Amaranthe: itt a Noora Louhimoval közös dal videója!

2020. augusztus 14. 21:23 - Jurancsik Eszter

Eredetileg e hónap végére tervezte kiadni új, Manifest címre keresztelt új nagylemezét a svéd és dán tagokból álló Amaranthe, ám a világon tomboló koronavírus-járvány miatt rengeteg zenész kényszerült tervei átütemezésére. Elize Rydék ígérete szerint azonban már nem kell sokat várnunk a formáció kiadványára, ugyanis október 2-ával elérhető lesz.

eed2dswu8aa61km.jpg

Az albumról eddig két dalt hallottuk-láttunk, a Do Or Die-t, amelyben a banda menedzsere, az egykori Arch Enemy-frontasszony Angela Gossow is vendéghörög, valamint a vírushelyzetről (is) íródott Viralt. 

Korábban a zenekar megmutatta rajongóinak a lemezborítót éd a dallistát is, most pedig újabb meglepetéssel rukkolt elő a csapat: klipet forgattak a Strong című dalukhoz, amelyben nem más hallható, mint a finn Battle Beast-énekesnő Noora Louhimo, íme:

 

komment

Floor Jansen: elérhető a De Beelden Blijven angol nyelvű verziója

2020. augusztus 09. 18:16 - Jurancsik Eszter

Korábban beszámoltunk arról, hogy a finn Nightwish frontasszonya De Beelden Blijven (~ "A képek megmaradnak") címmel egy holland nyelvű dalt rögzített, amely a War Child szervezet által készített Kinderen In Oorlog: 75 Jaar Later című dokumentumfilmben is felcsendül - a szervezet a háborús országokban élő gyermekek megsegítését tűzte ki céljául.

116209451_198906531588475_7985494751213421193_n.jpg

Floor még a dal felvétele előtt tett egy megható megemlékezést Instagramján, ugyanis 75 évvel ezelőtt szabadult fel szülőhazája, Hollandia a náci Németország irányítása alól.

A dalt azóta több nyelvre lefordították, most megérkezett az angol nyelvű verzió, a The Fight Goes On, íme!

 

komment

Lemezismertető: Aleah

2020. augusztus 08. 17:19 - Jurancsik Eszter

Vannak énekesek, előadók, akik bármit csinálnak, az elévülhetetlen és sokak életét megváltoztatja. A dalszövegeik, a zenéjük, amely sokszor erőteljes karizmával is társul. Teljesen egyedi stílust képviselnek és nem óhajtanak "beállni a sorba." Ez pedig olyan emberekké teszi őket, akik - sokszor akaratlanul - tömegeket képesek hipnotizálni. Átalakítani értékrendjüket és életfilozófiájukat is akár. 

Ilyen énekes volt a dél-afrikai születésű, de családjával a kétezres évek óta a svédországi Örebróban élő Julia Liane Stanbridge, művésznevén Aleah. Trees of Eternity-s zenésztársa, egyben párja, a finn Juha Raivio (akit a Swallow The Sunból ismerhetünk) szerint az énekesnő 8-9 évesen kezdett énekelni, bár soha nem járt tanárhoz, 13-14 évesen pedig már dalszövegeket, verseket alkotott. Mind a pop, a folk, a metál és a klasszikus zene vonaláról voltak példaképei. 

1312823495_1299312950_aleahsidegaze.jpg

2007-ben Demo Master címmel demo felvételeket készített dark folk/ambient műfajban, ezt az anyagot hallotta meg két évvel később Juha Raivio, aki azonnal beleszeretett a lány suttogós, lágy hangjába. Szavaival élve:

"...Aleah bársonyos hangja sokkal erőteljesebb benyomást tett rám, mintha kimondottan metálosan vagy operásan énekelt volna..."

És igen. Aleah nem rock-metál-vagy bármilyen más műfajba besorolható énekes volt, ő egyszerűen csak énekelt. 

2016. április 18-án, 39 évesen, több évig tartó súlyos betegség után hagyta itt a földi világot Aleah, a Trees of Eternity legénysége -Juha, Kai Hahto (Nightwish, Wintersun) és a Katatoniából ismert Norrman-fivérek, Mattias és Fredrik- ugyanezen év novemberében Hour Of The Nightingale címmel megjelentették a csapat első és egyben utolsó lemezét is, amellyel emléket állítottak tragikusan fiatalon eltávozott énekesnőjüknek. Két évvel később Juha a HIM egykori dobosával, Gas Lipstikkel és az Amorphis-énekes Tomi Joutsennel Hallatar név alatt No Stars Upon The Bridge címmel egy, Aleah versein, dalszövegein alapuló korongot adott ki. A lemezen hallható Heike Langhans (Draconian) is, aki Aleah közeli barátnője volt.

Juha többször utalt arra, miszerint néhai szerelmének egy posztumusz albumot is szentelni akar, ám az idei évig lefoglalták a Swallow The Sun körüli munkálatok. Április 12-én jelentette be a zenész, hogy idén kiadja a tervezett anyagot, amelynek előrendelése április 18-tól, Aleah halálának 4. évfordulójától vált lehetségessé. A megjelenést július elsejére tervezték, e napon lett volna az énekesnő 44 éves, ám a koronavírus-járvány kicseszett a zeneiparral is, ezért hivatalosan július 17-én került boltokba a lemez, noha a kis finn kiadó, a Svart Records Aleah szülinapján megküldte a letöltési linket azoknak, akik megvásárolták a lemezt, amelyben ott volt Juha ajándéka is: egy másik link, amelyen Aleah kiadatlan dalai érhetők el. 

eqhbby1woaeewxe.jpg

A pakkban két CD-t találunk: az elsőn akusztikus verzióban csendülnek fel a szerzemények, a másodikon elektronikus hangzással. 

Hallgatva az akusztikus dalokat, Aleah egyszerűsége, ugyanakkor angyalian tiszta hangja és lelkének minden rezdülése átjön az éteren. Dalszövegeiben ott a remény, a szerelem, az életről való filozofálgatás, és e szerzeményekhez valóban nem illene egy karcos metálhang, vagy az áriázgatás. Ez a kellemes, lágy, suttogós énekstílus tökéletesen kiegészíti az egy szál akusztikus gitárt, amely egyetlen hangszerként szerepel a számokban. 

Annak ellenére, hogy Aleah suttogva énekel, igen komoly dallamérzékkel lett megáldva a kellemes hang és az angyali szépség mellett. Talán éppen ez tette őt ennyire egyedi énekessé. Hangja, annak ellenére, hogy nem teljes erővel énekel, azonnal felismerhető. És ez a hang megsimogatja a lelkedet. Nyáron a hűsítő szellő erejével hat, télen pedig a legfagyosabb szív körül is felolvasztja a jégburkot. 

Az elektronikus verzióban hallható dalok nem a mostanság divatos hangzást követik; Juha itt egy teljesen egyedi aláfestést adott szerelme szerzeményeinek. Változó tempójú dalok hallhatóak, pl. a legmelankolikusabb az Inverted Enlightenment, míg a The Tower már-már gyorsabb tempójúnak hat, a Sacrifice-ban pedig, amelyben Anilah, a kanadai énekesnő is hallható, fellelhető egy kis keleties hangzás is. 

Nem lehet nem szeretni a lemezt. Tökéletes, ahogy van. Én végigsírtam. Köszönöm Aleah, köszönöm Juha. 

unnamed_10.jpg

10/10

Kiadó: Svart Records.

Dallista

Album 1. Acoustic.

1.Vapour

2.Sacrifice

3.Open Sky

4.My Will

5.Breathe

6.Closing Under Pressure

7.Water and Wine

8.Terrestrial Torrents

9.Touch My Face

 

Album 2. Electric.

1.My Will

2.Sacrifice (feat. Anilah)

3.Inverted Enlightenment

4.Vapour

5.The Tower

6.Breathe

aleah_kansi-scaled.jpg

komment

Közös dallal rukkolt elő Amy Lee és a Halestorm!

2020. augusztus 06. 19:47 - Jurancsik Eszter

amy-lee-lzzy-hale-together-photo-1200x900.jpg

A pennsylvaniai Halestormról mi is megírtuk, miszerint két középlemezt is piacra terveznek dobni, az egyik már el is érhető, Halestorm Reimagined címmel, amely öt régebbi dalt - I Get Off, Miss The Misery, Break In, I Am The Fire, Mz. Hyde-, és egy feldolgozást -Whitney Houston I Will Always Love You-ját - tartalmazza.

A Break In című dal 2012-ből lehet ismerős a banda The Strange Case Of... címet viselő albumáról, most pedig Lzzy Hale és az Evanescence frontasszonya, Amy Lee együtt énekelte fel a dalt. A két énekesnő jó barátságot ápol egymással, innen is jött az ötlet, hogy duettet csináljanak a szerzeményből.

Íme!

 

komment

Interview with Marcela Bovio

2020. július 28. 18:28 - Jurancsik Eszter

48368773_2047959675247570_8359124887758962688_o.jpg

Marcela Bovio became known as the frontwoman of Dutch band Stream of Passion in 2005, having been a singer until the band disbanded in 2016. 

Since then, she has also done solo work, showing her talent in so many projects. There are difficult months behind Marcela as she was attacked by a serious illness, cervical cancer.

In our interview with her, she also talked about her health and musical plans!

Dear Marcela, thank you for saying yes to the interview. There are hard months behind you, your fans know you suffered from cervical cancer, but according to the latest information, you have defeated the disease. How are you now?
I'm doing pretty good! Slowly recovering my strength and feeling better every day :) I feel very blessed.

In 2016, Stream of Passion disbanded after 11 years of work. How did this affect you and why did the team’s career end?
A point came when we felt we had reached all we could do with the band in the circumstances we had back then. So we decided to "quit while we were winning", instead of going on without feeling we weren't evolving any further.
You once called the music you play on your solo albums chamber music. Do you have role models from this genre?
Classical music is one of my great influences. A lot of what I do is heavily influenced by composers like Bach, Purcell and other baroque composers.
You started singing at the age of 17 and you also play the violin. What led you to this career? Did you want to be a singer as a child?
Yes, I've loved singing ever since I can remember. I actually started taking music lessons when I was 5, so from that age on I had music around me. 
For almost four years ago, you were also a member of Anneke van Giersbergen’s band VUUR, which you left because of musical differences. You are currently also a full-time vocalist at MaYaN, sharing the vocal parts with Laura Macri. The band is very multicultural, you have Mexican roots, Laura is Italian, Merel, Mark and the other guys are Dutch. Is it easy to work together?
It is, actually! I think a big part of that is that there's strong leadership in the band; Mark and Frank really steer the musical decisions, and that helps us all collaborate much easier. 
109398124_3209805135729679_3786046029327956949_o.jpg

Please tell us a little about your new project! You founded your new band last summer, Dark Horse White Horse with Ruben Wijga and Jord Otto. How did the idea of playing music come about?
After I left VUUR, Jord joined MaYaN for a couple of shows while Merel was away. Back then we were talking about how much we thought it was a shame that it didn't work out with me and VUUR; he then told me that he had been writing music together with Ruben, and he asked me if I wanted to try to write some vocals and lyrics for the songs. He showed me some of the tracks and I was hooked! So we started writing together since; a lot of things happened in the meantime, but I'm happy to say that we will be soon releasing a 5 song EP that I'm very excited about :)
Your sister, Diana, is also a singer and you have been a band member on the Mexican team Elfonía for a while, but she also worked with Stream of Passion. Will you work together with her again in the future?
I would love to! We already did a song together for my latest solo album, "Through Your Eyes", and that was magical. She now has a very busy acting career in Mexico, but I sure hope we get more chances of singing together.
We informed that the music of Dark Horse White Horse will be more heavier than what you have done so far. But what kind of album can fans expect? What genres will be on it within the metal?
I think it's a combination of symphonic and very technical, modern metal. It's heavy, very busy, sometimes dissonant and strange, but also atmospheric at some times.  
unnamed.png

How do you see the situation of female metal singers? Many people think rock and metal are male-oriented genres, but more and more women are singing or playing on instruments. What do you think about this?
There's still of course more men making metal than women; but I think the more of us women that are involved in the genre, the more young girls will be inspired to make this kind of music. I think a future where more and more women write and perform metal music is an exciting one!
Thank you for the interview, we wish you a lot of success Marcela!
Thank you so much! The pleasure was all mine :)

 

Facebook

Instagram

Twitter

 

komment

Within Temptation: a társadalmi problémák adják az új lemez témáját

2020. július 27. 23:28 - Jurancsik Eszter

A holland Within Temptation Resist című albuma 2019 februárjában került boltokba, amely korong igen szép sikereket ért el, a banda pedig rendre teltházas bulikat nyomott le egy világkörüli turné keretein belül.

Korábban a csapat elárulta: tervezik a következő lemezt, és azt is megtudhattuk, hogy a 2014-ben kiadott Hydra lemez turnéja után a zenekar a feloszlás szélére került, Sharon pedig közel került a kiégéshez. Áprilisban közös fellépéssorozatra indultak volna az arkansasi Evanescence-szel, ám a koronavírus-járvány miatt csak jövő év őszén kelhetnek útra Amyékkel.

A Loudwire magazinnak adott nemrég egy kisebb interjút a frontasszony. Elsőként a májusban megjelent Entertain You című dalról mesélt.

"Az emberek különbözőek. Különböző bőrszínűek, vallásúak, szexualitásúak. Ezt próbáljuk megjeleníteni a dallal."

- kezdte mondandóját Sharon, aki azt is elárulta: a vad kisfilm ötletét a manapság igen elterjedt és riasztó méreteket öltő bullying, azaz zaklatás adta.

95322729_111626370534930_4518034909373136896_n.jpg

Kiderült továbbá: az Entertain You egy önálló dal, amely felkerül majd a következő lemezre.

Az énekesnő sok negatív dolgot megtapasztalt a Resist kiadását megelőzően: 2017-ben édesapja megbetegedett, 2018 tavaszán pedig elhunyt, pont akkortájt, amikor Sharon megjelentette első szólóalbumát, a My Indigót. 

"A Hydra koncertkörútja után zsákutcában éreztem magam. Nem tudtam dalokat írni, nem voltam biztos abban, hogy folytatni akarom a zenekarral. Sokat gondolkodtam, mi legyen a következő lépés a zenében? De nemcsak én éreztem rosszul magam, hanem a többiek is..."

Sharon 24 éve vezeti a Within Temptationt, de a Hydra-turné után mintha kifogyott volna az ihletből. Ezt tetézte édesapja betegsége és még jó néhány, személyes természetű probléma, amelyek miatt közel került a kiégéshez - erről itt mesélt bővebben.

"Olyan volt, mint egy hullámvasút. Azt hiszem, ez volt az egyik legrosszabb dolog, ami valaha történt velem."

Szólóalbuma, a My Indigo írása közben fedezte fel újra a Within Temptation-dalok szerzésében rejlő varázst. E projekt Sharon saját projektje, teljesen más zenét játszik, mint anyacsapata, és a lemez elkészítésében csapattársai sem vettek részt. 

De mi a helyzet az új Within Temptation-albummal?

unnamed_7_2.jpg

"Az új albumra még csak két dalt vettünk fel. Az egyik az Entertain You. A Resisten főleg az adatvédelem és az ezzel kapcsolatos aggályok voltak a téma, az új lemez viszont a társadalmi problémákat veszi majd alapul. Mindenki a saját hullámvasútjában ül, különösen most, de sokan a zenéra koncentrálnak. Számomra ez nagyon fontos inspiráció."

- zárta sorait a 46 éves énekesnő, aki korábban elmondta: más zenekarokkal ellentétben ők mernek változtatni és újításokat eszközölni.

 

 

komment

Tarol a finn listákon Aleah szólóalbuma!

2020. július 27. 22:20 - Jurancsik Eszter

Aleah Stanbridge posztumusz szólóalbuma július elsejével vált elérhetővé azok számára, akik előrendelték a korongot. A kis finn lemezkiadó, a Svart Records a koronavírus-járvány miatt ugyan nem tudta fizikai formátumban e napon -amely egyébként Aleah 44. szülinapja is- boltokba küldeni az albumot, ám akik megvásárolták a kiadványt, a letöltési linket megkapták.

A Trees of Eternity néhai frontasszonya, Aleah 2016 áprilisában, hosszas betegség után, 39 évesen távozott az élők világából, zenésztársa, egyben kedvese, a Swallow The Sunból is ismert Juha Raivio tavasszal jelentette be: kiadja tragikusan fiatalon elhunyt szerelmének dalait, amelyeket elektronikus és akusztikus hangzással is hallhatunk a dupla CD-s kiadványon.

full_5.jpg

Az elektronikus hangzású szerzemények közül láthattuk-hallhattuk a My Will, az Inverted Enlightenment, a Breathe, a Vapour, a Sacrifice és a The Tower című felvételeket, amelyekhez szöveges videók is készültek.

Aleah egyik emlékoldalán Juha büszkén jelentette be a hírt: az angyali szépségű és hangú énekesnő albuma első lett a finn listákon. A korong a pandémia miatt 17-én jelent meg, és remélhetőleg hamarosan megérkezik azokhoz, akik megvásárolták.

 

komment

Sharon den Adel: "Bár minden elcseszett, a jövő szebb is lehet..."

2020. július 23. 18:15 - Jurancsik Eszter

A holland Within Temptation megalakulásakor, 1996-ban még az akkor teret nyert, gótikus, szimfonikus metált játszotta, majd fokozatosan haladtak a modernebb hangzás felé. A 2014-es Hydra című nagylemezükön rengeteg ilyen irányú változás volt, a 2019-ben megjelent Resist pedig már teljes egészében erre a stílusra épült.

A Loudwire magazin készített most interjút a zenekar frontasszonyával, Sharon den Adellel, aki nemcsak a zenéről, hanem más témákról is szókimondóan nyilatkozott.

"Természetesen metal együttes maradunk, de nyitott gondolkodásúak vagyunk. Úgy érzem, ez segített nekünk az elmúlt években."

d8n66bxeuyhvapw6rnndqf-1024-80.jpg

- kezdte mondandóját Sharon, majd így folytatta:

"Az Iron Maidentől elkezdve a Linkin Parkig sokan inspirálnak minket! Amikor a 2011-es, The Unforgiving albumot vettük fel, a 80-as évek ihlették a zenét: Metallica, Iron Maiden, különösen az In The Middle Of The Night-ban hallhatod."

Nemrég nyilatkozta az énekesnő: meglátása szerint a mai könnyűzenéből hiányzik a lázadó vér, ami egyedivé tenné a csapatokat, noha látja, hogy néhányan hozzájuk hasonlóan kísérletezgetnek a műfajok keverésével. Ő maga is a 80-as, 90-es évek hangzásához nyúlt vissza, amikor My Indigo című szólóalbumát rögzítette 2017-ben.

A Within Temptation-koncerteken azonban szomorú emlékek is feljönnek az énekesnő lelkéből, például édesapja 2018-as halála. Sharon papája hosszú, súlyos betegség után hunyt el, az ő emlékére írta a Resist albumon hallható Supernova című dalt.

"Néha túl soknak éreztem, amikor a lelkemhez igazán közeli dalokat kellett énekelnem a színpadon. Olykor meg kellett szakítanom az éneklést, mert sírva fakadtam. Ez nem olyan dolog, amit meg akarok mutatni az embereknek. Ugyanakkor ezek a pillanatok eltüntettek egy bizonyos határvonalat és szinte éreztem az emberek ölelését. Megvolt tehát ennek a szépsége is."

Kifejtette véleményét a környezetvédelemről, ahogyan korábban például honfitársát, a Nightwish-énekesnő Floor Jansent is hallhattuk ebben a témában, több alkalommal is.

"A klímaváltozás félelmetes. És senki sem tudja, mitévő legyen! Ha nem fogunk össze, hogy ezt visszaszorítsuk, igen rossz vége lesz a dolognak. Néhány ország komoly veszélyben van a tengerszint emelkedése miatt, és szigetek fognak eltűnni! A világ változik, de szerintem túlságosan gyorsan, és ez ijesztő. Soha nem gondoltam volna azelőtt, hogy ez olyan méretű problémává növi ki magát, hogy a gyermekeim megtapasztalják..."

unnamed_7_1.jpg

Ám Sharon szerint van remény. Elárulta: Boyan Slat, egy fiatal holland tudós kitalált egy módszert az óceánok tisztítására, az általa létrehozott alapítvány The Ocean Cleanup néven működik, 2018 szeptemberében pedig munkába állt az első óceántisztító szerkezet. 

"Mindig mindenki másokat bízott meg ezzel a feladattal, Hollandiában viszont megtörtént az áttörés. Minden el van cseszve, de lehet ez jobb is!"

- fogalmazott igen nyersen Sharon, aki családjáról is megosztott pár titkot:

4680d236e85367d72ddb20f97bb2bd49.jpg

"Mindig honvágyam van a turnékon. Szükségem van arra, hogy "földeljem magam", és visszatérhessek egy más életritmushoz. A gyerekeket iskolába kell vinni, a szemetet ki kell vinni, és vacsorát is főznöm kell!"

 

komment

Októberben érkezik a Leaves' Eyes új albuma!

2020. július 23. 00:39 - Jurancsik Eszter

A Leaves' Eyes 2018 januárjában jelentette meg Sign Of The Dragonhead című nagylemezét, amely az első album volt a 2016-ban Liv Kristine-t váltó Elina Siiralával. 

A finn énekesnővel sikeres turnét könyvelhetett el a zenekar, a legénység pedig ma bejelentette a hírt, miszerint október 23-án boltokba küldik új korongjukat, amely a The Last Viking címet viseli majd.

"Kedves Barátaink, Rajongóink! Fantasztikus hírünk van számotokra! Október 23-án megjelenik új albumunk, a The Last Viking az AFM Records gondozásában! Monumentális, epikus, erős lesz!"

- lelkendezett a banda a Facebookon, és az is kiderült, hogy ismét történelmi téma ihlette a lemezt.

14852984_717590921722973_6342307665509008709_o.jpg

" 1066, Anglia. A döntő csata Stamford Bridge közelében. Harcosok, akik küzdenek a halál ellen, a földet vér áztatja. III. Harald norvég király, Hardrada („a kemény uralkodó”), haldoklik. Egész élete lepereg a szeme előtt: kegyetlen háborúk, harcok a hatalomért, egzotikus világokba utazás, amelyek hatalmas nőkhöz vezettek, és császárok, királyok mentek tönkre. Az utolsó viking király meghalt - a vikingek korának vége. Éljenek a vikingek!"

A dalok listája:

01. Death Of A King
02. Chain Of The Golden Horn
03. Dark Love Empress
04. Serpents And Dragons
05. Black Butterfly (feat. Clémentine Delauney)*
06. War Of Kings
07. For Victory
08. Two Kings One Realm
09. Flames In The Sky
10. Serkland*
11. Varangians
12. Night Of The Ravens*
13. The Last Viking
14. Break Into The Sky Of Aeon

Ahogyan látható, a Black Butterfly című szerzeményben a francia Clémentine Delauney (Visions of Atlantis, Exit Eden) is közreműködik, a lemezt pedig elődeihez hasonlóan Alexander Krull gitáros producerelte. 

Az album máris előrendelhető ITT, borítója pedig eképpen fest majd:

110168899_10158843977703901_3645767667797968980_o.jpg

komment

Virtuális koncertre készül a Lacuna Coil!

2020. július 21. 22:01 - Jurancsik Eszter

A világon tomboló koronavírus-járvány alaposan keresztülhúzta a zenészek, együttesek számításait is, többen törölték-halasztották el bulijaikat. 

Az olasz Lacuna Coil éppen a pandémia kirobbanásakor indult volna dél-ázsiai turnéra, ám latin-amerikai koncertkörútjuk végével, ahogy hazaértek Milánóba, az egész ország karantén alá került. Ez nem csoda, hiszen Európán belül pont az ő hazájukban a legsúlyosabb a helyzet; e cikk megjelenéséig több, mint 244 ezer ember fertőzödött meg a vírussal, a halálozások száma pedig 35 ezer fő felett van.

96388479_10157174229177344_4581661143306600448_o.jpg

Cristina Scabbia, a csapat frontasszonya több ízben nyilatkozott a témáról, egy ízben például elárulta: noha eleinte élvezte a kényszerpihenőt, sokat főzött és videojátékozott, egyre inkább hiányoznak neki csapattársai és a koncertezés. 

A mai napon jelentette be a zenekar: szeptember 11-én, BLACK ANIMA: Live From The Apocalypse elnevezés alatt virtuális koncerttel örvendeztetik meg rajongóikat. A jegyek július 22-től szerezhetők be az alábbi linken:

https://www.ticketone.it/tickets.html?affiliate=LVS&doc=artistPages%2Ftickets&fun=artist&action=tickets&erid=2795859&language=en&fbclid=IwAR2Agp7n3B9brX-4iuDGqQ-MdYr63_2jrqEW4EZzSstarAH_98KoB7xSgaA

 

 

komment
süti beállítások módosítása
Mobil