Sharon den Adel: "Azzal, hogy kislemezeket adunk ki, két legyet ütünk egy csapásra!"

2023. május 23. 17:36 - Jurancsik Eszter

img_0985.jpg

Néhány nappal ezelőtt a német Rock Antenne interjúvolta meg a Within Temptation frontasszonyát, aki feltárta, miért is volt jó döntés az, hogy a kislemezek kiadására koncentráljanak csapattársaival. 

Eddig hat számmal jelentkezett a holland zenekar, ezek sorrendben az Entertain You, a The Purge, a Shed My Skin, a Don't Pray For Me , a The Fire Within és a néhány napja elérhető Wireless voltak.

Őszintén megvallva, sokkal több erőfeszítést igényel a kislemezekkel való munka, hiszen minden egyes dallal komoly munka van. Nem csak egy véletlenszerű darab az albumon. A koronavírus-járvány sok változást hozott a zeneiparban is, és ezzel a módszerrel minden dalunk megkapja a kellő figyelmet.

- kezdte Sharon den Adel, azt pedig korábban is elmondta: már a pandémia előtt megfogant fejükben a terv, miszerint így dolgoznak a jövőben. Bár azt is tudni lehet, hogy a zenekar készíti új nagylemezét is, nem akarják elkapkodni a dolgot.

Amikor ezt elkezdtük, úgy terveztük, egyelőre nem adunk ki új albumot, inkább csak kislemezeket a poén kedvéért, és meglátjuk, hogyan működik ez a dolog. A média főként a dalokra figyel, és amikor megjelenik egy stúdióalbum, már senkit sem érdekelnek. Márpedig minden dalban rengeteg energia és idő van! Most, hogy a dalokat egyenként adjuk ki, az emberek figyelnek rájuk, és eldönthetik, hogy tetszik-e nekik vagy sem.

293121306_591990905620069_3404502478586526726_n.jpg

Nagyon érdekes látni, hogy ez mennyire különbözik attól, mint amit eddig csináltunk, hogy kiadunk pár dalt és utána a lemezt. Úgy gondolom, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt ez volt a legjobb módja annak, hogy mindenkivel szoros kapcsolatban maradjunk, hogy adjunk valamit azoknak, akik szeretik a zenénket és persze mi se őrüljünk meg, hiszen be voltunk zárva a házunkba. Tehát két legyet ütünk egy csapásra!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr3618130924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása