Új albumát készíti a Diabulus In Musica

2018. január 27. 19:55 - Jurancsik Eszter

Stúdiózik a banda

Dirge For The Archons címmel 2016 novemberében jelent meg a spanyol szimfometalosok legutóbbi lemeze, amellyel igen szép sikereket értek el és a kritikusok is elismerően nyilatkoztak a korongról. 

dim_3.jpg

Zuberoa Aznárez és zenésztársai nemrég egy Facebookos posztban jelentették be: hamarosan megkezdik ötödik stúdióalbumuk felvételeit.

 

Eközben az énekesnő a finn Heidi Parviainen által vezetett Dark Sarah The Golden Moth című, tavasszal boltokba kerülő albumán is vendégeskedik.

 

 

komment

Megérkezett az Auri első dala!

2018. január 26. 11:32 - Jurancsik Eszter

Tuomas nem tétlenkedik

A Nightwish alapító-dalszerzője, Tuomas Holopainen tavaly hozta létre az Auri projektet, amely formációban felesége, Johanna Kurkela az énekesnő, Troy Donockley pedig különböző hangszereken játszik.

auri-2018.jpg

A finn/angol trió lemezének munkálatairól korábban beszámoltunk, időközben pedig kiderült, hogy március 23-án kerül boltokba az album a Nuclear Blast kiadó gondozásában, amelynek tematikája az Alice csodaországban című könyvre épül. Tuomas és Johanna 2011-ben már rögzítettek egy dalt Aphrodite Rising címmel, természetesen ez a szerzemény is helyet kap a kiadványon 10 másik felvétel társaságában. 

05205811605197249_n.jpg

Most pedig megérkezett az első dal, Night 13 címmel, amely meghallgatható a Youtube-on:

 

komment

Klippremier: Luminosa - Horizons

2018. január 25. 16:10 - Jurancsik Eszter

Mariangela Demurtas új projektje bemutatkozik!

A Tristania énekesnője, Mariangela "Mary" Demurtas határtalanul boldog: november 28-án megszületett a Moonspell-gitáros Ricardo Amorimmal közös fia, Lorenzo, ráadásul a csapat új albuma is készülőben van.

23517746_900313390119799_2632920381565311534_n.jpg

Azonban az olasz szépség a szülési szabadság alatt is kreatívkodik: létrehozta a folk metalt játszó Luminosa nevű formációt, amelynek első fellépései is tervben vannak. Mary mellett Ana Figueiredo fúvós hangszereken játszik, Ivo Conceicao pedig szitáron és billentyűkön. A trió első szerzeménye ma debütált a Facebookon, a bejegyzésre kattintva meg tudjátok hallgatni a felvételt.

komment

Megszülettek Amanda Somerville ikrei

2018. január 22. 15:31 - Jurancsik Eszter

Az Exit Eden alapítója határtalanul boldog

Az amerikai születésű, de évek óta Németországban ténykedő Amanda tavaly tudatta a rajongókkal, miszerint két évvel kislánya, Lana Elise születése után ismét áldott állapotban van, ráadásul férjével, Sander Gommans-szal dupla örömben részesültek, hiszen két kisbaba fogant meg méhében.

amanda_somerville.jpg

A 38 éves énekesnő terhessége első trimeszterében azonban nem várt gondok adódtak: Amanda elkapott egy légúti fertőzést, amellyel kórházba is került, ráadásul babái egészsége érdekében nem vehetett be semmit panaszai csillapítására. Amandának egy időre a hangja is elment a betegség miatt.

Szerencsére az Exit Eden szeptember22-én, Hamburgban tartott koncertjére már meggyógyult és színpadra tudott állni Anna Brunnerrel, Marina La Torracával és Clémentine Delauney-vel. 

Facebookján jelentette be a szőke szépség, miszerint néhány nappal ezelőtt életet adott ikreinek, két kislánynak - a csöppségek az Anya Jayne és a Juliet Marlies neveket kapták, és mind ők, mind édesanyjuk jól vannak. Mivel a bébik koraszülöttként jöttek a világra, egy ideig még kórházban maradnak Amandával, de az énekesnő boldogsága határtalan.

Gratulálunk!

 

komment

Lacuna Coil: fergeteges buli Londonban, soha nem játszott dalokkal

2018. január 22. 10:09 - Jurancsik Eszter

A csapat eddigi leglátványosabb koncertje

Megírtuk, hogy az olasz csapat eddigi leghosszabb buliját rendezte meg a londoni O2 koncerthelyszínen, amelyről képeket is mutattunk.

71ugx1ywdml_sl1200.jpg

A repertoárban főleg olyan számok kaptak helyet, amelyeket eddig soha nem játszott élőben a banda.

A setlist a következő volt:

01. A Current Obsession
02. 1.19
03. My Wings
04. End Of Time
05. Blood, Tears, Dust
06. Swamped
07. The Army Inside
08. Veins Of Glass
09. One Cold Day
10. The House Of Shame
11. 
When A Dead Man Walks
12. Tight Rope
13. Soul Into Hades
14. Hyperfast
15. I Like It
16. Heaven's A Lie
17. Senzafine
18. Closer
19. Comalies
20. Our Truth
21. Falling
22. Wide Awake

Ráadás:

23. I Forgive (But I Won't Forget Your Name)
24. Enjoy The Silence (DEPECHE MODE cover)
25. Nothing Stands In Our Way

Cristina Scabbia és a fiúk idén új albumukat tervezik felvenni Milánóban, de hamarosan a boltok polcain lesz első könyvük, amely az elmúlt 20 év történéseit foglalja össze, érdekes történetekkel és soha nem látott fotókkal. 

Alább néhány, egy rajongó által készített videó látható a koncertről!

 

komment

Lacuna Coil: képek a tegnapi londoni buliról

2018. január 20. 15:05 - Jurancsik Eszter

Nagyszabású koncertet adott a csapat

A milánói zenemágusok tegnap fergeteges bulit csaptak a londoni O2 nevű helyen, ezzel ünnepelve karrierjük 20. évfordulóját. A koncertre számos más országból érkeztek rajongók, Cristina Scabbia pedig korábban elmondta: azért a brit fővárost válaszották a koncert helyszínéül, mert jobban megközelíthető, mint Milánó, és a járatok is olcsóbbak.

lacuna2.jpg

A 45 éves énekesnőnek nehéz év volt a 2017-es. Még fel sem ocsúdott édesapja 2016-os halála óta, újabb csapások érték a déli szépséget: májusban véget ért a Slipknot-gitáros Jim Root-tal 13 éve tartó párkapcsolata, ősszel pedig szeretett édesanyját is elveszítette. Elmondása szerint azonban rengeteg támogatást kap a zenekar rajongóitól és barátaitól, így sikerült átvészelnie a nehéz időszakot. A csapat egyébként nemsokára megkezdi új albuma felvételeit Olaszországban.

Íme, néhány kép a tegnapi koncertről!

 

 

 

 

komment

Dalpremier: Annysia - Dark Elven Queen ft. La Vero

2018. január 18. 19:14 - Jurancsik Eszter

A Maidens of the North alapítója duettben szerepel

26850638_917135921776434_5309249349228473108_o.jpg

2009 óta létezik a spanyol fantasy-cinematic metált képviselő Annysia, mely formáció arca Demontia. A csapat 2017 májusában dobta piacra legutóbbi lemezét The Dark Knight címmel, amelyről most megjelent a Dark Elven Queen című felvétel - a szerzeményben Demontia Veronique "La Vero" Männikkö is énekel, aki a Maidens of the North alapítója és vezető énekese. 

Íme, a felvétel!

 

komment

Augusztusban érkezik Doro új lemeze

2018. január 17. 18:50 - Jurancsik Eszter

Nem mindennapi nevekkel dolgozik együtt a korongon

A német metálkirálynő utoljára 2016 márciusában jelentkezett utoljára dallal, Love's Gone To Hell címmel. Tavaly az énekesnő elárulta: új anyagán dolgozik, amelyet a Wacken Open Air fesztivál hetén, augusztus 3-án fog megjelentetni és a rendezvényen fogja bemutatni az album dalait is. 

doro-pesch-doro-with-head.jpg

Kiderült az is, hogy nem mindennapi nevek működnek közre a kiadványon: a listán ott van a svéd Sabaton énekese, Joakim Brodén, de hallhatjuk az Amon Amarth frontemberét, Johan Hegg-et és szerepel a korongon Mille Petrozza, a Kreator gitárosa is. 

"Ilyen nagyszerű skandináv zenészekkel igazán metálos lesz a lemez. Hallhattok rajta "nagy himnuszokat", pörgős számokat és balladákat is. Igazán gyilkos albumot ígérhetek nektek; de szerepel majd rajta még néhány meglepetés!"

- lelkendezett az énekesnő.

 

 

komment

Kobra And The Lotus: hamarosan új album!

2018. január 16. 15:44 - Jurancsik Eszter

Felfedte a csapat a titkot

17904219_10154708533081633_577834303016033340_n.jpg

Kobra Paige és a srácok legutóbbi lemeze 2017 májusában került az üzletek polcaira Prevail I címmel, amely korong az önismeretet vette témájául. Jelenleg is e kiadvánnyal turnéznak, ám a kanadai csapat elárulta: dolgoznak a következő albumon, amely a Prevail II címet viseli majd. A Facebookon közzétett posztból kiderült: hamarosan teaser is érkezik a koronghoz.

 

Nemrégiben a Prevail I-on hallható Hell On Earth című szerzeményhez forgattak klipet, most pedig a stúdiómunkálatok megkezdődtek.

 

 

komment

Tavasszal érkezik a Temperance új albuma

2018. január 15. 21:39 - Jurancsik Eszter

Még nem tudni, ki vette át Chiara helyét

Nemrégiben írtuk meg, hogy az olasz együttes megvált énekesnőjétől, Chiara Tricaricótól, aki a kezdetektől, 2013-tól erősítette a bandát. Ettől függetlenül az Overtures háttérénekesével, Alessia Scollettivel indultak angliai turnéra novemberben.

band.jpg

Néhány nappal ezelőtt osztotta meg a zenekar, miszerint Of Jupiter And Moons címmel április 20-án jelenik meg új albumuk, azonban továbbra sem tudni, ki vette át Chiara helyét a mikrofon mögött. A korongot egyébként az a Jacob Hansen producerelte, aki a Sirenia albumai kapcsán is végzett ilyen munkálatokat. 

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása
Mobil