Közel 30 évvel ezelőtt egy fiatal, skót származású énekesnő megígérte: ízekre szedi mindenki világát. És ez így lett, Shirley Manson, aki a wisconsini Garbage élén vált ismertté, atom darabjaira zúzta zenésztársaival az alternatív rockot kedvelőket, de mivel dalaikat a rádiók is előszeretettel játszották, a mainstream zenét kedvelőknek is rendesen odamondogatott.
A zenekar első lemeze 1995-ben jelent meg, amely a banda nevét viselte, de az áttörés egyértelműen a három évvel később kiadott "Version 2.0" című korongjukkal érkezett meg, amely album olyan dalokat vonultatott fel, mint a Push It, az I Think I'm Paranoid vagy a You Look So Fine.
Butch Vig, -aki a talán legismertebb Nirvana-album, a "Nevermind" producere volt- hozta össze a csapatot, emiatt pedig a Garbage karrierjének elején egyszerűen csak úgy emlegették őket, mind "egy producer zenakarát."
Azért kritizáltak minket, mert úgy gondolták, nem vagyunk igazi zenekar, és sokan a mai napig úgy tekintenek ránk, mint egy producer együttesére. Függetlenül attól, hogy mit csináltunk, ezt mindig megkaptuk az emberektől. Kigúnyoltak minket, még akkor is, ha valami új dolgot vittünk a zenénkbe, most pedig már mindenki ezt csinálja.
- idézte fel a korai éveket Shirley, aki azt is elárulta: a tavaly nyáron megjelent, "No Gods, No Masters" (kritikánk ITTolvasható) albumukat legnagyobb meglepetésükre az egyik legjobb alternatív rocklemezként jellemezték a kritikusok.
Úgy építettük fel a karrierünket, hogy nem hallgattunk az emberekre. Úgymond "rossz volt a hozzáállásunk" a dolgokhoz, de végül is ez segített kivívni az elismerést.
Az 1998-as "Version 2.0" című albumról először a Push It jött ki, amely az első igazi sikereket is meghozta a zenekarnak, majd második kislemezként az I Think I'm Paranoid-hoz forgattak klipet.
Ez egy dal a zeneiparról és a paranoiáról, amit egy sikeres album elérése kapcsán érzel. A zeneipar pedig nem változott a 24 év alatt. Az elvek ugyanazok maradtak. Ez egy olyan iparág, amely arra épül, hogy pénzt keressen a csóró tehetségeken - és ha művész vagy, jól teszed, ha elfogadod ezeket a körülményeket, mert ezek nem változnak.
Ez a lényeg: a művészeknek szükségük van olyan rendszerekre, amelyekkel elérhetik a közönséget, és az ipar kihasználja ezt az szükségletet. Sok pénzt keresnek, és nagyon hanyagul bánnak a művészekkel - ők az utolsók, akiket kifizetnek. Mi szerencsések voltunk, mert a streaming-korszak előtti időkben alakultunk, amikor még lehetett karriert építeni. Manapság az alternatív művészek, akik nem a mainstreamnek szóló zenét csinálnak, minden egyes nap kikészülnek.
2005 áprilisában töltötte meg a boltok polcait a "Bleed Like Me", amelyről elsőként a Why Do You Love Me című dalt hozta ki a csapat. De miről is szól valójában?
Egész életemben küzdöttem testképzavarral, depresszióval és önbántalmazással, és időnként még mindig küzdök, különböző mértékben, és ez a dal egyértelműen ezeket az ismerős érzéseket dolgozza fel. Úgy gondolom, fontos, hogy olyan ismert emberként elmondjam az igazságot arról, hogy ki vagyok - mert olyan könnyű ránézni a híres zenészekre, és csak a csillogást látni.
- vallotta be az énekesnő, majd ezzel a gondolatmenettel zárta sorait:
Amikor a közönség előtt állunk, elkészítjük a hajunkat és a sminkünket, és fantasztikus ruhákat kapunk hihetetlenül tehetséges tervezőktől. Aztán másnap felébredünk, és csak hétköznapi emberek vagyunk. Az egész hírnév-dolog csak illúzió. Egy olyan illúzió, amit egy nagyon kapzsi iparág táplál, hogy pénzt keressen.
Miközben továbbra sem csillapodik a háború Oroszország és Ukrajna között, a Jinjer tegnap indult turnéra az Egyesült Államokban a P.O.D., a Vended, a Space of Variations és a Malevolence társaságában. A csapat korábban elmondta: hálával tartoznak az ukrán kulturális minisztériumnak, akik lehetővé tették számukra, hogy háborúellenes nagykövetekként hazájukat képviselhetik a világban, valamint minden koncertet arra használnak, hogy adományokat gyűjtsenek ártatlanul szenvedő honfitársaiknak.
A San Diego-i show előtt egy internetes magazin kapta mikrofonvégre Vladislav Ulasevich-et, a banda dobosát, aki nemcsak a háborúról mesélt, hanem arról is, hogy szülőhazájukban igen nehéz metal zenészként érvényesülni.
Ez még mindig egy igazi háború. Két nappal ezelőtt Oroszország támadást indított az ukrán nagyvárosok ellen. Kijev központját nagyon keményen bombázták. Tizenhárom ember meghalt. Ez szörnyű. Egyszerűen nincsenek szavaim arra, hogy elmagyarázzam, milyen nehéz most az emberek élete Ukrajnában. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy háborúellenes nagykövetek lehetünk, és mi mindent megteszünk! Ukrán zenekar vagyunk, és büszkék vagyunk a származásunkra!
- kezdte sorait a zenész, majd elárulta, hogyan lett a csapat tagja - a formáció 2008-as megalakulása óta több tagcserét is megélt, az eredeti felállásból már csak Tatiana Shmayluk és Roman Ibramkhaliov gitáros maradt, Eugene Abdukhanov basszeros 2011-ben, Vlad pedig 2016-ban csatlakozott a zenekarhoz.
Egy hangszerboltban dolgoztam, Eugene egyszerűen odajött hozzám, és azt mondta, hogy "Hé, ember, szükségünk van egy dobosra." Én pedig csak annyit mondtam, hogy "Oké, én leszek a Jinjer dobosa." Könnyű volt. Egy hónapon belül pedig elkezdtünk koncertezni.
- mesélte a zenész, akiről az is kiderült: korábban zongorázni tanult, kipróbálta a gitárt, de végül a dob lett az igazi szerelme.
Azt azonban nem gondolta volna, hogy a Jinjer eljut a világhírnévig.
Álmodni sem mertem volna arról, hogy egyszer a világot járjuk majd, mert Ukrajnában nagyon nehéz ismert zenekarrá válni. Az ügyintézés is körülményes, a vízumok, a papírmunka rengeteg utánajárást igényel. Nem utazgathatunk olyan könnyen a világban, mint más európai emberek vagy éppen az amerikaiak. Az ukrán zenekaroknak sokkal keményebben kell dolgozniuk, sokkal többet kell felmutatniuk. De mi olyanok vagyunk, mint egy család, nagyon közel állunk egymáshoz. Együtt utazunk, tulajdonképpen együtt élünk, és több időt töltünk egymással, mint a szeretteinkkel, ez pedig összeköti a bandát.
Amikor a háború kitört, Vlad írt néhány új dalt.
Nagyon ijesztő volt. Otthon ültünk és sem Roman, sem Eugene nem tudott semmit alkotni. Az egyetlen dolog, amit tehettem, az volt, hogy a gitárommal a kezemben próbálok írni pár dalt, miközben nem gondolok a háborúra. Ez nagyon sokat segített nekem! Úgy érzem, elég jó zenét írtam. Remélem, amikor kiadjuk őket, mindenkinek tetszeni fognak. Nehéz és depresszív lesz.
"Anthology" címmel, tegnapelőtt jelent meg a wisconsini alternatív rockot játszó Garbage greatest hits-albuma, a két CD-t is tartalmazó kiadványról természetesen nem hiányozhatnak az olyan, magukat szinte ikonikussá kinőtt nóták, mint a Push It, az I Think I'm Paranoid, a Cherry Lips vagy a When I Grow Up.
Ezzel egy időben Shirley Manson, a banda frontasszonya egy internetes rockmagazinnak mesélt a különleges albumról, karrierjéről, illetve annak legfontosabb pillanatairól.
Nagyon büszkék vagyunk erre a kiadványunkra. Szerintem kurvára elképesztő, hogy ez majdnem 30 évet jelent az életemből! Olyan, mintha buliznánk. Könnyednek és szórakoztatónak találom. Szép, de a maga módján elég nehéz is.
- kezdte az 56 évesen is hihetetlen formában lévő Shirley, majd elárulta: mint sok zenekarnál, náluk is voltak sötétebb időszakok, például a 2007-es "Absolute Garbage" című album megjelenésekor, az album ugyanis sok kritikus szerint meglehetősen gyenge eredményeket produkált.
Ha az igazat megvalljuk, ez egy nagyon-nagyon sötét időszak volt számunkra. Alig beszéltünk egymással. Tudtuk, hogy ezután az összes lemezkiadó le fog minket szarni, és úgy éreztük, hogy ez volt a vég. Nagyon rossz érzés volt, hogy őszinte legyek. Nagyon reménytelennek és szomorúnak éreztem magam.
- elevenítette fel a nehéz időszakot az énekesnő, aki egyúttal azt is felfedte: a csapatnak meglehetősen kevés beleszólása volt a munkálatokba, egyszerűen megkapták a félkész anyagot, hogy alkossanak belőle valamit.
Az "Anthology"-t viszont úgy jellemzi, mint a fent említett album szöges ellentétét.
Olyan vizuális nyelvet képvisel, amelyet nagyon élvezünk, és amelyről úgy érezzük, hogy nagyon illik a mi stílusunkhoz. Szóval a lemez összeállítása szórakoztatónak és újszerűenk tűnt. Egyszerűen izgalmas feladat volt. Az Anthology-ban az a csodálatos - és egyben szükséges is -, hogy nem csak a zenekar kiemelkedő sikereire emlékeztet, hanem azt is elmeséli, hogyan tértünk vissza a szakadék széléről. Amikor 2005-ben mindenhonnan kirúgtak minket, az borzalmas volt, és nem tudok úgy tenni, mintha nem lett volna az. Tényleg egy sötét, szörnyű, reménytelen időszak volt. Azt gondoltam, >>Hű, ennyi volt. Az a dolog, amit annyira szerettem, most már nincs többé. 40 éves vagyok, és a zeneiparban a nők nem kapnak második esélyt.<< És ezt akkor el is hittem.
Kiderült az is: Shirley elkezdett írni egy szólóalbumot, de végül nem fejezte be, valamint sokáig nem hitt magában.
Láttam, mit csinálnak az emberek az alternatív rock területén, és úgy éreztem, igen, ők jók, de mi is ugyanolyan jók vagyunk. Arra gondoltam, 'Miért ülök otthon és tördelem az ujjaimat, amikor ebben kibaszott jó vagyok? Erre születtem. És akkor jöttem rá, hogy ezt kell csinálnom. Azt hiszem, akkor fogadtam el először, hogy zenész és művész vagyok. Ennyi időbe telt, mire elfogadtam, hogy elég jó vagyok.
2011-ben érezte igazán azt a zenekar, hogy ismét "érzik" a zenét, és egy évre rá elkészítették "Not Your Kind of People" című albumukat, amelynek felvételei közben visszatért a tagokba a zenélés öröme.
Az, hogy újra összejöttünk, újra lángra lobbantotta a kreativitás és a szenvedély lángját, és örömünket leltük a közös munkában. Nagyon frusztráltak voltunk a lemezkiadók állandó elvárásai és pénzügyi doglai miatt, így amikor újra összeálltunk, úgy döntöttünk, hogy csak olyan dolgokat fogunk csinálni, amelyek boldoggá tesznek minket. És ez megmentette a karrierünket.
- mesélte az énekesnő, majd így zárta sorait:
Brutálisan őszinte leszek veletek, mert mindig az vagyok. Ha nem lennének a zenésztársaim, nem biztos, hogy ilyen sokáig kibírtam volna. Az ő támogatásuk segített abban, hogy higgyek magamban, amikor teljesen figyelmen kívül hagytak minket és/vagy keményen kritizáltak. És az általam igazán csodált zenészek privát üzenetei is segítettek a kitartónak maradnom, amikor önbizalomhiánnyal küzdöttem. Ha bárkinek segítettem a túlélésben, vagy egyszerűen csak abban, hogy megpróbáljon valamiért küzdeni, akkor úgy érzem, hűűű, elvégeztem a feladatom. Boldogan mehetek a sírba.
Tegnap jelentette meg "Leviathan II" című albumát a Therion, amely a 2021 februárjában kiadott "Leviathan" folytatásaként szuperál.
Sajnálatos módon a zenekar az ügynökségével kapcsolatos komoly problémák miatt lemondani kényszerült európai turnéját, amelynek keretein belül hazánkba is ellátogattak volna november 22-én, de ígéretük szerint 2023-ban megtartják az elmaradt koncertsorozatot.
Az új lemezről hallhattuk már a Litany Of The Fallen, a Pazuzu és a Marijin Min Narcímű szerzeményeket, tegnap pedig a korong megjelenésével egy időben kijött a negyedik kislemez is, amely a Codex Gigas című dalhoz készült, íme:
Az ukrán Jinjer többször kifejezte háláját hazája kulturális minisztériumának, akiktől engedélyt kaptak arra, hogy háborúellenes nagykövetekként fellépjenek az összes meghirdetett fesztiválon, így gyűjtve adományokat ártatlanul szenvedő honfitársaiknak.
Augusztusban az angliai Bloodstock fesztiválon is tiszteletét tette a Tatiana Shmayluk vezette zenekar, amely koncert most teljes terjedelmében elérhetővé vált a Youtube-on.
Két nappal ezelőtt közölte a rossz hírt rajongóival Floor Jansen, miszerint mellrákkal diagnosztizálták. Posztjában arra kérte követőit, hogy vegyék nagyon komolyan a betegséget és bátorította az őt olvasó nőket, hogy járjanak rendszeresen mammográfiára.
Azt is elárulta, hogy a daganat időben felfedezésre került, így megmaradhat a melle és nem terjedtek szét a testében a rákos sejtek, így egy műtét és három hónap múlva egy helyi sugárkezelés is elég lesz, hogy rákmentessé váljon. Reményei szerint a Nightwish európai turnéja, amely november 20-ával kezdődik, nem kerül veszélybe és addigra visszatérhet a színpadra.
Közösségi platformjain jelentkezett be ma az énekesnő és elmondta: túl van a műtéten, amely rendben lezajlott.
Az operáció, melynek során eltávolították a daganatot, minden nehézség nélkül ment. Gyógyulok és hamarosan újra talpra állok. Néhány héten belül megtudom az eredményeket a tumorral és az eltávolított nyirokcsomókkal kapcsolatban, amelyeket most vizsgálnak éppen.
- adta hírül Floor, aki megígérte: mindenről beszámol a rajongóknak.
Majd tájékoztatlak benneteket. Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy köszönetet mondjak az orvosi csapatnak, akik gondoskodtak rólam. Mindent körültekintéssel, empátiával és profizmussal végezték! Teljes biztonságban éreztem magam a hozzáértő kezekben! Mindannyian hősök vagytok, és nem csak abban a kórházban, ahol voltam, hanem a világon mindenütt. Köszönöm!!!
- zárta sorait a holland tehetség, akinek mihamarabbi felépülést kíván a Fémcsajok szerkesztősége!
Twitterén adta hírül a Nightwish, miszerint első négy stúdióalbumukat - "Angels Fall First" (1997), "Oceanborn" (1998), "Wishmaster" (2000), "Century Child" (2002) különleges vinyl formátumú lemezformátumban is megjelentetik, amelyek nem hiányozhatnak egyetlen gyűjtő polcáról sem.
Bár a világhírnév útján egyértelműen a 2004-ben kiadott "Once" indította el az akkor még Tarja Turunen arcával-hangjával fémjelzett csapatot, első négy korongjukról a mai napig is felcsendülnek a koncerteken olyan klasszikusok, mint a Wishmaster, az Ever Dream vagy a The Phantom Of The Opera.
Ezzel egy időben a zenekar gyors gyógyulást kívánt énekesnőjének, Floor Jansennek, aki tegnapelőtt jelentette be egy nyílt levélben rajongóinak, hogy mellrákkal diagnosztizálták, és ha minden igaz, tegnap túlesett az operáción.
A Nightwish frontasszonya a mai napon írt egy nyílt levelet rajongóinak Facebookos oldalán, amelyben rossz hírt közölt: a 41 éves énekesnő mellrákban szenved, amelyre egy rutinvizsgálat alkalmával derült fény.
Egy levél nektek. Az élet során hullámvölgyekkel találkozunk. Volt szerencsém sok csúcsot megélni, és ezeket megosztottam veletek a közösségi médián és a sok-sok fellépésen keresztül világszerte a karrierem hosszú évei alatt. Azonban most egy újabb hullám csapott le rám. Nem jó értelemben. Mellrákom van.
- kezdte nehéz sorait Floor, azonban azt is elárulta: mivel időben észrevették a tumort, jók a gyógyulási esélyei.
Kicsivel több, mint 2 hete kaptam meg a diagnózist, és holnap megoperálnak, hogy eltávolítsák a daganatot. A kilátásaim nagyon jók!!! Úgy tűnik, hogy ez egy nem agresszív tumor, úgy néz ki, nem terjedt szét a testemben és megmarad a mellem. A műtét után rákmentes leszek, de a beavatkozás után három hónappal sugárkezelésre is szükségem lesz. A műtét után tudni fogjuk, hogy ez a pozitív prognózis megállja-e a helyét. A rák szó sokkoló. Minden, amit a diagnózis előtt fontosnak tartottál az életben, percek alatt gyökeresen megváltozik. Most már csak újra egészséges akarok lenni. Látni akarom, ahogy a lányom felnő, élni akarok! És a legijesztőbb egészben az, hogy azt hittem, egészséges vagyok! Nem éreztem a daganatot, nem tudtam, hogy ott van, amíg negyven év feletti nőként el nem mentem a szokásos mammográfiás vizsgálatra, ami sok országban ingyenes a szerencsésebbeknek. Ha nem megyek el orvoshoz, a daganat észrevétlen marad, és egy év múlva ez sokkal nagyobb is lehetett volna. Ez késztetett arra, hogy megosszam ezt a történetet veletek.
A mammográfia életet ment! Kellemetlen, és lehet, hogy azt gondolod, hogy úgysem lesz semmi a melleidben, de menj el a vizsgálatra! És az ezt olvasó férfiaknak is üzennék: emlékeztessétek a feleségeteket, barátnőtöket, édesanyátokat, lánytestvéreiteket, hogy menjenek el és vizsgáltassák ki magukat! Ha nem tudjátok megfizetni a mammográfiát, érdeklődjetek az erre specializálódott szervezeteknél, akik sok hasznos tanácsot adhatnak az önvizsgálattal kapcsolatban, amellyel szintén sok probléma kiszűrhető!
- bátorítja olvasóit arra, hogy vegyék komolyan ezt a betegséget. Így zárta gondolatait:
Ha arra ösztönözlek, hogy vigyázz magadra, akkor valami jó is származhat ebből a diagnózisból. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a Nightwish európai turnéjára, amely november 20-án kezdődik, felépülök! Optimista vagyok, hiszen az esélyeim jók! Ígérem, hogy vigyázni fogok magamra. Egy ideig nem leszek elérhető, hogy magamra koncentrálhassak. Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a levelet.
2005 és 2016 között alkotott a szimfonikus metalt játszó holland csapat, amelyet Arjen Lucassen és a mexikói származású énekesnő, Marcela Bovio hívott életre. Megalakulásuk évében, "Embrace the Storm" címmel jelent meg első albumuk, Live in the Real World címen egy évvel később pedig első DVD-jüket is kiadták.
2009 májusában érkezett a második album, a "The Flame Within", amelyet a "Darker Days" követett 2011 júniusában, utolsóként pedig 2014 áprilisában a "The War of Our Own".
Marcela és a basszusgitáros Johan van Stratum 2011-ben összeházasodtak, majd 2018-ban barátsággal elváltak. A pár 2016-ban az Anneke van Giersbergen által alapított VUUR projekt részesei lettek, ám Marcela 2017 tavaszán zenei nézetkülönbségek miatt távozott a formációból.
A Stream of Passion 2016 tavaszán jelentette be, hogy 11 év közös munka után befejezik működésüket, búcsú DVD-jük "Memento" címmel, az év novemberében jelent meg.
Eközben a tagok különböző projektek mellett szólómunkákkal is jelentkeztek, Marcela Bovio -aki időközben sikeresen legyőzte súlyos betegségét, a méhnyakrákot- Dark Horse White Horse néven új projektet is létrehozott.
A mai napon azonban váratlan, de annál örömtelibb hír fogadta az együttes Facebookos oldalán a rajongókat: a zenekar feltámadt hamvaiból és 2023. szeptember 9-én egy reunion koncertet adnak a Dynamo fesztiválon.
Megtörténik! Ennyi év után is hallottuk, hogy énekeltek, és nem tudtunk nemet mondani... Egy bensőséges reunion show ott, ahol minden elindult.
- írta a csapat a friss közleményben, a jegyek pedig hamarosan kaphatók lesznek.
Nem tért ki azonban a banda arra, hogy csak egy koncertet adnak, vagy új lappal kezdenek ismét zenekarként.
Régen volt már 2002. Akkor voltam 17 éves, és akkoriban kezdtem a tucatzenétől a keményebb zene felé fordulni. Sok együttest felfedeztem és megszerettem, köztük az olasz Lacuna Coilt is, akiknek "Comalies" című, harmadik stúdióalbuma épp akkor jött ki.
Tarja Turunen operás lírai szoprán hangja és Sharon den Adel kellemes mezzoszopránja után Cristina Scabbia mélyebb, alt tartományban mozgó éneke is megbabonázott, azonnal megszerettem a bandát, akiknek minden lemezén találtam szerethető dalokat, még akkor is, ha az adott kiadvány nem is vált kimondott kedvencemmé. Utolsó nagylemezük a 2019-es "Black Anima" volt, amelyről a testvérblogon olvashattok kritikát.
Nyáron hintette el a formáció, miszerint dolgoznak a tizedik albumon, ám előtte egy meglepetéssel is készülnek a rajongóknak: a Comalies 20. születésnapja alkalmából a dalcsokrot áthozták 2022-es hangzásba, pedig csinálhattak volna egy remasterelt albumot. De nem, a derék olaszok nem aprózták el a dolgot, és teljesen felújították az albumot.
Korábban Andrea Ferro, a zenekar férfi énekese elmondta: kockázatos dolog hozzányúlni egy ilyen régi és fontos albumhoz, hiszen lehet, hogy a rajongók már a gondolatát is utálni fogják, és azt már szerintem csak magában tehette hozzá, hogy esetleg nem azt a hatást váltja ki majd a hallgatóból a lemez, amilyet vár, vagy az együttes szeretne elérni.
Természetesen a pakkban megtalálhatjuk a régi dalokat is, így a nosztalgiázni vágyók akár egymás után is meghallgatjatják a szerzeményeket, összehasonlítva őket. Így tettem én is, amikor nekiültem meghallgatni az új korongokat.
Két klipes dalt tárt rajongói elé a csapat a lemez megjelenését megelőzően, a Tight Rope XX és a Swamped XX című tételeket. Letisztult hangzás, felfrissült zenei alapok, Cristina hangjával pedig soha nem volt gond, de mostanra beérett - hiába, egyes énekesnők a korral lesznek egyre kiforrottabbak, ami a torkukat illeti, ilyen nő Cristina is, aki 50 évesen is ugyanazzal az energiával tombol a színpadon, mint a húszas éveiben, amikor a Lacuna Coil karrierje beindult.
Andrea, aki az első néhány lemezen inkább énekelt, mostanra áttért a hörgésre, ami különösen a Black Animán üt nagyot. Mondjuk a dalok témája és az egész album keménysége meg is kívánta ezt!
A Tight Rope XX és a Swamped XX varázsa megmaradt húszévesen is, ezért tűkön ülve vártam a korong megjelenését. Viszont ezután kissé sokkot kaptam, amikor meghallottam a Heaven's A Lie új verzióját.
Erről a dalról tudni kell, hogy a Comalies talán legnépszerűbb dala, megjelenésekor csak az Egyesült Államokban 300.000 példányban talált gazdára, az évek során pedig annyira ikonikus szerzeménnyé nőtte ki magát, hogy azóta is majdnem minden koncerten felcsendül.
Eredetileg Cristina és Andrea énekeltek a refrénben, most viszont Cristina elnémul, és Andrea hörgését hallhatjuk. Néha Cristina egy-két dallammal besegít, "set me freeeee..", de Andreáé lett a főszerep. És ez sajnos teljesen elrontja a dalt, ami azért kár, mert a zenei alappal nincs probléma. Megmaradhatott volna az eredeti vonal, a két énekes éneke, és nem egy hörgés némi vokállal. Pedig ezt a dalt vártam legjobban, hiszen -mint sokaknak- nekem is ez az egyik legkedvesebb dal az eredeti lemezről.
A címadó dal viszont meglepően jól sikerült. A dallamos olasz nyelvű verzé az elején Cristina lágy hangjával, majd Andrea hörög. Ebbe a szerzeménybe KELLETT Andrea hörgése. Nem mondom, hogy überelni tudná az eredetit, de nagyon, nagyon nagyot ütött, elsőre is. Cristina és Andrea "dialógusa" ének formájában és a mai korhoz igazított zene megszerettette magát velem.
Nemrégiben Cristina kijelentette: nem szeretik, ha beskatulyázzák őket, hogy "gótikus" vagy bármilyen más műfajt játszó zenekar ők, ez kiválóan megmutatkozik a The Ghost Woman and the Hunter című dalban is. Míg eredeti formájában egy ízig-vérig gótikus hangulatú számot hallhatunk, addig az új változat egy bekeményített verziója a dalnak, és igencsak fülbemászóra sikeredett. A gótikus hangulat itt is megvan, de keményebb és érettebb formájában.
A The Prophet Said is kapott egy kis keménységet, és egy szerethető dal lett belőle. Andrea hörgése nélkül elképzelhetetlen a tétel, és itt kell megjegyeznem, hogy az úriember rengeteget fejlődött hörgés tekintetében, hatalmas csillagos ötös neki, grazie mille Andrea e forza!
Hasonlóképp az Angel's Punishment is erőteljesebb dobtémákkal és gitárokkal operál, nagyon jó lett.
Összegezve: nem lőttek mellé a Comalies felnőtté avatásával, mert szépen áthozták-áthúzták Cristináék a mai kor hangzásába a dalokat, igaz, van pár dolog, amivel személy szerint én nem tudtam kibékülni, például a cikk elején ecsetelt Heaven's A Lie, vagy a Daylight Dancer, amely valahogy nem fogott meg. De összességében szép munkát végzett a milánói csapat, akiket 20 éve szeretek, és eddig nem okoztak csalódást. Bár a fent említett gyenge pontokat kiszúrtam, de a Comalies XX rendben van.
8,5/10
Sarok Bettina gondolatai
Nem feltétlenül tartozik a kedvenc híreim közé, amikor egy klasszikust leporolnak, majd átültetik azt kortársba. Nem véletlenül mondjuk azt valamire, hogy klasszikus vagy örökzöld. Csakúgy mint a feldolgozáslemezek sokasága, úgy az átdolgozások is amolyan divatként robognak a boltokba, és az, hogy valamit új köntösbe bújtatnak az persze okkal hagy némi kívánni valót maga után. Az esetek többségében teljes mértékben jól működik a képlet, azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy mindig van egy de és mindig ott van az a fránya árnyoldal is.
Kicsit meglepett a Lacuna Coil lépése, noha bizonyos szempontból logikusnak tartom a döntésüket. Nemcsak hangzásban változott a húszév alatt a zenekar, hanem a felállás is itt-ott más, mint a Comalies eredetijén. Kíváncsian vártam hát, hogyan szólal meg 2022-ben a lemez, tekintve, hogy az utóbbi pár lemezük után rendesen keresgélni kellett az állunkat, olyannyira bekeményítettek. Beismerem először – és a sokadik alkalom után sem – nem tudtam hova tenni a Comalies XX tartalmát, pedig nem először hallom, az újabb verziók azonban nem kicsit leptek meg olyannyira, hogy szinte fel sem ismertem a korongot.
A Swamped és a Heaven’s A Lie már az eredetinek is húzódalai voltak, ez most sincs másként, a bibi mindösszesen az, hogy amióta Andrea Ferro megtanult hörögni, azzal egyetemben elfelejtett énekelni. Emlékszünk még, amikor a bandát azért tartottuk kivételesnek, mert két zseniális énekes adja elő a nótákat? Na ez veszett ki belőlük mára, és bár Andrea hörgése a dalok háromnegyedében már húszévvel ezelőtt is bőven elfértek volna, a Heaven’s A Lie-t igazán megkímélhették volna tőle, csakúgy mint a Swamped-et – ebből a szempontból egyáltalán nem volt érdemes hozzányúlni a lemezhez. Bevallom őszintén, az összes többi dal nekem sokkal jobban átjön a mai hangzásban; frissebb, érettebb és nem utolsó sorban olyan hatást keltenek, mintha egy teljesen új lemezt hallgatnék. Volt egy időszak, amikor kimaradt az életemből a csapat munkássága, ami valójában azért történhetett meg, mert folyton újdonságok, számomra még ismeretlen területek után kutattam, melyek aztán olyannyira bevonzottak, hogy egy jó ideig másra rá sem néztem. Ez az időszak alatt a Lacuna Coil stílust váltott, keményebb lett, Andrea áttért a hörgésre, és valahogy elveszett az a bizonyos varázs, ami miatt fülig beleszerettem a munkásságukba.
Beletelt egy kis időbe, mire pótolni tudtam a lemaradásom, a Delirium című lemezük pedig aztán feledtette velem minden sérelmemet, és újfent megtaláltam a szépet, a jót, a hiányzó pluszt, ami miatt továbbra is értékelem a zenekar munkáját. A fentebb, Eszti által már említett Black Anima egy teljesen új fejezetet nyitott mind a csapatnak, mind a fanoknak egyaránt, hiszen aki eddig esetleg kételkedett volna bennük, az megtért, a régi fanok pedig belátták, hogy még a legstabilabb banda is képes valami egészen újat mutatni önmagából. Hogy milyen metált is játszanak pontosan az tulajdonképpen a kutyát sem érdekli, hiszen mindaddig, amig a dalaik elérnek az emberekhez, és érzelmeket váltanak ki belőlük, a dalok üzenete lesz az, ami miatt továbbra is kitartunk a srácok mellett, nem pedig az elemzés, hogy „ez most akkor gótikus vagy nem gótikus?”. Részemről jó ötlet volt meglépni a változást, viszont nagyon remélem, hogy a többi lemezük most már tényleg megmarad klasszikusnak, kell valami emlék arról, hogyan is szóltak egykoron, mielőtt azok lettek akik!
8/10
Kiadó: Century Media
Zenészek:
Cristina Scabbia - ének
Andrea Ferro - ének, hörgés
Marco Coti Zelati - basszusgitár, billentyűk
Diego Cavallotti - gitár
Richard Meiz - dob
Tracklist:
CD 1:
01. Swamped XX 02. Heaven's A Lie XX 03. Daylight Dancer XX 04. Humane XX 05. Self Deception XX 06. Aeon XX 07. Tight Rope XX 08. The Ghost Woman And The Hunter XX 09. Unspoken XX 10. Entwined XX 11. The Prophet Said XX 12. Angel's Punishment XX 13. Comalies XX
CD 2:
01. Swamped 02. Heaven's A Lie 03. Daylight Dancer 04. Humane 05. Self Deception 06. Aeon 07. Tight Rope 08. The Ghost Woman And The Hunter 09. Unspoken 10. Entwined 11. The Prophet Said 12. Angel's Punishment 13. Comalies
