Külön utakon a Xandria és Dianne van Giersbergen

2017. szeptember 13. 20:05 - Jurancsik Eszter

Az énekesnőt állítása szerint a zenekar hozzáállása betegítette meg

Jó ideje rosszat sejtettek a Xandria rajongói, hiszen több koncert is lemondásra került az énekesnő, Dianne van Giersbergen egészségi gondjai miatt, amelyek már július közepe óta gyötörték őt. Ám mivel semmilyen konkrét információt nem olvashattunk ezzel kapcsolatosan, csak találgathattunk, mi történhetett a frontasszonnyal, aki 2013 óta erősítette zenésztársait. Tegnap egy közleményben írta meg a német csapat, hogy vendégénekesnő segíti a közelgő kisebb fellépéseken őket, ma pedig Dianne sokkoló bejelentést tett: egészségi problémái és kibékíthetetlen ellentétek miatt otthagyja az együttest. Ezen felül kiderült: komoly stresszre és kimerültségre utaló tünetektől szenvedett, amelyek a zenekaron belüli feszültségek miatt ütötték fel fejüket az énekesnőnél.

90917822_o.jpg

"Közel két éve próbálom összetartani a zenekart és a menedzserrel kapcsolatos problémák megoldásait letenni az asztalra, hogy a jövőre vonatkozó terveket is teljesíteni tudjuk. Ma azonban szomorúan tapasztaltam, hogy az erre irányuló kísérleteim kudarcot vallottak és segítségkérésemre pénzügyi veszélyeztetéssel érzelmi zsarolással reagáltak. Figyelmen kívül hagyták a vészjelzéseket, hogy kontrollálhatatlan -és az orvosaim által is igazolt- stresszes tünetek jelentkeztek nálam. Harcos vagyok, de látom, hogy itt és most nem nyerhetek. Nem hagylak el Titeket, szeretem a zenét, azt, ami 100%-ban én vagyok, de nem tudok tovább olyan közegben létezni, amely beteggé tesz engem. Valamilyen >>csoda<< folytán sosem keletkezett pénzügyi eredmény, e téren mindegyikünk ingatag volt. Ez a közeg nem törődik sem velem, sem a rajongókkal."

- kezdte a felvételen Dianne, aki a hangüzenetben többször is elsírta magát. Elmondása szerint akadt olyan, hogy arra is kérték: playbackről menjen több koncert. Felfedte azt is, hogy komoly pénzügyi viták adódtak a csapatban, tegnap este pedig egy utolsó próbálkozást ejtett meg a fiúkkal való kibékülésre. Ekkor érte a sokk: bandatársai kijelentették, hogy nem tartanak igényt tovább a munkájára. A holland szépség azt is elmondta: egyáltalán nincs meglepve azon, hogy már az utódját is megtalálták Aeva Maurelle (az Aeverium énekesője) személyében. 

 

xandria_band_03_midres.jpg

"Ezzel azt üzenték nekem, hogy nem érdekli őket, hogy vagyok, nem érdekli őket a barátság. Így hát itt az ideje, hogy ezt a fejezetet lezárjam magamban, egyúttal sok szerencsét kívánjak nekik abban az együttesben, amit annyira szerettem..."

- pityeredett el Dianne a hangfelvételen, aki azt is elmondta, hogy a Xandria összes közösségi oldaláról törölve lett még tegnap este, valamint még egyszer megerősítette: egészségi problémáiért, stresszes tüneteiért a zenekar  és a menedzsment hozzáállása a felelős.

"Nem tudom, mikor és hol találkozunk újra, de követem a szenvedélyemet. Szomorú vagyok, de még jelentkezem ezzel kapcsolatban. Arra fogok koncentrálni, ami boldoggá tesz; folytatom az ékszerek készítését és frissítem a Precious Metal oldalt, valamint az Ex Librist nem hagyom el. Nagyon remélem, hogy a világhálón megmarad a kapcsolat, és talán egyszer személyesen is találkozhatunk..."

- zárta sorait szomorúan Dianne. 

A Xandria egyelőre nem kommentálta a történteket.

Dianne-nel sorban az ötödik énekesnő távozik a csapat mikrofonja mögül: 1997-ben Nicole Tobiennel kezdték pályafutásukat, ám őt 1999-ben Lisa Schaphaus-Middelhauve váltotta, aki 2005-ben a banda akkori gitárosával, Nils Middelhauve-val összeházasodott. Ő személyes okok miatt 2008-ban távozott a bandából, helyét Kerstin Bischof vette át, aki mindössze egy évet töltött a formációban. 2010-ben egy turné erejéig ismét Lisa lett a frontasszony, az év decemberében jelentették be, hogy megtalálták utódját Manuela Kraller személyében. Vele vették fel a Neverworld's End című lemezt, 2013-ban pedig ő is elhagyta a csapatot - ekkor került képbe Dianne. A 2014-es Sacrificium és az idén január 27-én megjelent Theater of Dimensions című albumokon már az ő hangját hallhattuk. 

Még júliusban jelentette be a dalospacsirta, hogy az Ex Libris-szel új dalok rögzítésébe kezdtek. Dianne 2004-ben alapította a zenekart, 2008-ban dobták piacra első lemezüket Amygdala címmel, majd 2014 januárjában a Medea címet viselő korong jelent meg. 

Az énekesnő, akivel néhány kisebb koncerten dolgozik majd együtt a Xandria, a német Aeverium nevű, szimfonikus metált játszó banda alapítója, Aeva Maurelle lesz, ám nem tudni, hogy csak ideiglenesen ugrik be a csapatba vagy végleges státuszt kap.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr3712827070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása