Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Fernanda Lira: "Nem személyes okok miatt hagyom el a Nervosát!"

Facebookján vallott kilépéséről a zenészlány

2020. április 26. - Jurancsik Eszter

Tegnap jelentette be a brazil thrash metálban utazó, csak csajokból álló Nervosa, miszerint az énekes-basszer Fernanda Lira és a dobos Luana Dametto kilép a csapatból.

Fernanda elmondása szerint a zenekar az utóbbi két évben nem úgy működött, ahogy kellett volna, de a banda története nem ér itt véget; hamarosan új tagokról kaphatunk majd híreket.

nervosa6.jpg

Fernanda most egy Facebookos posztban mesélte el döntésének okát. Mint azt leszögezte: nem személyes okok vezettek a csapatból való távozásához.

"Örökre megőrzöm a csodálatos kezdeti izgalmas hangulatot, a vágyat, hogy átszeljük a világot, az első dalszövegek írását, a zenekar első klipjének felvételét, az első koncerteket, a boldogságot, amikor először felmentünk a színpadra a szülőhazánkon kívül, Dél-Amerikán kívülre is eljutottunk, hogy megismerjük a 60 országot, ahová lehetőségem volt eljutni. Még a nehéz időkből is kijutottunk. Mindig emlékezni fogok mindenkire és imádkozom mindenkiért, akik teljesebbé tettek minket."

nervosa_headbangers_open_air_2015_03.jpg

- kezdte sorait, majd így folytatta:

"Szóval köszönöm Nervosa, köszönöm mindekinek a támogatást, nélkületek mindez nem lett volna lehetséges! Köszönöm, hogy segítettetek megvalósítani egy egykor 14 éves metálarc lány álmát!"

Fernanda világossá tette: ugyan életének egy ciklusa lezárult, de szó sincs személyes ellentétekről, nem a csapaton belüli problémák miatt lépett ki a zenekarból. Felfedte továbbá, miszerint egy új metál projekten dolgozik, de mivel Nervosából való távozása megviselte, néhány napra visszavonul és hanyagolni fogja a közösségi médiát. 

"E pillanatban csak annyit kérek, hogy hagyjatok nekem egy kis időt. Szeretlek titeket és még egyszer köszönöm!"

 

Luana Dametto szintén hasonló érzéseket fogalmazott meg Instagramján, Prika Amal, aki jelenleg a Nervosa egyedüli tagja, elárulta: a Nervosa igenis folytatódni fog.

Összeházasodott Kobra Paige és Tommy Karevik

Április 4-én fogadtak örök hűséget egymásnak

Tavaly nyáron jegyezte el egymást a Kamelot svéd énekese, Tommy Karevik és a kanadai Kobra And The Lotus frontasszonya, Kobra Paige.

tommykarevikkobra2019engagement_638_0_1.jpg

A két zenész már évek óta élt boldog párkapcsolatban, ám az esküvőről mindeddig nem szóltak hírek. Azonban április 25-én, egy Facebookos chatben felfedte a páros: április 4-én összeházasodtak. 

"Tehát van egy kis hírünk. Kimondjuk: összeházasodtunk. Hivatalossá tettük a kapcsolatunkat április 4-én!"

- újságolta boldogan Kobra, Tommy pedig hozzátette: mivel Kanadában minden megbolydult a koronavírus miatt, át kellett volna tenniük az esküvőt a jövő évre. Érthetően azonban nem akartak tovább várni, így amíg lehet, meg akarták tartani a ceremóniát.

A frissensült házasok jelenleg Kanadában vannak, Kobra szüleivel. 

Sok boldogságot kívánunk!

 

Nervosa: Fernanda és Luana elhagyta a csapatot!

Kétségessé vált a banda jövője

A három brazil lány alkotta Nervosa csillaga felfelé ívelt az utóbbi években, legutóbbi albumuk, a Downfall Of Mankind 2018-ban jelent meg.

A koronggal több sikeres turnét nyomtak le a csajok, ám tegnap sokkoló hírt jelentett be a zenekar Facebookos oldalán: az énekes/basszer Fernanda Lira és a dobos Luana Dametto is kiszállt a zenekarból - így az egyetlen tag a gitáros Prika Amaral maradt.

neversoathrashmetalgodsamaralliradamettonervosa20172a9878978978789567567.jpg

Luana Dametto dobos (jobbra) és Fernanda Lira énekes/basszer (középen) elhagyta a Nervosát

A lányok a következő posztot tették közzé közösségi oldalukon:

"Fernanda és Luana már nem tagjai többé a Nervosának, úgy döntöttek, elhagyják a csapatot. Ennek sok oka van, de az utóbbi 2 évben a Nervosa már nem volt a régi. Megpróbáltuk életben tartani a zenekart, mindannyian, kivétel nélkül. A legjobbat akarjuk a rajongóinknak, de így ez már nem lehetséges! Köszönetet mondunk mindenkinek, aki támogatta a bandát, sok szerencsét kívánunk!"

Ám hozzátették: hamarosan új hírek érkeznek, új tagokról, és legfőképpen: a Nervosa nem hal meg.

 

Nightwish: egy tévésorozat is ihlette a Human :II: Nature-t

Érdekes infók Floor Jansentől a Billboardon!

Április 10-én jelent meg Human :II: Nature címmel a Nightwish visszatérő lemeze, amelyere öt évet vártak a rajongók. Számtalan véleményt olvashattunk a kiadványról, kapott hideget-meleget a zenekar, és noha rengetegen lehúzták az anyagot, a listákon igen szépen szerepel  - erről mi is írtunk. 

A korong boltokba kerülése furcsa időszak volt a csapat számára, ugyanis Floor Jansen énekesnő éppen karanténban volt férjével, Hannes Van Dahl-lal (Sabaton) és hároméves kislányukkal, Frejával. Floor előtte két hétig a svédországi otthonuk mellett található vendégházba szeparálta el magát, ugyanis március közepén lebetegedett, láz és légúti panaszok kínozták, amelyek akár a világszerte tomboló koronavírus tünetei is lehetnek. Mivel az énekesnő nem tudta pontosan, miféle kór támadta meg, jobbnak látta, ha elbarikádozza magát családjától. Szerencsére két hét múlva már jobban érezte magát, elmondása szerint számtalan előnye is volt a pihenőnek, például kertészkedhetett, játszhatott a lányával.

fj_2.jpg

Floor most a Billboardnak mesélt a lemezkészítés előtti időszakról.

Tudjuk, hogy az énekesnő részt vett a szülőhazájában, Hollandiában sugárzott Beste Zangers ("Legjobb énekesek") című szórakoztató műsorban, amelynek lényege, hogy minden előadó egy-egy másik műfajból ad elő dalokat. Korábban Floor elárulta: pont emiatt új utakat nyitott meg számára a műsorban való szereplés.

"A Beste Zangers arra késztetett, hogy más műfajokat is megismerjek a metálon kívül, hogy másként is használjam a hangomat, olyan területeken, mint a latin pop és a reggaeton."

- emlékezett vissza a műsorra.

Floor március 24-ére tervezett amszterdami koncertje -amelyre minden jegy elkelt- viszont a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Azonban elmondta: ahogy lehet, pótolják a show-t, ami egyébként rögzítésre kerül, és amelyen mind az After Forever-től, mind a ReVamp-től is hallhatunk dalokat.

"A műsorban pont az volt a különleges, hogy teljesen különbözött a Nightwish zenéjétől. Más volt, és könnyedebb dolgokat csinálhattam. Nem >>lassultam le<<, de jó volt egy kontrasztot létrehozni."

Természetesen mesélt a Human :II: Nature-ről is:

"Minden dal a való világgal kapcsolatos, kivéve talán a Pan-t. Ez nem annyira a valóságról, hanem a pozitív emberekről szól. Az előző albumunk is a való világ felé tett egy lépést, így a való világ varázslatosságába."

- utalt ezzel a tudományos alapokra épülő Endless Forms Most Beautifulra, amely 2015 márciusában látta meg a napvilágot. 

82868853_195255194995473_2581519475132071936_n.jpg

Elárulta azt is: a lemezre nagy hatással volt a Fekete tükör című, brit antológia-sorozat, amely a Noise című dal videójában is megmutatott technikai dolgoktól való függés veszélyét mutatja be. A tévésorozat egy-egy disztópikus történetben mesél a modern világ, a technológia vívmányai által kiváltott függőségről.

A Noise klipjében hemzsegnek a szelfik, okostelefonok, elkondolkodtató képsorok, ám a kisfilm végén a lenyugvó Nap és a Természet megmutatása optimizmust sugall - és arra sarkall, hogy foglalkozzunk inkább a Természettel a sokszor időpocsékoló közösségi média és az internet helyett. 

Az albumot hallgatva rögtön feltűnik, hogy a zúzós gitárok, riffek és keménykedés helyett az énekesek kaptak nagyobb teret.

"Sokkal többet játszhattunk a hangukkal, mi énekesek."

- elmélkedett Floor, és valóban, a Harvest című szerzeményben Troy hallható leginkább, míg az első CD-t záró Endlessnessben Marco Hietala, akinek 2002-es érkezésével jelentek meg a duettek az akkor még Tarja Turunen nevével, hangjával és arcával fémjelzett zenekar életében.

"Kevesebb kórus hallható a lemezen, de ez így van jól. Eleinte nehéznek éreztem a dalokat, de amikor elküldtem a felvételeimet Tuomasnak, ő csak annyit mondott: >>"Igen, ez az.<<"

84884984_195255278328798_9216564715554078720_n.jpg

A banda turnéja október 16-án, Oslóban veszi kezdetét, Floor pedig maximálisan kihasználja az extra szünetet:

"Kár lenne vesztegetni az időmet. Most több időm van, hogy a gitárral a kezemben vagy a zongora mögé ülve zenét írjak. Évek óta nem foglalkoztam ezzel. Úgy gondolom, most a legtöbb zenész most ugyanezt teszi, felveszi a hangszereit és aktívan dolgozik. Ez nem olyan dolog, amiben meg lehet akadályozni minket."

- zárta sorait.

 

 

 

 

Mezmerized: ősszel jön a nagylemez!

Látható a borító is!

Király Anna, akit első körben a Sorroniából ismerhettünk meg, tavaly alapította elektronikus metálban utazó új projektjét, a Mezmerized formációt. 

Négy klipes nótát láthattunk eddig az újdonsült bandától, tavaly októberben a Desire-t, december folyamán a Satellite-t, januárban érkezett a Shutdown, végül április 3-ával a Hybrid.

37923.jpg

Tegnap robbantották a hírt Annáék: első lemezük Electrolyse címmel, idén ősszel kerül a boltok polcaira, egyúttal a tracklistről és a borítóról is lehullott a lepel:

1. Electrolyse
2. Comeback
3. Rage
4. Desire
5. Fireheart
6. Shutdown
7. Call my name
8. Hybrid
9. Satellite
10. Ready to go
11. Carry on
12. Cyanide

94689803_2966072400136638_3688857126026870784_o.jpg

Korábban a testvérblognak Anna elárulta: a megfogható, átélhető, mégis könnyed szövegvilág jellemzi a szerzeményeket, valamint a koronavírus-helyzet elmúltával beindulnak a koncertek is.

 

Ősszel érkezik az új Draconian-album!

A Sovran folytatása lesz a korong!

Az 1994-ben alakult svéd goth/doom metált játszó Draconian utolsó nagylemeze 2015 októberében jelent meg, Sovran címmel - ez volt az első korong, amelyen Heike Langhanst hallhattuk énekelni, aki 2012-ben vette át a mikrofont Lisa Johanssontól. 

64a02d59194abf2a015da4e734056466.jpg

A kiadvány igen szép sikereket ért el, mindeközben Heike két másik projektjével is foglalkozott, a 2006-ban létrehozott :LOR3L3I:-val és a 2015-ben, exbarátjával, Daniel Änghede-vel alapított ISON-nal. 

Tegnap jelentette be a zenekar Facebookos oldalán, miszerint az új album 2020. október 30-án, a Napalm Records felügyelete alatt kerül a boltok polcaira, és az Under a Godless Veil címet viseli majd. 

A tracklist a következő:

1. Sorrow of Sophia
2. The Sacrificial Flame
3. Lustrous Heart
4. Sleepwalkers
5. Moon Over Sabaoth
6. Burial Fields
7. The Sethian
8. Claw Marks On The Throne
9. Night Visitor
10. Ascend Into Darkness

A borító:

 

A banda ezt írta a készülő lemezről:

"Az 'Under a Godless Veil' album az eddigi legváltozatosabb album, amit kiadunk a kezünkből. Ezeket a dalokat a Johan (Johan Ericson, a banda alapítója - a szerk.) szívéhez közel álló zenék ihlették; vagyis minden, ami a tradícionális doom és a gótikus rock műfajok közötti skálán mozog. Sokan biztosan megjegyzik majd, hogy ezek a dalok a korábbiaknál jóval kidolgozottabbak, meditatívabbak. Ezúttal néhol ambientes elemeket is beledobtunk a közösbe, de persze egy pillanatra sem hanyagoltuk a Draconian-ra jellemző, tradícionális karakterisztikát. Nem mellesleg tökéletesen illeszkednek a zenei kompozíciókhoz Anders dalszövegei amelyek remekül tükrözik első 2-3 albumunk kettősségét és kifinomultságát, miközben a korábbiaknál erőteljesebben árasztja magából a gnosztikus filozófiát. Nevezhetjük az 'Under a Godless Veil' albumot egyfajta elmélkedésnek is - életről és halálról van ugyanis szó a dalokban; de eközben mindvégig emlékeztetünk arra, hogy ez a különös, zord világ messze távol áll attól, amit otthonnak nevezhetnénk."

 

Evanescence: itt a Wasted On You hivatalos videója!

Különleges módszerrel készült a klip!

A mai napon vált meghallgathatóvá az arkansasi Evanescence új dala, a Wasted On You, amely az idén érkező, The Bitter Truth című nagylemezen kapott helyet.

A banda megmutatta a borítót, illetve Amy Lee énekesnő felfedte: ezen a kiadványon visszatérnek a tipikus Evanescence-hangzáshoz, a 2017-es Synthesis után, amelyen kórusokat és egy szimfonikus zenekart is hallhattunk, valamint főleg régebbi szerzemények újrahangszerelt változatait tartalmazta.

evanescence.jpg

A Wasted On You-ról így mesélt Amy:

"Nem a Wasted On You dalt akartuk elsőként bemutatni, de aztán a világ karanténba záródott és ezzel minden megváltozott. Egyúttal az is, amit érzünk és mondani akarunk jelenleg. Nem arról írtam ezt a szöveget, amit most mind átélünk, mégis valahogy pontosan azt írja le."

- utalt ezzel a világot sújtó koronavírus-járványra, amely miatt a zenekarnak törölnie kellett a holland Within Temptationnel közös turnéját is - a koncerteket végül őszre csúsztatták.

A dalhoz készített klip igen különleges módon készült el:

"Az egész videót a zenekar és a családunk vette fel iPhone-jaink segítségével, otthonunk elszigeteltségében, sok mérföldnyire egymástól, majd Paul Brown összevágta. Arra szeretnénk ezt a klipet felhasználni, hogy a jelenlegi életünkről valós képet adjunk és megmutassuk, hogy bár egymástól távol vagyunk, kapcsolatban maradunk."

94551070_2748254915298025_2320667900584656896_n.jpg

- magyarázta a frontasszony, aki azt is elmondta: a szöveg egyaránt szól a szakításról, a kitörésről és önmagunk megmentéséről is, ki-ki hogyan értelmezi. Eképpen zárta sorait:

"Az egyik dolog, ami ebben az őrült időszakban jött, az, hogy meg lettünk fosztva az irányítás illúziójától. Sok új téma kerül elő a zenénkben. Én pedig inkább az igazságot fogom kimondani, mint tagadásban élni. Nincs több hazugság. Az keserű igazság nehéz dolog. De én ezt vállalom, és az életet választom."

Íme, a videó!

 

Nightwish: világszerte arat a Human :II: Nature

Előkelő helyeken a lemez!

Április 10-ével szabadult a világra a finn-holland-angol tagokból álló Nightwish visszatérő lemeze, a Human :II: Nature. A korong megjelenése előtt a Noise és a Harvest című dalok képében betekintést nyerhettünk a számcsokorba, később pedig egy környezetvédelmi projekt részeként debütált az Ad Astra is.

Az album megjelenését vegyes érzésekkel fogadták a rajongók, akadt, aki szerint a lemez mestermű, mások szerint a csapat teljesítménye meglehetősen gyenge.

nw7.jpg

Annak ellenére, hogy csupa negatív kritika született a Human :II: Nature-ről, a kiadvány igen szépen muzsikál - korábban is megírtuk, hogy alig 9 nappal a megjelenése után a finn lista csúcsára ért az album, azonban a zenekar éppen most posztolta Facebookján a nemzetközi eredményeket - a helyezések önmagukért beszélnek. Olyan országok top 5-jébe került a lemez, mint Németország, Magyarország, Lengyelország, de Ausztráliában is a 4. helyezést szerezte meg, Japánban pedig a top 10-ben landolt, a 8. helyezettként.

A banda hálás a rajongók szeretetéért, köszönetet mond mindazoknak, akik megvásárolták az albumot.

 

 

Dalpremier: Evanescence - Wasted On You

Végre megérkezett a felvétel!

Az arkansasi Evanescence nemrégiben fedte fel, miszerint -még az idén boltokba kerülő- új albumuk címe The Bitter Truth lesz. Láthattuk a borítót is, valamint Amy Lee énekesnő elmondta: visszatérnek a tipikus Evanescence-s hangzásvilághoz a 2017-es Synthesis lemez után, amelyen kicsit más irányba mentek el, kórusokkal, szimfonikus zenekarral.

evanescence.jpg

A korong dallistáját még titok fedi, de a csapat néhány napja újságolta boldogan, miszerint hamarosan megérkezik az első szerzemény az új albumról - íme, a Wasted On You:

 

 

Szerelmi életéről vallott Lzzy Hale

Twitterén válaszolta meg egy rajongó kérdését

Lzzy Hale-ről, a pennsylvaniai Halestorm frontlányáról tudni lehet, hogy sosem tesz lakatot a szájára, most magánéletével kapcsolatosan is nyíltan vallott. Április 21-én, azaz kedden Lzzy Twitterén #AskLzzyAnything hashtag alatt minden fanoktól érkező kérdésre válaszolt, egy lány pedig megkérdezte, hogy terveznek-e esküvőt a zenekar gitárosával, Joe Hottingerrel, akivel évek óta egy párt alkotnak.

 339a4ca9c66a812baa2234802d3fa4b5.jpg

E tényre 2015 őszén derült fény, amikor is Josh Smith basszer megerősítette a régóta terjedő pusmogásokat, miszerint a két zenészt jó ideje romantikus szálak fűzik egymáshoz.

Lzzy válasza a rajongói kérdésre a következő volt: 

"Valójában soha nem vágytam esküvőre, ez személyes döntésem. Modern szerelmi életet élek."

Egy másik rajongói kérdésre adott válaszából pedig az is kiderült, hogy soha nem használt randi appot az énekesnő.

"Soha nem használtam randizós alkalmazást, ebben a tekintetben régimódi vagyok!"

Azonban egy érdekes dologra is fény derült a válaszokból: Lzzy -mint ahogyan említette, nyitott, modern kapcsolatban él- másokkal is randizik Joe mellett, és egyikük sem féltékeny típus.

A formáció lelkesen dolgozik új nagylemezén, de két EP-t is terveznek kiadni a közeljövőben. Legutóbbi albumuk, a Vicious 2018 nyarán jelent meg.

 

süti beállítások módosítása