Tegnapelőtt jelentette be a Xandria sorban ötödik énekesnője, Dianne van Giersbergen, hogy kibékíthetetlen ellentétek és egészségi gondok miatt kilép a zenekarból. A holland pacsirta vallomását itt olvashatjátok. Míg a Xandria még mindig nem osztott meg semmilyen frissítést a távozással kapcsolatban, addig a zenekar másik volt frontasszonya nem tett lakatot a szájára és alaposan elhegedülte a véleményét Dianne kilépéséről, a zenekarról és a zenészeket érintő üzleti részről is.
"Sokkolt a hír, hogy Dianne elhagyta a csapatot… vagy el kellett hogy hagyja. Őszintén szólva csalódott vagyok azzal kapcsolatban, ahogy a srácok bejelentették, hogy Dianne nem tud tovább a bandával maradni. Semmi köszönet, semmi valódi indok, semmilyen háttérinfó, semmi. Ugyanez történt, amikor én távoztam a csapatból. Nem számít, mi történt közöttünk, illő lenne egy tisztességes búcsú. És a rajongóknak is tudniuk kell az igazságot. Legalább néhány infót azok mellett, amelyek már napvilágot láttak. De ez a zeneipar! Mindig a fejünket menteni, „the show must go on”, a bulinak mennie kell tovább. Jöjjön a következő énekesnő, ne hagyjunk ki egy fellépést sem! Ők úgy gondolják, ez így ban rendjén.
Csodálom Dianne-t, amiért bátran megosztotta az ezzel kapcsolatos álláspontját, még annak ellenére is, ha – én szinte biztos vagyok benne – ha azt mondták neki, hogy ne tegye meg. Sok erőre lehet szüksége ahhoz, hogy ily mértékben nyitott legyen.
Ő megcsinálta, amit én 2013-ban nem mertem, amikor otthagytam a csapatot. Nem azt akarom kijelenteni, hogy a Xandria csupa rossz emberből áll. Ez nem így működik. Ha az üzlet nincs közöttünk, biztos vagyok abban, hogy szuperül működött volna a dolog. De én őszinte leszek: a zeneipar mindent kinyír. Valamilyen módon megöli az emberi érzéseket. Nem törődnek veled. Csak egyedül te magaddal. Más nem!
Tehát legalább most, 4 évvel a kilépésem után bátor leszek ahhoz, hogy megnyissam a szívem. Mert ez az, amit megtanultam az elmúlt évek alatt: mondd ki, amit gondolsz. Legyél önmagad. Különben semmi sem fog megváltozni.
Én megértem, hogy működik a zeneipar a pénzügyi oldalról és úgy egyáltalán. A koncerteket meg kell csinálni. De mi a helyzet az énekesnő egészségi állapotával? Mi a fontosabb? A siker vagy az egészség? Biztos vagyok benne, hogy kívülállóként az ember gondolkodás nélkül az egészség mellett tenné le a voksát. De a kőkemény üzleti életben, a világot járó együttes tagjaként a dolgok komplikáltabbak. Ez nem csak fekete és nem csak fehér. Sem az énekesnőnek, sem a bandának."
"Te vagy az énekesnő, a frontember. A legtöbb figyelem Rád irányul. Te vagy az, aki kiénekli a lelkét is a koncerteken. És ha egy sikeres zenekar tagja vagy, ahol minden oké, akkor a legjobbat akarod adni. Vagy még talán annál is magasabb szintet. A bandának, a rajongók számára, és magadnak is. Ez éltet, teljes szíveddel és szenvedélyeddel ennek rendeled alá magad.
Általában egy kis idő kell ahhoz, túl sok új turnés megélést, csodálatos koncerteket, szuper emberekkel való találkozásokokat feldolgozd, amikor észreveszed, hogy a tested nem úgy működik, ahogy Te akarod. A turnék nagyon sokat követelnek a zenekaroktól, különösen az énekesektől, hiszen az ő hangszere nem kívül van, hanem a teste része! Te magad vagy a hangszer. És a hangnak pihennie szükséges, hogy regenerálódjon. Csakúgy, mint a testnek. De egy turné alatt túl kevés az idő arra, hogy helyre jöjj.
És a változások egyre csak nőnek. Elkezdesz azért aggódni, hogy ne betegedj le a turné kellős közepén. De a stressz és a nyomás hatására minden utazás úgy kísért téged, mint egy hatalmas súly, amit nem tudsz letenni. És azért, hogy ne okozz csalódást a rajongóknak és a csapatodnak, eldöntöd, hogy harcolni fogsz és színpadra lépsz még az esetben is, ha éppen gégegyulladással küzdesz és fennáll annak veszélye, hogy elveszíted a hangod, hogy soha többé nem fogsz tudni énekelni. Vak vagy. Próbálsz megalkuvó lenni, újra és újra, egészen addig, amíg úgy nem fogod érezni, hogy elég. Hogy torkig vagy. És hogy itt az ideje megállni, mielőtt túl késő lenne.
Tisztában vagy azzal, hogy a turné lefújása a legeslegutolsó lehetőség arra, hogy megmentsd az egészséged, de nagyon rossz lesz a bandának. Ennek ellenére úgy döntesz, törlöd. Saját magadért, a hangod megmaradásáért. Ez lenne a legjobb opció. De mint elmondam: a zeneipar megöli az emberi érzéseket. A shownak mennie kell! És nekem bizony nem volt merszem nemet mondani. Éreztem, hogy a nyomás iszonyatos erővel telepszik rám. Így nem mondtam le turnénkat. Csináltam tovább. És teljesen elvesztettem önmagam. Mert nem az érzéseimet követtem. Csináltam, amit egy frontembernek csinálnia kellett. Nem törődtem az egészségemmel a zenakar miatt. És ez a lehető legrosszabb döntés volt.
Nem csak azért, mert egyre inkább elveszítettem az együttesbe vetett bizalmat, hanem mert a zene iránti szenvedélyem is kiégett belőlem. Soha nem hittem volna, hogy ez bekövetkezik. De csak egy bábunak éreztem magam a színpadon, nem önmagamnak. Ez volt az a pont, amikor tudtam, hogy meg kell húznom a vészféket. Így megtettem. Elhagytam a zenekart. Szomorú voltam, mégis megkönnyebbültem. Újra szabaddá váltam. Újra önmagam tudtam lenni."
"Nem azért mesélem el ezt, hogy ujjal mutogassak a Xandria férfi tagjaira. Nem is mondom, hogy rossz emberek lennének. Természetesen mind a két oldalon akadtak félreértések, és semmi sem működött tökéletesen. Ám voltak jó pillanataink is, ezeket sem nem felejtem el.
Azért mesélem el ezt a történetet, mert mindenkinek tudnia kell, ahogyan én is tudom, hogy a nőket a metál műfajon belül nem mindig úgy kezelik, ahogy azt kellene. Nincs meg az énekesnők igényeinek kielégítése egy csupa férfiből álló együttesen belül. Nem tisztem ítélkezni az összes olyan zenekar fölött, ahol egy nő énekel, de szeretném ösztönözni a capatokat, a menedzsmentjeiket és a kiadóikat, hogy figyeljenek oda jobban a csapat lányaival. Beszélgessetek egymással többet (ezt az énekesnőknek is üzenem: mondjátok csak ki, amit éreztek, hamarabb, mint ahogyan azt én csináltam). A többieknek pedig : vállaljatok kevesebb fellépést, még akkor is, ha ezzel kevesebb pénzetek lesz. Kérdezzetek, minden okés-e. És ha nem, kérdezzétek meg, mit tehettek az énekesnőért, hogy jobban érezze magát. Ne csináltjatok nyomasztó hangulatot, csak mert fontos a pénz, ne legyetek kapzsik. Ez nem járható út. Remélem, hogy nem fog ez így tovább menni! És azt is nagyon remélem, hogy a zeneiparban érintettek tanulnak ezekből az esetekből. Talán tanulni tudnak az olyan nőktől, mint Dianne. És talán az olyan nőktől is, mint amilyen én vagyok.
Mert az első és legeslegfontosabb dolog, amit majdnem elvesztettünk: maga a zene!
Ezért csináljuk. Ezért énekelünk. Hogy zenét adhassunk. A Te szívedbe!
Manuela”
Később, látva a kommenteket, Manuela kiegészítette a mondanivalóját a következőkkel:
"Őszintén leírtam mindent és könnyebbenek éreztem a lelkem, hogy végre megoszthattam veletek az érzéseimet. DE… és ez egy nagyon nagy DE: függetlenül attól, mi zajlott le a Xandria és köztem, a srácok nem érdemlik meg ezt a borzasztó sz*rdobálást a Facebookon. Nem állok sem Dianne, sem a Xandria oldalára. Nem tudok az előzményekről. Senki felett nem törhetek pálcát, ahogyan Ti sem. Semmi sem fekete vagy fehér. Akadnak félreértések, fájdalmak és egyebek a bandában. Ahogy említettem, felnézek Dianne-ra, amiért őszinte mert lenni, és a legjobbakat kívánom neki a jövőben. De még mindig nem tudom az “igazi” hátteret, a konfliktus gyökereit. És Ti sem. Igen, a Xandria rengetegszer cserélt énekesnőt. Ahogy leírtam, vannak dolgok, amelyeknek jobb kimenetele is lehetett volna. Semmi sem volt mindig a Mennyország. De olvasni, ahogy az emberek ítélkeznek a Xandria zenészei fölött anélkül, hogy ismernék az igazi okokat, olvasni ezeket a szörnyű hozzászólásokat, amiket a srácokhoz vágnak, bántja a lelkem. Ahogyan én ismerem őketa zeneiparon kívül, igenis, van szívük. Nem tökéletesek, ahogy mi sem vagyunk azok, én sem vagyok. Vagyis kérlek Benneteket, gondolkozzatok, mielőtt ítélkeztek… Emlékezzetek: az éremnek mindig két oldala van..."
