Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Floor Jansen: "Vigyázzunk a Földre!"

Az énekesnő lelkesen támogatja a környezetvédelmet

2020. március 18. - Jurancsik Eszter

A Nightwish új albumára már nem kell olyan sokat várni, hiszen április 10-ével tölti meg a boltok polcait Human :II: Nature címmel, amely pakkban két CD is található lesz.

Az első lemez témája -mint ahogyan azt Tuomas Holopainen alapító kifejtette- az emberi természet lesz, a másodiké pedig az Anyatermészet - így bravúrosan oldották meg a kiadvány címét is.

A banda holland származású frontasszonya, Floor Jansen egy ízben már felfedte aggályait a környezetvédelem kapcsán, sőt, nemrég a csapat Ad Astra című kisfilmje egy különleges természetvédelmi projekt kapcsán került publikálásra, most azonban újabb gondolatokat osztott meg a FaceCulture-rel.

5e39cdb14b7378876d93dc20_promonightwish.jpg

"Nem mennék bele túlságosan a klímavészhelyzetbe, de nyilvánvaló, hogy vigyáznunk kell a környezetünkre, ahol élünk."

- eképpen kezdte mondandóját, majd így folytatta:

"A Földön élünk, tehát jobban kell vigyáznunk rá, mint valaha! És úgy gondolom, jó úton haladunk, habár még mindig rengeteg a tennivalónk. Számomra a természet, nos... a legjobb >>akkumulátor-töltő<<."

- utalt a tényre, miszerint imád sok időt a természetben tölteni, ott feltöltődni.

"Néha a semmi közepén kell lennem, lehetőleg állatokkal vagy az erdőben, hogy kitisztuljon a fejem és megnyugodjak. Úgy érzem, hogy a természethez való kapcsolódás nagyon sok embernek létfontosságú. Szinte mindenki elfelejti, mi vagyunk a természet! A csimpánzok DNS-e például csak 3%-ban különbözik a miénktől, tehát a különbség olyan kicsi. Ezért nem szabad elfelejteni, hogy a természet részei vagyunk. Ha ez megvan, akkor jók vagyunk."

- zárta gondolatait.

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr9915534324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása