Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

10 példaképem!

2017. szeptember 07. - Jurancsik Eszter

Napestig tudnám sorolni, hogy kiket és miért szeretek, de a rengeteg énekesnőből kiválasztottam a számomra 10 legmeghatározóbbat és néhány mondatban összefoglaltam, miért is tartom példaképemnek az illető művésznőt. :) 

10. Anette Olzon (ex-Nightwish, The Dark Element)

ao.jpg

Bár a Nightwishból való eltávolítása után megjelent szólóalbuma, a Shine nem aratott nagy sikert, Nettie nem adta fel. Jani Liimatainennel közös új albuma, The Dark Element címmel nemsokára boltokba kerül, az első dal pedig igen erős lett. Emellett Anette tökéletes példája annak, hogy plasztikai műtét nélkül is visszanyerheti egy nő az alakját három gyermek világra hozatala után is. 2014 első felében kezdett keményen edzeni a svéd énekesnő, Instagramján rendszeresen posztolt is képeket edzéseiről, pár hónap után már látható is volt az izzasztó munka eredménye. Ezért Anette példaképként állhat minden nő elé, megmutatva, hogy a megereszkedett bőrt is fel lehet tölteni izommal.

9. Sharon den Adel (Within Temptation)

588158.jpg

A Within Temptation frontasszonya az egyik legtökéletesebb példa, hogyan is egyeztesse össze egy nő a karrierjét az anyasággal, családi életével - Sharonnak három gyermeke született a banda másik alapítójától, a gitáros Robert Westerholttól. A gyermekkorában sok országot megjárt holland énekesnő maga is egy nagy gyerek, rengetegszer bolondozik, viccelődik. Emellett rajongói beszámolók alapján hihetetlenül közvetlen ember, ami mindenképp dicséretet érdemel.

8. Cristina Scabbia (Lacuna Coil)

cristinascabbiasolo2012new_638.jpg

Az olasz Lacuna Coil dalospacsirtája idén töltötte 45. életévét, ám ezt senki meg nem mondaná róla, elvegyülhetne bármelyik főiskolás buliban. Sharonhoz hasonlóan nem tanult énekelni és nem játszik hangszereken, ennek ellenére mégis napjaink egyik legnépszerűbb metálénekesnője - azt hiszem, az ilyen művészekre mondhatjuk, hogy őstehetségek. Talán az olasz temperamentum vagy csak a mosolya, de van valami ebben a nőben, ami megfogja az embert.

7. Shirley Manson (Garbage)

shirley.jpg

12 éves koromban hallottam először a hangját és azonnal megszerettem. Ő volt az első női rockénekes, akire csodálattal tekintettem. Ő is az a nő, akin nem látszik a kora (augusztus 26-án töltötte az 51. évét), talán szülőhazájának (Skócia) tiszta levegője, a genetika vagy a vegetáriánus étrend teszi ezt? Nem tudni, mindenesetre sokan szeretnének 51 évesen így kinézni, az tuti. A Garbage legtöbb dalszövegét ő írja, fellépésein pedig húszéveseket megszégyenítő energiával tombol.

6. Ailyn (ex-Sirenia)

gothic-metal-ailyn-wallpaper-bands-sirenia-wallpapers-brunettes.jpg

Pilar María Del Carmen Mónica Giménez Garcia néven született az Ailyn művésznevet viselő spanyol szépség, aki idén lett 35 éves. Kislány kora óta előadóművészi pályára készült, 11 éves kora óta énekel, hazájában már a Sireniához való csatlakozása előtt is elismert énekesnő volt. Szerepelt a 2007-es spanyol X-Faktorban, ahonnan a negyedik körben kiesett, de nem bánkódott, hiszen egy évvel később már a norvég csapat frontlányává vált, és rekordhosszúságú ideig, 8 éven át erősítette Morten Velandéket. Kirúgása nem éppen korrekt módon zajlott, erről többször írtam már és ő maga is kifejtette, hogy igazságtalannak érzi a döntést. Ailyn 7 éves kora óta az 1-es típusú cukorbetegségben szenved, ám mindig keményen dolgozik, tökéletes példa arra, hogy nem szabad feladni, ha az élet próbatételek elé állít minket. Nem mellesleg egy hihetetlenül cuki lány, aki szereti a rajongóit. Életkorából ő is legalább egy tízest letagadhatna. Szerintetek is?

5. Anneke van Giersbergen (VUUR)

roel-photo-portrait-anneke-van-giersbergen.jpg

A The Gathering élén vált ismertté a 44 éves holland énekesnő, aki több együttesben és szólómunkákban is megmutatta sokoldalúságát, tehetségét. Jelenleg a VUUR-ral foglalkozik aktívan a mindig mosolygós, bájos Anneke, aki nem rest akár jótékonykodni sem, például egy ilyen rendezvényen több kilométert gyalogolni egy nemes cél érdekében. Anneke-nek van egy 12 éves fia, Finn, és igen gyakran megmutatja családját, színpadon kívüli életét is Instagram-profilján. Közvetlensége és csodálatos hangja nem változott az évek múlásával, rengeteg fiatal énekesnőnek ő a példaképe - nem véletlenül.

4. Charlotte Wessels (Delain)

charlottedelainsolo2014promo_638.jpg

A szintén holland Charlotte 30 éves, ám kislányos bájának köszönhetően simán kinéznénk belőle akár a szomszéd középiskolás csajszit is. A Delain énekesnője ahányszor stílust váltott az évek során, úgy találta meg önmagát. A nemrég házasságot kötött, szoprán hangú Charlotte a színpadon mindig "együtt van" a közönséggel, így a csapat minden bulija fergeteges hangulatban zajlik. A dalospacsirta elszántan harcol a gótok és hasonló szubkultúrához tartozó embereket érintő gyűlölet-bűncselekmények ellen, ezt mutatja a We Are The Others című dal is, amelyet Sophie Lancaster emlékére írt. Hihetetlenül fiatalos külsejét vegetáriánus ételekkel és jógával igyekszik megőrizni - eddig bejött, nagyon is. 

3. Tarja Turunen (ex-Nightwish, szólista)

tarja-turunen-performs-at-xiii_-amphi-festival-in-cologne-07-23-2016_10.jpg

A Nightwish első frontasszonyaként ismertté vált Tarja Turunen a bandából való kipenderítése után nem esett kétségbe: elkezdte újra felépíteni karrierjét, és ez sikerült is neki, hiszen mindegyik szólóalbuma remek fogadtatást kapott. Koncertjei rendre telt ház előtt zajlanak, a lírai szoprán énekesnő elmondása szerint pedig közönsége most jóval személyesebb, mint a Nightwish idején. Tarjának határozottan jótt tett tehát a szólózás, de az idő is: napról napra gyönyörűbb a finn művésznő, akinek kislánya, Naomi 2012 nyarán jött világra - a gyermek édesapja Tarja férje, egyben menedzsere, az argentin Marcelo Cabuli, akivel 2003-ban álltak oltár elé. A jelenleg Spanyolországban élő énekesnő tehát kiteljesedett, beérett - napjaink egyik legnépszerűbb előadójáról beszélhetünk.

2. Aleah Stanbridge(†) (Trees Of Eternity, szólista)

elhunyt-enekesnojere-emlekezik-a-trees-of-eternity-10231129.jpg

A Dél-Afrikában világra jött, de kétezres években családjával Svédországba települt énekesnő július első napján ünnepelte volna 41. születésnapját. Aleah gyönyörű volt és tehetséges. Ő írta a Trees Of Eternity Hour Of The Nightingale című lemezének összes dalszövegét, énekstílusa pedig egészen egyedi volt. A legtöbb énekesnő vagy operásan, vagy kimondottan metálosan énekel, vagy éppen hörög. Aleah csak énekelt. Egyszerűen énekelt bársonyos, suttogós lírai alt hangján, amellyel megbabonázta az embert. Párja, Juha (aki a Swallow The Sun gitárosa is egyben) szerencsés volt, hogy egy ilyen nőt választott. Aleah tiszta lélek volt, állatvédő és vegán, túl szép lelke volt ehhez a világhoz. 2016. április 18-án hunyt el, rákbetegség következtében.

1. Alissa White-Gluz (ex-The Agonist, Arch Enemy)

74845b531fbde6c5b96834408d748ff7_442.jpg

A 32 éves, kanadai származású Alissa a The Agonsitban kezdte karrierjét, majd 2014-ben a svéd Arch Enemy éléről távozó német énekesnőt, Angela Gossow-t váltotta. Extrém megjelenésével, hajviseletével, piercingjeivel bátran szembemegy a mai társadalom által támasztott elvárásokkal. Alissa 13 éves kora óta vegán, azaz nemcsak húst, de tojást és tejet sem fogyaszt, többször szerepelt a PETA kampányaiban is. Elítéli a drogokat, az érzelmek nélküli szexet és az iskolai terrort. Párja, Doyle 21 évvel idősebb nála, de a szerelem ugye nem matematika. Imádpm a hajszínét, a piercingjeit, a hörgését. És mivel én is vegán vagyok, egyértelmű volt, hogy ő nagy kedvencem lesz. És ő lett a legnagyobb kedvenc. 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr7312809172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása