akusztikus fellépésen, melynek keretein belül tervben volt ennek a két dalnak az előadása. Enek nagyon örültem.

Emma egyébként azt is elmondta, hogy minden hang egyedülálló és saját személyiséggel rendelkezik, így felesleges összehasonlítani bárkit is, valaki mással, bár elmondása szerint Tarja számít a műfaj úttöröjének és egyben az egyik legnagyobb konkurencia is. Ebből adódóan elmesélte, hogy kedvenc énekesnői között szerepel Tarja, Sharon del Adel, valamint a Lacuna Coil frontasszonya.

 

 

komment

Tarja: keményebb és sötétebb lesz az új album

2018. október 16. 08:50 - Jurancsik Eszter

Készülő kiadványáról mesélt az énekesnő

2016-ban jelent meg a finn énekesnő The Shadow Self című nagylemeze, amelyet az eddigi legkeményebb anyagaként definiált. Tarja sosem tölti üresjáratban az idejét, hiszen tavaly novemberben speciális karácsonyi korongot küldött a boltok polcaira From Spirits And Ghosts/Score For A Dark Christmas címmel, idén júliusban pedig a világra szabadult második DVD-je, az Act II.

tarjaa.jpg

Korábban a Nightwish egykori frontasszonya elárulta a nagyérdeműnek: dolgozik új metállemezén, amely a tervek szerint 2019 őszén jelenik majd meg. A készülő kiadványról és inspirációiról is mesélt a Women In Metalnak a finn szépség.

"Rengeteg dalt írtam. Több dalom van jelenleg, mint amennyi ráfér egy albumra. Ez a lemez sokkal keményebb és sötétebb lesz, mint az előző. Nem tudok elszakadni a klasszikus zenétől sem, mert ez az igazi szerelmem."

- kezdte az énekesnő. De mégis, mi inspirálja Tarját és hogyan zajlik a dalok írása?

"Minden inspirál, amit az utazásaim során felfedezek. És ez természetes. Lehet, tudnék olyan dalt írni, amely nem személyes tapasztalatokon alapul, de ez nem lenne hiteles. Amikor dalokat írok, a lelkemből írok. Nagyon fontos, hogy saját élmények alapján írjak, mert ezek tesznek azzá, aki vagyok. A dalokat otthon készítem el, és otthon nemcsak énekes vagyok, hanem egy hatéves gyermek édesanyja is. Ez egy 24 órás elfoglaltság! Szerencsés vagykok, mert a két terület egységet alkot az életemben. Élvezem a művészi szabadságot, amit kapok!"

A teljes interjú itt nézhető meg:

komment

Tarja következő albumáról mesélt

2018. szeptember 30. 14:38 - Jurancsik Eszter

Jövőre érkezik a korong

Eddig is tudni lehetett, hogy Tarja Turunen következő metálalbumán dolgozik, most megosztott néhány érdekességet a készülő újdonságról.

"Sok dalt írok. Jóval többet, mint amennyi ráfér egy albumra. Jelenleg a szövegeken dolgozom. Azt hiszem, ez a lemez egy kicsit keményebb lesz, mint a The Shadow Self."

- kezdte az énekesnő gondolatait.

sweden-rock-festival-20180609_tarja-turunen-t22.jpg

A The Shadow Self című stúdióalbum 2016 nyarán jelent meg, és Tarja az addigi legkeményebb anyagaként jellemezte a kiadványt, azonban úgy tűnik, a következő munkája még ezt is überelni fogja.

Mivel a Nightwish egykori frontasszonyának a klasszikus zene az igazi otthona, sosem fog ettől nagyon eltávolodni, metál ide vagy oda.

"Sosem fogok túl messzire merészkedni ettől a területtől. Természetesen minden új albummal érkezik némi változás, de sosem radikálisan. Jövő év elején szeretnék stúdióba vonulni, a lemez kiadását pedig szeptemberre tervezem."

 

komment

Hivatalos: Újabb DVD-vel készül a Nightwish

2018. szeptember 18. 15:01 - Sarok Bettina

Már kiderült, hogy hol fognak forgatni.

Köztudott, hogy márciusban debütált a formáció Decades címre keresztelt válogatáslemeze, ami a csapat legnépszerűbb dalait sorakoztatja fel. A kiadványhoz természetesen turné is társult, melynek keretein belül rég nem hallott nóták is elhangzanak, melyek többsége utoljára.

A dalok többségét, amelyeket ezen a turnén adunk elő soha többé nem fogjuk élőben játszani, ezért úgy gondolom, hogy ez egy kiváló ötlet arra, hogy halhatatlanná tegyük őket.

- mesélte korábban Tuomas Holopainen, az újdonsült DVD ötletének kapcsán.

Köztudott, hogy az új felállású zenekar 2020-ban készül kiadni vadonatúj nagylemezét, melynek dalai vélhetően jelenleg is lázasan készülődnek, ám a Nightwish-frontember elmondta, hogy egyelőre egyik banda tagnak sem kívánja megmutatni a már kész számokat.

Nos, még mindig lázasan folyik a dalszerzés, körülbelül 70-80%-a van meg az írott anyagoknak, de ezekről még senki sem hallott egy részletet sem, fogalmuk sincs arról, hogy mi a dalok címe, vagy, hogy milyen témát is dolgoznak fel, még nagyon korai szakaszban vannak, de nagyon jól haladok, és izgatott vagyok az eddigi eredményekkel kapcsolatban, az a terv, hogy 2019 júniusában megyünk a próbaterembe és elkezdünk dolgozni az albummal, felvesszük, és ha minden jól alakul 2020 tavaszán kiadjuk, amit egy hatalmas turné fog követni.

- magyarázta.

A finnek egyébként a Delain társaságában hamarosan újfent útra kelnek, s ezáltal kiderült, hogy a São Paulóban (szeptember 28), illetve Buenos Airesben (szeptember 30) adott fellépésük rögzítésre kerül, ám azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy az újdonságot mikor is kívánják piacra dobni.

 

komment

Tarja: újabb kisfilm a DVD-ről

2018. augusztus 29. 09:52 - Jurancsik Eszter

Az Over The Hills And Far Away tekinthető meg

 

37071058_263222864283111_1759447466068934656_n.jpg

Tarja vadonatúj DVD-je, az Act II július 27-ével landolt a boltok polcain, amelyről láthattuk-hallhattuk a Love To Hate, az Undertaker, az Until My Last Breath és a Die Alive című felvételeket. Most újabb koncertfelvétellel kedveskedik a finn szépség a rajongóknak: az Over The Hills And Far Away tekinthető meg, amely dalt eredetileg Gary Moore énekelte, a Nightwish pedig 2001-ben megjelent, azonos címet viselő középlemezén feldolgozta a számot.

 

Tarja nem unatkozik, hiszen javában dolgozik új metálalbumán, amely a tervek szerint 2019-ben érkezik, valamint nemsokára turnéra indul a Stratovarius-szal A Nordic Symphony '18 elnevezés alatt, melynek keretén belül október 28-án a budapesti Barba Negrában is koncertet adnak.

 

komment

Újabb videóval jelentkezett Tarja

2018. augusztus 15. 15:26 - Jurancsik Eszter

A Die Alive látható a Youtube-on is

Act II címmel, július 27-én dobta a boltok polcaira vadiúj DVD-jét Tarja, amelyről láthattuk a Love To Hate, az Undertaker és az Until My Last Breath című felvételeket. 

ttt2.jpg

A kiadvány hatalmas népszerűségnek örvend a finn tehetség rajongói körében, ezúttal pedig egy újabb klippel örvendeztette meg hallgatóságát a Nightwish egykori énekesnője. Ezúttal a Die Alive című szerzeménye került fel a Youtube-ra, a dal a milánói fellépésen került rögzítésre. E szám Tarja legelső szólólemezén, a 2007-es My Winter Storm-on hallható, a szoprán pacsirta pedig egy tetoválás formájában is megörökítette a dal címét.

Íme, a felvétel:

 

komment

2019 őszén érkezik Tarja új albuma

2018. augusztus 12. 19:33 - Jurancsik Eszter

Friss infók a készülő korongról!

A Kaaos TV-nek adott nemrég interjút a Nightwish egykori frontasszonya. Tarja nem töltötte soha üresjáratban az idejét, az elmúlt két évre pedig különösen érvényes ez - 2016-ban megjelent a The Shadow Self című album, 2017 novemberében pedig speciális karácsonyi lemezt dobott piacra. Miközben szorgalmasan járja a világot és koncertezik, július 27-ével boltokba került második DVD-je, az Act II, de az is kiderült, hogy A Nordic Symphony elnevezés alatt turnéra indul a Stratovarius-szal - a koncertsorozat keretén belül Budapesten, a Barba Negrában is láthatjuk a finn énekesnőt és a bandát októberben.

tt_1.jpg

Az interjúban Tarja megerősítette: 2019 őszére várható új metállemeze. 

"Remélem, hogy a zenészeimmel jövő év elején elkezdhetjük a stúdiózást, így szeptemberben vagy októberben kiadhatom a lemezt. Emellett jövő év nyarán több fesztiválon is fellépek."

- mondta a dalospacsirta, aki korábban már utalt arra: dolgozik az új kiadványon.

 

komment

Megtekinthető Tarja új videója

2018. augusztus 04. 05:25 - Jurancsik Eszter

Az Until My Last Breath jelent meg

Július 27-én, kislánya hatodik születésnapján küldte a boltok polcaira Act II című új DVD-jét a finn szépség, a kiadványról eddig a Love To Hate és az Undertaker című szerzeményeket tekinthettük meg.

tarja_8.jpg

 

Miközben a Nightwish egykori énekesnője dolgozik új lemezén, újabb dallal kedveskedik rajongótáborának, ez pedig az Until My Last Breath, amely a 2010-es What Lies Beneath című stúdióalbumon hallható. Az élő verzió a londoni koncerten került rögzítésre. Íme!

 

 

 

komment

Tarja: "A volt csapattársaimnak saját élete van."

2018. július 29. 21:45 - Jurancsik Eszter

Interjút adott az énekesnő

Tarja pénteken dobta piacra Act II nevet viselő DVD-jét, amelynek kapcsán a Blabbermouth internetes magazin hasábjain olvasható a dalos pacsirtával egy interjú. A kiadvány a 2012-es Act I folytatása, és két koncertet tartalmaz; az egyiket Londonban, a másikat Milánóban rögzítették.

tarjaactiicover.jpg

"Nagyon boldog vagyok, hiszen ez egy élő felvételeket tartalmazó kiadvány, és bár sok művész nem tölt sok időt az élő lemezek rögzítésével, én sokat dolgoztam rajta. Sok időt igénybe vett a munka, de nagyon elégedett vagyok, hiszen számomra ez is egy fontos dolog. Kritikus vagyok, ha a teljesítményemről van szó!"

- kezdte az énekesnő.

Kiderült az is, hogy bár sokszor monoton munka, amikor a kép-és videószerkesztés kerül sorra, ám minden fáradtság megéri vele. 

De miben látja a különbséget egy stúdiólemez és egy élő album rögzítése között Tarja?

"Ez egy hosszú tanulási folyamat, amely a Nightwish-sal kezdődött. Útkeresés, dalszerzés, a művészet, és önmagam keresése."

- elmélkedett az énekesnő, hozzátéve, hogy egy élő dalokat tartalmazó albumon még inkább kifejezheti önmagát.

tumblr_pamsyggbze1s0g2j2o1_1280.jpg

Természetesen a finn szépség most sem kerülhette el az egykori bandatársaira vonatkozó kérdéseket. Mit gondol most, 13 év elteltével a Nightwishból való kirúgásáról? Köztudott, hogy a tavalyi Raskasta Joulua elnevezésű, Svéd-és Finnországot érintő karácsonyi turnén -amelyen neves kollégák, pl. Elize Ryd, Floor Jansen is részt vettek- közösen énekelte az Ave Maria című klasszikust Marco Hietalával, aki a férfi hangért felelős Tarja egykori együttesében.

"A Nightwish már a múlt. De a karácsonyi koncerten együtt énekeltem Marcóval, és nagyon jó buli volt, a közönség megkönnyezte a fellépést. De nekik megvan a saját életük, én is élem a sajátomét. Az idő gyógyír, és időközben felnőttünk. Élned kell az életed. Ennyi."

 

komment
süti beállítások módosítása