
A holland zenekar április 11-én megjelent új nagylemeze, az Aspiral máris szép sikereket könyvelhet el: a rajongók lelkesen fogadták, a kritika pedig az eddigi legmodernebb Epica-albumként emlegeti (a mi kritikánk ITT olvasható). A szimfonikus metál nagykövetei ezúttal is mély tartalommal, zenei kísérletezéssel és érzelmi töltettel nyúltak a műfajhoz, de most egy teljesen új oldalról közelítették meg saját világukat. A zenekar énekesnője, Simone Simons több interjúban is mesélt arról, hogyan született meg az Aspiral, és milyen gondolatok állnak mögötte, most újfent kifejtette gondolatait egy brazil újságírónak.
A kérdésre, hogyan sikerült ismét megújulniuk zeneileg, az énekesnő így válaszolt:
"Szerintem azzal, hogy új egyensúlyt találtunk a zenénkben. Öt különböző dalszerzőnk van, mind más stílusban alkot, ami önmagában is sokszínűséget hoz. Mindenki írhat dalokat, és a legjobbak kerülnek fel az albumra. Ezúttal kicsit változtatni akartunk a hangzáson: több szintetizátort használtunk, néha visszafogtuk a szimfonikus elemeket, és inkább a gitárok nyersességét, a riffek erejét helyeztük előtérbe. Meg akartuk őrizni a klasszikus Epica-hangzást, de a metálos vonalat is, csak most modernebb felfogásban."
Simone szerint a covid-járvány is kulcsszerepet játszott abban, hogy új irányt vegyenek:
"Az Omega lemez után beütött a járvány, és akkor jött létre a 'pandémia-projektünk', amit The Alchemy Project-nek neveztünk el. Itt más zenészekkel működtünk együtt, rengeteget kísérleteztünk, és inspiráló volt. Ez egy biztonságos tér volt számunkra, ahol kipróbálhattunk új dolgokat, és azt is láthattuk, hogyan reagálnak erre a rajongók és a válasz nagyon pozitív volt. Ez adott nekünk lendületet és önbizalmat ahhoz, hogy új oldalait is felfedezzük az Epicának. Bár az Aspiral sok szempontból könnyebben emészthető, mint korábbi anyagaik, az alapok nem vesztek el:Vannak rajta dalok, amik kicsit lágyabbak, de még mindig sok szám hordozza a klasszikus Epica-hangzást. Úgy érzem, sikerült megtalálni a jó egyensúlyt az újdonság és a jól ismert világunk között. Sikerült mélyebben is felfedeznünk az Epica világát és fejlődnünk, nemcsak egyénenként, hanem zenekarként is."

A dalszövegek szintén különleges ihletésűek:
"Ez az album lezárja az A New Age Dawns ciklust, amely az emberiség új tudatosságának ébredéséről szól, arról a felismerésről, hogy csak közösen menthetjük meg a világot. Inspirációként szolgáltak Tarot-kártyák, valamint holland legendák és szellemtörténetek is. Jó példa erre a Hoensbroek-kastély és a titokzatos 'Kék Hölgy'. Teljesen más témát dolgoz fel a Fight To Survive – The Overview Effect, ami azt az érzelmi élményt ragadja meg, amit az űrhajósok átélnek, amikor a világűrből nézik a Földet, és ráeszmélnek annak törékenységére. Ez tökéletesen kapcsolódik a klímaváltozásról szóló mai párbeszédekhez. És van egy igazán személyes momentum is az albumon: Mark a Darkness Dies In Light című dalt újszülött kislányának írta."
Végül, de nem utolsó sorban, az album vizuális világa is az üzeneteket tükrözi:
"A dalaink egyszerre mutatják meg a világ sötétségét és azt a reményt, ami még a legnehezebb időkben is ott van. Ezt a kettősséget nemcsak a dalszövegekben, hanem a borítón is kifejeztük: a Nap mindig ott van, bármennyire is sötétnek tűnik minden, mindig van esély arra, hogy valami negatívból valami jó szülessen. De kihívások és küzdelmek nélkül nincs fejlődés. Ezek által tudunk emberként növekedni."













