Betegségéről vallott Noora Louhimo: "Sokkal jobban értékelem az életet"

2024. április 22. 23:05 - Jurancsik Eszter

428362452_2045390639162934_1677732751004523790_n.jpg

Tavaly derült ki, hogy a Battle Beast énekesnőjét komoly betegséggel diagnosztizálták - Noora Louhimo furcsa fájdalmak miatt fordult orvoshoz, ahol kiderült: megrepedt a bal nyaki artériája, emiatt a zenekar decemberi-januári bulijait el kellett halasztani.

Erről és a gyógyulásáról mesélt most egy argentin metalmagazinnak.

A diagnózis nagyon megijesztett engem és más embereket is. Az orvos elmondta, hogy ez gyakorlatilag bárkivel megtörténhet, elég hozzá egy erősebb köhögés is. Hallottam is egy történetet valakiről, akinek egy erősebb köhögés miatt repedt meg a nyaki ütőere. Mivel nem szeretném, hogy ez megint megtörténjen, elkezdtem még többet melegíteni a koncertek előtt és persze az egészségemre is jobban odafigyelek.

- mesélte Noora, akinek az ultrahangos vizsgálat után megmondták: ha túlerőlteti magát, akár agyvérzést is kaphat, márpedig az minden rajongó számára szembetűnő, hogy a finn tehetség nagyon szenvedélyes előadóművész.

Ez egy figyelmezetés is volt számomra, hogy jobban vigyázzak magamra, mert bár jó úton haladok a sportot és az étkezésemet illetően, de még mindig volt min változtatni. Ezek után sokkal jobban értékelem az életet. Hálás vagyok minden egyes napért és minden pillanatért, mindenért amit láthatok és megélhetek. Hogy együtt lehetek a szeretteimmel, a háziállataimmal és olyan helyeken turnézhatok, amelyekről nem is álmodtam volna. És ezeket soha nem szabad természetesnek venned.

- zárta sorait Noora, aki csapatával februárban hazánkban is fellépett - ITT olvashattok beszámolót a buliról.

 

komment

Dalszöveges kisfilmmel jelentkezett a Dark Sarah - Invincible ft. Kasperi Heikkinen

2022. december 16. 09:49 - Jurancsik Eszter

319922452_675680747270816_4846383350415901196_n.jpg

A finn mozimetalos csapat ötödik nagylemeze január 23-án landol a boltok polcain, a korong pedig az "Attack Of Orym" címet fogja viselni. Az albumról - amelynek elkészülését közösségi finanszírozás is segítette - elsőként a Warning Sign című szerzemény tárta a hallgatóság elé a Heidi Parviainen vezette formáció, a dalhoz pedig egy igen látványos klip készült.

Néhány napja jelentette be izgatottan a csapat, hogy érkezik a második beharangozó is, amelynek dalszöveges videója a mai nappal vált elérhetővé a digitális platformokon - íme az Invincible, amelyben a finn gitáros Kasperi Heikkinen is közreműködik:

komment

Először mesélt depressziójáról és étkezési zavarairól Noora Louhimo

2022. december 12. 18:44 - Jurancsik Eszter

noora_1.jpg

A finn énekesnőt mindenki a Battle Beast energikus frontasszonyaként ismeri, aki hamisítatlan heavy metalos hangjával és dinamikus színpadi stílusával azonnal a rajongók szívébe lopta magát.

Így látjuk mi tehát Noorát, aki azonban nyomasztó titkairól vallott egy Instagram-bejegyzésében. A különleges hangú énekesnő kezdőzetlen őszinteséggel nyílt meg étkezési zavarairól, generalizált szorongásáról és depressziójáról, amivel évekig harcolt.

Gondolkodtál már azon, hogy lefogyj? Depressziós vagy szorongásos beteg vagy? Én igen, mindez én vagyok. Kisgyerekkorom óta küzdök a súlyommal és étkezési zavarokkal, és ez még mindig tart. Próbálom megtalálni a egyensúlyt. 

- kezdte sorait az aranytorkú énekesnő, majd így folytatta:

Néha ok nélkül depressziós voltam és szorongtam, és mindezt a testemet érintő egyensúlyhiány okozta, beleértve a rutin hiányát és a rossz döntéseket. Egy utazást akartam kezdeni önmagam felé, hogy kivé válhatnék, és hogy jobban érezzem magam a bőrömben.

Noora ezek után pontokba szedte, milyen változtatásokat hajtott végre az életében, és amelyeket mindenkinek bátran ajánl:

1. Minden nap ugyanabban az időben fekszek le és kelek fel, és minden nap alszom 8 órát. Természetesen akadnak kivételes esetek, például amikor koncertek vannak. De 90%-ban tartom magam ehhez.

2. Egyél naponta háromszor, az étkezések között pedig teljen el 3-4 óra. Így a vércukrod egészséges szinten marad és nem fogsz sóvárogni az étel után.

317928235_679056866919431_541019988033797556_n.jpg

3. Mozogjon a segged! Találd meg a sportot, amit szeretsz, és edzz hetente legalább háromszor! Én például imádok futni a kutyámmal, táncolni és tornázni.

4. Beszélj magadhoz szépen és kerüld az ítélkezést. Fontos, hogy "jó szülője" legyél saját magadnak. Nem baj, ha néha nassolsz és leheveredsz a kanapéra  megnézni egy filmet. De olykor azt kell mondanod magadnak: menj és élvezd az életet! Hiszen mindannyian itt vagyunk, próbáljuk tenni a dolgunkat próbálunk sikeressé válni az életben, találékonyak lenni, EMBEREK lenni. 

A mai nap alkalmas arra, hogy elgondolkodjunk azon: milyen életet akarok élni és hogyan érhetem el? A Földön élsz. Milyen szereped van itt? 

 

komment

Tarja: itt az Innocence élő verziója!

2022. december 09. 13:15 - Jurancsik Eszter

316674482_237969351889409_2970079183087822986_n.jpg

"Circus Life" címmel egy DVD is került a december 2-ával megjelent "Best Of Tarja: Living The Dream" című válogatáslemez mellé, amelyre Tarja Turunen a legszemélyesebb dalait pakolta fel. 

A speciális korongról ITT olvashattok kritikát, időközben pedig az is kiderült, hogy a finn tehetség dolgozik új metal albumán, amely a tervek szerint a jövő évben landol a boltok polcain. Legutóbbi sorlemeze a 2019 nyár végén megjelent "In The Raw" volt, elődje pedig a 2016-os "The Shadow Self", és e korongon kapott helyet egy igen érzelemdús felvétel, az Innocence, amely egyrészt kiválóan megmutatja, hogy Tarja igazi szerelme a klasszikus zene, másrészt a családon belüli erőszak ellen is felemeli benne csodás hangját.

A fent említett DVD-n e szerzemény is helyet kapott - íme az Innocence élő verziója!

komment

Újabb ABBA-klasszikussal jelentkezett az Amberian Dawn: Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight)

2022. november 08. 15:38 - Jurancsik Eszter

311060274_646948640133059_5455117003818110744_n.jpg

December 2-ával dobja piacra kizárólag ABBA-dalok feldolgozásait tartalmazó albumát a finn Amberian Dawn, "Take A Chance - a Metal Tribute To ABBA" címmel. A speciális korongról korábban már elérhetővé vált az SOS című szerzemény, Tuomas Seppälä, az Amberian Dawn alapítója és billentyűse pedig rendkívül boldog, hogy a legendás svéd négyes számait metálosított változatban tárhatják a nagyközönség elé.

A mai napon megérkezett a második dal is, a Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight) képében, Capri Virkkunen hangjával, íme:

 

 

komment

Mert nekem Ő a minden - Tarja koncertjén jártunk

2022. október 22. 18:54 - BornVillain

Halmas várakozás előzte meg ezt a péntek estét. Eredetileg még 2019-ben lett bejelentve, hogy Tarja turnéra indul aktuális lemezével, az "In The Raw"-val, mely Magyarországra is elér, 2020 őszén. Közben jött a covid, és a világ a feje tetejére állt. Két halasztás után végül meglett az új dátum: 2022. október 21. Közel három évet kellett várni erre a napra.

 

A helyszin a Barba Negra új, csepeli koncertterme. Egy héttel korábban már sikerült csekkolnom a helyet, hiszen ugyanitt került megrendezésre az Arch Enemy / Behemoth buli is.

A hely ugyan még korán sincs kész, jelenleg még nem a legkomfortosabb, de jó lesz.

Hatalmas, ami nagyon nagy előny: végre ismét van egy hely Budapesten, ami alkalmas a klubokat már rég kinőtt, de nem Sportaréna méretű produkcióknak.

Köszönjük, Barba Negra, hogy mertek nagyot álmodni, óriási szükség volt már egy ilyen helyre.

 

FIÚK A KLUBBÓL

 

Tarja előtt két, számomra ismeretlen együttes volt hivatott bemelegíteni a közönséget.

Elsőként egy norvég formáció, az Abakas állt színpadra. Intro nélkül.

A trió meglehetősen érdekes (legalábbis számomra) zenét tol, ami erősen a bluesban gyökerezik. Kicsit olyan érzésem volt, mintha tinédzser fiúk garázsban tartott próbáját néztem volna. A produkció egyértelműen nem ilyen kaliberű turnékra és ekkora méretű helyekre lett kitalálva, sokszor éreztem úgy, hogy egyszerűen elvesznek a nagy térben. Kis méretű, füstös klubokban viszont nagyon is feelinges lehet a koncertjük, ha legközelebb erre járnak, egy kisebb helyen, esetleg elkukkantok megnézni őket.

 

VARGA IRÉN IN DA HAUZ BAZDMEGGGG

 

A sorban a brit Serpentyne nevű formáció következett. Előzetesen már utánuk néztem, hogy kb képben legyek, csekkoltam egy-két dalt, ám amit élőben kaptam ettől a zenekartól, az minden képzeletet felülmúlt.

Ők is Intro nélkül kezdtek neki a koncertnek, és egyszer csak megjelent a színpadon Irénke... Bocsánat, Maggiebeth Sand. Mielőtt kitérnék a részletes beszámolóra, annyit mindenképp meg kell jegyeznem, hogy a zenekar többi tagja ügyes. Jó zenészek.

De... Ebben a zenekarban az énekesnő a hiba. Persze, csak, ha komolyan akarjuk venni.

Tulajdonképpen nagyon is van szórakoztató faktora a produkciónak, hiszen nem minden nap láthatjuk Kiszel Tündét, ahogy telefonról olvassa a dalszöveget. Több más, az itthoni trash gyöngyszeme is felidéződött bennem a koncert folyamán. Például, amikor előkerült egy jósgömb, ami fölött a hölgy nagyon úgy csinált, mintha varázsolna, egyszerre idéződött fel bennem Ildy Lee - boszorkány vagyok című szerzeménye és klipje, valamint a méltán híres (vagy hírhedt) Pisi-kaka-woodoo baba Dolly Rambo előadásában. Fekete fej, fekete fej, megátkozlak kiflivel... Természetesen a jósgömböt sikerült elejteni. Talán rossz volt benne a látomás? Vagy rossz dalszöveg volt bele írva? Ki tudja...

Az igazi Irénke legalább tudja fejből. De legalább ugyanennyire hamis. 

Kicsit szomorú, hiszen egy énekesnőcserével egészen élvezhető lenne a produkció.

Tulajdonképpen így is az. Hiszen a tömény trash legalább annyira szórakoztató, ha nem jobban, mint egy valódi értékkel bíró tartalom. Ez a produkció pedig trash volt. Annak is a legmélyebb bugyraiból. 

 

CSODÁT TEREMTENI MINDEN ALKALOMMAL...

 

Tizenhét éve már, hogy Tarja távozott a Nightwish soraiból, azóta egy igen sikeres szólókarriert sikerült felépítenie.

Tarja egyedül is megállja a helyét, ezt több ízben bizonyította már. Nem először látom őt élőben... De még mindig pontosan ugyanolyan hatással van rám.

21:30-kor végre megszólalt az est amúgy egyetlen intrója. Tarját egyébként meglehetősen fix csapat kíséri a turnékra, Alex Scholpp, Christian Kretschmar, Max Lilja, Doug Wimbish és Alex Holzwarth egy már hosszú évek óta összeszokott csapatot alkot, így mindamellett, hogy hibátlan zenei alapot nyújtanak, megvan bennük az a fajta közvetlenség és bohóság, ami igazán emlékezetessé tud tenni egy műsort.

Tarja pedig egyszerűen csak a világ nyolcadik csodája.

A koncert a legutóbbi album egyik nagyobb lélegzetvételű dalával, a Serene - vel vette kezdetét.

Tarja továbbra is eszméletlen formában van, egy igazi energiabomba. Ő színpadra született, itt él igazán. A hangja pedig még mindig kifogástalan.

Tarja nagyon sokat, és nagyon jól kommunikál a közönséggel, és ami nekünk különösen nagy élmény volt, hogy ennek nagy részét magyarul tette, ráadásul nagyon is jó kiejtéssel. Persze nem kell hatalmas okfejtésekre gondolni, de igazán melengette a szívet, hogy a szinte minden zenekartól megszokott "köszönöm" és "szeretlek" helyett egész, kerek mondatokkal készült nekünk. Így kell ezt.

Igen érdekes és változatos programmal készült a művésznő, a nagyszabású nyitány után sorra jöttek az erősebbnél erősebb dalok: Demons in You, My Little Phoenix, Anteroom of Death...

A "The Shadow Self" egyik legszebb dala, a Diva is helyet kapott a programban, méghozzá egy alaposan átdolgozott, keményebb formában.

Az új album sem volt hanyagolva természetesen, a Goodbye Stranger élőben nagyon erős, a Silent Masquerade pedig... Egyszerűen csak maga a csoda.

Az este egyetlen Nightwish dala, a Wishmaster pedig szépen belesimult a többi dal közé... Óriási élmény volt eredeti verzióban, Tarja hangján hallani élőben, ám nem mondanám a koncert csúcspontjának. Tarja szólómunkássága egyébként is sokkal közelebb áll a szívemhez.

Egy rövidke akusztikus blokk következett... Volna, ha Tarja nem vesz észre a közönség soraiban egy hat éves kislányt. Természetesen azonnal felhívta magához a színpadra, és váltott pár szót a szülőkkel.

Emberi, megható pillanat volt.

Az akusztikus blokkban kizárólag Tarja és a zongora volt főszerepben. Két csodálatos dalt, a The Golden Chamber-t és a You and I-t adta elő.

A hivatalos program végére két nagyon erős dal, az Undertaker és az egyik legnagyobb közönségkedvenc, a Victim of Ritual maradt. Tapsviharral, közös énekléssel.

Természetesen várt még ránk a négy dalos ráadás, ahol az Innocence, az I Walk Alone, az új lemez húzódala, a Dead Promises, zárásként pedig a kihagyhatatlan Until My Last Breath kapott helyet. 

Tarja ismét megcsinálta. A varázslat ismét megszületett. Három évet kellett várni erre az estére, de megérte, hiszen kaptunk cserébe 1 óra 40 perc csodát. Mert ez csoda volt, az elsőtől az utolsó pillanatig.

Alig várom a következő találkozót.

 

Setlist:

Serene

Demons In You

My Little Phoenix

Anteroom of Death

Diva

Goodbye Stranger

Silent Masquerade

Wishmaster

 

Akusztikus blokk:

The Golden Chamber

You and I

 

Undertaker

Victim of Ritual

 

Ráadás:

Innocence

I Walk alone

Dead Promises

Until My Last Breath 

 

komment

Dark Sarah: januárban jön az új album!

2022. október 14. 21:23 - Jurancsik Eszter

310087519_623473372491554_1857426102462056386_n.jpg

Az egykori Amberian Dawn-énekesnő, Heidi Parviainen által életre hívott Dark Sarah nem tétlenkedik. 2012-es megalakulásuk óta négy stúdióalbumot adott ki a cinematic metalban utazó zenekar, legutóbb a "Grim" címre keresztelt korongot 2020-ban. 

Tavaly adtuk hírül, hogy a finn csapat dolgozik ötödik nagylemezén, amely kiadvány az "Attack Of Orym" címet viseli majd, és a felvételek költségeinek finanszírozására Heidiék kampányt is indítottak. A szerzeményekben nem kisebb nevek vendégeskednek majd, mind Juha-Pekka "JP" Leppäluoto, aki ugyan 2019 folyamán kilépett a csapatból, de ismét tiszteletét teszi a formáció új albumán, a Beast in Black gitárosát, Kasperi Heikkinent is hallatjuk, és a holland Epica alapítója, Mark Jansen is igent mondott a közös munkára. 

A mai napon végre megérkezett a várva várt hír: az együttes elkészült a dalok rögzítésével, és az albumot 2023. január 27-én a kezükben tarthatják a rajongók.

"Attack of Orym" című albumunk az Inner Wound Recordings és a Blood Blast kiadóval együttműködve jelenik meg. Hosszú időbe telt, mire idáig eljutottunk, de nagyon boldogok vagyunk ezzel a párosítással!

- örvendezett a banda a Facebookon, és azt is megtudhattuk: hamarosan érkezik a lemez első dala is.

 

264968409_438911177614442_4597186028182760734_n_1.jpg

komment

Nightwish: hivatalosan is Jukka Koskinen az új basszer

2022. augusztus 21. 16:29 - Jurancsik Eszter

299908979_610765700411384_4748171537031540333_n.jpg

Tavaly januárban jelentette be Marco Hietala, miszerint húsz év után távozik a Nightwish fedélzetéről. A csapatot 2002 óta erősítő énekes-zenész két dologgal indokolta kilépését, az egyik a súlyos depressziója, a másik a zeneipar kellemetlen üzleti része.

A zenekar vele felvett utolsó albuma a "Human :II: Nature" volt, amely 2020 áprilisában jelent meg, és amellyel a koronavírus kirobbanása miatt nem tudtak turnézni. Az otthon töltött idő késztette arra Marcót, hogy átgondolja az életét. 

Végül a Wintersunból ismert Jukka Koskinen ugrott be a helyére, hogy a virtuális koncerteken és a turnékon kisegítse az együttest, de azt nem lehetett tudni, hogy végleges státuszt kap, vagy csak beugrós marad - a mai napig.

Egy új csoportkép kíséretében jelentették be ugyanis Floor Jansenék, miszerint a finn basszeros állandó tagja lett a bandának, mintegy demonstrálva a történéseket.

Örömmel jelentjük be, hogy kedves barátunk, Jukka Koskinen a csapat állandó tagja lett. Hihetetlenül hálásak vagyunk, hogy a turnékon is mellénk állt, így természetes, hogy hivatalosan is csatlakozik a zenekarhoz. 

- olvasható a banda közeleményében. 

 

komment

Marco Hietala: "A kilépésem egy hosszú folyamat eredménye volt..."

2022. augusztus 05. 12:32 - Jurancsik Eszter

1557303812.jpg

Sokként érte tavaly januárban a Nightwish rajongótáborát a hír, miszerint Marko "Marco" Hietala elhagyja a csapatot. Döntésében krónikussá vált depressziója és a zeneipar kellemetlen üzleti része egyaránt szerepet játszott, vallotta akkor az énekes, akiről nemrégiben kiderült, újra édesapa lesz.

Néhány nappal ezelőtt a Chaoszine riportere beszélgetett a zenésszel, amely interjút a Blabbermouth is átvette.

Marko felfedte: jó ideje szenvedett már az együttesben, amelynek 2002 óta volt tagja. Döntése azonban egy hosszú folyamat eredménye volt.

Ez egy hosszú folyamat volt. Itt volt a koronavírus-járvány, a kényszerszünetben pedig rengeteg időm jutott az önvizsgálatra és arra, hogy mélyen a lelkembe nézzek. Végül ez megadta az utolsó lökést, hogy valami mást kell csinálnom, különben még betegebb leszek. 

- kezdte gondolatmenetét, majd eképpen folytatta:

2010-2011 óta krónikus depresszióban szenvedek. Állandó gyógyszeres kezelés alatt állok és terápiára is járok. Néha az ember hozzászokik a gyógyszerekhez, és olyankor kell valami más is. Az orvosommal próbáltuk optimalizálni a gyógyszeres terápiát, beleértve a dózis emelését is, de nem hozta meg a várt eredményt. Négy éve pszichoterápián is részt veszek.

032845322f7415e8dbfe2f512dc21f25.jpg

Marco 2004-ben, még a Nightwish tagjaként

Figyelemzavarral is küzdök, és ez egy csomó dolgot megnehezít. Az állapotom pedig 2016-os válásomkor kezdett súlyosbodni. Ez egy rendkívül megterhelő időszak volt, tele érzelmi hullámvölgyekkel. Minden hajnalban, rendszerint három órakor rémálmokra és szorongásos rohamokra riadtam fel. Az ember ilyenkor a tönkrement házasságára, a gyermekeire és minden egyébre gondol. A válás okozta trauma és a meglévő mentális egészségügyi problémák együttesen rendkívül megterhelőek voltak. Amikor elkezdett tisztulni a lelkem, nos, akkor feljött egy rakás dolog, amelyekbe viszont nem akarok mélyebben most belemenni.

Bár a zenekar 2020-as, "Human :II: Nature" című albumának munkálatai is nehezek voltak Marko számára, azt határozottan elutasítja, hogy mentális állapota miatt jutott volna kevesebb szerephez az ő hangja a lemezen.

Az eredeti ötlet az volt, hogy mi, énekesek - Troy Donockleyval és Floor Jansennel - kapunk egy-egy szólót. De akkoriban már gyülekeztek a fejem felett a sötét felhők és komoly gondjaim akadtak a koncentrációval.

- zárta sorait. 

komment

2023-ban kezdi meg tizedik albumának felvételeit a Nightwish

2022. augusztus 03. 23:47 - Jurancsik Eszter

260138470_442332287254727_3971652524367189427_n.jpg

2020 tavaszán jelent meg a finn/holland/angol tagokat számláló zenekar legújabb albuma, a Human :II: Nature. A dupla pakkos kiadvány igencsak megosztotta a fanokat, kapott hideget-meleget, sokak szerint a banda eddigi leggyengébb műve lett, mások viszont imádják a korongot, amely a második stúdióalbum Floor Jansen énekesnővel. Akadtak azonban komoly nehézségek is, például Marko Hietala kilépése, amely majdnem a banda feloszlásához vezetett. Azonban Jukka Koskinen készséggel segíti a formációt a turnékon.

A listákon elért helyezések viszont arról tanúskodnak, hogy a hűséges rajongók ostrom alá vetették a lemezboltokat, és Tuomas Holopainen, a csapat vezetője korábban már elhintette: készül az újabb album, amelyről most a Rock Sverige nevű rockmagazin faggatta ki a zenészt. Kiderült: a felvételeket jövő év nyarán kezdi meg az együttes.

Már kész van az összes dal, ami a járvány alatt íródott. Ki is használom ezt az időszakot, három hete az egész zenekarral meghallgattuk a demófelvételeket, amikor Amerikában voltunk.

- kezdte gondolatmenetét Tuomas, majd eképpen folytatta:

Gördülékenyen mennek a dolgok. Körülbelül egy évig dolgoztam a következő album szövegein és zenéjén, a demózás pedig nagyjából két hónapja ért véget. Jövő nyáron, azaz nem egészen egy év múlva stúdióba vonulunk.

Kiderült az is: a világjárvány is megihlette őt. Erről így mesélt:

Igen, vannak szövegek, amelyek a pandémiára utalnak, ám nem olyan formában, amilyenre számítanál.

 

komment
süti beállítások módosítása