Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Nightwish: a következő lemez koncepciója már összeállt Tuomas fejében

A holland FaceCulture interjúja a zenésszel

2018. március 06. - Jurancsik Eszter

Korábban megírtuk, miszerint a finn/holland csapat már dolgozik következő stúdióalbumán, amelyet a Decades turné végeztével, jövőre fognak rögzíteni. Eközben Tuomas Holopainen, a banda dalszerzője és alapítója másik projektjével, a feleségével, Johanna Kurkela énekesnővel és Nightwish-es zenésztársával, Troy Donockley-val létrehozott Aurival is foglalkozik. 

nnn.jpg

Nemrégiben a zenemágus elárulta: előreláthatólag 2020-ban fog kijönni az új lemez, hiszen az idei évet turnézással tölti a zenekar, ezután vonulnak stúdióba.

A holland FaceCulture készített interjút a zenésszel a készülő korong kapcsán.

A következő Nightwish album zene részét már nagyjából megírta, erről így nyilatkozott:

"Még nagyon korán van. Annyit mondhatok csak, hogy igazán izgatott vagyok – nagyon izgatott – hónapok, vagy talán évek után most először. Már hat szám megvan – a zene, a szöveg még nem – de tudom, miről fognak szólni ezek a dalok. Az album teljes koncepciója a fejemben van már és nagyon izgatott vagyok, hogy ezt megmutassam a zenekar többi tagjának is. Kicsit megkönnyebbültem, hogy a közeljövőben ismét összeül a banda és elkezd közösen dolgozni ezeken a dalokon."

Egy kicsit arról is beszélt, hogy befolyásolja-e a Nightwish üzleti része azt, ahogyan ő zenéhez hozzááll:

"Nem csak magát a zenét. Ugyanabból az okból zenélek, amiért 22 évvel ezelőtt is. De naiv lenne azt mondani, hogy ez nem változtatta meg az egésznek a dinamikáját, mert de. Olyan hatalmassá nőtte ki magát, hogy már nem lehet olyan szinten kontrollálni, ahogyan szeretnéd. Én sosem voltam az, aki ellenőrizgetett volna – pont az ellenkezője. Szeretek teret adni mindenkinek, és hiszen benne, hogy mindenkinek helyet kell adni. Engem nem érdekel a menedzselés, az eladás vagy bármi más, ami az üzleti és pénzügyi részt illeti."

nightwish2015-holopainen-ville-juurikkala.jpg

"Szóval meg kell találni azt az embert, akire rábízható ez az egész, mert a bandából senki nem akar ezzel foglalkozni. Szóval ez oké, megoldottuk. Én nem tudok gitározni, de ezért van itt Emppu Vuorinen. Tehát mindenkinek megvan a maga helye.  Éppen ezért nem kontrollálok teljesen, hiszen szeretném, hogy mindenki a saját dolgát csinálhassa. De azért vannak dolgok, amiket szeretek kontrollálni, hiszen ez a Nightwish, ez a szellemi gyermekem, ez az, amit komolyan nagyon szeretek. Furcsa album összeállításokat látok, akárcsak az összes Nightwish balladánál, amit Tarja Turunennel vettünk fel. Senki nem kérdezett meg minket, és így történtek a hivatalos megjelenések is. Ez igazán szívás. Úgyhogy ezt értem az alatt, hogy nem kontrollálok soha semmit, azért ez egy kicsit fárasztó."

Mi teszi olyan tökéletessé számára a teljes Nightwish felállást:

"Ezt az egészet nem veszem magától értetődőnek. Az elmúlt években a kémia köztünk nagyon jó lett. Látható ez a színpadon, hallhatod a jelenlegi albumon. Jelenleg minden nagyon jó. De ahogy mondtam, egyikünk sem veszi ezt biztosnak, ezért az egészért meg kell dolgozni. Remélem, erre mindenki emlékszik majd a következő turnén, és a jövőben is."

A Nightwish következő albuma a második teljes anyag lesz az énekesnővel, Floor Jansennel, aki már 2012 óta a bandával turnézik.

Az új, dupla lemezes Nightwish album, ami a „Decades” címet kapta, március 9-én jelenik meg. A megjelenést egy 9 hónapos világkörüli turné követi. Miután 34 észak-amerikai show-t lenyomnak márciusban és áprilisban, a kaland folytatódik egy tucat európai fesztivállal és headliner show-val. Ezen a turnén a Nightwish egy különleges setlistet fog bemutatni, olyan anyagokkal, ami bemutatja a banda korábbi karrierjét is.

Forrás: http://www.blabbermouth.net/news/tuomas-holopainen-on-next-nightwish-record-i-have-the-overall-concept-of-the-album-in-my-head/

A fordításért köszönet Gömöri Ivettnek! :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr4313720264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása