Tavaly ősszel sokkolta a Nightwish rajongótáborát a hír, hogy Floor Jansennél mellrákot diagnosztizáltak.-az október 26-án nyilvánosságra hozott bejegyzés szerint a daganatot egy rutinvizsgálat során fedezték fel. Az énekesnő -akinek szólóalbuma nemsokára a boltok polcain landol- nyílt levelében arra kérte az őt követő nőket, hogy vegyék komolyan ezt a betegséget és járjanak rendszeresen szűrővizsgálatokra. Azonban azt is hozzátette: orvosa szerint kilátásai igen jók, így joggal bízik abban, hogy a csapat november 20-án induló európai turnéjára felépül.
Két nappal később Floor műtéten esett át, amelynek során eltávolították a daganatot, majd egy sor vizsgálaton kellett részt vennie, hogy bizonyosságot nyerjen a pozitív kórjóslat, miszerint a rákos sejtek nem terjedtek tovább a testében. Hetekkel később jelentkezett újra közösségi oldalain egy poszttal, amelyben megkönnyebbülten hozta rajongói tudomására, hogy az elvégzett tesztek eredményei jók lettek és rákmentes, azonban a biztonság kedvéért januárban sugárkezelésre kell mennie, hogy megakadályozzák a betegség kiújulását.
Tuomas Holopainen, a banda alapítója most elárulta: a banda minden tagját mélyen érintette Floor betegsége, és a turné első állomásán, amely Belgiumban került megrendezére, rengeteg érzelem tört fel belőlük, de különösen az énekesnőből. A zenekar előadta egyik legikonikusabb és legérzelmesebb dalát, a Sleeping Sun-t. Ez a pillanat bizonyult az est érzelmi csúcspontjának, amikor Floor nem tudta visszatartani könnyeit és elpityeredett a színpadon.
Az turné első koncertje Antwerpenben mindannyiunk számára rendkívül érzelmes volt, de különösen Floornak. A Sleeping Sunt adtuk éppen elő, és a dal közben feljött belőle minden érzelem, a végén nem is tudott énekelni, mert összeomott, de pozitív értelemben! A sok szorongás, a félelem és a nyomás így tört utat magának, hiszen boldog, hogy újra egészséges.
- magyarázta a zenész.
Ez volt a csúcspontja annak, hogy legyőzte a betegséget, hogy el tudta kezdeni és végigcsinálni a turnét.
A zenekar éppen most, az év elején indult volna ázsiai turnéra, ám az orvosok Floor sugárkezelését februárról januárra tették át, így a koncerteket elhalasztják.
Íme, egy felvétel a megható pillanatokról: