A budapesti Barba Negra lassan az egyetlen koncerthelyszín marad a metálosok számára, hiszen a PeCsát lebontották, a Club 202 pedig a villamospálya építési munkálatai alatt nem üzemel - felröppentek olyan pletykák is, hogy a tőlem alig öt percnyi sétára található helyet végleg bezárják - ám ezt senki nem erősítette meg. Először volt szerencsém a Barbát látni, ami kisebb, mint a néhai Petőfi Csarnok, ám hangulatos. Itt lépett fel február első napján a finnek legismertebb énekesnője, Tarja Turunen, aki előtt két zenekar adta meg a bemelegítést: a lengyel Anvision és a brit Devilfire. Az Anvision zenéje fogyasztható és nem rossz, bár az angolok 80-as, 90-es éveket idéző heavy metalja közelebb áll hozzám, az ő fellépésük alatt kezdett besűrűsödni a nézőtér.
Nem sokkal 21.30 előtt azonban kezdetét vette a fő attrakció, Tarja koncertje! A metál koronázatlan királynője a színpadon úgy tombol, akár egy buldózer, végig kommunikál a közönséggel, puszikat dobál és vigyorog. Ebből látni, hogy élvezi, szereti, amit csinál, ő az, akit még az Isten is előadóművésznek teremtett. A dinamikus Demons In You-val indította a bulit Tarja. A dal három verzióban került fel a kislemezre: duett Alissa White-Gluzzal -ahogyan a The Shadow Selfen is hallható- Alissa, Tarja szólója külön-külön. A művésznő természetesen az utóbbi verziót nyomta le, ezt követte a Colours In The Darkon helyet kapott 500 Letters, majd a No Bitter End, amelynél már igencsak melegedett a hangulat.
A Colours In The Dark volt az első lemez, amely Tarja kislányának születését követően jelent meg, rendkívül sokszínű lett a korong. Erről következett a Lucid Dreamer. Rendkívül érzelmes szám, személyes élményeket juttatva eszembe egy igen nehéz időszakról. Hiába, ez a nő tudja, hogyan kell megríkatni a közönségét. Szintén érzelgős refrénnel rendelkezik az Eagle Eye, amelyet a The Living End követett. A Calling From The Wild a sötétebb vizekre evez, mintegy szembesítve minket önmagunk árnyékával "shadow self". :)
Kép: Fogarasi Flóra Anna
A Nightwishban töltött időszakból Tarja összegyúrta az Ever Dreamet és a Slaying The Dreamert, némi Tutankhamenes dallamokkal is fűszerezve. Zseniális egyveleget kaptunk, a tömeg tombolt, üvöltött. Ezután meglepetés következett: akusztikus formában énekelte a finn szépség az Until Silence, a The Reign, a Mistique Voyage, House Of Wax és az I Walk Alone részleteit. Kellemes része volt a repertoárnak, ezután csupa dinamikus szám következett: Love To Hate, Victim Of Ritual, Undertaker, Too Many.
A ráadásban az Innocence, a Die Alive és az Until My Last Breath volt hallható, méltóképpen befejezve a bulit. Tarja nehezen szakadt el a közönségtől, de hát minden koncert véget ér egyszer. Természetesen a zenésztársak is kitettek magukért, a közönség pedig -mint ahogyan mindig- lelkesen énekelt Tarjával.
Az énekesnő azt ígérte, hamarosan újra találkozunk...:)
