Új kisfilmet forgat az Amberian Dawn!

2017. október 01. 20:54 - Jurancsik Eszter

Még nem tudni, melyik dalhoz forognak a kamerák

Nemrégiben jelent meg a finn zenekar vadonatúj dala, a Maybe, amely erősen idézi az ABBA munkásságát. Tuomas Seppälä, a banda vezetője nagy rajongója a zenekarnak, e felvétellel Benny Andersson, a csapat billentyűse előtt kívánt tisztelegni. 

amberiandawn_2017_2.jpg

Nemrégiben tette közzé hivatalos Facebook-profilján az Amberian Dawn, miszerint ismét meglepetéssel készülnek, mégpedig egy új dalt forgatnak éppen. 

 

A Darkness Of Eternity címre keresztelt nagylemez november 10-ével hódítja meg a világot, korábban Tuomas így mesélt az újdonságról:

"A 'Darkness of Eternity' az eddigi legérzelmesebb albumunk lesz. Rendkívül szuper dalokat kreáltunk, a sötét és szimfónikus melodikus metál stílusában; de ezek ellentét-párjai, a poposabb, slágeresebb számok is helyet kaptak az anyagon. Úgy gondolom, rendkívül nehéz egyetlen konkrét kategóriába besorolni ezt a dalcsokrot, de alapvetően is az volt a célunk, hogy több különböző stílusban alkossuk meg őket!"

Kitért arra is, hogy a dalok témája ismerős lesz majd a hallgatóság számára:

"A 'Symphony Nr.1. Part 1 - The Witchcraft' volt az a szerzemény, amely alapján egészében megismerkedhettetek az 'Innuendo' album történetével, még a 'Magic Forest' idején. Egy gyógyítóként ténykedő kislányt eltemetnek élve a falu bölcsei - ez a sztori adta az alapot. A 'Symphony Nr.1. Part 2 - Darkness of Eternity' - azaz a folytatás - már az új, 'Darkness of Eternity' című lemezen arról szól, ahogyan a lány megpróbál kitörni a föld alól, a koporsóból. A Sötétség ura ezután arra kéri fel őt, hogy járja el az örökkévalóság táncát... már most elmondhatunk annyit, hogy a mese harmadik részében arról lesz szó, miként változik át ez a kislány a Mágikus Erdő gonosz boszorkányává!"

ad_3.jpg

A zenész azonban a munkálatokra is kitért:

"A produkciós munkák jó részét a legendás Helsinkiben lévő Finnvox Stúdióban végeztük - itt zajlottak például a dobos részek rögzítései, valamint a Mikko Karmila által végzett keverés, és Mika Jussila munkái. Nem mellesleg egy élő vonós zenekart is felkértünk az együttműködésre, hogy ők is színesítsék az albumot. Úgy gondolom, hogy minden kétséget kizáróan ez az eddigi legjobb hangzású Amberian Dawn-album! Egy monumentális művet készítettünk, annak pedig különösen örülök, hogy minden eddiginél több oldalról bemutathattam dalszerzői tehetségemet. Capri jelenléte miatt is szerencsésnek érzem magam, mivel ő az egyetlen énekesnő, aki képes megfelelő hanggal és érzelmekkel előadni ezeket a különböző dalokat, hiszen ő az Amberian Dawn előtt a popszakmában ténykedett!"

Igen izgalmas albumot ígér tehát a finn formáció, amelynek borítója és dallistája is publikussá vált.

Íme, a számlisa:

1 I’m The One
2 Sky Is Falling
3 Dragonflies
4 Maybe
5 Golden Coins
6 Luna My Darling
7 Abyss
8 Ghostwoman
9 Breathe Again
10 Symphony Nr. 1, part 2 – Darkness Of Eternity
11 Anyone (Bonus Track)

És a borító:

ad_2.jpg

komment

Új dallal jelentkezett az Art Of Haven

2017. október 01. 16:13 - Jurancsik Eszter

A Mindennap Sopron címet viselő szerzeményhez készült kisfilm

artofhaven_1.jpg

A Fazekas Ákos és felesége, az énekesnő Judit által vezetett Art Of Haven új szerzeményt jelentetett meg. A Mindennap Sopron című számhoz forgattak videót, a dallal pedig Ákos, a banda alapítójának szülővárosa előtt kívánnak tisztelegni. 

Íme:

 

komment

Egy hét múlva érkezik Tarja vadonatúj klipje!

2017. szeptember 29. 17:52 - Jurancsik Eszter

Jön az első dal a karácsonyi lemezről

tarjakaracsonyikep.jpg

A Nightwish egykori énekesnője nemrégiben mutatta be különleges karácsonyi albumának borítóját és a dalok listáját, valamint a következőket árulta el a november 17-én boltokba kerülő korongról, amely a From Spirit And Ghosts (Score For A Dark Christmas) címet viseli majd:

"Különleges élmény volt egy sötét karácsonyi album elkészítése a nyár közepén, a Karib-tenger türkizével körülvéve. Ellentéte annak a havas Karácsonynak, amit Finnországban megszoktam. A lemezen a Karácsony másik oldalát kutattam, és újabb bizonyítékot találtam arra, hogy a sötétség mélyről jön. A magányos emberek szemszögéből, az egyedül élőkéből közelítettem meg az ünnepet. Azokéból, akiknek nincs öröme a villogó fényekben és a csengettyűkben."

Nemrégiben Facebook-oldalán jelentette be a finn szépség, miszerint október 6-ával, azaz egy hét múlva érkezik a lemez első videója, amely az O Come, O Come, Emmanuel című dalhoz készül.

 

 

komment
Címkék: dal videó album Tarja

Új kisfilmmel készül a The Dark Element

2017. szeptember 21. 09:10 - Jurancsik Eszter

Anette-ék újra akcióban

Nemrégiben mutatta meg első szerzeményét a The Dark Element, amely formációt a Nightwish ex-énekesnője, Anette Olzon és a Sonata Arctica volt gitárosa, Jani Liimatainen együtt hívták életre 2016-ban. 


tde2.jpg

A csapat és a bemutatkozó album elnevezését viselő dal után a My Sweet Mystery című dalhoz forognak a kamerák, a klipet pedig 25-én, azaz hétfőn fogja bemutatni a csapat. Addig itt egy kis ízelítő!

 </p

komment

Klippremier: Crysalys - Moonlight Encounter

2017. szeptember 20. 22:14 - Jurancsik Eszter

Chiara Malvestiti és a fiúk újra zenélnek

Mint ahogyan azt korábban megírtuk, az olasz Crysalys újra aktivizálta magát. A Porto Sant'Elpidio-i (Közép-Olaszország) formáció első és eddig egyetlen albuma 2011-ben, The Awakening Of Gaia címmel jelent meg, ám ezt követően a csapat hat évig nem hallatott magáról. 
 
crysalys.jpg
 
Eközben Chiara Malvestiti, az énekesnő, -aki a zenekar megalapítása előtt is már elismert volt az olaszországi opera világában- a Therionban is elkezdett dolgozni, ahol az amerikai Lori Lewist váltotta. Még tavaly hintették el a taljánok hogy idén új anyaggal jelentkeznek, néhány héttel ezelőtt pedig azt is felfedték, hogy új videójuk is készül. Az együttes ígéretet tett arra, hogy a jövőben nem tűnnek el ilyen hosszú időre, ám azt is elárulták: nem voltak biztosak abban, hogy a csapat folytatja a zenélést. Az új lemez megjelenéséről egyelőre nincsenek pontos információk, de addig is itt egy kis ízelítő az első videó képében - a férfi énekes neve egyébként Andy Pali és Sharksinyourmouth nevű banda frontembere.
 

komment

Nova Prospect: videó a Wackenes koncertről

2017. szeptember 17. 20:10 - Jurancsik Eszter

Amíg van benned élet című daluk hallható-látható

Büszke lehet kis hazánk a Nova Prospectre, hiszen ők nyerték meg a Wacken Metal Battle verseny magyar fordulóját és juthattak ki az egyik legnagyobb európai fesztiválra. 

189291_640_1202_nova_prospect_jotekony.jpg

Most itt egy videó, amelyen Amíg van benned élet című dalt adja elő a Besnyő Gabi énekesnő vezette csapat:

 

komment

Dalpremier: Amberian Dawn - Maybe

2017. szeptember 15. 17:56 - Jurancsik Eszter

Új dal a finn csapattól

Nemrégiben jelentette be a finn szimfonikus metált játszó banda, hogy november 10-én boltok polcaira dobják új albumukat Darkness Of Eternity címmel, egyúttal a borítóról és a dalcímekről is lehullott a lepel. 

amberiandawn_2017_2.jpg

Tuomas Seppälä, a zenekar vezetője így nyilatkozott a lemezről:

"A 'Darkness of Eternity' az eddigi legérzelmesebb albumunk lesz. Rendkívül szuper dalokat kreáltunk, a sötét és szimfónikus melodikus metál stílusában; de ezek ellentét-párjai, a poposabb, slágeresebb számok is helyet kaptak az anyagon. Úgy gondolom, rendkívül nehéz egyetlen konkrét kategóriába besorolni ezt a dalcsokrot, de alapvetően is az volt a célunk, hogy több különböző stílusban alkossuk meg őket! A 'Symphony Nr.1. Part 1 - The Witchcraft' volt az a szerzemény, amely alapján egészében megismerkedhettetek az 'Innuendo' album történetével, még a 'Magic Forest' idején. Egy gyógyítóként ténykedő kislányt eltemetnek élve a falu bölcsei - ez a sztori adta az alapot. A 'Symphony Nr.1. Part 2 - Darkness of Eternity' - azaz a folytatás - már az új, 'Darkness of Eternity' című lemezen arról szól, ahogyan a lány megpróbál kitörni a föld alól, a koporsóból. A Sötétség ura ezután arra kéri fel őt, hogy járja el az örökkévalóság táncát... már most elmondhatunk annyit, hogy a mese harmadik részében arról lesz szó, miként változik át ez a kislány a Mágikus Erdő gonosz boszorkányává!"

A korong tracklistje:

01. I'm The One
02. Sky Is Falling
03. Dragonflies
04. Maybe
05. Golden Coins
06. Luna My Darling
07. Abyss
08. Ghostwoman
09. Breathe Again
10. Symphony Nr. 1, part 2 - Darkness Of Eternity
11. Anyone (bónusz track)

ad_1_1.jpg

Izgalmas és változatos anyagot ígért tehát a formáció, akik immár negyedik korongjukat készítik el a 2012-ben Heidi Parviainent váltó Päivi "Capri" Virkkunennel. Elsőként a Maybe című dalhoz készült szöveges videó, amely már megtekinthető a Youtube-on:

 

 

komment

Hamarosan új klippel rukkol elő az Angel Nation!

2017. szeptember 14. 08:00 - Jurancsik Eszter

Belepillanthatunk a videóba

Tegnap írtuk meg, hogy Elina Siirala -aki a Leaves' Eyes énekesnője is egyben- az Angel Nation-nel új albumot jelentet meg, amely az Aeon elenevezést kapta. Október 27-től lesz megvásárolható a lemez, amelynek érdekessége, hogy Elina 34. születésnapján kerül boltokba.

angelnatioband2017_638_1.jpg

Miután a korong borítóját és dallistáját is felfedte a formáció, újabb meglepetésről rántották le a leplet: két nap múlva érkezik az első videó, amelyet a Burn The Witch-hez forgatnak. Most belekukkanthatunk a nótához készülő kisfilmbe:

 

 

Decemberben a holland Phantom Elite -ahol az Exit Edenben is ténykedő, brazil száramzású Marina La Torraca is énekel- társaságában tart a csapat egy kisebb európai turnét, hogy a lemez dalait népszerűsítsék, emellett a Leaves' Eyes új albuma is hamarosan kapható lesz.

komment

Hamarosan érkezik Tarja új klipje!

2017. szeptember 12. 16:44 - Jurancsik Eszter

Az új lemez pedig még idén boltokba kerül

tttt.jpg

Finnország hangja hónapokkal ezelőtt hozta izgalomba rajongótáborát, amikor is bejelentette: új albumot készül piacra dobni. Eddig csak annyit lehet tudni a korongról, hogy Tarja végzett a felvételekkel és a keverés is lezajlott, tegnap viszont egy kép kíséretében jelentette be az énekesnő: új videóval készül.

 

December 23-án pedig a finn szépség felfedi, hogy min dolgozott az elmúlt hónapokban, amelyek cseppet sem teltek unalmasan a Nightwish egykori frontasszonya számára. Turnézott -és hazánkban is fellépett- a tavalyi, The Shadow Self című korongjával, Argentínából Spanyolországba költözött családjával és egy kisebb orrműtéten is átesett, valamint nemsokára Közép-és Dél-Amerikában is koncerteket ad majd.

komment
Címkék: videó album Tarja

Dark Sarah: elkészült az új videó!

2017. szeptember 11. 17:11 - Jurancsik Eszter

Hamarosan a harmadik album is boltokba kerül

Napokkal ezelőtt értesülhettünk a hírről, miszerint a Heidi Parviainen vezette Dark Sarah csapata újabb videoklipet készít - a kisfilmben a Dance With The Dragonban is feltűnt Juha-Pekka "JP" Leppäluoto (Northern Kings, Charon) is szerepel majd. 

darksarah-front-2016.jpg

Egyelőre más információ nem került napvilágra a videóról, ám a finn formáció énekesnője, Heidi ma videóüzenetben jelentette be: elkészültek a felvételekkel, és alig várja, hogy megmutathassa a rajongóknak, amin dolgoztak. 

 

Ám nem ez az egyetlen jó hír, amit elárult a szoprán dalospacsirta: a posztban kitért arra is, hogy hamarosan megkezdődik a zenekar harmadik albumának rögzítése is.

 

 

komment
süti beállítások módosítása