"A zeneszerzés olyan nekem, mintha egy naplót írnék" - interjú a Taleteller alapítójával, Tóth Tiborral

2020. július 01. 10:57 - Jurancsik Eszter

A Taleteller ötlete 2010-ben született meg Budapesten Tóth Tibor elméjében. Az ötlet a
következő volt: hozzunk létre egy olyan szimfonikus metál bandát, ami kifejezetten egy történetet
dolgoz fel albumonként. Miután megosztotta az elképzelését Mészáros Róberttel úgy döntöttek,
hogy megalapítják a Taleteller-t. Róbert basszusgitárosként, nem sokkal később Róth Miklós
dobosként csatlakozott az együttesbe. Énekesnőként Sárközy Edina érkezett, majd Dobos Csaba, mint dobos.

2014. február 14-én, Hope Dies Last címmel demo albumot jelentettek meg, majd több tagcsere is lezajlott az együttesben. A zenekar Aurora című dala és a hozzá készült klip 2020. június 30-án jelent meg, az album pedig őszre várható, The Path címmel. Az interjúban a banda alapítójával, Tiborral beszélgettünk.

 

Először is köszönöm, hogy beszélgethetünk! Kérlek, mesélj egy kicsit a kezdetekről! Mikor kezdtél zenélni és kik a személyes kedvenceid?
Nagyon örülök a felkérésnek. Igazat megvallva, mindig is nagyon szerettem a zenét, de komolyabban 16 éves koromban kezdtem el foglalkozni vele. Ekkortájt vettem meg az első szintetizátoromat is amin főként Nightwish számokat kezdtem el megtanulni... abban az időben szinte csak az ment az mp3 lejátszóban. Azóta természetesen mást is szívesen hallgatok, például Delain-t, Sirenia-t, Symphonic X-et, de nagyon szeretem a filmzenéket is és Yann Tiersent.
A weboldalatokon olvasható, hogy több tagcserén is átestetek, mennyire okozott ez fennakadást a munkában? Hogyan találkoztatok Uhljar Mihály szimfonikus zenésszel és a jelenlegi énekesnőtökkel, Annamáriával?
Igazából mindenkivel békében, mély barátságban váltunk el. Maga a zeneszerzésben ez nem okozott gondot, inkább olyan új tagok keresése volt nehéz akikkel egy húron pendülünk, jól kiegészítjük egymást. Úgy vélem ez elengedhetetlen, a jó munkához. Misit történetesen onnan ismerem, hogy ő volt az első Taleteller rajongó akivel életemben találkoztam. Ez azért érdekes mert ő olyan számokba szeretett bele, amik még nagyon a zeneszerzői pályám elején születtek, szóval mai szemmel nézve nem igazán vagyok tőlük elragadtatva. Kitudja, egyszer talán kiadjuk ezeket is... :) Szóval megtudtam, hogy Misi elég otthonosan mozog a szimfonikus művek világában, például zongora műveket írt, amik elnyerték a tetszésemet. Ekkor felajánlottam neki, hogy mi lenne ha megpróbálnánk közösen dolgozni, ő természetesen igent mondott. Az első munkánk pont az Aurora volt, és ez alatt kiderült, hogy nagyszerűen tudunk együtt dolgozni: ő mindent kicsit túl gondol, én mindent kicsit alul, szóval kiegészítjük egymást.
taleteller_wide.jpg
Annát a Youtube-ról ismertem meg, mivel többször énekelt Vállai Krisztiánnal, és ezekben a számokban tetszett meg a hangja. Facebookon megtaláltam, ráírtam és szinte azonnal vissza is írt... Amikor személyesen találkoztunk, akkor már éreztük, hogy tudnánk közösen dolgozni, hiszen ő is ebben a világban mozog, tetszettek neki a demók amiket vittünk, és emberileg is egy hullámhosszon voltunk. A stúdióban pedig bebizonyította, hogy rendkívül jól tud alkalmazkodni, nagyon jó meglátásai voltak, amikkel még jobbá tudtuk varázsolni a számokat.
Ki írja a dalszövegeket és milyen témák inspirálnak titeket? 
Én írom a zenék többségét, és a dalszövegeket is. Főleg az életemben tapasztalt dolgokat inspirálnak, ezeket írom le a zenékben. Ez kicsit olyan nekem mintha egy napló lenne, ami segít feldolgozni az életben átélt nehézségeket és örömöket. Emelett sok szimbolista költemény(főleg Ady) és filmek is meg tudnak ihletni. 
Mennyire nehéz összeegyeztetni a próbákat, stúdiózást a hétköznapi életetekkel?
Hát nem egyszerű, mivel mindannyian különböző területeken dolgozunk, teljesen más időbeosztásban. Ezt például alátámasztja, hogy a stúdió felvételeket is több részletben vettük fel. Volt, hogy akár több hónap kihagyással folytattuk a munkát, bár ebben a COVID is hátráltatott minket. Szerintem egy bandában, ami nem csak a "zenélésből él" nagyon precízen kell megszervezni az idejét, hogy minőséget tudjon teremteni a hallgatóknak.
 
the_path.jpg
 
 
Nemsokára érkezik új nagylemezetek, a The Path. Ennek előfutára az Aurora című dalotok, amelyhez itt szeretnék gratulálni, nagyon szerethető és fülbemászó dal, azonnal beleszerettem. Mit lehet tudni az albumról? Mikorra várható és a járványhelyzet csillapodásával terveztek-e koncerteket?
 
 
Köszönjük szépen. A The Path egy történetet fog feldolgozni 12 számon keresztül. Egy szürreális mesevilágban játszódik majd és azt kell mondjam elég sokszínű lesz az album. A gyengéd zongorás balladáktól a metalcore-ig minden megtalálható benne. Ha minden jól megy, akkor szeptember környékén fogjuk kiadni. Koncerteket egyelőre még nem vettük napirendi pontra, de nem zárkózunk el semmi elől.
 
 
Köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok Nektek!
A zenekar honlapja: http://www.taleteller.hu/
Facebookos oldaluk ITT, Youtube-os csatornájuk ITT, Instagramjuk pedig ITT található!
komment

Dalpremier: Evanescence - The Game Is Over

2020. július 01. 10:32 - Jurancsik Eszter

Múlt héten írtuk meg, hogy az arkansasi zenekar a Wasted On You után újabb dallal jelentkezik. A szerzemény a The Game Is Over címet kapta, és tegnap este debütált a Youtube-on. A formáció ígérete szerint idén megjelenik legújabb, The Bitter Truth című nagylemezük is, azonban ennek pontos dátumát még homály fedi.

Amy Lee, a csapat énekesnője elmondta: a dal azokról az emberekről szól, akik megpróbálnak megfelelni a társadalokm elvárásainak, és ezért egy fajta álarcot öltenek magukra, nehogy a perifériára kerüljenek. 

evanescence.jpg

"A The Game Is Over" egy hangos ígéret, hogy a külvilág felé is inkább a valódi énem leszek - ne zárkózom be, mert már nem lehet. Ez egy ima is, hogy jobbá válj, hogy ne érezd magad ilyen zavarodottan, bezárva és megbántva."

- mesélte a dalról a frontasszony.

Íme, a dal!

 

komment

Taleteller: itt az Aurora klipje!

2020. június 30. 11:50 - Jurancsik Eszter

104925845_2989043974544196_4002007075015280444_o.jpg

2010-ben alakult a Taleteller Tóth Tibornak köszönhetően, aki azt tervezte, olyan szimfonikus metálzenekart hoz létre, amely albumonként egy-egy történetet mesél el. A zenekar inspirálói között olyan csapatokat és zenészeket említ meg, mint a Stratovarius, a Nightwish vagy Hans Zimmer.

Több tagcserén is átesett az együttes, jelenleg Csák Annamária az énekesnő, akivel elkészítették legújabb kisfilmjüket az Aurora című szerzeményükhöz, íme:

 

komment

Késik Aleah Stanbridge posztumusz albuma

2020. június 29. 14:05 - Jurancsik Eszter

Július 17-én jön ki a lemez

Hatalmas az izgatottság Aleah Stanbridge rajongóinál, hiszen a néhai énekesnő párja, Juha Raivio -akivel Aleah a Trees of Eternityben zenélt együtt- kiadja a 2016-ban, 39 évesen eltávozott kedvese posztumusz albumát.

posztumusz-album-keszult-aleah-stanbridge-demoibol-02220509.jpg

A lemezt április 18-ától rengetegen rendelték elő, azonban a világot sújtó kornavírus-járvány a művészetekre is rányomta a bélyegét. Juha tegnap tájékoztatta Aleah rajongóit: csúszik a korong boltokba kerülése, az eredeti időpont, Aleah születésnapja -július 1-je- helyett csak 17-én jelenik meg a kiadvány.

A finn születésű zenész a fanok elnézését és megértését kéri:

"Sajnos a globális koronavírus-járvány miatt késik Aleah lemezének megjelenése, de remélem, hogy nem kell sokáig várnunk, és hogy az emberek megértsék ezt az őrült időszakot, nem sok mindent tehetünk a pandémia ellen. De a jó hír, hogy a Svart Records elküldi az album letöltési linkjét mindazoknak, akik előrendelték az albumot. Reméljük, hogy nem tart sokáig, amíg a CD megérkezik. Köszönöm mindenkinek, aki őrizte a Csalogány lángját az elmúlt 4, hosszú évben."

Nincs ok azonban csüggedni, kárpótlásul ugyanis Aleah Breathe című szerzeménye és a hozzá készült videó az énekesnő 44. születésnapján látható lesz.

komment

Jövő héten érkezik az Evanescence újabb dala

2020. június 26. 22:59 - Jurancsik Eszter

The Game Is Over címmel lesz hallható az új nóta!

Wasted On You címmel nemrégiben jött ki az arkansasi Evanescence új dala, amelyhez igen különleges módon rögzítettek kisfilmet. A koronavírus miatt elrendelt karantén nem szabott gátat a csapat kreativitásának, telefonjaik segítségével, mindennapjaikat örökítették meg Amy Lee-ék. 

evanescence.jpg

A banda új lemeze a The Bitter Truth címet kapta, és terveik szerint még az idei évben boltokba küldik a korongot, amelyről tudni lehet: a szerzeményekben a zenekar visszatér a tipikus Evanescence-s hangzásvilághoz. 

A mai napon fedte fel a formáció Twitter-oldalán, miszerint július elsejével új dalt mutatnak meg a rajongóknak - a nóta a The Game Is Over címet viseli majd.

 

 

komment

Klippremier: Amaranthe - Viral

2020. június 26. 22:41 - Jurancsik Eszter

Ősszel jön a nagylemez!

Nemrégiben írtuk meg, miszerint a svéd-dán Amaranthe végzett  új albuma felvételeivel - korábban a formáció úgy fogalmazott, "eddigi legdurvább anyagukat szabadítják rá egy gyanútlan világra".

 amaranthe_website.jpeg

modern metált játszó banda már megmutatott egy dalt a lemezről, a Do Or Die-t, amelyben menedzserük, az egykori Arch Enemy-frontasszony Angela Gossow is vendéghörög.

Az albumról annyit lehetett még tudni: augusztus 28-án érkezik, ám Elize Rydék végül október 2-án küldik boltokba a korongot, amely a Manifest címet kapta.

Dallistája a következő:

01. Fearless
02. Make It Better
03. Scream My Name
04. Viral

05. Adrenaline

06. Strong (feat. Noora Louhimo)
07. The Game
08. Crystalline
09. Archangel
10. BOOM!1
11. Wake Up And Die
12. Do Or Die

Bonus Tracks:

13. 82nd All The Way (SABATON cover)
14. Do Or Die (feat. Angela Gossow)
15. Adrenalina (Acoustic)
16. Crystalline (Orchestral)

Ahogy látható, helyet kapott a lemezen a Sabaton-feldolgozás 82nd All The Way is, valamint a Strong című szerzeményben a finn Battle Beast-énekesnő Noora Louhimo is szerepel.

A borító így fest majd:

ama_1.jpg

És íme az első klipes dal, a Viral!

 

komment

Megérkezett Doro új dala!

2020. június 26. 08:53 - Jurancsik Eszter

Meghallgatható a Brickwall!

4826534512_59d3e4a907_b.jpg

A német metálkirálynőről nemrégiben írtuk meg, miszerint új dalt készül kiadni, amely a Brickwall címet kapta. Készülőben van az énekesnő új nagylemeze is, amelynek kapcsán Doro így nyilatkozott:

"A dalszövegek a nagy bajban lévő emberek iránti törhetetlen, feltétel nélküli szeretetről szólnak. És noha nem mindig könnyű kezelni az ilyen embereket, mindent megteszel annak érdekében, hogy támogasd őket, és egymás mellett átjuthassunk a sötét időkön - még akkor is, ha szó szerint le kell rombolni a falakat."

Íme, a Brickwall!

 

komment

Cristina Scabbia: "Ha elérted a mélypontot, csak felfelé vezethet az út..."

2020. június 26. 08:24 - Jurancsik Eszter

Újabb gondolatokat osztott meg a Lacuna Coil frontasszonya

Cristina Scabbia, a Lacuna Coil énekesnője többször kifejtette korábban véleményét a koronavírus kapcsán - Európán belül pont Olaszországban a legsúlyosabb a helyzet, e cikk megjelenéséig 240 ezer fertőzésről tudni, 187 ezren kilábaltak a betegségből, ugyanakkor a halálozások aránya is ijesztően magas: 34 ezren vesztették életüket.

A leginkább fertőzés által sújtott terület Lombardia régió, amelynek székhelye a banda tagjainak is otthont adó Milánó. Még márciusban mondta el a Kerrang magazinnak Cristina, hogy ez egy nagyon sötét időszak a művészetek számára, hiszen a zenészeknek törölni kellett a koncerteket, vagy későbbre tolni. Azt is megtudhattuk: a zenekarnak hiányzik rajongótábora.

Az énekesnő újra hírt adott magáról, a beszélgetést pedig a Blabbermouth is átvette.

92233568_3131128100254884_714322429341597696_o.jpg

"Hogy őszinte legyek, sokat pihentem. Pár héttel a karantén előtt érkeztünk haza, éppen hogy befejeződött a dél-amerikai turnénk. Február 27-e és március 8-a között pedig megkezdődtek a lezárások. Sok filmet néztem, zenéltem, de ez nem volt legfontosabb, hogy őszinte legyek. Szerettem volna ezt az időt arra használni, hogy kreatív legyek, csak más tekintetben. Sokat rajzoltam, festettem, szobrászattal foglalkoztam - kreativitást igénylő dolgokat csináltam, ami szintén a kreativitáshoz kötődik, de a zenén kívül."

- kezdte sorait az énekesnő, aki együttesével az idén indult volna ázsiai turnéra, ám a járvány kitörése miatt ezt a fellépéssorozatot törölni kellett. 

Így zárta gondolatait:

"Tudok zenekarokról, akik hatalmas pénzeket veszítettek, és nehéz lesz visszatérniük a pályára, mert egyszerre nem lesz minden újra a régi. Lehet, hogy a rajongóknak sincs pénze, mert nem tudtak dolgozni. Nagyon nehéz ez, de pozitív maradok, mert ha elérted a mélypontot, csak felfelé vezet az út."

komment

Sharon den Adel: "Nincs értelme száz embernek játszani..."

2020. június 26. 01:56 - Jurancsik Eszter

Sötéten látja a koronavírus miatt a közeljövőt az énekesnő

A több, mint fél éve tomboló koronavírus-járvány (COVID-19) minden ember életét megváltoztatta; rengetegen kerültek nehéz helyzetbe, beleértve a zenészeket is, hiszen ők főleg a turnékból élnek. 

Több együttes és előadó fejtette ki véleményét e kritikus helyzettel kapcsolatban, Sharon den Adel, a Within Temptation frontasszonya például előre látta, hogy az Evanescence-szel közös Worlds Collide turné idén már nem lesz megtartva. A két csapat bulijai 2021 őszén, tehát több, mint egy év múlva lesznek megtartva.

Most újabb gondolatokat osztott meg Sharon a koronavírus-helyzet kapcsán a Sonic Perspective nevű zenei magazinnak - az énekesnő igencsak sötéten látja a közeljövőt. 

95322729_111626370534930_4518034909373136896_n.jpg

"Nos, nem fognak menni a koncertkörutak, amíg nincs oltás vagy gyógyszer a koronavírus ellen. Ha lesz, akkor visszatérhetünk a turnézáshoz. Amennyire tudom, néhány kisebb fesztivál meg lesz tartva kicsit később, azt mondják, kisebb közösségben nem terjed annyira a vírus, de a beltéri rendezvények miatt nagy szükség van vakcinára vagy gyógyszerre. Ezért nem hiszem, hogy bármilyen turné is lesz, amíg ez irányban nem lesz változás. És nem látok logikát abban, hogy csak száz embernek játsszunk. A helyszínek, ahol fellépünk, hatalmasak, tehát száz ember előtt fellépni nincs értelme."

- kezdte fejtegetni véleményét az énekesnő, aki azt is elárulta: unja az akusztikus karanténkoncerteket.

"Meg kell mondjam, hogy nagyon unalmasak már az akusztikus koncertek, újra meg újra! Nagyon szeretem a zúgó gitárokat, és azt szeretném, hogy igazi bulik legyenek, a közönséget akarom, jó lenne az energikus interakció, a kölcsönhatás a rajongókkal. Hiányzik! De természetesen ez kedves dolog, és szerintem sokaknak tetszik."

- zárta sorait Sharon, aki csapatával mindent igyekszik megtenni, hogy kárpótolja a rajongókat - új dalokat terveznek kiadni.

 

komment
süti beállítások módosítása