Tegnap került boltokba a holland tehetség új lemeze, a The Darkest Skies Are The Brightest. A My Promise, a Hurricane és az Agape című nóták képében betekintést nyerhettünk a dalcsokorba, amelyek mindegyikét az énekesnő egy komoly magánéleti válsága ihlette - 2018 folyamán ugyanis Anneke akkor 15 éve tartó házassága ugyanis viharos időszakon ment keresztül.
Ezt dolgozta fel tehát az új albumon, amelyről újabb klipes dal látott napvilágot tegnap, az I Saw A Car:
A mai nappal jött ki a dél-norvégiai Stavangerből származó Sirenia új albuma, a Riddles, Ruins & Revelations. Az előző lemez - az Arcane Astral Aeons - igencsak húzósra-zúzósra sikeredett, itt olvashattátok a kritikáját. Az volt a második közös munka Emmanuelle "Emma" Zoldan énekesnővel. A 43 éves, kétgyermekes anyuka hazájában, Franciaországban jó ideje ismert operaénekesnő, csodálatos mezzoszoprán hanggal rendelkezik, remek választás volt Morten Velandtól, amikor úgy döntött, a spanyol Ailyn 2016-os távozása után őt állította a mikrofon mögé - ezzel Emma lett a banda ötödik frontasszonya Fabienne Gondamin, Henriette Bordvik, Monika Pedersen és Ailyn után.
A Dim Days Of Dolor, amely még 2016 novemberében került boltokba, szerintem elég gyenge lett, viszont az Arcane Astral Aeons aratott, nemcsak nálam, de észrevételem szerint más zenei bloggerek és a rajongók körében is. Mintha szintet lépett volna a zenekar azzal, hogy felismerte, mennyi operás hangú lány énekel már az utóbbi években, és e korongon Emmanuelle már természetesebb előadásmódja volt hallható.
Az album megjelenése óta nem telt el nap, hogy ne hallgattam volna számokat róla. Na, valami ilyesmit vártam a Riddles, Ruins&Relevationstól is.
Elsőként decemberben hallhattuk az Addiction No. 1 című dalt, amely a csapatot a modernebb oldaláról mutatta be, elektronikus elemekkel és érdekes megoldásokkal, majd következett a We Come To Ruins, amely kicsit keleties, arabos hangzást kapott. Két napja Desireless hatalmas sikerű Voyage Voyage című szerzeményének -amely sláger 1986-ban vezette a listákat Európa-szerte- metálosított verziójával rukkolt elő a banda, amely nóta teljes egészében francia nyelvű. Bár nem vagyok oda a francia nyelvért, de ezt a dalt mindig szerettem, és Emmáék coverje igen erőteljes lett.
A lemezt hallgatva várja az ember a csúcspontokat, az orgazmusokat a dalokban, ám ez most valahogy elmarad. A három beharangozó szám után valami erőteljes, epikus, de mégis Sireniás albumra számít a hallgató. Utóbbi jellegzetesség, tehát a tipikus Sireniás elemek ezúttal sem hiányoznak a számcsokorból, de a katarzis, amely végigkísérte pl. az Arcane Astral Aeons-t, most elég lagymatag módon van jelen a dalokban.
Mi történhetett? Mert a korongra nem lehet azért egyértelműen kijelenteni, hogy rossz. Vannak jó, szerethető szerzemények rajta, pl. a Towards an Early Grave dinamikája, a Beneath the Midnight Sun dallamvilága, a The Timeless Waning keménysége és a December Snow sejtelmes hangulata nagyon tetszett, de a többi dal valahogy nem üt akkorát. Ahogy egy kedves barátom fogalmazott, tisztességes iparmunka, ám az első három klipes nóta után valahogy ez kevésnek tűnik. Hallgatható lemez, vannak rajta jó számok, de jó pár dal - sajnos - gyenge.
7/10
Megjelenés: 2021. február 12.
Kiadó: Napalm Records
Zenészek:
Emmanuelle "Emma" Zoldan - ének
Morten Veland - basszusgitár, billentyűk, hörgés
Nils Courbaron - gitár
Michael Brush - dob
Dallista:
Addiction No. 1
Towards an Early Grave
Into Infinity
Passing Seasons
We Come to Ruins
Downwards Spiral
Beneath the Midnight Sun
The Timeless Waning
December Snow
This Curse of Mine
Voyage Voyage
Az eredetileg svéd tagokkal megalakult Therion eredetileg death metalt játszott, azonban az évek múlásával egyre inkább a szimfonikus hangzás kapott szerepet a banda zenéjében, mára pedig e műfaj egyik legjelesebb képviselőjeként tarthatjuk számon az 1987 óta létező együttest.
Ma jelent meg a zenekar 17. albuma, amely a misztikus tengeri lény után a Leviathan címet kapta. Korábban az alapító Christofer Johnsson felfedte: a rajongók kérésének engedve, ezt a kiadványt telepakolták 11, tipikus Therion-slágerrel. Elsőként a címadó dalt mutatta be a fanoknak a csapat, majd a germán istennőről, Nerhusról íródott Die Wellen Der Zeit jött ki.
A csapat női énekesei között sok csere és átfedés volt/van, pl. ugyan a lemezen hallhatjuk énekelni az amerikai Lori Lewist is, azonban a koncerteken az olasz származású Chiara Malvestiti és a spanyol Rosalía Sairem lép fel - Chiarát a Crysalys nevű bandából is ismerhetjük, Rosalía pedig a 2018-ban kilépett Linnéa Vikström (Thomas Vikström énekes lánya) helyére érkezett.
Számomra a Therion mindig is az az együttes volt, akiknek minden albumán találtam valami nagyon szerethetőt, még akkor is, ha voltak kevésbé megfogó szerzemények a lemezeiken. Szerény személyem a 2004-es Lemuria albummal ismerte meg a csapatot, amely nálam egyfajta "mérce" lett.
Különösen szeretem az együttest azért, mert a tipikus szimfonikus hangzás ellenére nem ragadtak bele túlzottan a jellegzetességekbe, hanem merészen kísérleteznek. Mind a témákban, mind a szövegekben.
A Leviathan valóban egy slágerekkel megpakolt korong, amelyen a fent említett kísérletezés ismét nem maradt el. A már szóba került Die Wellen Der Zeit különlegessége például, hogy a verzék angolul íródtak, a refrén pedig németül csendül fel. A címadó Leviathan egy egyszerű, könnyen emészhető, talán a legtipikusabb Therion-dal a lemezen. Az Aži Dahāka arabos hangzása telitalálat, a szám pedig egyébként a perzsa eredetű zoroasztrizmus vallásból merít elemeket. Az Eye Of Algol a Bika csillagkép szeméről szól, illetve arról, hogy e csillag által jelképezett témákból (az asztrológia szerint a vég, de bölcsesség is), valamint héberül is hallható benne pár szó a refrénben.
Mindegyik szerzemény valóban tipikus Therion-dal, hallgathatóak és szerethetőek. Bár vannak kevésbé erős tételek a lemezen (számomra ilyen például a Marko Hietala közreműködésével felvett Tuonela, a Great Marquis Of Hell vagy a kínai mitológiából táplálkozó Ten Courts Of Diyu), de összességében egy összeszedett albumot adott ismét rajongói kezébe a zenekar.
8/10
Kiadó: Nuclear Blast
Tracklist:
Igencsak megdöbbentette a brazil csapat rajongóit, amikor tavaly áprilisban az énekes/basszusgitáros Fernanda Lira és a dobos Luana Dametto elhagyták a zenekart. Elmondásuk szerint a banda már nem úgy működött, ahogy az elején, ezért döntöttek a távozás mellett. Prika Amaral gitáros így magára maradt, ám nem sokáig lógatta az orrát: fogott három ismert metálcsajt, négyfősre bővítve a csapatot. A dobok mögé a görög Eleni Nota-t ültette, akit eredetileg a Mask Of Prosperóból és a Croque Madame-ból ismerhettünk, basszusgitárosként Mia Wallace érkezett (Abbath, Triumph Of Death), Diva Satanica (alias Rocío Vázquez) pedig, aki a spanyol Bloodhuntert erősítette, beállt a mikrofon mögé.
Balról: Prika Amaral, Diva Satanica, Mia Wallace és Eleni Nota
Miközben Fernandáék új együttese, a Crypta is stúdiózik, addig a nemzetközivé bővült Nervosa ma küldte a lemezboltok polcaira új albumát, a Perpetual Chaost. A korongot Málagában, Spanyolországban vették fel, Martin Furia producerrel, aki a banda előző albumainál is e feladatot látta el, a maszterelést pedig Yarne Heylen végezte.
Az énekes Diva Satanica így mesélt a felvételekről:
"A lemezfelvétel intenzív folyamat volt. A csapatmunka mellett megismerhettük egymást, hiszen együtt laktunk. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a banda tagjává válhattam, és biztos vagyok abban, hogy az új albummal a Nervosa komoly lépést tesz előre.
Hihetetlen jó volt Martin Furiával dolgozni, a hangommal kapcsolatban olyan kisebb részletekre is ráébresztett, amelyekről eddig nem tudtam. Készüljetek fel egy új korszakra, amely minden korábbinál erőteljesebb lesz!"
Három dalt láthattunk videoklipes formában a lemez megjelenése előtt, a Guided By Evilt, a korong címadó dalát és nemrégiben az Under Ruins-t. Mindhárom dal megmutatta, hogy változások történtek a zenekarban. Prika igen jó érzékkel választotta ki kolléganőit, akik odapakolták magukat a kiadványon. A 2018-as Downfall Of Mankind sem volt gyenge, de a Perpetual Chaos atmoszférája más. Nem is annyira a keménység, hanem a hangulat a lényeg. Véleményem szerint elmélyültebb, nem kimondottan sötétebb, de más. A Godless Prisonerben hallható gitárok dallamosak, de hűek a thrash műfajhoz.
A Rebel Soulban férfi énekest is hallhatunk vendégként, bár szerintem nyugodtan kihagyhatták volna. Nekem ez a dal a lemez "gyenge pontja." Schmier, alias Marcel Schirmer (Bassinvders, Destruction) hallható a Genocidal Commandban, akit szintén jobb lett volna kihagyni, bár remek zenész, de valahogy nem passzol a szerzeménybe a hangja. Jó a gitár is benne, de nem ide valónak érzem. Az Until The Very Endben is hallható egy úriember, Guilherme Miranda, a brazil Krow és Entombed A.D. énekese, ám ezt valahogy sikerült eltalálni.
Remek ötlet volt négyfősre bővíteni a zenekart, és reméljük, hogy innentől már nem lesz mászkálás. A lemez rendben van, néhány kisebb -fent részletezett- gyengeségtől eltekintve.
8/10
Kiadó: Napalm Records
Zenészek:
Diva Satanica - ének
Prika Amaral - gitár
Eleni Nota - dob
Mia Wallace - basszusgitár
Tracklist:
01. Venomous
02. Guided By Evil
03. People Of The Abyss
04. Perpetual Chaos
05. Until The Very End
06. Genocidal Command
07. Kings Of Domination
08. Time To Fight
09. Godless Prisoner
10. Blood Eagle
11. Rebel Soul
12. Pursued By Judgement
13. Under Ruins
Néhány nappal ezelőtt volt szerencsém meghallgatni a budapesti Taleteller új lemezét, amely a The Path címet viseli, és hivatalosan ma jelent meg. A dalcsokorról itt olvashatsz kritikát, a zenekarnak pedig köszönettel tartozom a lehetőségért.
A csapatot Tóth Tibor alapította 2010-ben, akinek elképzelése egy olyan szimfonikus metált játszó együttes volt, amely albumonként egy-egy történetet dolgoz fel. Több tagcsere és a debütáló album (Hope Dies Last, 2014) után idén júniusban jelentkezett a formáció új dallal az Aurora képében, Tiborral pedig itt olvashatsz interjút. Szeptemberben megjelent az Emerald Creek című dalhoz készített kisfilm is.
A zenekar jelenlegi felállása a következő: Tóth Tibor (billentyűk), Csák Annamária (ének), Róth Miklós (dobok), Horváth Imre (gitár) és Uhljar Mihály (szimfonikus hangszerelő).
Linkek a lemezhez:
https://taleteller.bandcamp.com/
https://open.spotify.com/artist/1gQFn5q72QjAqToxwCRAUy
https://music.apple.com/gr/artist/taleteller/1455304909
A zenekar oldalai:
Weboldal: www.taletellerband.com
Ma dobta piacra a német szimfometálos Beyond The Black Horizons című negyedik nagylemezét, amelyről a Misery, a Golden Pariahs és az Amaranthe-frontasszony Elize Ryddel közös Wounded Healer című dalokat már megmutatta a csapat.
Jennifer Habenék az album megjelentetése mellé még egy meglepivel kedveskednek egyre növekvő rajongótáboruknak: elkészült ugyanis egy újabb kisfilm, mégpedig a Human című szerzeményhez, íme:
2015 óta sok víz lefolyt a Dunán. Ekkor jelent meg ugyanis a finn, holland és angol tagokból álló Nightwish utolsó lemeze, az "Endless Forms Most Beautiful". A kiadvány kapott hideget-meleget, valaki imádta a lemezt, valaki pedig a száját húzta - a csapat mégis rendre teltházas koncerteket nyomott le a hozzá kapcsolódó turnén.
A zenekar új albuma, a "Human :II: Nature" a mai napon landolt a boltok polcain, amelynek felvezetője a Noise című dal volt februárban, a szerzeményhez pedig nagyon látványos videót készített a banda, és nem is akárhol: a londoni Természettudományi Múzeum falai között forgattak, amely megtiszteltetés nem sok együttesnek adatik meg. A dal és a videóklip úgy veszi célba a techfüggő társadalmat, mintha az lenne az új kedvenc céltáblájuk a dartsklubban. A videóban olyan gyöngyszemekkel találkozhatunk, mint egy rakás okostelefon, amik úgy szaporodnak, akár a tribble-ök a Star Trekben. Aztán ott van Troy, aki a porcelántrónuson ülve hódol szenvedélyének - tippeljük, nem épp a Sudokut fejti. Floor sem marad ki a buliból, aki olyan buzgón dokumentálja gyermeke minden apró rezdülését, mintha a kicsi épp most lépne a Holdra. Tuomas sem rest, olyan hévvel figurázza ki a vegánokat és a Greenpeace-aktivistákat, mintha most fedezte volna fel, hogy a salátája titokban húsevő. A klip fénypontja pedig kétségkívül az a szőke hölgy, aki olyan lelkesen mutatja be hátsó fertályát a kamerának, mintha ez lenne a legújabb fitness-trend. Ez a videó tökéletesen illusztrálja, hogy néha mindannyian úgy tapadunk a képernyőkre, mintha azok tartanák életben a májunkat - na jó, lehet, hogy néha tényleg.
Tuomas Holopainen, a csapat agya elmondta: nem tervezett konceptalbumot, ám mégis az lett, azt pedig még 2017 folyamán felfedte: 2016-os turnéjuk befejeztével komoly alkotóművészi válságot élt át, nem tudta hogyan tovább - hiszen úgy érezte, sokadik csúcspontját érte el az akkor már 20 éve létező együttes. Azonban az Auri projekt -amelyet feleségével, Johanna Kurkela énekesnővel és Nightwish-es kollégájával, Troy Donockley-val hívott életre - utat nyitott a Nightwish-dalok felé is.
A Human :II: Nature dupla CD-n jelent meg. Az első lemezen az emberi természettel foglalkoznak a dalok, a másodikat pedig a természetnek ajánlotta a zenekar - ahogyan Tuomas fogalmazott: ez az ő szerelmes levelük a Földnek.
A Harvest volt a második dal, amely klipes formában napvilágot látott, az ír/kelta dallamokra épülő nóta igencsak fülbemászó, éles kontraszt a dübörgő Noise-hoz képest.
Floor Jansen, a holland énekesnő sokkal többet játszik a hangjával és jobban ki is használja szopránját, de nem sokban tér el éneklési stílusa az előző lemezétől.
Tény, hogy jó pár erős dal hallható a pakkban, pl. a Shoemaker, amelynek végén a frontasszony áriázásától az embert kirázza a hideg. A Pan álomszerű dallamai elvarázsolják és egy másik világba repítik az embert, kellemes, szerethető nótává növi ki magát.
Itt köszönnek vissza leginkább a korábbi albumok jellegzetességei, főleg az "Endless Forms Most Beautiful" és a "Dark Passion Play" elemei, de a How's The Heart keltás dallamai például egyszerre idézik az "Imaginaerum" albumon hallható I Want My Tears Back motívumait, ugyanakkor az alap dallamok a Ghost Love Score-ra hajaznak, amely a 2004-es "Once" lemezen található.
A Procession számomra kissé elillan az emlékezet ködében, ám az ezt követő Tribe már valódi zenei vadóc. E kompozíció zúzós riffjeivel és sámándobjaival egzotikus tájak felé repíti hallgatóját. Ez a fajta világzenei kalandozás korántsem idegen Tuomas Holopainen művészi palettájától. Elég, ha felidézzük az "Angels Fall First" albumon szereplő Tutankhamen című opust, mely az egyiptomi fáraó történetét meséli el, átitatva közel-keleti dallamvilággal. Vagy gondoljunk a "Once" lemezen helyet kapó The Siren-re, ahol a szitár pengése és Tarja Turunen énekstílusa India misztikus világát varázsolja elénk.
Endlessness. E tételben igazolódik be leginkább Tuomas egyik elhintett nyilatkoztata, miszerint az új album igencsak énekorientált lesz. És valóban! Marco Hietala is hallható végre, úgy istenigazából, de sajnos ez nem menti meg a dalt, amiből sokkal többet is ki lehetett volna hozni, a zene érdektelenségbe fullad és nem lehet elmerülni benne.
A "Human :II: Nature" tartalmaz néhány kiemelkedő dalt, azonban a kompozíciók jelentős része nem éri el a Nightwish korábbi színvonalát. Tiszteletben tartva azok véleményét, akik nagyra értékelik ezt a lemezt, objektíven megállapítható, hogy az együttes nem tudta megismételni olyan ikonikus albumok sikerét, mint az "Once" vagy a "Dark Passion Play". A lemez hangzásvilága sok esetben korábbi Nightwish albumok elemeinek újrahasznosításaként hat, ami felveti a kérdést: képes-e még innovációra egy olyan zenekar, amely 1996 óta, azaz 24 éve meghatározó szereplője a metal színtérnek? Kétségtelen, hogy a Nightwish túlélt számos tagcserét és számtalan sikeres turnét tudhat maga mögött, azonban a jelenlegi album minősége aggodalomra ad okot a zenekar jövőjét illetően - legalábbis nálam.
Történeti perspektívából nézve megállapítható, hogy a Nightwish Tarja Turunen énekesnővel érte el zenei csúcspontját, majd Anette Olzonnal is figyelemre méltó sikereket ért el. Azonban a jelenlegi felállás, Floor Jansen vitathatatlan tehetségével sem tudja kompenzálni Tuomas Holopainen dalszerzői munkásságának esetleges hanyatlását.
Kiadó: Nuclear Blast
Zenészek:
Tuomas Holopainen - billentyűk
Floor Jansen - ének
Troy Donockley - fúvós hangszerek, ének
Kai Hahto - dobok
Emppu Vuorinen - gitár
Marco Hietela - basszusgitár, ének
Tracklist:
01. Music
02. Noise
03. Shoemaker
04. Harvest
05. Pan
06. How's The Heart?
07. Procession
08. Tribal
09. Endlessness
6,5/10
Boldog lehet a svájci Burning Witches, hiszen ma jelent meg harmadik nagylemezük, a Dance With The Devil. Korábban a csajok már felfedték a korong borítóját és számlistáját, valamint két dalhoz (az album címadó szerzeménye és Sea Of Lies) már klipet is forgattak.
A mai napon vált elérhetővé a kiadvány, amelynek borítóját a magyar Havancsák Gyula tervezte, egyúttal ismét egy kisfilmmel örvendeztették meg a rajongókat - ezúttal a Six Feet Underground című nóta tekinthető meg, íme!
Véget ért ma a várakozás az olasz Lacuna Coil rajongói számára, ugyanis végre boltok polcaira került a csapat vadonatúj albuma, a Black Anima, amely Cristina Scabbiáék elmondása szerint különlegesebb, sötétebb és keményebb, mint eddigi kiadványaik.
Három dal képében ízelítőt adott a banda a lemezből, elsőként a Layers Of Time jött ki klipes formában nyáron, ezt követte szeptember folyamán a Reckless, végül pedig pár napja a Save Me is megtekinthetővé vált.
Ma végre kezükben tarthatják a finn énekesnő rajongói Tarja új lemezét, amely az In The Raw címet viseli. A korongról már hallhattuk a Dead Promises, a Railroads és a Tears In Rain című szerzeményeket, amelyekhez videoklip is készült.
Olyan művészekkel dolgozott együtt a szépséges dalospacsirta, mint az olasz Lacuna Coil frontasszonya, Cristina Scabbia vagy a Kamelot-énekes Tommy Karevik. Tarja azt is elárulta: hasonlóképpen érzi magát, mint amikor-ben a Nightwish-sal kiadták a Once albumot. Az ő szavaival élve: ez a lemez az ő Once-a.
