Év végén érkezik a Jinjer új EP-je

2018. október 04. 22:01 - Jurancsik Eszter

Stúdiózik a zenekar

A nyáron hazánkban is láthattuk a Tatiana Shmailyuk által vezetett Jinjert, akikről korábban megírtuk: hamarosan új EP-vel jelentkeznek. 

Eugene Abdiukhanov, a csapat gitárosa korábban elmondta: öt dal lesz hallható a Micro címre keresztelt kiadványon, amely a megszokott Jinjeres hangzást hozza majd.

Eredetileg szeptemberre tervezte a banda a középlemez megjelentetését, ám év végére csúszott a kiadás.

Mindeközben dolgoznak új nagylemezükön is, amely a 2016-os King Of Everything vonalát viszi majd tovább. 

42909267_2211188385823418_1871717975610884096_n.jpg

"Most állítjuk össze az új anyagot. Három-négy dal zenei alapja már elkészült, ám még nem hallottam őket. Most rajtam a sor, hogy szövegeket írjak."

- mesélte Tatiana, aki azt is elárulta: többször meghallgat egy-egy felvételt, ami segít számára abban, hogy inspirációkat kapjon.

 

 

komment

Emlékeiről és terveiről mesélt Ailyn

2018. október 03. 23:01 - Jurancsik Eszter

A Lyrical Spell Magazine faggatta ki az énekesnőt

Pilar Giménez Garcia, azaz Ailyn Sireniából való kirúgása után nem hagyta magát leírni. Dolgozott a Melted Space-szel, a Secret Rule-lal, a Déblerrel és bebizonyította: őt bizony nem küldte padlóra a norvég zenekarból való kipenderítése. Ő volt a csapat életében az első frontlány, aki rekordhosszúságú időt töltött ex-zenésztársaival - 2008-tól 2016 nyaráig állt a mikrofon mögött. 

Nemrégiben a Lyrical Spell Magazine készített interjút az énekesnővel, aki őszintén mesélt a múlt fájó emlékeiről és terveiről is. 

1538306791.jpg

Kiderült például, hogy rengeteg időt tölt szülőhazájában, Spanyolországban, és rendkívül szoros a kapcsolata húgával, Bárbarával, aki a Sirenia válogatására is benevezte anno.

Mint az köztudott, 2016 májusában a szépséges pacsirta édesanyja váratlanul elhunyt, emiatt a hétéves kora óta inzulinfüggő (egyes típusú) cukorbetegséggel élő Ailyn inzulinháztartása felborult, orvosi segítségre volt szüksége. Miután Morten Veland, az alapító kirúgta őt, kifejtette, hogy igazságtalannak érzi, ahogyan a zenekarok a női énekeseikkel bánnak.

"Miután visszatértem Norvégiába, a húgom is velem tartott. Szükségünk volt egymásra, és arra, hogy ezt a nehéz időszakot együtt vészeljük át."

- elevenítette fel fájó emlékeit Ailyn, aki nem tervezi a hazaköltözést mediterrán hazájába. 

"Szeretem Norvégiát és azt, ahogyan bizonyos dolgok itt működnek. Az, hogy nem vagyok többé a Sirenia tagja, még nem jelenti azt, hogy nem élhetek többé ebben az országban. Amíg a zenekarban voltam, mellette ugyanúgy éltem az életemet, mint bárki más. Szeretem a szülőhazámat, de biztos, hogy itt maradok."

Egészségéről is nyíltan beszélt az énekesnő, akinek édesapja, egyik nagynénje és nagymamája is cukorbetegséggel élt.

"Ha diabéteszed van, oda kell figyelned Magadra. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy nem veszik eléggé komolyan ezt a betegséget. 29 éves voltam, amikor néhány komplikáció merült fel nálam, mert sokáig én sem vigyáztam magamra. Azt hittem, velem semmi nem történhet. Természetesen teljes életet lehet élni ezzel a kórral, meg lehet oldani, hogy ne a cukorbaj irányítson téged, ha kézben tartod a dolgokat. Így elkerülheted a szövődményeket. ez a legjobb tanács, amit adhatok!"

ailyn_5.jpg

Ailyn elárulta: fiatalabb éveiben mindenki megpróbálta lebeszélni az éneklésről betegsége miatt.

"Azt mondták: >> Ó, drágám, te nem lehetsz énekes, hiszen beteg vagy!<< Sajnos diszkriminatív világban élünk, ahol még mindig sokan hiszik, hogy csak azok küzdhetnek a céljaikért, akik egészségesek. De képzeld csak el! Rengeteg beteg ember van a világon. Zárják be magukat talán a házba és adják fel az álmaikat? Amikor a zenei karrierem előtt munkát kerestem otthon, Spanyolországban, el kellett titkolnom, hogy cukorbetegségem van, hiszen senki nem akart felvenni egy beteg embert. Aztán, amikor 2007-ben az X-Faktorba kerültem, úgy döntöttem, nem titkolózom tovább!"

És mivel foglalkozik szabadidejében a csinos énekesnő?

"Szeretek olvasni. Órákon át, ha időm engedi! Ha lefekvés előtt olvasok, jobban alszom. Ruhákat is tervezek magamnak, és ha nem énekelnék, valószínűleg ezzel foglalkoznék."

Elárulta azt a tényt is, hogy a Pilar Giménez Garcia csak egy rövidített név, teljes neve ugyanis, ami a személyi igazolványában is áll: Pilar María del Carmen Mónica Giménez Garcia. 

1469845_451643038274644_626652319_n.jpg

Legfőbb inspirációja Mariah Carey volt tiniként, de az is köztudott, hogy rövid ideig egy spanyol lánycsapat tagja is volt, amely formáció ázsiai dalok átdolgozását játszotta. Ailyn nagy álma, hogy egyszer ellátogathasson Japánba. 

Később a metál felé fordult, két nagy kedvence a mai napig a Nightwish és a Kamelot. 

komment

Emmanuelle Zoldan karrierjéről mesélt

2018. október 02. 18:32 - Jurancsik Eszter

A Femme Metal Webzine-nak adott interjút az énekesnő

Több, mint két év telt el azóta, hogy a norvég Sirenia életében komoly változás történt: a fiúk megváltak az őket 9 éve erősítő Ailyntől, akivel a különválás nem túl szépen zajlott le. Morten Veland alapító szerint a spanyol szoprán pacsirta "mérföldekre eltávolodott" az együttestől, Ailyn szerint egykori zenésztársa csak más hangot akart a csapatba, ezért szabadultak meg tőle - egyébként ő volt az első frontasszonya a formációnak, aki ilyen sokáig velük dolgozott. Első énekesnőjük a csak session-zenészként közreműködő Fabienne Gondamin (2002) volt, őt követte Henriette Bordvik (2003-2005), majd a dán Monika Pedersen (2006-2007).

Senki nem tudhatja biztosan, mi a valódi igazság, azonban a mediterrán szépség távozását követően a banda nem tétlenkedett, hanem elkezdte a Dim Days Of Dolor című lemez rögzítését. A nyári koncerteken Emmanuelle Zoldan francia énekesnő állt Ailyn helyére, majd 2016. szeptember 8-án a csapat bejelentette: végleg ő marad a mikrofon mögött. Emmanuelle egyébként 2003 óta dolgozik a Sireniával, mint kórista, klasszikus zenei képzettséggel rendelkezik, ezért is döntöttek Mortenék úgy, hogy a továbbiakban vele dolgoznak együtt.

24210_l.jpg

A Dim Days Of Dolor 2016 novemberében jött ki, vegyes érzelmeket kiváltva a rajongókból. 

A Femme Metal Webzine magazin nemrégiben kifaggatta az énekesnőt zenei pályájáról, aki korai emlékeit is felelevenítette.

"Kisgyerekként zongorázni tanultam, sőt, később a dobolást is kipróbáltam. Azonban hamar felismertem, hogy az éneklés az én igazi terepem. Elkezdtem énekelni egy pop-rockot játszó bandában, amellyel nagyon jó bulikat csináltunk és versenyeket is nyertünk."

Azonban rájött, hogy egészen más műfajban van az igazi otthona.

a-489940-1484050380-6054_jpeg.jpg

"Bár rendkívül kreatív időszaka volt ez az életemnek az egyetemi éveim alatt, mégis úgy döntöttem, hogy klasszikus éneket akarok tanulni a konzervatóriumban. Több technika megtanulása és két év képzés után az opera világában kezdődött az igazi karrierem. Éles váltás volt ez, de az élet néha kiszámíthatatlan. Sokféle műfajban kipróbáltam a hangom, így a jazzben és az R&B-ben is."

- mesélte az énekesnő, aki a Sireniával miniturnéra készül az Arcane Astral Aeons című albummal, amely korong október 26-ával kerül a boltok polcaira. 

Az első klipes dalt már hallhattuk-láthattuk, amely kisfilm a Love Like Cyanide című számhoz készült, de belehallgathattunk a lemez többi szerzeményébe is.

komment

Hallgass bele a Sirenia hamarosan érkező albumába!

2018. október 02. 14:17 - Sarok Bettina

A hónap végén kerül boltokba a kiadvány.

Október 26-án jelenik majd meg a Sirenia vadonatúj nagylemeze, az Arcane Astral Aeons. A korong beharangozója a Love Like Cyanide című szerzemény volt, ami a Beast In Black frontemberével, Yannis Papadopoulos közreműködésével került rögzítésre.

A formáció nemrégiben osztotta meg követőivel az újdonság számlistáját, ami mindösszesen tizenegy dalt sorakoztat fel. Néhány perce azonban a Napalm Records lemezkiadó megosztott egy előzetest, így az album összes dalába belehallgathatunk, mintegy megtapasztalva azt, hogy mivel is tér vissza hamarosan a zenekar.

Íme:

komment

Dust In Mind: október 19-én jön az új lemez!

2018. szeptember 30. 20:26 - Jurancsik Eszter

Előrendelhető az újdonság!

A francia, modern metált játszó Dust In Mind nemrégiben új videóval örvendeztette meg rajongótáborát a This Is The End című szerzemény képében, ma pedig fény derült arra is, hogy az új album is hamarosan kapható lesz. A Jennifer Gervais vezette strasbourgi együttes október 19-ére datálta az új korong megjelenését, amely a From Ashes To Flames címet kapta.

dust.jpg

Egy trailer keretén belül belehallgathatunk az album összes dalába, látható a borító és természetesen a dalok címeire is fény derült - a zenekar 11 számot rögzített a korongon, amelyet ITT rendelhettek elő.

Íme, a dalok listája:

1. From Ashes To Flames

2. This Is The End

3. Open Your Eyes

4.The Point Of No Return

5. Another Dimension

6. Day 0

7. My Quest For Recognition

8. A New World

9. I'll Never Forget

10. Siana

11. Grandma

A trailer:

 

 

És a lemezborító:

42899407_1211131139026592_3642998746595196928_n.jpg

komment

Tarja következő albumáról mesélt

2018. szeptember 30. 14:38 - Jurancsik Eszter

Jövőre érkezik a korong

Eddig is tudni lehetett, hogy Tarja Turunen következő metálalbumán dolgozik, most megosztott néhány érdekességet a készülő újdonságról.

"Sok dalt írok. Jóval többet, mint amennyi ráfér egy albumra. Jelenleg a szövegeken dolgozom. Azt hiszem, ez a lemez egy kicsit keményebb lesz, mint a The Shadow Self."

- kezdte az énekesnő gondolatait.

sweden-rock-festival-20180609_tarja-turunen-t22.jpg

A The Shadow Self című stúdióalbum 2016 nyarán jelent meg, és Tarja az addigi legkeményebb anyagaként jellemezte a kiadványt, azonban úgy tűnik, a következő munkája még ezt is überelni fogja.

Mivel a Nightwish egykori frontasszonyának a klasszikus zene az igazi otthona, sosem fog ettől nagyon eltávolodni, metál ide vagy oda.

"Sosem fogok túl messzire merészkedni ettől a területtől. Természetesen minden új albummal érkezik némi változás, de sosem radikálisan. Jövő év elején szeretnék stúdióba vonulni, a lemez kiadását pedig szeptemberre tervezem."

 

komment

Elhunyt Liv Kristine vőlegénye

2018. szeptember 29. 18:26 - Sarok Bettina

Az énekesnő teljesen maga alatt van.

 

Liv Kristine élete az utóbbi időben kicsit sem volt könnyű, hiszen 2016-ban 13 év után kényszerült távozni a Leaves' Eyes soraiból, ráadsául társai nem a legszebb módját választották leváltásának. Ha mindez nem lett volna elegendő, házassága is kudarcot vallott, így Alexander Krullal a válás mellett döntöttek.

A vokalista nem búslakodott sokáig, hiszen kicsivel később bejelentette, hogy terapeuta párja féltérdre ereszkedett előtte, ő pedig boldogan igennel felelt. Liv egyébként teljes mértékben óvta szerelmét a nyilvánosságtól, így ebből adódóan semmit sem lehetett megtundi róla. A szőke szépség azonban néhány órája szomorú hírt tett közzé Facebook-oldalán, melyben az állt, hogy napokkal ezelőtt újabb szerelem ért véget, ugyanis vőlegénye váratlanul elhunyt.

2018. szeptember 22-én a vőlegényem szíve megszűnt dobogni. Utoljára, három hete hallottam a hangját, akkor azt mondta: szeretlek. Én azt mondtam, hogy « mi is szeretünk téged, hamarosan találkozunk ». Szeretett lelkitársam túl korán ment el. Többszörös szívroham és stroke következtében.

- írja az énekesnő.

Szerelmünk és barátságunk feltétlen volt. Mario elment, de vele megtapasztalhattam az örök szerelmet és barátságot. Minden jó dolgot Mario hozott az életünkbe, nekem, a fiamnak, és a szőrős négylábú barátainknak is. Szeretném megosztani Mario ajándékát, a mosolyát, a jóságát, a zene iránti szenvedélyét. Késztetést éreztem, hogy festjek, énekeljek, dalt írjak és komponáljak. A vőlegényem mindig erre bátorított.

- zárta sorait.

komment

Klippremier: Amaranthe - Countdown

2018. szeptember 28. 15:18 - Sarok Bettina

Megérkezett a formáció vadonatúj dala és egyben kisfilmje.

40681758_2077761145607955_1439963121341532290_n.jpg

Számos más zenekarhoz hasonlóan, az Amaranthe is október 19-re datálta új lemezük debütálását. A Helix elnevezésű korongról korábban már megismerhettük a 365 című nótát, amihez egy kisfilm is készült, és ami egyben a csapat első kislemeze is lett.

Az Elize Ryd, Nils Molin, valamint Henrik Englund Wilhelmsson vezette alakulat a közelmúltban adta hírül, miszerint hamarosan újabb dalt hoznak nyilvánosságra, mely szám ismételten egy videoklip keretein belül válik majd elérhetővé. Ha mindez nem volna elegendő, azt is megtufhattuk, hogy az ötödik Amaranthe-korong megírésa, és egybne rögzítése is csupán két hónapot vett igénybe, mely által felállították saját rekordjukat.

Az immár Angela Gossow szárnyai alatt tevékenykedő svéd/dán brigád a mai napon megtörte a találgatásokat, és végre megosztotta Countdown névre keresztelt tételét, amihez egy igen különleges klip készült, és ami végül a második kislemezük lett.

Íme:

komment

Novemberben érkezik a Kalidia új albuma

2018. szeptember 28. 13:16 - Jurancsik Eszter

Publikus a borító és a számlista is

2010-ben, az olaszországi Luccában jött létre a gothic/power metalt játszó csapat, énekesnőjük a 27 éves Nicoletta Rosellini. Első albumuk 2014-ben jelent meg Lies' Device címmel, most pedig a banda bejelentette: november 23-án boltokba kerül új kiadványuk, a The Frozen Throne címre keresztelt korong. 

42219606_1992646640792686_2016062510645379072_n.jpg

Az újdonság borítóját és a dalok listáját is felfedte a csapat, a lemezt pedig Lars Rettkowitz [Freedom Call] producerelte, de a kivette a részét a munkálatokból Achim Köhler [Primal Fear, Amon Amarth, Brainstorm] is.

Íme, a szerzemények listája:

01. Frozen Throne
02. Circe's Spell
03. Black Sails
04. Orpheus
05. To The Darkness I Belong
06. Myth Of Masada
07. Midnight's Chant
08. Go Beyond
09. Amethyst
10. Lotus
11. Queen Of The Forsaken

És a borító:

42611800_2000502770007073_4733113591517937664_n.jpg

 

komment

Sirenia: publikusak a számcímek

2018. szeptember 27. 23:38 - Jurancsik Eszter

Egy hónap múlva jön az album

A norvég-francia zenekar új lemezéről már tudhatjuk, hogy október 26-án, Arcane Astral Aeons címmel kerül a boltok polcaira, a Havancsák Gyula által tervezett borítót is megmutatták Morten Velandék.

24210_l.jpg

Néhány nappal ezelőtt az első klipes nóta is láthatóvá vált a Youtube-on a Love Like Cyanide című szerzemény képében, most pedig az album összes dalcímét felfedte a csapat. A korong megjelenését követően miniturnéra indul a formáció, magyarországi állomásról azonban nincs hír.

Íme, a dallista:

01. In Styx Embrace
02. Into The Night
03. Love Like Cyanide
04. Desire
05. Asphyxia
06. Queen Of Lies
07. Nos Heures Sombres
08. The Voyage
09. Aerodyne
10. The Twilight Hour
11. Glowing Embers

Morten Veland, az együttes alapítója eképpen mesélt a kiadványról és Havancsák Gyula munkájáról:

"Nagyon örülünk, hogy végre bemutathatjuk új albumunk, az 'Arcane Astral Aeons' borítóját. Ezúttal is Havancsák Gyula művész kértük fel, hogy tervezzen egy olyan illusztrációt, ami leképezi zenénk szívét és lelkét. Magát a hanganyagot a norvég Audio Avenue Stúdióban és a francia Sound Suite Stúdióban rögzítettük. A keverés és a maszter a dániai Hansen Stúdióban valósult meg, Jacob Hansen hangmérnöknek köszönhetően. Ez az album igazán különleges számunkra, mivel ez az első anyagunk, amit a rajongók segítségével alkottunk meg: mindenki hozzájárult tehát a lemez elkészültéhez azzal, hogy közvetlenül támogatott minket a költségfedező kampány során; így Ti is kivettétek a részetek a munkálatokból. Nagyon büszkék vagyunk erre az alkotásra, és már alig várjuk, hogy megoszthassuk veletek. Reméljük, Ti is épp olyan különlegesnek találjátok majd ezt a lemezt, mint mi magunk".


sireniaarcanecd.jpg

 

 

komment
süti beállítások módosítása