A pennsylvaniai gyökerű, jelenleg Nashville-ben működő Halestorm május 15-én a floridai Daytona Beach legendás versenypályáján, a Welcome To Rockville fesztivál színpadán lépett fel, ahol öt dalt mutattak be közelgő új nagylemezükről. Az Everest című album - amely augusztus 8-án kerül boltokba, és ahogyan korábban Lzzy Hale énekesnő elmondta: rengeteg érzelmet vonultat majd fel a kiadvány.
A csapat műsorának majdnem a felét az Everest dalai tették ki, felcsendült a Fallen Star, a Watch Out!, a Rain Your Blood On Me, valamint a címadó Everest is. A sort az április végén kislemezként megjelent Darkness Always Wins tette teljessé.
"Rengeteg olyan zenei elem van ezen az albumon, amiket még tiniként kezdtünk használni, de most, felnőttként, teljesen más érzelmi töltettel tudtuk beemelni őket. Az egész egy érzelmi hullámvasút volt. Vannak rajta talán a legkeményebb dalok, amiket valaha írtunk, de gyönyörű, középtempós számok is. Sok olyan személyes hangulat, amit már régóta szerettem volna megmutatni egy lemezen, de eddig sosem volt meg hozzá a szabadságom vagy az időm."
A napokban a brazil Ibagenscast készített interjút Tarja Turunennel, az énekesnő pedig egy ponton azt a kérdést kapta, hiányzik-e neki valami a Nightwish tagjaként töltött időszakából. A finn tehetség elárulta: abszolút semmit nem hiányol azokból az évekből.
"Nem, igazából nem. Nem hiányzik. Mert a zene él. Ott él bennem. És él odakint, a világban is. Örökké fog élni. Ez örökre megmarad. De a többi... nem. Azt mondhatnám, sajnos, valamilyen szinten. Mégiscsak kilenc évet töltöttem a zenekarban. Szólóénekesként viszont már húsz éve dolgozom. Szóval nem is volt olyan hosszú idő, amit a Nightwishban töltöttem. Remek albumokat készítettünk együtt, csodálatos zenét alkottunk. De nem voltunk boldogok. Ezt muszáj kimondanom..."
- tárta fel érzéseit, majd eképpen folytatta:
"Számomra a boldogság mindennél fontosabb. Még azokkal az emberekkel is, akikkel ma dolgozom, azt szeretném, ha mindenki boldog lenne körülöttem. Mert ha úgy mész végig ezen az életen, hogy nem vagy boldog… vagy még csak esélyed sincs arra, hogy boldog lehess, hogy átérezd a boldogságot…az nem jó. A zene érzelem. És ha ez hiányzik, a zene elkezd felfalni belülről. Meg kell találnod a szeretetet önmagadban, és számomra ez a szeretet mindig is a zene volt. Az első igazi szerelem az életemben, amiben ha nem tudom őszintén kifejezni magam, akkor baj van. Akkor nincs rendben semmi, és úgy érzem, hogy rossz helyen vagyok."
Amikor arról kérdezte a riporter, mikor tervezi új rock albumának kiadását a legutóbbi, 2019-es In The Raw után, Tarja felfedte:
"Valójában már apránként elkezdtük az új lemez előkészületeit. Persze most még rengeteget turnézom, nagyjából szeptemberig úton leszek. Még meg kell írnom a dalszövegeket. Szeptemberben fogok nekilátni az írásnak, és nagyjából akkor indul el a konkrét stúdiómunka is. De a folyamat már elindult. Nagyon izgatott vagyok miatta. Remélem, tetszeni fog nektek is, mert szerintem ez egy igazán, igazán különleges lemez lesz."
Mára ígérte új dalát a Within TemptationSing Like A Siren címmel, amely szerzemény különlegessége a vendégzenész Jerry Hail jelenléte - a Yana Oleksandrivna Shemaieva néven született énekesnő Alyona Alyonával közösen képviselte Ukrajnát a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Malmőben, a Teresa & Maria című dallal.
"Ez a különleges alkotás egy hipnotikus ukrán népi vesnyanka dallamra épül, mely úgy áramlik, mint a víz hullámai. A rockzene, klasszikus vokálok és ukrán népzenei elemek harmonikus ötvözete egyszerre működik cselekvésre ösztönző erőként és útmutatóként az eltévedt lelkeknek."
- írja hírlevelében az újdonságról a csapat, Jerry pedig eképpen mesélt a közös dalról:
"Ebben a történetben két főszereplő van: egy lány és egy elemi erő - a víz. Ahogy azonban a történet kibontakozik, rádöbbenünk, hogy valójában csak egy szereplő létezik, hiszen az ember és a természet egységet alkot. A tomboló víz jelképezi az akadályokat, melyekkel "biztonságos kikötőnk" felé haladva szembesülünk. A kulcs azonban annak megértése, hogy nem kell harcolnunk a természet ellen. Amint felismerjük, hogy részei vagyunk, rájövünk: néha mi magunk vagyunk azok, akik a vihart teremtik."
A wisconsini formáció az év elején jelentette be új lemezének érkezését, amely Let All That We Imagine Be The Light címmel május 30-án lát napvilágot. Az áprilisban bemutatott első előfutár, aThere’s No Future In Optimism után két nappal ezelőtt egy újabb ízelítőt is megosztott a zenekar: a második beharangozó Get Out My Face AKA Bad Kittycímen vált elérhetővé.
Korábban az énekesnő, Shirley Manson eképpen foglalta össze az új korong esszenciáját:
A legutóbbi albumunk (No Gods, No Masters, 2021 - a szerk.) rendkívül nyílt volt. Frusztrációból és felháborodásból született - egyfajta felperzselt föld volt. Az új lemezzel azonban késztetést éreztem, hogy egy másfajta energiához nyúljak. Egy konstruktívabbhoz. Volt egy olyan látomásom, hogy a föld alól előbukkanunk a jövő felé haladva, reflektorokkal a kezünkben. Keresve az életet, keresve a szerelmet, keresve minden jó dolgot a világban, ami most olyan kevésnek tűnik a földön. Ez volt számomra az uralkodó gondolat a lemez készítése során - hogy amikor a dolgok sötétnek tűnnek, a legjobb, ha megpróbáljuk megkeresni a fényt, a szeretetet és a jót.
Egy hét múlva, május 16-án, pénteken debütál a Within Temptation új szerzeménye, amely a Sing Like A Siren címet viseli. A dal különlegessége, hogy az ukrán énekesnő, Jerry Heil is közreműködik benne - a 29 éves művésznő, akinek polgári neve Yana Oleksandrivna Shemaieva, Alyona Alyonával közösen képviselte Ukrajnát a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Malmőben, a Teresa & Maria című dallal.
A Sing Like A Siren zenei hatások egyedülálló szövedékét teremti meg, középpontjában egy ukrán népi vesnyankával — ez a dallam maga a hipnotikus áramlás, akár a víz örök mozgása. A rockot, klasszikus énektechnikát és ukrán népzenei elemeket ötvöző szerzemény egyszerre hívószó és iránymutató az eltévedt lelkeknek.
- írja a dalról a zenekar.
Néhány nappal ezelőtt pedig elérhetővé vált a csapat The Invisible Force című dokumentumfilmje, amely megörökíti Sharon den Adel énekesnő ukrajnai látogatását, valamint olyan kérdéseket feszeget, hogy meddig mehet el egy zenekar, ha az eszméi vezérlik, és mikor válik a zene kiáltvánnyá.
Az angol Pythia hamarosan új kiadvánnyal jelentkezik - V Pt.1: Unhallowed címmel középlemezt adnak ki május 23-án, amely az első anyag lesz a 2019-es The Solace of Ancient Earth című stúdióalbum óta.
Belehúzott a munkába a csapat, hiszen alig egy hónap leforgása alatt már a harmadik videoklipet debütáltatják, a korábban kiadott Path of Decayés az Unhallowednyomvonalán ma megérkezett az A Curse in the Blood című tétel is, amely már elérhető a YouTube-csatornájukon.
Hetedik albumán dolgozik a finn Battle Beast, a mai nappal pedig ízelítőt adott a zenekar a készülő korongból, amely tétel a Last Goodbye címet viseli.
A dalnak igen szívszorító története van, amelyet Eero Sipilä, a csapat basszerosa mesélt el:
"A Last Goodbye a rock and roll legkevésbé tipikus szentélyében szikrázott fel: egy kórházi folyosón. 2020-ban, míg ott töltöttem néhány hetet, találkoztam egy asszonnyal, aki 1985 óta járt haláltáncot a rákkal. A története bennem dobolt: meddig bírja az ember, mielőtt leteszi a fegyvert? De ő? Soha nem tört meg. Minden reggel új csatára ébredt, vállalta a kezeléseket, kihúzott háttal járta az utat. A Last Goodbye nem más, mint főhajtás az emberi lélek törhetetlen természete előtt – a makacs elszántság, hogy újra talpra állunk, valahányszor térdre kényszerít az élet. Amíg levegőt veszel, addig a történeted még íródik."
A halandóság árnyéka nem idegen a banda frontasszonya, Noora Louhimo számára sem. 2023-ban nyaki verőér-repedést állapítottak meg nála, egy olyan diagnózist, amely pillanatok alatt elemészthet egy életet. A halál szélén egyensúlyozva, mégis dacolva a végzettel, Noora visszaküzdötte magát a fénybe, és csodával határos gyorsasággal hagyta maga mögött a betegség sötét birodalmát.
A Visions of Atlantis újra magyar vizeken horgonyoz le, már-már szinte hazajár hozzánk a Clémentine Delauney vezette banda. Július 2-án a dunaújvárosi Szalki-sziget ad otthont legközelebbi koncertjüknek a Rockmaraton Fesztivál színpadán, de a tengeri kalandot lekésők számára jövőre újabb lehetőség kínálkozik: 2026. március 5-én a Barba Negra fedélzetén folytatódik az expedíció.
A zenekar a Pirates & Kings turné keretein belül érkezik hazánkba márciusban, ám nem egyedül: hűséges bajtársaik, a Warkings és az Induction is velük tartanak ezen a különleges estén. A rajongók számára további kincseket tartogat a formáció, július 4-én ugyanis megjelentetik vadonatúj koncertlemezüket Armada Live Over Europe címmel, amely számos gyűjtői változatban lesz elérhető. A korongon magyar vonatkozású tétel is helyet kapott: a Clockscímű dal budapesti felvétele, amely újabb bizonyítéka annak, milyen különleges kapcsolatot ápol az együttes a magyar közönséggel.
A Tatiana Shmayuk vezette ukrán zenekar bemutatta legújabb klipjét Fast Draw című dalához, amely a kritikusok által is elismert friss albumuk, a Duél egyik kiemelkedő alkotása. A videó robbanékony felvételeket vonultat fel Jinjer legutóbbi európai koncertjeiről, amelyeken a legendás Sepultura oldalán léptek fel, valamint ízelítőt ad a tavaly nyári fesztiválok legemlékezetesebb pillanataiból is. A klip tökéletes bepillantást nyújt a zenekar lehengerlő élő energiájába és színpadi dominanciájába.
Amikor tavaly augusztusban először játszottuk élőben a Fast Draw-t – még azelőtt, hogy hivatalos kislemezként megjelent volna –, valami egészen mást akartunk csinálni. Nem volt beharangozás, teaser, lejátszási lista vagy videó. Csak egy nyers, arcba mászó előzetest kaptatok a Duél albumból, kizárólag nektek, a koncertjeinken – egy ajándékot, ami csak a tiétek lehet.Hihetetlen élmény volt látni, hogyan reagáltatok egy teljesen új dalra első hallásra: az energiátokat, a meglepetést az arcotokon, és azt az azonnali kapcsolatot, ami kialakult köztetek és a Fast Draw között!
2024 őszén új korszak kezdődött a Linkin Park történetében. Hét évvel a frontember, Chester Bennington tragikus halála után a zenekar hivatalosan is bejelentette, hogy folytatják a zenélést, mégpedig egy női énekessel. Emily Armstrong vette kézbe a mikrofont, aki friss energiát, nyers érzelmeket és sajátos hangszínt hozott a már legendás csapatba. A novemberben megjelentFrom Zero című visszatérő lemez nem csupán a rajongókat ragadta magával – kritikai és kereskedelmi siker lett világszerte, bizonyítva, hogy a Linkin Park képes újjászületni, miközben hű marad önmagához.
Mike Shinoda -akinek végső soron a folytatás is köszönhető- így emlékezett vissza arra, hogyan is indult el az út, amely végül a zenekar újjászületéséhez vezetett:
"Azt hiszem, 2019-ben találkoztam Emmel először. Volt egy közös dalszerzői sessionünk – egyszerűen csak kíváncsi voltam rá, hogy ki is ő, és mit tud. És teljesen lenyűgözött. Akkoriban a zenekarunk még nem állt készen arra, hogy újra aktívan működjön. Mindenki egyfajta... lebegésben volt. Összehoztunk pár találkozót, aztán hetekig nem beszéltünk, majd újra találkoztunk, és megint eltűntünk – nem volt meg az összhang. Egyszerűen még nem jött el az idő. Aztán valamikor 2022 körül tartottunk egy újabb ilyen alkalmat. Majd jött a következő. És még egy. Valami elindult. Nem tudom pontosan mi is volt az, de hirtelen mindenki készen állt, hogy belevágjunk."
- elevenítette fel emlékeit a zenész, majd így folytatta:
"A From Zero ugyanúgy állt össze, ahogyan a zenekar is összeállt. Nem hinném, hogy valaha is volt olyan, kivéve, ha egy zenekar épp a debütáló albumát készíti - hogy egy banda az albumkészítés folyamatában formálódik meg. Ez szinte olyan volt, mintha egy teljesen új zenekart indítottunk volna, egy új kezdet, egy első lemez. Csakhogy szerencsére ez az 'új banda' egyben egy olyan csapat is, amely mögött 25 évnyi múlt van, és egy olyan életmű, amit az emberek továbbra is látni akarnak a színpadon.”
Akire azonban a legbüszkébb, az egyértelműen Emily.
"Emilynek őrült kihívás volt ráéreznie arra, hogyan énekelje el ezeket a dalokat, és hogyan adja elő őket velünk. Rengeteg munkát fektetett bele. Fantasztikus munkát végzett. Azt hiszem, azért működik az egész, mert a tehetség az a legalacsonyabb léc, amit meg kell ugrani. A magasabb léc az, ami ritkább és nehezebben megtalálható: például, hogy hasonló céljaink vannak-e? Jól kijövünk-e a mindennapokban? Bírjuk-e egymást a turnébuszban, a repülőn anélkül, hogy egymás agyára mennénk? Azonban jelenleg nagyon élvezzük az egészet. Minden koncert fantasztikus. Ő remek munkát végez! Colin, a dobosunk szintén fiatalabb nálunk, és ez a friss energia minket is feltölt."