Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Tuomas Holopainen: "Eleinte a zene csak egy hobbi volt számunkra"

2023. február 14. - Jurancsik Eszter

tumblr_o7dv2zenwe1rvhrdmo2_640.jpg

A Nightwish 1996 nyarán alakult, egy évvel később pedig megjelent debütalbumuk, az "Angels Fall First." 

Korábban Tarja Turunen, a zenekar egykori frontasszonya nemrég tett említést a szóban forgó korongról, most pedig az alapító-billentyűs Tuomas Holopainen mesélt a kezdekekről és arról, hogyan sikerült megalapozni a csapat hírnevét az első két albummal.

A fent említett lemez kiadása óta lassan 26 év telt el, ez idő alatt sok tagcsere és távozás történt a bandában, Tarja helyére 2006-ban a svéd Anette Olzon került, az ő 2012-es távozását követően pedig a holland Floor Jansen állt a mikrofon mögé, aki 2013-ban végleges státuszt kapott.

Az Angels Fall First megjelenése után tovább nőtt az ambíciónk, ráéreztünk, hogy ez az egész mennyire szórakoztató. Én akkoriban biológiát tanultam, Tarja az énektudását csiszolta Németországban, Jukka (Nevalainen, a banda volt dobosa) az informatikában kereste a helyét, Emppu (Vuorinen, gitáros) pedig egy szőnyeggyárban dolgozott. Tulajdonképpen a zene csak egy hobbi volt, de azt mondtuk: 'itt valami történik, koncentráljunk a Nightwishra'.

- elevenítette fel emlékeit a zenész, aki azt is elárulta: a zenekar férfi tagjai ekkortájt szereltek le a katonaságnál.

Mi, fiúk pont akkoriban voltunk túl a sorkatonai szolgálaton, a hajunk rövid volt és fogalmunk nem volt arról, hogy mi fán terem a metal. Tulajdonképpen vidéki senkik voltunk, akik érdeklődtek a zene iránt, szerették a metalt, és megkaptunk egy szerződést három albumra. 

Bár az "Angels Fall First" méltatlanul keveset emlegetett album, a korongról kislemez formájában is kihozott The Carpenter a finn lista 8. helyéig tornázta fel magát. A következő nagylemez, az "Oceanborn" 1998-ban került boltokba, amely már egy strukturáltabb mű lett, ez pedig Sami Vänskä basszusgitáros csapathoz történő csatlakozásának is köszönhető, a 2000 júniusában megjelent "Wishmaster" pedig a hónap albuma lett - megelőzve olyan neveket, mint a Bon Jovi vagy az Iron Maiden. Ekkor kezdődött a Nightwish diadalmenete, amelyet tarkítottak botrányos szétválások, kilépések, de nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne ismernék a zenekar nevét.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr8818049682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása