A vérfrissítésen átesett brit zenekar ma mutatta be új dalát és a hozzá készült videoklipet. A szerzemény a Hunger of the Beastcímet viseli, és ez az első szám, amelyben a hivatalosan is frontasszonnyá avanzsált Alissa White-Gluz (ex-Arch Enemy, Blue Medusa) közreműködik, korábban a Burning Heart című számban is hallhattuk már a hangját.
A csapat nemrég jelentette be, hogy egészségi problémái miatt férfi énekesük, Marc Hudson egy időre háttérbe vonul, hogy teljes mértékben a gyógyulására összpontosíthasson. Emiatt sem az új album munkálataiban, sem a jövő évre tervezett turnén nem vesz részt. Helyét korábbi énektanára, az olasz származású Alessio Garavello vette át, így a készülő lemezen és a koncerteken is ő osztozik majd az énekesi feladatokon Alissával.
Egyúttal új albumukat is bejelentették - az együttes nevét viselő DragonForce 2027. március 19-én jelenik meg a Napalm Records gondozásában.
Az újonnan csatlakozott énekesnő és frontasszony, Alissa White-Gluz, valamint Alessio Garavello mellett a régi tagok -Herman Li, Sam Totman, Gee Anzalone és Alicia Vigil -, továbbá a friss szerzemény, Billy Wilkins közösen teszik meg pályafutásuk eddigi egyik legnagyobb lépését. Mindannyian új oldalukat és virtuóz hangszeres tudásukat mutatják meg, miközben továbbra is építenek azokra az elemekre, amelyeknek köszönhetően a DragonForce közel három évtizede töretlen népszerűségnek örvend.
A zenekar korai korszakát megidéző DragonForce kirobbanó energiát, könyörtelen tempót és súlyos, diadalmas refréneket ígér, mindezt olyan formában összegyúrva, amilyet a rajongók korábban még nem hallhattak tőlük.
A DragonForce bejelentette, hogy énekese, Marc Hudson fülzúgással kapcsolatos, jelenleg is fennálló problémái miatt egy időre háttérbe vonul a zenekar zenei tevékenységétől. Ez azt jelenti, hogy a készülő új album munkálataiban, valamint a 2026-os és 2027-es turnékon sem vesz részt énekesként.
Hudson ugyanakkor nem szakad el a csapattól: a háttérben továbbra is aktívan dolgozik majd zenésztársaival, és a zenekar menedzsmentjével közösen több olyan projekten is munkálkodik, amelyekből a rajongók már az év folyamán ízelítőt kaphatnak.
A következő időszakban Alessio Garavello, a banda régi barátja és Marc egykori énektanára veszi át a férfi énektémákat. Garavello az Alissa White-Gluz - aki idén lett a formáció női hangja - által vezetett vokális felállást egészíti majd ki. A DragonForce következő albuma ugyanis két énekesre épülő koncepcióval készül, az első új dalok pedig már a jövő héten érkeznek.
Herman Li gitáros hangsúlyozta, hogy Hudson egészsége minden másnál fontosabb számukra.
Marc az elmúlt tizenöt évben szívét-lelkét beletette ebbe a zenekarba, a hangja pedig mára elválaszthatatlan részévé vált annak, amit a DragonForce jelent. A hallása védelmében semmilyen kompromisszumot nem várnánk el tőle. Sokkal fontosabb számunkra, hogy egészséges maradjon, és hosszú távon velünk lehessen, mint hogy most tovább erőltesse, és ezzel komolyabb kockázatot vállaljon. Továbbra is velünk dolgozik nap mint nap, csak most más szerepben. Mielőbbi felépülést kívánunk neki.
Sam Totman szerint Hudson ideiglenes helyettesének kiválasztásakor gyakorlatilag azonnal egyetlen név merült fel.
Amikor elkezdtünk arról beszélni, ki léphetne a helyére, valójában csak egyetlen ember szerepelt a listánkon. Alessio sokkal régebb óta része a történetünknek, mint azt a legtöbben gondolnák. Annak idején ő is segített Marc hangjának kialakításában, ezért belülről ismeri ezeket a dalokat.
Ugyanakkor nem azért érkezik, hogy bárkit utánozzon: önmagát adja, és saját melegségét, energiáját hozza mindenbe, amit elénekel. Az új dalokban hallva őt mindannyiunkban új lendület gyulladt, és úgy gondoljuk, a közönség is ugyanúgy meg fogja kedvelni, ahogyan mi.
Amanda Somerville férje, az egykori After Forever-gitáros Sander Gommans megrázó hírt osztott meg közösségi oldalán: feleségénél rosszindulatú és agresszív agydaganatot diagnosztizáltak.
A zenész bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a családot sokként érte a diagnózis, és jelenleg rendkívül nehéz időszakon mennek keresztül. Arra kérte a rajongókat és ismerősöket, hogy szeretettel, jó gondolatokkal és imákkal támogassák Amandát és gyermekeiket. Azt is kérte, hogy a hírt tiszteletteljes módon osszák tovább.
Sziasztok! Nagyon szomorú hírt kell megosztanom veletek. Életem szerelme, három lányunk édesanyja és gyönyörű feleségem, Amanda Somerville rosszindulatú, agresszív agydaganattal küzd. Mindannyian sokkban vagyunk és teljesen összetörtünk. Szavakkal is nehéz leírni, milyen megpróbáltatásokkal kell most családként szembenéznünk. Nagyon hálásak vagyunk azért a segítségért, szeretetért és támogatásért, amelyet a családunktól és a barátainktól kapunk. A pozitív gondolatok, az imák és az, hogy gondoltok ránk, mind rengeteget jelentenek. Kérlek benneteket, legyetek most Amanda és a gyerekeink mellett lélekben, és tartsatok minket a gondolataitokban. Nyugodtan osszátok meg ezt az üzenetet, de kérlek, tegyétek ezt tiszteletteljes módon. Amanda olyan sokat ad mindannyiunknak: szeretetet, zenét, barátságot és erőt. Most eljött az idő, hogy mi küldjünk neki reményt, szeretetet és erőt. Köszönöm. Ez most nagyon sokat jelent nekünk.
- írja Sander.
Amanda Somerville neve hosszú évek óta szorosan összefonódik az európai szimfonikus és melodikus metal világával. Az amerikai születésű énekesnő, dalszerző és énektanár többek között az Epica, After Forever, Kamelot, Avantasia és Edguy munkáiban is közreműködött, háttér- és kórusénekesként, dalszerzőként, énektanárként és stúdiómunkákban is. Az Epica korai éveiben különösen fontos szerepet játszott, 2008-ban pedig Simone Simons betegsége idején élőben is helyettesítette őt a banda észak-amerikai turnéján.
2017-ben megalapította az Exit Edent, amelyben Clémentine Delauney (Visions of Atlantis), Anna Brunner (League of Distortion) és Marina La Torraca (ex-Phantom Elite, Battle Beast) oldalán dolgozott. A formáció még ugyanebben az évben jelentette meg Rhapsodies in Black című debütáló albumát, amely ismert popdalok szimfonikus, metalos átdolgozásaira épült. Amanda 2023-ban távozott a zenekarból, hogy több időt tölthessen a családjával.
Sanderrel már jóval azelőtt együtt dolgoztak, hogy egy pár lettek volna. Somerville a HDK-ban énekelt, Gommans pedig később a Trilliumban és a Kiske/Somerville projektben is közreműködött. A pár 2014 júliusában állt oltár elé. Három lányuk született: Lana Elise 2015-ben, majd 2018-ban az ikrek, Anya és Juliet.
Új dallal folytatja közelgő nagylemezének felvezetését az Elysion: megérkezett a Dead Loves, amely az október 16-án megjelenő Identity harmadik dala a tracklisten. A görög dark/gothic metal banda ezúttal kifejezetten a sötétebb, romantikusabb gyökereihez nyúl vissza.
A korong a zenekar húszéves pályafutását is ünnepli, és bár a lemez nem hagyományos értelemben vett konceptalbum, a dalokat közös témák kötik össze: önismeret, személyes küzdelmek, kitartás, összetartozás és az identitás keresése egy egyre töredezettebb világban.
A zenekar így fogalmazott az albumról:
Az Identity a legérettebb, legintenzívebb és legmerészebb lemez, amit valaha készítettünk. Noha az anyag hű marad a gyökereinkhez, zeneileg messzebbre merészkedünk, mint korábban, és azt tükrözi, kik vagyunk ma, húsz év közös zenélés után.
Az album előzetese, a Guardian Angel júniusban jelent meg. A dal reményről, erőről és ellenállóképességről szól, videoklipje pedig a gyermekbántalmazás problémájára hívta fel a figyelmet, a második klipes tétel, a Phoenixpedig augusztusban debütált. Christianna Hatzimihali énekesnő szerint a szám azért volt kézenfekvő első single, mert egyszerre hordozza az új album érzelmi intenzitását, energiáját és karakterét.
Doro Pesch új dallal jelentkezett: szeptember 18-án megjelent a Rock You 2 Death, amely a december 11-re tervezett Wild At Heart első előzetese. A kiadvány Doro saját kiadójánál, a Rare Diamonds Productionsnél érkezik.
A német metalkirálynő már nyáron elárulta, hogy új dalokon dolgozik, de ezúttal nem teljes nagylemezben gondolkodik. Mint fogalmazott, a folyamatos turnézás és a nyári fesztiválszezon mellett inkább egy rövidebb kiadványt szeretett volna összehozni.
Az új szám Doro több mint négy évtizedes pályafutásának következő fejezetét nyitja. Az énekesnő a nyolcvanas évek elején a Warlock frontasszonyaként vált nemzetközileg ismertté, majd a zenekar feloszlása után szólókarrierbe kezdett. 1986-ban első nőként lépett fel a legendás Monsters Of Rock fesztivál doningtoni színpadán, és azóta is a klasszikus heavy metal egyik legismertebb női alakja.
Legutóbbi teljes stúdióalbuma, a Conqueress - Forever Strong And Proud 2023-ban jelent meg, az elmúlt időszakban pedig több önálló kislemezzel is jelentkezett.
Harminc év telt el azóta, hogy egy finn kisvárosból, Kiteeből elindult egy zenekar, amely később alapjaiban formálta át a szimfonikus metal világát. A Nightwish jubileuma alkalmából a Metal Hammerúj lapszámának címlapjára került, Tuomas Holopainen pedig visszatekintett arra az útra, amely az 1990-es évek végének bizonytalan kezdetétől a nemzetközi világsikerig vezetett.
1996-ban még egyáltalán nem egy metalzenekart akartam létrehozni, egy akusztikus projektben gondolkodtam, gitárral, zongorával és női énekkel. Emppu Vuorinen csatlakozott hozzám, majd megérkezett Tarja Turunen is, és elkezdtünk együtt dolgozni. Azonban világossá vált, hogy az akusztikus keretek túl szűkek számunkra, így a rockos, metalos hangzás csakhamar átvette az irányítást - itt már Jukka Nevalainen és Sami Vänskä is tagok voltak.
Mesélt az első albumról is - az Angels Fall First 1997-ben jelent meg.
Eredetileg inkább afféle demónak szántuk. Annyira kezdetleges körülmények között készült, hogy még a saját lakcímemet is feltüntettem a borítón azok számára, akik kapcsolatba akarnak lépni velem.
A Nightwish első koncertjére még az évben, szilveszterkor került sor. Tuomas számára a reflektorfény egyáltalán nem volt természetes közeg.
Nagyon ideges voltam. Azt hittem meg fogok halni. Tényleg azt hittem! Pánikrohamot kaptam, hánytam, és arra gondoltam, ezt nem fogom tudni végigcsináni. Itt a Nightwish már nem egy egyszerű projekt volt, hanem a saját gondolataimat és érzéseimet kellett megmutatnom a világnak.
Azt is felidézte, hogy annyira félt, hogy egyszer sem mert igazán a közönségre nézni. Persze a kezdeti bizonytalanság azonban gyorsan átadta a helyét valami jóval nagyobbnak. Az 1998-as Oceanborn már sokkal tudatosabb és kiforrottabb irányt mutatott, a 2000-es Wishmaster pedig az első helyig jutott a finn albumlistán. Holopainen szerint ekkor kezdett leesni nekik, hogy a Nightwish több lehet néhány éves kalandnál.
Tuomas ugyanakkor ma is kettős érzésekkel gondol vissza a korai dalokra. A Nightwish jubileumi dokumentumfilmjében régi diktafonfelvételek, kezdetleges demók és dalszövegek kerültek elő, amelyekből több későbbi szerzemény első változatai is felismerhetők.
Egy részem hiányolja azt a fiút, aki ezeket a dalokat írta. Nem azért, mert visszavágynék akkori életembe, hanem mert abban az időszakban még minden új volt, a zeneipar működéséről alig tudtunk valamit, én pedig éppen felfedeztem a saját dalszerzői határaimat.
Harminc év alatt persze nemcsak sikerek, hanem komoly törések is érték a zenekart. Tarja 2005-ös távozása, majd később Anette Olzon kiválása a Nightwish történetének legvitatottabb fejezetei közé tartozik. Holopainen ma már maga is úgy beszél a Tarja-korszak lezárásáról, mint az együttes egyik legsötétebb időszakáról.
A zenekar azonban minden átalakulás után továbbment. Floor Jansen 2012-ben csatlakozott, majd 2013-ban hivatalosan is a Nightwish tagja lett. Azóta három stúdióalbum készült vele, miközben a banda egyre nagyobb színpadokra jutott el és a szimfonikus metal egyik legismertebb képviselőjévé vált.
Holopainen szerint a Nightwish mára már több, mint az egyes tagok összessége. A Kerrang!-nek úgy fogalmazott, hogy szerinte maga a zenekar egy önálló entitássá nőtte ki magát, amely akár nélküle is tovább élhetne.
A harmincadik évfordulót a The Greatest 30 Years On Earth című monumentális kiadvány is megünnepli, amely december 11-én jelenik meg. A csomag korábban nem látott fotókat, részletes interjúkat, koncertfelvételeket, valamint egy dokumentumfilmet is tartalmaz Tuomas dalszerzői módszereiről. A kiadványban az amszterdami Ziggo Dome-ban és a kiteei Rantakenttäben rögzített koncertanyagok is helyet kaptak.
A történet pedig még korántsem ért véget. Holopainen az elmúlt hónapokban elárulta, hogy már több új Nightwish-dal elkészült, a banda pedig 2027-ben ismét stúdióba vonul. A hosszabb koncertszünet szerinte kifejezetten jót tett az alkotói folyamatnak.
Hogy mikor tér vissza a Nightwish a színpadra, egyelőre továbbra sem teljesen egyértelmű. Tuomas szerint a következő album biztos, a koncertek kérdésében viszont még nincs végleges döntés. A lehetőséget azonban nem zárja ki.
A japán, teljes egészében lányokból álló Zilqy 2025 szeptemberében mutatkozott be. A zenekart Anna énekesnő, Toki gitáros – az Aldious korábbi tagja –, Miho basszusgitáros, a Lovebites egyik alapítója, valamint Kano dobos alkotja.
Első EP-jük, a Vacant Throne 2025 novemberében jelent meg, ezt követően pedig már a debütáló nagylemezükön kezdtek dolgozni. A Birth of Riot október 7-én érkezik, eddig a World’s End, a Caveat és most a Run vezette fel.
A Zilqy modern metal alapokra épít, amelyeket dallamos refrénekkel, elektronikus elemekkel és japános melodikus világgal kever. A Run témája az önazonosság megőrzése egy olyan közegben, amely folyamatos összehasonlításra és megfelelésre kényszerít.
A Nightwish és Tarja Turunen 2005-ös szakítása a mai napig a metalvilág egyik legtöbbet emlegetett válása, és úgy tűnik, huszonegy év elteltével sem várható nagy, könnyes újraegyesülés.
Tuomas Holopainen, a banda alapító-billentyűse a brit Metal Hammernek adott friss interjújában ismét felidézte a zenekar Tarjával való szakítását. Az énekesnőt a Nightwish 2005-ös turnéjának végén, egy nyílt levéllel távolították el az együttesből, amelyet egyidejűleg a zenekar honlapján is közzétettek. A levélben többek között azzal vádolták, hogy számára az üzlet és a pénz fontosabbá vált az érzelmeknél.
Holopainen most úgy fogalmazott, jogosan kaptak kritikát azért, ahogyan az egész ügyet kezelték, ugyanakkor szerinte Tarjával már nem volt folytatható a közös munka.
Minket hibáztatnak azért, ami történt, és jó okkal. De egyszerűen nem volt jövőnk együtt. Túlélő üzemmódban működtünk, és sötét gondolatok gyötörtek bennünket. De a levél megjelenése után gyakorlatilag >>lemészárolt<< bennünket a sajtó. Úgy állítottak be minket, mintha valami gonosz neandervölgyiek lennénk, akik bántották a csodálatos volt énekesnőjüket. Kaptam néhány igazán érdekes levelet is, ha lehet így fogalmazni...
Holopainen arra is egyértelmű választ adott, van-e esély arra, hogy Tarja valaha újra a Nightwish tagja legyen.
Ez egy válás volt, ráadásul egy igen csúnya válás. Szerintem most már mindannyiunknak megvan a saját élete. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy ha visszahoznánk Tarját és Markót, akkor egy teljes éven át turnézhatnánk csak Dél-Amerikában. De ez nem fog megtörténni.
Marko Hietala, a Nightwish korábbi basszusgitárosa és énekese 2021-ben jelentette be távozását a zenekarból, indoklásában a hosszú évek óta fennálló depressziója és a zeneipar kapzsisága szerepeltek.
Tarja nemrégiben felfedte: ha annak idején él a jogaival, pokollá tudta volna tenni zenésztársai életét.
A reunion tehát továbbra is várat magára, és jelen állás szerint előbb békül ki egymással az egész internet, mint Tuomas és Tarja a Nightwish színpadán.
Új videoklippel jelentkezett a Butcher Babies: a zenekar ezúttal a Leaving California című dalhoz készített kisfilmet. A szám a közelgő Nightbloom album egyik előzetese, amely október 2-án jelenik meg a Judge & Jury Records gondozásában. Ez lesz a csapat első teljes nagylemeze Carla Harvey távozása óta, így egyben egy új korszak kezdetét is jelenti a banda történetében.
A Nightbloom jóval személyesebb anyagnak ígérkezik, mint egy egyszerű új fejezet-típusú metalalbum. Heidi Shepherd korábbi nyilatkozata szerint a lemez dalai nagyrészt olyan emlékekből és érzelmekből születtek, amelyekkel terápia során kezdett el igazán szembenézni. A szövegek több évtizednyi fájdalmat, csalódást, árulást, veszteséget és személyes traumát dolgoznak fel. Shepherd többek között egy korai házasságának összeomlásáról, egy régi szerelméről, egy fiatalkori öngyilkosságról, a mormon vallással való konfliktusairól és régi barátságok elvesztéséről is írt. A frontasszony szerint a Nightbloom ugyanakkor nem magáról a szenvedésről szól, hanem arról, ami abból kinőtt. A lemez címe is erre utal: arra, hogy valami sötét időszak közepette is képes lehet fejlődni, túlélni és végül megerősödni az ember.
Az In This Moment esetében mindig is nehéz volt különválasztani a zenét a látványtól. Maria Brink és társai pályafutásuk jelentős részében úgy építették fel saját világukat, hogy abban a színpadi teatralitás, a vallási és okkult szimbólumok, a női erő és a dark esztétika legalább akkora szerepet kapott, mint maga a hangzásvilág. A Witch azonban már a címével is azt ígéri, hogy ez nem pusztán díszlet lesz.
Nos,az augusztus 28-án megjelent kilencedik In This Moment-album ennek megfelelően nem egy könnyed hallgatnivaló. Industrialos lüktetés, modern metalos súly, sötét elektronika és Maria jellegzetesen teátrális előadásmódja találkozik rajta, miközben a dalok újra és újra ugyanahhoz az alapgondolathoz térnek vissza: mihez kezdünk azzal, ami megsebzett bennünket?
Ezen az abumon is megkapjuk az arcunkba a megszokott zúzást, Maria híres fry screamjei továbbra is a dalok egyik gerincét adják, a Witch mégis érezhetően más, mint a 2020-as Mother vagy a 2023-as Godmode. Ezúttal jóval érzelmesebb, belsőbb anyag született, a szövegek pedig sokkal mélyebb lelki rétegeket találnak el. A kellő dühvel berobbanó Shame után rögtön érkezik a lemez egyik legerősebb pillanata, az I Want To Believe. Könyörgő hangulatú refrénje, melankóliája és érzelmi feszültsége azonnal megmutatja, hogy a Witch nem pusztán egy újabb súlyos In This Moment-lemez akar lenni, hanem valami személyesebb, sebezhetőbb és sötétebben intim anyag, a számot pedig a Dayseeker énekese, Rory Rodriguez vendégszereplése teszi még különlegesebbé.
Hasonló nyugtalanságot áraszt a Crawl, amely a hatalommal való visszaélésről, az elnyomásról és az abból fakadó dühről szól. A démoni háttérhangok még nyomasztóbbá teszik az összképet, mintha a dal folyamatosan valami láthatatlan fenyegetést görgetne maga előtt. A május végén, szintén kisfilmes formában megjelent Sleeping With The Enemy pedig döbbenetesen rövid idő alatt érte el az egymilliós streamet, ami aligha véletlen: a kissé filmszerű, baljós atmoszférájú szerzemény sokak számára könnyen aktuálissá válhat. A dal a külső és belső sötétséggel való szembenézésről beszél, arról a pontról, amikor az ember már nem kerülheti tovább azt, amitől fél, amit elnyomott, vagy amit túl sokáig próbált maga mögött hagyni.
Az Into The Dark az album egyik érzelmesebb darabja. Elsőre könnyedebbnek hathat, mint a többi szám: lágyabb dallamokkal, álomszerű atmoszférával indul, ám ez csak addig igaz, amíg a dal vége felé elő nem tör belőle a keménység. Maria a szám elején tiszta mezzoszopránján énekel, majd a második felében ehhez fokozatosan sikolyok is társulnak, mintha a visszafojtott érzelmek egyszer csak áttörnék a felszínt. A szöveg egy olyan kapcsolatról mesél, amelynek ígéretei lassan széthullanak, miközben a narrátor rádöbben, hogy talán már a kezdetektől sem létezett az a "mi", amiben hitt. A csalódás, az önfeladás és az a keserű felismerés járja át, hogy valaki vakon követett egy másikat a saját sötétségébe. Ettől az Into The Dark nemcsak dallamilag, hanem érzelmileg is az album egyik legsebezhetőbb pillanata. Számomra ez a dal a korong egyik legkülönlegesebb és legmegindítóbb tétele.
Wrapped Around Your Finger címmel egy The Police-feldolgozás is felkerült a lemezre, amely számomra kissé megtöri a Witch addig következetesen felépített varázsát. A hardcore fanoktól elnézést, de ez az a tétel, amely inkább értetlenséget váltott ki belőlem, mint lelkesedést. Nem ad hozzá annyit az album egészéhez, hogy indokoltnak érezzem a jelenlétét, sőt, szerintem nyugodtan ki is maradhatott volna a dalcsokorból. Szerencsére az ezt követő Heretic gyorsan feledteti ezt a gyenge pontot.
A Kim Draculával rögzített szerzemény vitathatatlanul az album egyik csúcspontja, és talán az egyik legtisztább sűrítménye annak, amit az In This Moment ma jelent: súly, teatralitás, düh, provokáció és sötét, modern hangzás egyetlen dalba zárva. A Heretic nem kerülgeti a hallgatót, hanem gyakorlatilag nekimegy a homlokának, miközben Maria és Kim szélsőséges vokális játéka tökéletesen egymásnak feszül.
Dallamosságával már-már a szintipop felé hajlik a Father, amely Maria Brink édesapjának állít emléket. A frontasszony édesapja külföldön hunyt el, és az énekesnőnek közel két évig tartó, nehéz bürokratikus küzdelmébe telt, mire sikerült hazaszállíttatnia a hamvait. A dal ezt a fájdalmas időszakot és magát a gyászfolyamatot dolgozza fel.
Ha elveszítetted már azokat az embereket, akik számodra a világot jelentették, ezt a dalt nehéz kívülállóként hallgatni. Én 2020-ban veszítettem el Édesapámat, idén februárban pedig Édesanyámat. Hatalmas sokk volt számomra mindkettejük halála. Úgy éreztem, kirántották a lábam alól a talajt, hogy kitépték a gyökereimet. Emiatt a Father bizonyos sorai nem egyszerűen megérintettek, hanem szinte fizikailag fájtak. Az "I wish you were here" egyszerűsége mérgezett karmokként szorította össze a szívemet. Igen, itt meg kellett állítanom a lemezt egy kis időre. Nem szégyellem. Vannak dalok, amelyeket nem lehet pusztán elemezni, mert egyszerűen átmennek rajtad.
A Without Me There’s No You sajnos ismét a lemez felejthetőbb pillanatai közé tartozik. Nem rossz dal, egyszerűen nincs benne elég kapaszkodó ahhoz, hogy igazán megmaradjon. Szinte egyedül Maria hangja tartja életben, az ő előadásmódja ad neki valamennyi karaktert, de ezúttal még ő sem tudja teljesen elfedni, hogy maga a szerzemény jóval kevésbé erős, mint az album legjobb tételei.
Kat Von D vendégeskedésével készült el a Pink Floyd egyik legikonikusabb dalának, az Another Brick In The Wallnak a feldolgozása, amelyhez szerintem egyszerűen kár volt hozzányúlni. Őszintén szólva eleve fenntartásokkal kezelem az ilyen klasszikusok újraértelmezését, mert nagyon könnyű úgy belenyúlni valamibe, hogy az eredeti erejéből több vesszen el, mint amennyi új érték hozzáadódik. Ezúttal pontosan ezt éreztem. A feldolgozás ugyan illeszkedik az In This Moment sötét, teátrális világához, de számomra nem ad hozzá sokat a lemezhez. Mariáék jobban tették volna, ha ezt a dalt békén hagyják.
A korongot a Nine Inch Nails közel hétperces opusa, a Something I Can Never Have feldolgozása zárja. Hangzásában inkább a dark pop felé tendál: nincs benne tömény zúzás, dübörgő dob vagy markáns riffrengeteg, kapunk helyettük azonban visszafogott elektronikát, lebegő atmoszférát és Maria fájdalomtól átitatott énekét. A dal így szinte teljesen lecsupaszítva hagyja maga után a veszteség keserű, átható érzését. Maria előadásmódja itt nem akar erőből dominálni, inkább beleoldódik ebbe a nyomasztó, üres térbe, és éppen ettől működik ennyire jól. A Pink Floyd-feldolgozással ellentétben ez az újraértelmezés szerintem nagyon is indokolt: nem egyszerűen lemásolja az eredetit, hanem átengedi az In This Moment saját sötét, érzelmileg túlfűtött világán. Ettől a Something I Can Never Have méltó és kifejezetten erős lezárása lett a Witchnek.
Összességében a Witch számomra nem az In This Moment legegyenletesebb albuma, viszont kétségkívül az egyik legérzelmesebb és legsebezhetőbb anyaguk. A megszokott súly, Maria fry screamjei, az indusztriális lüktetés és a sötét, teátrális hangzás természetesen most is jelen vannak, de ezúttal sokkal több hely jut a gyásznak, a veszteségnek, a belső küzdelmeknek és a lelki átalakulásnak.
A lemez legnagyobb erőssége éppen ez a mélység. Az I Want To Believe, az Into The Dark, a Heretic és különösen a Father olyan pillanatokat adnak, amelyek messze túlmutatnak a puszta őrjöngésen. Ezekben a dalokban a Witch valóban életre kel, és megmutatja, hogy az In This Moment nemcsak látványban és hangzásban tud sötét lenni, hanem érzelmileg is.
Ugyanakkor akadnak gyengébb pontok is. A Wrapped Around Your Finger számomra felesleges kitérő, a Without Me There’s No You túlságosan kevés ahhoz, hogy igazán emlékezetes legyen, az Another Brick In The Wall feldolgozása pedig egyszerűen nem hozta az eredeti hangulatát. Szerencsére a Something I Can Never Have újraértelmezése megmutatja, hogy a feldolgozás műfaja önmagában nem probléma, ha valóban sikerül saját karaktert és érzelmi többletet adni hozzá.
A Witch tehát nem tökéletes lemez, de nagyon emberi. Dühös, fájdalmas, sebezhető és időnként kifejezetten gyönyörű. Vannak rajta tételek, amelyeket valószínűleg kevesebbszer fogok elővenni, de vannak olyanok is, amelyek hosszú időre velem maradnak.
8/10
"Witch"
Megjelenés: 2026.08.28.
Kiadó: Better Noise Music
Dallista:
01. Shame 02. I Want To Believe (feat. Dayseeker) 03. Crawl 04. Into The Dark 05. Sleeping With The Enemy 06. Wrapped Around Your Finger 07. Heretic (feat. Kim Dracula) 08. Father 09. Without Me There's No You 10. Another Brick In The Wall (feat. Kat Von D) 11. Something I Can Never Have
