Immár harmadik kislemezével rukkolt elő ma a Lumen. A modern metalban/metalcore-ban ténykedő zenekar Tóth Anita énekesnő vezetésével már készül a jövő hét szombaton, április 19-én megtartandó első koncertjére, amelyre az S8 Underground Clubban kerül sor.

A Visszhang és a Merülés című szerzemények nyomán menetelve az Átutazók is tükrözi azt az elkötelezettséget, amely segítségével a formáció minőségi munkát adhat ki a kezéből, íme az új videoklip!

2024 májusában, amikor Carla Harvey búcsút intett a Butcher Babies sorai közt eltöltött éveinek, sok rajongó kétségbe esett, de az énekesnő gyorsan megnyugtatta a közönséget, miszerint nem tűnik el a zene világából. Néhány hónappal később izgalmas hírekkel szolgált: férjével, az Anthrax dobosaként ismert Charlie Benante-tel új projektbe kezdtek, The Violent Hour néven. A 48 éves művésznő már tavaly elárulta, hogy teljes erőbedobással dolgoznak az első dalokon, és azt is felfedte, hogy a nyár folyamán vendégként csatlakozik a provokatív elektronikus rockban utazó Lords of Acid észak-amerikai turnéjához.

Pénteken hivatalosan is bemutatkozott a The Violent Hour: a Sick Ones címet viselő szerzemény egy nyers, dühből és felszabadulásból szőtt rock ’n’ roll kiáltvány. amelyben a Mötley Crüe gitárvirtuóza, John 5 is vendégszerepel.

"A Sick Ones egy rock ’n’ roll himnusz arról, hogy ki kell vágni a mérgező embereket az életedből, felhívás a szabadságra, egy ökölcsapás mindenkinek, aki valaha is megpróbált lefogni, visszatartani vagy elhalványítani a fényedet. A dalt életem egy sebezhető időszakában írtam, amikor kénytelen voltam elengedni olyan kapcsolatokat, amelyeket öröknek hittem. Amikor a dal témáján gondolkodtam, eszembe jutott egy mondat, amit még 1999-ben firkáltam a naplómba: ‘Cut The Sick Ones Loose’. Ez a sor az elmúlt években afféle mantrává vált számomra, és tökéletesen illett Charlie erőteljes gitárriffjeihez, hogy életre keljen."

- mesélte Harvey az újdonságról.

A Remina története 2021-ben kezdődött, amikor az akkor még a Draconian frontlányaként ismert Heike Langhans párjával, Mike Lamb-bal közösen megalapította a zenekart. 2022 májusában Heike visszaadta a mikrofont Lisa Johanssonnak, aki tíz év után tért vissza a formáció köreibe. Mike egyébként a Sojourney, Light Field Reverie és az új-zélandi Lord of Shadows formációk gitárosaként is tevékenykedik. Megalapításuk évében három kislemezzel jelentkeztek – Aeon Rains, Obsidian, Dying Sun –, majd 2022 novemberében megjelent első nagylemezük, a "Strata".

A doom műfaj mindig is komoly népszerűségnek örvendett, bár kétségtelen, hogy sajátos hangulatot igényel az ilyen zene élvezete. A melankolikus dallamok és elgondolkodtató szövegek valójában sosem a széles tömegek számára készültek, mára pedig egyre kevesebb olyan csapat tűnik fel, akik ebbe az irányba mozdulnak.

Azonban Heike sziklaszilárdan elkötelezettje maradt a műfajnak, ennek jegyében született meg a Remina is. A német felmenőkkel rendelkező, Dél-Afrikában született énekesnő korábban a Hallatar "No Stars upon the Bridge" című albumán is énekelt, amelyet Juha Raivio (Swallow The Sun), Gas Lipstick (Kyyria, ex-HIM) és Tomi Joutsen (Amorphis) közösen készítettek Juha néhai kedvesének, Aleah Stanbridge-nek a verseiből és dalaiból, miután 2016 tavaszán az angyali hangú énekesnő rákban elhunyt. Heike és Aleah egyébként nagyon jó barátnők is voltak, jómagam is a szóban forgó kiadvány kapcsán ismerkedtem meg komolyabban Heike munkásságával. 2024-ben pedig a művésznő bejelentette, hogy a Sojourney énekese lett, így ettől a csapattól is egy igen masszív zenei víziót várhatunk majd.

2024 júniusában Heike és Mike "Erebus" címmel középlemezt jelentettek meg, melyen három kompozíció kapott helyet – a címadó darab, a Cinderfall és a Siren's Sleep valódi, autentikus doom alkotások, melyekben egyaránt meghatározó szerepet játszik Heike éteri vokálja és Mike hörgése, míg szövegeik alapját egyidejűleg alkotja az univerzum, a kozmosz és az elmúlás témaköre.

Legutóbbi kislemezük, az Algol januárban jelent meg, a dalban az Antimatter énekese, Mick Moss is közreműködik. A zenekar Facebookos oldala itt, Bandcamp-profilja pedig itt található. 

Tatiana Shmayluk,a Jinjer énekesnője már rég túllépett azon, hogy csak egy extrém metálbandát vezessen. A kelet-ukrán származású művésznő saját belső harcait, identitását és hazája tragédiáit is beépíti dalaikba – miközben stílusa és hangja folyamatosan változik, érik, mélyül. A brit Metal Hammernek Tatiana most először mesél olyan őszinteséggel, ahogyan csak az tud, aki végigjárta a legnehezebb utat, és ez az út még korántsem ért véget.

 Szülei először nemigen örültek annak, hogy lányuk énekesi babérokra tör.

"Régimódi emberek. Apukám egy higanygyárban dolgozott, anyukám könyvelő volt. Ők azt szerették volna, hogy tanuljak, legyen normális állásom, férjem, gyerekeim, tehát a klasszikus női életútra szántak. De nekem más terveim voltak. Csendesen, de kezdtem letérni az ő útjukról. Egyszer csak lógni kezdtem a suliból, és elmentem próbákra. A hörgést 2004-ben próbáltam először komolyabban. Baromi nehéz volt, magamtól tanultam meg. Melissa Cross videóit is néztem, de leginkább a férfi énekeseket figyeltem. Randy Blythe (Lamb of God) hatalmas inspiráció volt számomra. De közben megtartottam az érzelmes, tiszta hangomat is. Meg akartam mutatni, hogy igenis, lehet egyszerre erősnek és érzékenynek lenni!"

2009-ben lett a Jinjer énekesnője, amikor az akkori frontember, Maksim Amerikába költözött, a többit pedig ismerjük - a zenekar az egyik leglátványosabb metamorfózist hajtotta végre a metal színterén.

Februárban jelent meg a csapat legújabb sorlemeze, a "Duél" (kritika ITT), amelynek dalai mély, személyes és társadalmi küzdelmekről mesélnek – a depressziótól (Dark Bile) a háborúig és elnyomásig (Rogue). Tatiana továbbra is szinte kizárólag angolul énekel, célja ugyanis, hogy minél többen meghallják őket.

2022 februárjában eszkalálódott az akkor már nyolc éve tartó ellentét Ukrajnában - egymásnak feszültek az ukrán nacionalisták és az orosz kisebbség a donyecki és luhanszki régiókban. A csapat tagjai háborúellenes nagykövetekként járják a világot és jelentős összeggel támogatják az ukrajnai segélyszervezeteket. 

Ám ő is megtapasztalta, milyen az, amikor az ember elveszti a kapaszkodóit: éveken át az alkoholba menekült a depresszió elől, és ez egy idő után már komoly gondokat okozott neki és bandatársainak. A "Duél" albumcím is kapcsolódik ehhez, lényegében azt a változást jeleníti meg, amikor az ember elengedi a régi, hibákkal teli önmagát, hogy egy jobb, új verzióját találja meg, a Green Serpent című tétel pedig kimondottan az alkoholfüggőség témáját dolgozza fel.

"Az ukrán és orosz kultúrában mindenki maga kezeli az ilyen problémákat. Nálunk nem szokás alkoholproblémák miatt rehabilitációra vonulni. Mégis, ahogy a koncertek előtt és után rendszeresen ittam, egyre inkább azt éreztem, hogy egyre mélyebbre süllyedek egy egészségtelen szokásban. Folyamatosan turnéztam, ami azt jelentette, hogy szinte minden nap ittam. Koncertek előtt és után is. Aztán kezdtem agresszíven viselkedni a zenésztársaimmal. Egyszer még verekedésbe is keveredtem valakivel. Másnap reggel mentálisan annyira rosszul voltam, hogy azt mondtam magamnak: 'Ebből elég!'"

- vallott őszintén a problémáról, amelyben sorstársa volt a basszeros Eugene Abdukhanov.

Az Epica "Aspiral" című kilencedik nagylemeze ma napvilágot látott, amelynek kritikája ITT megtekinthető.

A zenekar három vizuális gyöngyszemmel – Arcana, Cross The Divide, T.I.M.E. – készítette elő követőit az album érkezésére, de Simone Simonsék ma, az albumpremier napján sem hagyták csemege nélkül rajongóikat. Megérkezett a Fight To Survive - The Overview Effect című számhoz készült filmalkotás, amely különleges inspirációból táplálkozik: az űrutazók által átélt kognitív metamorfózist ragadja meg, amikor a végtelen űr magányából szemlélik kék bolygónkat - ez a pillanat, amikor a félelem, az összekapcsoltság érzése és Földünk törékenységének felismerése egyetlen, mindent átformáló élménnyé olvad össze.

Az európai szimfometal-színtér egyik megkérdőjelezhetetlenül legsikeresebb csapata a holland Epica. Bár a több, mint húsz esztendő alatt számtalan arc jött és ment a fedélzeten, három rendíthetetlen pillér dacolt az idő viharával: Mark Jansen hörgős-gitáros, a csodálatos hanggal megáldott Simone Simons énekesnő és a billentyűs Coen Janssen. A hárompontos alap mindig tökéletes egyensúlyt biztosít, hiszen három pont csakis egy síkban létezhet. Ez a geometria vastörvénye, a matematika rendíthetetlen szabálya, és ha valaki követi az Epica zenei utazását, tudja jól, hogy matematikai precizitásban sosem szenvedtek hiányt.

Ez idő alatt a csapat jelentős fejlődésen ment keresztül. Az első két album után - "The Phantom Agony" (2003) és "Consign to Oblivion" (2005) - a zenekar egyre inkább az összetettebb alkotás felé fordult. Ez a kristálytiszta, mérnöki pontossággal kimért hangzás legtöbbször telitalálatnak bizonyult, a "The Divine Conspiracy" (2007), a Design Your Universe (2009) és a "Requiem for the Indifferent" (2012) már ezen a vonalon menetelt tovább. A "The Quantum Enigma" (2014), de még inkább a "The Holographic Principle" (2016) jelentette nálam a csúcspontokat, úgy gondolom, ezek a kiadványok valóban mérföldkövek, és nem csupán technikai tökéletességükkel nyűgöznek le, hanem azzal a mélyről fakadó szenvedéllyel és érzelmi intenzitással is, amely ritka kincs a metál színterén. Igazi mesterművek, amelyek egyszerre dörrennek és simogatnak.

Az "Omega" (2021) viszont mintha más irányt vett volna. Bár szakmailag kifogástalan, mégis hiányzik belőle valami esszenciális. Az a bizonyos plusz, ami az előző két albumot felröpítette a magaslatokba. A lemez túlzottan steril lett, mintha a zenekar tagjai laboratóriumi körülmények között, fehér köpenyben és védőszemüvegben komponálták volna a dalokat. Technikai oldalról nézve nincs miért kritizálni, de az a mágikus energia és különleges atmoszféra, ami korábban jellemezte a zenekart, ezúttal valahogy háttérbe szorult. Nem lett tehát rossz album, csak érzésem szerint nem képes azt a katarzist nyújtani, amit elődei olyan könnyedén megteremtettek.

Jelen kritika tárgya, az "Aspiral" éppen ma jelent meg, rajta tizenegy szerzeménnyel. A korábbi módszerekhez képest jelentős változást hozott az alkotási folyamat, ahogy Simone is elárulta, ezúttal sokkal több személyes találkozóra került sor a zenekaron belül, a turné már nem volt egyszerre koncertezés és dalszerzés keveréke – tisztán szétválasztották a két tevékenységet. Az utazások során kizárólag a fellépésekre összpontosítottak, a kreatív munkát pedig erre szánt, nyugodt időszakokra tartogatták. Ez a fajta tudatos jelenlét és fókuszált alkotómunka egyértelműen tükröződik az új albumon. A számok egy magasabb szintű tudatosság jegyében születtek, ami talán éppen azt a pluszt hozhatta vissza, ami az "Omega" esetében hiánycikk volt. Az "Aspiral" így nem csupán egy újabb Epica-album, hanem egy átgondoltabb, koncentráltabb zenei víziót képvisel.

A bevezető klipes dalok – Arcana, Cross The Divide, T.I.M.E. – valóban azonnal megragadják a hallgatót azzal az energiával, ami első pillanattól libabőrt okoz. Igaz, kezdetben úgy tűnhet, mintha az Epica slágerekkel teli lemezt készített volna, de ez egyáltalán nem hátrány – valóban időszerű volt már egy kis frissítés és fokozott dallamosság a zenekar repertoárjában. Az Arcana varázslatos, földöntúli dallamvilága tökéletesen vegyíti az Epica jellegzetes hangzását a 80-as évek heavy metal elemeivel, miközben az önmegismerés mély témakörét járja körül. A Cross The Divide pedig elsöprő dinamikájával hódítja meg hallgatóit. Simone hangja továbbra is kifogástalan – talán most még az eddigieknél is dögösebb és játékosabb árnyalatokat mutat. Az album koncepciója az önreflexióra épül, amit tökéletesen példáz a T.I.M.E. című dal is, amely valójában egy mozaikszó (Transformation, Integration, Metamorphosis, Evolution). A szám az egó haláláról és a megvilágosodás lehetőségéről elmélkedik. Az Obsidian Heart egy igazi atmoszférikus gyöngyszem, helyenként már-már balladaszerű érzést kelt, miközben megőrzi a szükséges súlyosságot is. A tempó ezután újra felpörög a Fight to Survive – The Overview Effect című kompozícióval. Ez a dal vidámabb hangvételű, játékos zenekari elemeket elegyít. A szám lendülete magával ragadó – néhol technikai gitármunkával fűszerezve –, miközben kellemesen lágy, énekcentrikus szakaszok oldják a feszültséget. A refrén különösen energikus, a dal vége felé pedig igazán intenzív, epikus magasságokba emelkedik. Bár a dal felépítése egyszerű, mégis rendkívül magával ragadó.

Az Apparition közepén lenyűgöző gitárszólóban gyönyörködhetünk Isaac Delahaye mesteri játékának köszönhetően. A dinamikát tökéletesen folytatja az Eye of the Storm, ami ismét a slágeresebb vonalat erősíti – de ez egyáltalán nem negatívum. Épp ellenkezőleg: fülbemászó, igazi bulizós-fejrázós szerzemény, amely minden bizonnyal állandó eleme lesz a koncertprogramnak. 

Különösen örömteli meglepetés, hogy folytatódik az A New Age Dawns-sorozat, méghozzá rögtön három tétel is ezt a címet jegyzi. A Darkness Dies in Light - A New Age Dawns Part VII és a Metanoia - A New Age Dawns Part VIII – mindkettő túllépi a hétperces határt – igazi Epica-himnuszok. Az előbbi erőssége a dallamos refrén és a fenséges kórusok kombinációja, míg utóbbi egy nyugodt, melankolikus kezdés után merészen kalandozik a death és prog metal irányába. A Metanoia különleges értéke még Simone és Mark dialógusszerű előadásmódja, ami a klasszikus "szépség és szörnyeteg" felállást idézi.

A The Grand Saga of Existence – A New Age Dawns Part IX című dalban pedig masszív: súlyos gitárfalak emelkednek, majd a kompozíció egy hipnotikus groove-ba olvad – erőteljes húrpengések és kórusok örvényében, a refrénje pedig remekül egyensúlyoz a partizósabb hangulat és az Epicára oly jellemző pátosz között. Ekkor érkezik a nyugalom szigete: egy akusztikus gitárral vezetett rész, majd ez a tétel szépen átvezet minket az albumzáró Aspiral című balladába. Méltó lezárása a korongnak, miközben a végére még tartogat egy felemelő, katartikus pillanatot – tökéletes keretbe foglalva az egész lemezt.

Az Epica azon kevés zenekarok egyike, akik szinte bármilyen művészi döntésükkel képesek teljes elégedettséget kiváltani rajongóikból. Az "Aspiral" meghallgatása után könnyű megbocsátani az "Omega" helyenkénti kiszámíthatóságát és túlzottan steril hangzását. Kétségtelen, hogy ez az album néhol egyszerűbbnek, visszafogottabbnak tűnhet korábbi munkáikhoz képest, és észrevehetően nagyobb hangsúlyt fektet a könnyen befogadható, fülbemászó szerzeményekre, továbbra is bővelkedik azokban a magasztos pillanatokban, amelyeket a régi rajongók elvárnak a zenekartól. A csapat minden tagja csúcsformában van, Simone hangja sokoldalú, a zenésztársak pedig kreatívak.

A repertoár rendkívül változatos: vaskosabb, nehezebb darabok váltakoznak a könnyedebb, lazább, dallamosabb számokkal. A három hosszabb kompozíció komplexitása lehengerlő, és azt a klasszikus Epica-hangzást képviseli, amely már -szerintem- régóta hiányzott a rajongók életéből. Összegezve: ismét egy album, amely kiváló minőséget képvisel. Az Epica továbbra is szilárdan őrzi helyét műfajának legjobbjai között, és semmi jel nem utal arra, hogy ez a közeljövőben változna.

10/10

"Aspiral"

Megjelenés: 2025.04.11.

Kiadó: Nuclear Blast

Dallista:

1. Cross the Divide

2. Arcana

3. Darkness Dies in Light - A New Age Dawns Part VII -

4. Obsidian Heart

5. Fight to Survive - The Overview Effect -

6. Metanoia - A New Age Dawns Part VIII -

7. T.I.M.E.

8. Apparition

9. Eye of the Storm

10. The Grand Saga of Existence - A New Age Dawns Part IX -

11. Aspiral

Zenészek:

Simone Simons - ének

Coen Janssen - billentyűk

Mark Jansen - gitár, ének

Ariën van Weesenbeek - dob

Isaac Delahaye - gitár

Rob van der Loo - basszusgitár

Dave 'Phoenix' Farrell a napokban a  98 Rock rádióállomás vendége volt Marylandben, ahol részletes válaszokat adott a Linkin Park új énekesnőjével, Emily Armstronggal kapcsolatos kérdésekre és az együttes újraindításának folyamatáról. 

A zenekar visszatérése volt a tavalyi év egyik bombahíre, ráadásul női énekessel - Emily érkezését vegyes érzelmekkel fogadták a rajongók, de a "From Zero" címet viselő visszatérő album eladásai kétségtelenül azt mutatják, hogy a többség nemhogy elfogadta a fronthölgyet, hanem meg is szerette.

"Elkezdtünk új dalokat írni a csapattal. Nálunk az alkotási folyamat mindig is rugalmas volt, folyamatosan dolgozunk különböző ötleteken. Amikor Mike, Joe és én újra összeültünk, hogy lássuk, mire jutunk együtt, ez egy hosszabb folyamat volt. Fokozatosan vontunk be különböző embereket - dalszerzőket, énekeseket, zenészeket. A sok próbálkozás során végül Emily és Colin bizonyultak a legmegfelelőbbnek. Velük egyszerűen minden összeállt. Nehéz ezt pontosan megfogalmazni, de amikor velük dolgoztunk, egyszerűen éreztük, hogy ez így jó."

- osztotta meg a kezdeteket, majd kitért arra is, miért pont Emilyt választották énekesnek:

"Amikor ismerőseim és családtagjaim kérdeztek Emilyről, már az elején elmondhattam nekik, hogy szerintem ő egy hihetetlen tehetségű énekesnő. Olyan hangja van, amivel bármit képes elénekelni, és ezt olyan könnyedén teszi, hogy egyszerre lenyűgöző és félelmetes. De ami talán még ennél is fontosabb számunkra, hogy Emily egyszerűen beleillik a csapatba. Az első közös munkáink során olyan érzésünk volt, mintha már évek óta ismernénk egymást. Minden gördülékenyen és természetesen ment vele. Ez volt számunkra az egyik legfontosabb szempont a választásnál."

"Nem akartam volna újra zenélni kezdeni, ha nem érezném még mindig izgalmasnak, és nem lenne meg benne az a lelkesedés és öröm, amit a zenekarban mindig is szerettem. Ha nem érezném, hogy ez így működik, akkor inkább más utat választanék. De ebben az egész folyamatban a legfontosabb az volt számomra, hogy mindannyian ugyanazt éreztük: ez most tényleg jó, ez a helyes irány."

Természetesen a folyamat legelején voltak kétségei a zenésznek, amelyekre így emlékezett vissza:

"Én az a típusú ember vagyok, aki tényleg megbénítja magát azzal a gondolattal, hogy az egész tervet kidolgozza, mielőtt belevág. Ki kell találnom, hogy nézzen ki a zenekar - milyen dalokat játszunk, amikor élőben játszunk? Játszunk egyáltalán még élőben? Adunk ki új zenét? Egy albumot? Egy kislemezt? Egy bizonyos ponton azt kellett mondanom magamnak, hogy 'Nem kell mindezt előre megterveznem'. Csak lássuk, mi történik, éljük át a pillanatot, lássuk, hogy tetszik-e. Lehet, hogy összejövünk, elkezdünk írni, és azt mondjuk: 'Ez az egész csak lószar'.Ez szinte felszabadító lenne, mert azt mondanád: 'Oké, kipróbáltuk, és ez nem működik.' Lelőheted magad, mielőtt még elkezdenéd."

Miután februárban bejelentették nyolcadik, "Let All That We Imagine Be The Light" című albumukat, a Garbage most bemutatta a lemez első kislemezes dalát, amely a There's No Future In Optimism címet viseli.

Az énekesnő, Shirley Manson eképpen mesélt a szerzeményről:

"Imádom a címet. A zenekar mutatta meg nekem, és én azt mondtam: 'Ez nagyszerű. Ezt megtartom.'" De a dalszöveg egy akció a cím ellen. Mert ha hagyjuk, hogy a fatalizmusunk vagy a negativitásunk valóban eluralkodjon rajtunk, akkor összeomlunk. Egy városról szól, az én esetemben Los Angelesről, de bárhol lehet, ahol rossz dolgok történnek."

- osztotta meg, majd azt is felfedte, milyen tragikus esemény ihlette a szöveget:

"A George Floyd-gyilkosság után írtam, és ez egyike azon kevés dolgoknak az életemben, amit bárcsak soha ne láttam volna: Teljesen megváltoztatott, amikor láttam a felvételt arról a rendőrről, aki Floyd nyakán térdelt. Los Angelesben hatalmas tüntetések és felfordulás volt ezután. A hollywoodi házunk felett egész nap, napokon át helikopterek jártak. Nagyon bizonytalan, kaotikus és félelmetes volt."

A Burning Witches ismét örömteli hírt jelentett be: a 35 éves Romana Kalkuhl, a zenekar gitárosa őszre várja első gyermekét. Ő a második tagja a zenekarnak, aki  édesanyává válik, hiszen 2023-ban a másik gitáros, Larissa Ernst világra hozta kisfiát. Larissa helyére akkor Courtney Cox csatlakozott a The Iron Maidens soraiból. Most Romana feladatait ideiglenesen Simone Van Straten (Sisters of Suffocation, Beyond Sanity) veszi át, aki májustól csatlakozik a közelgő koncertekre és turnékra.

"Szuper izgatottak vagyunk, hogy bejelenthetjük, hogy a Riffek Királynője, a Coven őrzője és a zenekar szíve, Romana idén őszre várja babáját, gratuláljunk neki az anyasághoz! A 10 éves jubileumi koncertjeinken az Estrich Winistorfban és a Met-Bar Lenzburgban továbbra is játszani fog. Amint tud, visszatér hozzánk, és mindig készen áll a harcra! Addig is örömmel üdvözöljük régi barátunkat és csodálatos gitárosunkat, Simone Van Stratent, aki ideiglenesen beugrik Romana feladatainak ellátására. Simone csatlakozik hozzánk minden közelgő koncertre és turnéra, amíg Romana készen nem áll visszatérni."

- áll a csapat bejelentésében, Romana pedig a következőket írta közösségi oldalain:

Nem könnyű egy időre magára hagyni a lányokat, de csak egyszer élünk, és itt az ideje, hogy saját családot alapítsak! Megalapítottam a Burning Witches-t, ez az abszolút álmom, és a szülési szabadságom után biztosan visszatérek a színpadra. A lányok továbbra is zúzni fognak! Én a továbbiakban is mögöttük fogok dolgozni, de nem a színpadon. Köszönöm Simone-nak, hogy besegít, amíg vissza nem jövök.

A lányok már dolgoznak új albumukon, két dal képében pedig már ízelítőt is kaphattunk: először a Spell of the Skull, majd a Mirror, Mirror került publikálásra. Utolsó nagylemezük a 2023-as "The Dark Tower" volt. 

Március 28-án robbant a svéd csapat "Blood Dynasty" című új albuma, melyről részletes boncolást ITT találtok. A korong ügyesen egyensúlyoz a fülbemászó dallamosság és az Arch Enemytől megszokott brutális zúzás között, miközben Alissa White-Gluz hangja új dimenziókat tár fel - tiszta éneke minden eddiginél nagyobb teret kap a lemezen.