Záporoztak a tavalyi évben a jobbnál jobb lemezek, íme az én személyes kedvenceim!
10. NIGHTWISH - YESTERWYNDE
Igen különleges címet kapott a Nightwish új abuma, amely a 2015-ös "Endless Forms Most Beautiful"-lal elkezdett és a 2020-as "Human :II: Nature"-rel folytatódó trilógiát hivatott lezárni. Mivel e két korong nem hagyott bennem mély nyomokat, kissé szkeptikusan fogadtam az új lemez hírét. Tuomas Holopainen dalszerzői képességeit soha nem vontam kétségbe, és a "Yesterwynde"-t hallgatva örömmel konstatáltam, hogy a finn zseni elég rendesen összekapta magát, és egy, az eddigiektől teljesen eltérő hangzású, de remek dalcsokrot hozott össze. A zene változatos, a szövegekben továbbra is ott vannak a komoly mondanivalók, és Floor Jansen hangja is végre rendeltetésszerűen van (ki)használva. Bár a zenekar bizonytalan időre felfüggesztette a turnézást, a "Yesterwynde"-n mindenki megtalálja a neki tetsző dalokat.
9. SIMONE SIMONS - VERMILLION
Az Epica fronthölgye gondolt egyet, és összedugta a fejét Arjen Lucassennel, aki a holland metalszcénában egy igen erős húzónév. Közös munkájuk gyümölcse a "Vermillion", amely koronggal Simone egy rég dédelgetett álma vált valóra. Fülbemászó dalokkal teli, kellemes zenei utazásban lesz része annak, aki végighallgatja az albumot. Ahol Arjen produceri tapasztalata találkozik Simone különleges hangjával, ott valami egészen egyedi születik. Olyan ez, mint egy zenei varázsital: álomszerű dallamok, mély gondolatok és pontosan kimért összetevők tökéletes elegye.
8. ANETTE OLZON - RAPTURE
Már a "Strong" (2021) is egy erős lemez volt, de a "Rapture" még azt is übereli - Anette Olzon bebizonyította, hogy igenis, tud énekelni, tehetséges dalszerző, Magnus Karlsson producerrel az oldalán pedig garantált volt a minőség. Az énekesnő hangjának eddig teljesen ismeretlen aspektusait hallhatjuk a dalcsokorban, energiából és tartalmas szövegekből nincs hiány. Természetesen ismét számíthatott a családi támogatásra - férje, a Pain-gitáros Johan Husgafvel is szerepel pár szerzeményben, de legkisebb fia, a 11 éves Mio is énekel a Heed The Call című tételben. Hosszú és nehézkes utat járt be a Nightwish-ból való távozása óta a svéd csillag, aki egy ízben fel akarta adni a zenélést, de végül nem tette. Anette végre megtalálta a saját stílusát.
7. OCEANS OF SLUMBER - WHERE GODS FEAR TO SPEAK
A texasi prog metalos Oceans of Slumber soha nem a szarral gurigázott, a "Where Gods Fear To Speak"-en pedig még inkább kidomborodik az a tény, hogy a csapat legnagyobb ütőkártyája Cammie Beverly énekesnő hangja és érzelmes előadásmódja. Imádtam a zenekar nevét viselő 2020-as korongot és a 2018-as "The Banished Heart" című lemezt is, de a "Where Gods Fear To Speak" übereli mind a kettőt. A súlyos, érzelmektől túlcsorduló, pátosszal átitatott sötét hangulat, a jellegzetes déli atmoszféra és a zúzás egyaránt jelen van a szerzeményekben, de sokkal erőteljesebben mint eddig, az album pedig a műfaj egyik csúcspontjaként jegyezhető.
6. EXIT EDEN - FEMMES FATALES
Amanda Somerville hívta életre a tehetséges hölgyekből álló formációt, ám az amerikai születésű alapító 2023 folyamán dobbantott a a csapatból családi kötelezettségei miatt. A trióra fogyatkozott együttes - Marina La Torraca, Clémentine Delauney és Anna Brunner - azonban nem csüggedt, felvették második albumukat. A "Femmes Fatales" legnagyobb meglepetése, hogy a "Rhapsodies In Black"-kel (2017) ellentétben ezen a lemezen nemcsak feldolgozások szerepelnek, hanem igen erős saját szerzemények is. A három énekesnő hangja úgy fonódik össze, mint egy tökéletesen hangolt hangszer húrjai: Clemi bársonyos szopránja, Marina drámai ereje és Anna nyers, karcos hangja együtt valami varázslatos harmóniát teremt. Minden egyes dalból kihallatszik, hogy szívüket-lelküket beletették ebbe a produkcióba.
5. KOBRA PAIGE - LIKE NO OTHER
A kanadai Kobra And The Lotus frontasszonya 2019-ben könnyek között mesélt arról, hogy fogalma nincs, mi lesz a zenekar jövője - a csapat jó ideje anyagi problémákkal küszködik, ráadásul legutóbbi sorlemezük, az "Evolution" (2019) nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Kobra 2020 tavaszán hozzáment kedveséhez, a Kamelot-énekes Tommy Karevikhez, majd elkezdett dolgozni első szólóanyagán. A lemez 2024 augusztusában, "Like No Other" címmel jelent meg, összességében négy évig érlelődött, de minden várakozást megért, mert a dalcsokor mindegyik darabja egy-egy tanulságos történet, olyan témákkal, mint a magány, a tökéletességre való törekvés által kiváltott depresszió vagy a gyermeki álmodozás. A "Like No Other" tehát nemcsak zeneileg van rendben, hanem telis-tele van olyan szövegekkel, amelyekkel bármelyikünk tud azonosulni.
4. KITTIE - FIRE
Merész lépés, ha egy zenekar tagjai olyan hosszú idő után állnak össze újra, mint ahogyan a Kittie is tette. A kanadai zenekar nem kevesebb, mint 13 évig lógott a levegőben, erre rátett egy lapáttal Trish Doan basszusgitáros 2017-es tragikus halála is. A csapat 2022-ben végigturnézta a fesztiválokat, de az igazi izgalmat a következő év hozta: nekivágtak a hetedik nagylemez munkálatainak. Mivel a Lander-nővérek, Morgan (ének) és Mercedes (dob), valamint Tara McLeod gitáros hármasán kívül hiányoztak a tagok, újra csatasorba állt velük egy régi ismerős - Ivana 'Ivy' Jenkins (született Vujic), aki korábban, 2008 és 2012 között már erősítette a bandát. A Kittie korábban nu metal zenekarként volt ismert, mára azonban ez érvényét vesztette, a "Fire"-ön ugyanis több stílust kevernek, az üstbe dobált ötletekből pedig egy igen erős visszatérő album született.
3. CHARLOTTE WESSELS - THE OBSESSION
Immár harmadik szólólemezével jelentkezett tavaly szeptemberben az egykori Delain-énekesnő. Charlotte Wessels érdeklődése rengeteg műfajra kiterjed, amely a "Tales From Six Feet Under" (2021) és a "Tales From Six Feet Under Vol II" (2022) című korongokon is érzékelhető volt, és a "The Obsession"-ön sincs ez másként. Charlotte-ot nehéz műfajilag beskatulyázni, ugyanis a fent említett eklektikus zenei ízlés elvékonyítja a határvonalat a 'metál' és a 'nem metál' között. A "The Obsession" nemcsak egy tökjó lemez, hanem egy önismereti utazás is - olyan témák tűnnek fel a szövegekben, mint a szorongás, a depresszió, a csontig hatoló felelem, de napjaink egyik legégetőbb kérdése is, a környezetszennyezés. Aki kőkemény zúzást vár az albumtól, az csalódni fog, aki azonban elég bátor ahhoz, hogy szembenézzen a démonaival, imádni fogja a dalokat, amelyek sötét témáik ellenére pozitív üzenetet hordoznak.
2. LINKIN PARK - FROM ZERO
Kétségtelenül a 2024-es év egyik bombahíre volt a Linkin Park visszatérése, hét évvel frontemberük, Chester Bennington tragikus halála után, ráadásul egy női énekessel. A 38 éves Emily Armstrong neve nem ismeretlen az amerikai alternatív zenében, 2005-ben hívta életre a Dead Sara nevű formációt - tavaly pedig a világ egyik legismertebb zenekarának élén találta magát. A "From Zero" ízig-vérig nu metal, és bár én sosem voltam kimondottan a műfaj szerelmese, de ez a korong azonnal megvett - faék egyszerűségű, nem rétestészta-hosszúságúra elnyújtott, de remekül hangszerelt dalok, Mike Shinoda pedig nem is találhatott volna Emilynél jobb énekest Chester helyére. Bár a hölgy kapott hideget-meleget, ahogyan ilyenkor lenni szokott, ő állja a sarat és véleményem szerint a Linkin Park vele is legalább olyan sikeres lesz, mint Chesterrel volt.
1. VISIONS OF ATLANTIS - PIRATES II - ARMADA
Amikor 2019 nyarán az osztrák, olasz és francia tagokkal felálló zenekar bejelentette, hogy újradefiniálja a szimfonikus metalt, csak nevettem. Az akkor megjelent "Wanderers" című album legalább annyira gyenge lett, mint a 2018-as "The Deep&The Dark", hiába találták meg a tökéletes énekesnőt Clémentine Delauney személyében. A művészi útkeresés végül is sikerrel járt, a 2022-ben megjelent "Pirates" hatalmasat durrant, én pedig magamban bocsánatot kértem a három évvel korábbi röhögésért, ugyanis az album valóban egy mestermű lett. Folytatása, a "Pirates II - Armada" tavaly nyáron landolt a boltok polcain, és már a megjelenés utáni első héten hihetetlen eladásokat produkált. Clémentine elmondta: a kalóz-saga még nem ért véget, a Visions of Atlantis pedig a szimfonikus metal egyik legsikeresebb csapatává érett.