Tegnap került fel a Youtube-ra egy interjú a holland énekesnővel, aki sok meglepő dolgot árul el magáról és a terhességéről a beszélgetésben - megtudhatjuk, hogy rendkívül boldog, hogy nemsokára karjaiban tarthatja gyermekét, de kitér arra is, hogy egyik legmeghatározóbb tinédzserkori élménye egy The Gathering-koncert volt.
Az interjú:
Sokként érte tavaly az Amaranthe rajongóit Jake E bejelentése: kilép a zenekarból. Korábban mi is megírtuk, hogy barátok maradtak a bandatagokkal, ám Jake személyes terveire szeretne fókuszálni a jövőben. Azonban egy friss villáminterjúból kiderült, hogy már jó ideje nem érezte jól magát az Amaranthe-ban.
A következőket mondta Carl Begai kanadai származású zenei újságírónak az énekes:
"Nem gondoltam volna, hogy egyáltalán lehet valami a bandából, még úgy 6-8 éve. Az első két lemez hangzása pont olyan volt, amilyennek megálmodtam. A Massive Addictive albumnál azonban valami megváltozott. Csak azok a dalok lettek igazán metálosak, amelyek szerzésében én is részt vettem. 2016 márciusában, a Maximalism lemez készítésekor döbbentem rá, hogy ez már nem az az Amaranthe, amelyet én is támogattam. Úgy éreztem, nem egy célért küzdünk. Kezdtem háttérbe szorulni, mint énekes, feleslegesnek kezdtem magam érezni..."
- magyarázta Jake, aki elárulta azt is, hogy hangja kihasználatlanul maradt a Maximalism albumon, és nem akarta magát úgy érezni, mint egy háttérénekes. Nem tudott már hinni abban, hogy újra összekovácsolódhat a zenekar többi tagjával és újra egységessé váljanak az elképzelések. Ezzel együtt is boldog az énekes, hogy rengeteg rajongót megismert és a csapatnak köszönhetően beutazhatta a világot.
Facebook-oldalán tette közzé a holland banda új website-jának címét, ahol egyelőre túl sok újdonság nincs, ám szép lett és könnyen kezelhető.
Szép lett az új weboldal, ám eddig nem került fel túl sok infó
Új dalokról és turnéról egyelőre nincs infó a honlapon, ám az kiderült, hogy Sharon vendégelőadó lesz Amszterdamban, Armin van Buuren fellépésén május 12.-én és 13.-án, valamint a csehországi Plzeňben megrendezésre kerülő Metalfesten a Paradise című szám erejéig fellép Tarja Turunennel.
Az új honlap itt érhető el.
UPDATE/
A cseh Spark magazinból kiderült, hogy komoly okok állnak a hallgatás mögött: a zenekar stúdiózik, vagyis készülőben vannak az új album dalai, illetve Sharon édesapja beteg, ezért az énekesnő szeretne minél többet vele lenni.
Tavaly jelentette be az Amaranthe énekese, hogy személyes tervei miatt elhagyja az együttest, ám mivel részt vett a Maximalism turné tavalyi állomásain, sok rajongó reménykedett, hogy Jake meggondolta magát. Sajnos azonban a legutóbbi Facebookos bejegyzése teljesen másról árulkodik:
A posztban a svéd énekes elmondta, hogy büszke arra, amit a bandával elért, és csodálatosnak tartja az Amaranthe rajongóit. Hálás továbbá a támogatásért, amit kapott, és kilátásba helyezte, hogy "hamarosan találkozunk", azaz vélhetően nem tűnik el teljesen a zenei életből.
Elina Siirala és a fiúk a zenekar Facebook-oldalán osztották meg a jó hírt rajongókkal, miszerint új lemezükön dolgoznak - legutóbbi stúdióalbumuk, a King Of Kings 2015-ben jelent meg, még Liv Kristine énekesnővel, akitől botrányos körülmények között váltak meg zenésztársai.
A posztból kiderült az is, hogy áprilisban a Sabatonnal és a Battle Beast-tel indulnak közös turnéra.
A szimfonikus metálbanda legújabb albuma január 27-ével került boltokba, Theater Of Dimensions címmel, amelyet már nagyon vártak a formáció rajongói. A lemez jóval sokszínűbb és keményebb lett, mint elődje, a Sacrificium. De mégis milyen dolgok foglalkoztatták a holland énekesnőt, aki 2013-ban csatlakozott német zenésztársaihoz?
"Sokkal inkább megértem a hangszereken való játékot, mint a Sacrificium megjelenésének idején! De sokat tanultam arról is, hogy mennyi mindent kell megtenni ahhoz, hogy a rajongók tetszését elnyerjük. Sokat segített az a tény is, hogy az új lemezünket Joost van den Broek producerelte, ragyogó munkát végeztünk együtt!"
- kezdte a 31 éves énekesnő.
Kiderült az is, hogy Dianne az interneten keresztül küldte el éneksávjainak demóit, később pedig a stúdióban alakítgattak a felvételeken. Kényelmesnek tartotta ezt a megoldást és a többieknek sem volt kifogása ellene.
A fellépések kapcsán a dalospacsirta elmondta, nem tud választani, hogy eddig melyik koncert volt a legjobb, mert minden közönség nagyszerű, lelkesen fogadják őket, bármerre járnak. Ugyanígy volt névrokona, az Anneke van Giersbergen által vezetett The Gentle Storm december 17-én megtartott koncertjén, ahol Dianne meglepetésvendég volt.
A Xandria frontasszonya azonban nemcsak a zenében tehetséges; Precious Metal néven saját ékszerkollekciót hozott létre, amelynek oldala itt látható.
Rajongóik felé pedig Dianne egyetlen szót üzen: köszönet!
"Nagyon hálásak vagyunk a lelkességért, a hűségért és az érdeklődésért!"
- zárta sorait az énekesnő.
A teljes interjú itt olvasható!
"Először is szeretném megragadni az alkalmat ,hogy megköszönjem az interjú lehetőségét! Igazából mindannyiunknak meg van már a maga tapasztalata és útja a háta mögött! Jómagam közel 10 éve vagyok a szerelmese. Példaképem nem volt , jártam a magam útjait. Testvérem első szerelme a basszusgitár lett, amit boldogan adtam a kezébe életem 2. komolyabb fizujából azzal a feltétellel ,hogy minden este leellenőrzöm az ujjait és ha nem látok rajta vérhólyagot ,eladom a gitárját :D Persze viccelődtem vele mert tudtam ,hogy szíve vágya. Deme Tamás már több mint 10 éve dobol, olyan ,mint egy Duracell nyúl, soha nem fárad. Tamás kedvenc "nagykópéi" Mike Portnoy, Mike Mangini, Jojo Mayers , csak hogy egy párat említsek. Mácsai Dániel szintúgy műveli a műfajt egy ideje, ő az olyan gitárosokat preferálja mint : Chuck Schuldiner, Gary Moore,Andres Björler;Stephen Carpenter, Peter Tägtgren.Török Péter pedig zenekarunk legfrissebb tagja , aki úgy érzi hogy hozzánk végre megérkezett :) Akikre Ő felnéz Jim Root, Báthory Zoli , Daron Malakain. A kezdetekben, ez a testvéremnek volt a projektje, és egy hirdetés útján jelentkezett hozzánk Dani, akivel mondhatni azonnal megszületett a barátság! Így hárman vágtunk bele két dalnak és így született meg a Semmi se lehetetlen és a Kinek Hiszed magad - akkor még házilag felvett verzióban. Ennek a két dalnak köszönhetően , sokan bíztattak minket ,hogy ne maradjon meg projektnek, vigyük még tovább a dolgot és úgy voltunk vele , akkor miért is ne! A zenekar jelenleg 5 stabil tagból áll."
"A dalszövegeken közösen dolgozunk Gyuszival. Néha videóra kéne venni ,hogy miket össze nem hozunk. :D Szeretjük a súlyosabb és a kényesebb témákat, amikről az emberek nem szívesen beszélnek, de már tapasztalták vagy átéltek hasonlót. Az életből merítünk témákat, de pl. az EP egyik dalának a szövege konkrétan a drogfüggésről szól. Szeretjük ha van a szövegnek mögöttes tartalma."
"Egyenlőre nyár vége - ősz eleje amikor szeretnénk beindulni. Az új számokon dolgozunk, most erre szánjuk ezt az időszakot. Az első kiadványunk a Kiáltsd még nevet viseli, ami egy négy számos kislemez :) Február elsején digitális formában fog megjelenni első körben, a korongok gyártása pedig folyamatban van. Idén még készülünk egy meglepetéssel is , úgy hogy ebben az évben se fogunk unatkozni."
"Örülünk , hogy vannak és színesítik a palettát, mindegyik a saját stílusában. :) "
A budapesti Barba Negra lassan az egyetlen koncerthelyszín marad a metálosok számára, hiszen a PeCsát lebontották, a Club 202 pedig a villamospálya építési munkálatai alatt nem üzemel - felröppentek olyan pletykák is, hogy a tőlem alig öt percnyi sétára található helyet végleg bezárják - ám ezt senki nem erősítette meg. Először volt szerencsém a Barbát látni, ami kisebb, mint a néhai Petőfi Csarnok, ám hangulatos. Itt lépett fel február első napján a finnek legismertebb énekesnője, Tarja Turunen, aki előtt két zenekar adta meg a bemelegítést: a lengyel Anvision és a brit Devilfire. Az Anvision zenéje fogyasztható és nem rossz, bár az angolok 80-as, 90-es éveket idéző heavy metalja közelebb áll hozzám, az ő fellépésük alatt kezdett besűrűsödni a nézőtér.
Nem sokkal 21.30 előtt azonban kezdetét vette a fő attrakció, Tarja koncertje! A metál koronázatlan királynője a színpadon úgy tombol, akár egy buldózer, végig kommunikál a közönséggel, puszikat dobál és vigyorog. Ebből látni, hogy élvezi, szereti, amit csinál, ő az, akit még az Isten is előadóművésznek teremtett. A dinamikus Demons In You-val indította a bulit Tarja. A dal három verzióban került fel a kislemezre: duett Alissa White-Gluzzal -ahogyan a The Shadow Selfen is hallható- Alissa, Tarja szólója külön-külön. A művésznő természetesen az utóbbi verziót nyomta le, ezt követte a Colours In The Darkon helyet kapott 500 Letters, majd a No Bitter End, amelynél már igencsak melegedett a hangulat.
A Colours In The Dark volt az első lemez, amely Tarja kislányának születését követően jelent meg, rendkívül sokszínű lett a korong. Erről következett a Lucid Dreamer. Rendkívül érzelmes szám, személyes élményeket juttatva eszembe egy igen nehéz időszakról. Hiába, ez a nő tudja, hogyan kell megríkatni a közönségét. Szintén érzelgős refrénnel rendelkezik az Eagle Eye, amelyet a The Living End követett. A Calling From The Wild a sötétebb vizekre evez, mintegy szembesítve minket önmagunk árnyékával "shadow self". :)
Kép: Fogarasi Flóra Anna
A Nightwishban töltött időszakból Tarja összegyúrta az Ever Dreamet és a Slaying The Dreamert, némi Tutankhamenes dallamokkal is fűszerezve. Zseniális egyveleget kaptunk, a tömeg tombolt, üvöltött. Ezután meglepetés következett: akusztikus formában énekelte a finn szépség az Until Silence, a The Reign, a Mistique Voyage, House Of Wax és az I Walk Alone részleteit. Kellemes része volt a repertoárnak, ezután csupa dinamikus szám következett: Love To Hate, Victim Of Ritual, Undertaker, Too Many.
A ráadásban az Innocence, a Die Alive és az Until My Last Breath volt hallható, méltóképpen befejezve a bulit. Tarja nehezen szakadt el a közönségtől, de hát minden koncert véget ér egyszer. Természetesen a zenésztársak is kitettek magukért, a közönség pedig -mint ahogyan mindig- lelkesen énekelt Tarjával.
Az énekesnő azt ígérte, hamarosan újra találkozunk...:)
A finn szoprán pacsirta The Shadow Self elnevezésű lemeze tavaly augusztusban jelent meg, és azóta is hatalmas sikernek örvend.
De honnan jött az ötlet, hogy ezt a címet adja albumának a Finnország hangjának is becézett énekesnő?
Elmondása szerint egy Annie Lennox-szal készült interjút olvasva kapott inspirációt Tarja - a beszélgetésben ugyanis szó esett a mindannyiunkban ott rejlő sötét oldalról, az "árnyékról". Ez a fogalom Carl Gustav Jung svájci pszichiáter, pszichológus, analitikus nevéhez fűződik, aki szerint az árnyék oldal a fő személyiségjegyekkel teljesen ellentétes tulajdonságokat jelöli.
"Mindannyiunknak van egy sötét oldala, és ezt el kellene tudni fogadnunk! A művészek különösen sok inspirációt merítenek ebből. Jó pár éve fedeztem fel magamban ezt az oldalt és a lehetőségeket, amelyeket kínál, noha alapvetően pozitív személyiségnek tartom magam."
- magyarázta a finn csillag, akinek a The Shadow Self nevű korongján szereplő dalok legtöbbje is ezt az érzést közvetíti, elég csak az Innocence-re, a Love To Hate-re vagy éppen az Undertakerre gondolnunk.
A jövőben szándékosan nem fogom használni a "lemezkritika" szót, számomra elég negatív színezetű. Persze, van pl. az "építő jellegű kritika", ami azért más elbírálás alá tartozik, de mivel nem vagyok zeneprofesszor, sem zenetanár, nem fogom használni ezt a kifejezést.
Xandriáék jó néhány énekesnőcserén átestek. Az 1994-ben alakult csapat pályafutását Nicole Tobiennel kezdte, ám őt 1999-ben az akkor alig 19 éves Lisa Middelhauve váltotta, akivel első albumuk, a Kill The Sun 2003-ra készült el. Ezt követően még három korongot dobtak piacra együtt, majd 2008-ban Lisa távozott a zenekarból. Helyét Kerstin Bischof vette át, ám az ő Xandriás karrierje nem volt hosszú életű, 2010-ben ő is búcsút intett a bandának. Ez év decemberében az operás hangú Manuela Kraller lett az új vokalista, aki ezt megelőzően a Haggard zenei csoport tagja volt. A Neverworld's End címre keresztelt albumon ő énekel, sok rajongó az ő különleges hangjának köszönhetően figyelt fel a formációra. 2013 őszén az együttes bejelentette, hogy Manuela elhagyja őket - más zenei műfajokban szeretné kipróbálni magát. Ekkor került a képbe az Ex Libris és a Karmaflow énekesnőjeként ténykedő Dianne van Giersbergen, aki szintén remek hangi adottságokkal rendelkezik - a 2014-es megjelenésű Sacrificiumon már az ő hangja hallható. Az album megjelenését követően turnézni kezdtek ám eközben nem tétlenkedtek, ugyanis már 2015-ben megkezdték második közös lemezük dalainak írását, amely végül január 27-én vált elérhetővé, Theater Of Dimensions címmel.
Két dal is megjelent ízelítőként szolgálva a lemezről, decemberben a We Are Murderers (We All), alig pár napja pedig a Call Of Destiny. Fontos megemlíteni, hogy a korong az Epica munkáját is segítő Joost van den Broek szárnyai alatt született meg, teljesen új hangzásokat hozva a banda életébe. Nem lett elaprózva a mű, az biztos!
A nyitó tétel, a Where The Heart Is Home dinamikusan vezeti fel a korongot, refrénjében mintha kicsit az Epica Blank Infinity-jére hajazna, de ez egyáltalán nem rossz, mert egyébként teljesen más szisztémára épül a dal, mint a holland csapat 2005-ös szerzeménye. Az ezt követő Death To The Holy harci dobokkal és power metalba hajló intróval késztet fejrázásra. Valamiért akaratlanul előmásztak a korai Nightwish-albumok dalai emlékezetemből, különösen a Wishmaster-t és a Century Child-ot idézi a dal, némi folkos vonallal felturbózva.
A Forsaken Love nyugodtan és kissé melankolikusan indul, a folk-elemek innen sem hiányoznak. Egy közepes tempójú dal kerekedik ki belőle, amely erősen emlékeztet a Neverworld's End-en hallható Forevermore című szerzeményre. Nem rossz dal, de éppen a hasonlósága miatt nem túl sok újat tudott adni számomra. Dianne éneke teljesen rendben van, aki beleköt, az hülye és/vagy szar a füle. De kicsit az önismétlés kategóriájába estek ezzel a felvétellel.
Ezt a nótát a már klipes formában is megismert Call Of Destiny követi, amelyben már azért jóval több az eredetiség. Húzós riffek, dallamos refrén, amely beleég az ember agyába, a kórus pedig tökéletesen idomul Dianne drámai szoprán hangjához. A sorban a We Are Murderers (We All) következik, amelyhez szintén videót készített a zenekar, méghozzá nem is akármilyet. Tessék megnézni! Arcletépős, "pofátlan", odabaszós jelleggel kapjuk meg az arcunkba, hogy gyilkosok vagyunk és undorító módon kizsákmányoljuk Földünket. A lemez talán legerősebb dala, még a gitárok besokasodott jelenléte sem zavaró a végén. Ha daltól lehet orgazmusa egy zenerajongónak, akkor ez biztosan kiváltja.
Dark Night Of The Soul, a lélek sötét éjszakája. Lassan induló szám, érzelmes énekkel és gitárszólókkal. Valahogy mégsem késztet sírásra, inkább elgondolkodtat. Egyszerűen nem tudsz sírni, csak figyelni és a dallamok megbabonáznak.
A keményebb vonalat erősíti az ezután hallható When The Walls Came Down (Heartache Was Born), ám mégsem lesz belőle a We Are Murderers-hez hasonló tombolás. Van viszont magasztos kórus, Dianne drámakirálynős éneke, amely természetesen nem a szó negatív színezetében értelmezhető. Nagy kedvenc, beleszerettem.
Joost van den Broek keze nyomát főleg az ezt váltó Ship Of Doom hallgatása közben lehet érezni. Kicsit Epicás, de mégsem. Nightwish? Therion? Mindegyik csapat sajátosságai felbukkannak a dalban, ám mivel van den Broek úrról van szó, nem keszekuszaságot eredményez, sőt... kemény metál és folk együtt, megspékelve egy igazán fülbemászó refrénnel és különleges meglepetésekkel -pl. a számolgatás, ami totál váratlanul csap le a hallgatóra, és seggre ülteti. Az album egyik legprofibban hangszerelt szerzeménye.
Afféle mulatós metálnak is beillő intróval jelentkezik be a Céilí. A cím egyébként egy ír néptánc nevét takarja, ennek megfelelően a borongós és a keménykedős vonal is távol kerül tőle, vannak viszont vonós és fúvós hangszerek a gitárok és dob mellé. Instrumentális dal, a mulatós jelleg ellenére végig libabőrözik az ember, zseniális dallamérzék, vidám hangulat, amely még a legborongósabb napokat is megtölti élettel. Emlékeztek a Nightwish Moondance című dalára, amely az 1998-as Oceanborn-on hallható? :D Valami ilyesmiről van szó itt is, csak nem finn, hanem ír hangulatot teremtve.
Viszont a Song For Sorrow And Woe egyértelműen a Nightwish korai munkásságát idézi, a refrén erősen emlékeztet a finnek Deep Silent Complete, 2000-es dalára. A verzék rövidebbek azonban, a gitárok is súlyosabbak, így nem lehet lopással vádolni Dianne-éket. A fülbemászó refrén után azonban -a dal 3. perce körül- jönnek a komoly, kicsit megborítós énektémák és zenei megoldások. Először csak néztem, hogy most ez mi is akar lenni...? Aztán azon kaptam magam, hogy kb. harmadszorra hallgatom végig a számot...
Burn Me címmel egy tipikus bulislágert is hallhatunk, a koncertekről szerintem tuti nem fog hiányozni ez a darab. Hallgatható, szerethető, noha mintha kicsit az előző számok ismétlése lenne. Hallható benne férfi ének is, bár bennem nem hagyott túl mély nyomokat.
A Queen Of Hearts Reborn érzelgősen, kicsit szomorkodósan indul, ám a felvezető ének után átcsap kőkemény metálkodásba, kórussal és kifogástalanul összehozott verzékkel. A refrén dinamikája valóban újraéleszti a szíveket, és Dianne a Királynő, aki a második perc vége felé nemcsak énekével, de beszédjével is kirángat a gödörből, ha valamilyen bánatod van. A tétel lassan végződik, de nem szomorúan és lelombozón. Ez hatalmas piros pont.
A 14 perc fölé kúszó A Theater Of Dimensions zárja az albumot, kedvesen, cukin, aranyosan indul, ám a harmadik perc felé már megkapjuk a zúzást is. Filmzeneszerű, monumentális hangulatot ébresztő dal, férfi beszédhanggal, kicsit az Epica legújabb albumának utolsó trackjét, a The Holographic Principle/A Profound Understanding Of Reality-t idézi, ám Dianne nemcsak énekel, hanem elmélkedős hangon filozofál, a szám pedig mintegy összefoglalja a lemezt. A 8. perc felé vicces zenei betétek is hallhatók, a férfi énekes pedig legalább olyan zseniális, mint Dianne. Innentől inkább a Nightwish Imaginaerumján és Endless Forms Most Beautifulján hallható megoldások sejlenek fel homloklebenyünk mögött, a dalt pedig lágy, már-már gyerekdalnak is beillő ének és zene zárja.
VÉLEMÉNY:
A decemberben hallott We Are Murderers után darázs bújt a hátsó felembe, izgatottan vártam az albumot. Nem okozott csalódást a német legénység és aranytorkú holland énekesnőjük annak ellenére, hogy a Forsaken Love (számomra legalábbis) elég felejthető lett, a Burn Me pedig mintha az előző dalok ismétlése lenne. De a többi dal kellőképpen erős, megállja a helyét az album, Joost van den Broek pedig jól tette, hogy megtámogatta tudásával a zenekart. Erősebb lemez lett a Dimenziók Színháza, mint a 2014-es Sacrificium, amelyről csak néhány dal nyerte el a tetszésemet. Manuela Kraller hangjával szerettem meg az együttest, és bár Dianne is piszok tehetséges, jó ideig nem voltam hajlandó Xandriát hallgatni a bajor énekesnő kiválása után. Azonban Dianne is szép lassan belopta magát a szívembe, és bár a hangjával az előző lemez kapcsán sem volt bajom, valamiért a Sacrificium nem nyerte el annyira a tetszésemet. Viszont ezzel a koronggal egyértelműen szintet lépett a zenekar. Szép munka!
10/08
Kiadó: Napalm Records
Megjelenés: 2017.01.27.
Tagok:
Dianne van Giersbergen - ének
Marco Heubaum - gitár
Gerit Lamm- dobok
Philip Restemeier - gitár
Steven Wussow - basszusgitár