Az utóbbi években vált megfigyelhetővé az a jelenség, hogy a rock és metal képviselői más-más műfajokban is kipróbálják magukat. Van, akinek ez bejött, van, akinek jobb lett volna a kemény zenénél maradni. A legnépszerűbb kísérleti terep a pop és az elektronikus zene lett, akadt, aki csak feldolgozásokat készített a maga szórakoztatására, és akadtak, akik a könnyedebb elemeket végleg a munkásságuk részévé tették - gondoljunk csak a Within Temptation-re, akik először csak lightosan nyergeltek át a modern metal műfajára, majd a 2019-es "Resist" album már teljes egészében ezt a vonalat hágta meg.
Tarja Turunent a Nightwish frontasszonyaként ismerhettük meg, a zenekarból történt távozása óta (2005) pedig egy gazdag és sikeres szólókarriert épített fel gyakorlatilag a semmiből. 2011-ben döntött úgy, hogy itt az ideje valami újszerűnek. Megálmodta és létrehozta az Outlanders nevű projektet, amelyben a német elektronikus zenei producer, Torsten Stenzel segíti őt.
Együttműködésük eredményeként megszületett az önmagukról elnevezett album, amely június 23-án jelent meg az üzletek polcain. A finn csodaszoprán és társa már 2021 óta adtak ki dalokat a lemezről, az első tétel a Closer To The Sky volt. Az álomszerű zongoradallamokra épülő szerzemény hihetetlen atmoszférateremtő erővel bírt. Úgy éreztem, mintha egy másik univerzumba csöppentem volna. Még a novemberi csípős hidegben is egy mediterrán vagy karib-tengeri partvidéken éreztem magam, és azonnal tudtam: ez valami mágikus dolog kezdete.
És nem tévedtem. A fent említett számot követő kislemezek ugyanazt a libabőrt váltották ki belőlem, amit a bemutatkozó dal. A zene a nyugodt, de lüktető elektronikus ütemeket Tarja érzelmes, klasszikusan képzett hangjával és egyedi gitárjátékkal ötvözi. A hangzás sejtelmes, gyengéd, mégis erőteljes, fülbemászó és álomszerű, egyszerre modern és klasszikus. A zene olyan ellentéteket tartalmaz, amelyek varázslatos módon mégis vonzzák egymást.
Különösen nagy kedvenc a Depeche Mode 1990-es klasszikusának, a World In My Eyes-nak a feldolgozása. Tarja korábban elmondta, hogy mindig is vonzotta a dal sötét szépsége, és 2014-ben éppen ezt a számot énekelve próbálgatta a hangját különböző oktávokban. Torsten, aki hatalmas rajongója a legendás szintipop-együttesnek, azonnal belelkesült, amikor Tarja felvetette, hogy alkossanak egy saját verziót.
Mint nagy Depeche Mode-rajongó, kritikus füllel hallgattam a feldolgozást, és örömmel tapasztaltam, hogy Tarja hangja és Torsten dallamkreációi sikeresen belevitték a fényt ebbe a sötéten gyönyörű slágerbe. A tempó lassú, a zene kifogástalanra sikerült, és Tarja saját stílusában énekli a dalt, ami együttvéve az eddigi egyik legjobb feldolgozást jelenti számomra.
Az album többi tétele is kiválóan alkalmas arra, hogy a hétköznapok rohanásában, a szakadásig tolt munkában, a személyes harcokban megfáradt lelket kiszakítsa ebből a világból és a problémákból, és feltöltse azt.
A The Sleeping Indian című tételben más különlegességet is kapunk; a Karib-térségben igen ismert rapper, Nkoye Zifah hallható benne, a We Own This Sky pedig a filmzene német mágusának, Hans Zimmernek egyik művén nyugszik - az alapok a Chappie című, 2015-ös sci-fi akciófilmben hallhatók, a gitárszólót Ron "Bumblefoot" Thal szolgáltatja, Tarja pedig néhányszor földöntúli hangon elénekli, hogy miénk az égbolt. És ez a bruttó egy sor elég is, a zene pedig hihetetlen érzékkel lett összerakva.
Az albumnyitó Outlanders című szerzeményben Tarja finnül idéz a brazil írótól, Paulo Coelhótól. Személy szerint nekem a Coelho-idézetek gyakran a közhelyek tengerét jelentik, különösen, ha olyan emberek profilján látom őket, akiknek láthatóan nincsenek saját gondolataik. Azonban Tarja esetében biztos vagyok benne, hogy megérti és értékeli a szavak súlyát és jelentését. Nem mellesleg, az író elmondása szerint Tarja a múzsája, ami csak tovább emeli a dal jelentőségét.
Külön meglepetést jelent Tarja Mystique Voyage című dala, amely a számcsokor részeként szerepel. Ez a tétel eredetileg az énekesnő 2013-as "Colours In The Dark" albumán volt megtalálható. Talán ez az egyetlen gyenge pont a korongon – lehet, hogy jobban jártunk volna, ha nem nyúlnak hozzá az eredetihez. De ennyi baj legyen, hiszen ez a kisebb gyengeség elvész a sok erős szám között. Nem mondanám, hogy rossz lett, csupán egy kicsit furcsán hangzik. De semmiképpen sem disszonánsan.
Ha olyan lemezre vágysz, amely elegánsan ötvözi a lágyságot és a dinamikát, miközben lehetőséget ad a meditációra, álmodozásra, vizualizálásra és teljes elmélyülésre, akkor az Outlanders debütalbuma tökéletes választás számodra. Tarja ismét bebizonyította, hogy bármely műfajban képes maradandót alkotni. Olyan neves zenészekkel, mint Joe Satriani, Marty Friedman, Jennifer Batten és Mike Oldfield dolgozva, még ha akart volna, sem tudott volna mellényúlni.
A lemezen található 12 dal mindegyike különleges atmoszférával rendelkezik, amelyet eddig egyetlen, mostanában megjelent albumon sem tapasztaltam. Eddig is tisztában voltam vele, hogy amit Tarja megérint, arannyá válik, de ez a lemez valóban a színtiszta mágia megtestesülése.
10/10
Kiadó: earMUSIC
Dallista:
01. Outlanders feat. Walter Giardino
02. Closer To The Sky feat. Trevor Rabin
03. The Cruellest Goodbye feat. Al Di Meola
04. World In My Eyes feat. Vernon Reid
05. Mystique Voyage feat. Steve Rothery
06. The Sleeping Indian feat. Joe Satriani
07. Land of Sea and Sun feat. Marty Friedman
08. 1971 feat. Walter Giardino
09. We Own This Sky feat. Ron „Bumblefoot“ Thal
10. Never Too Far feat. Mike Oldfield
11. Echoes feat. Jennifer Batten
12. A Peaceful Place (Return To The Oasis) feat. Walter Giardino
