Butcher Babies: Carla Harvey 15 év után elhagyta a csapatot

2024. július 21. 04:46 - Jurancsik Eszter

352308685_984559152544071_1862039050923900668_n.jpg

Jó ideje rebesgették a kaliforniai Butcher Babies rajongói, hogy valami nincs rendben a zenekar körül. Tavaly mi is megírtuk, hogy a formáció 47 éves énekesnője, Carla Harvey egy ideig nem tud turnézni bandatársaival, ugyanis egy sürgős szemműtét várt rá, és a turnékon csak Heidi Shepherdet láthatják a rajongók. Akkor az énekesnő azt ígérte: amint felépül a beavatkozást követően, csatlakozik a bandához.

Tegnap azonban sokkoló hírre ébredtek a zenekar követői - közösségi platformjaikon jelentették be, hogy Carla elhagyta a csapatot.

"Carla szerves része volt az utunknak, egyedülálló tehetségét, szenvedélyét és energiáját adta a zenekarnak. Hálásak vagyunk a hihetetlen emlékekért, amelyeket együtt szereztünk, és a hatásért, amit a zenénkre és a rajongóinkra gyakorolt. Nagyon fog hiányozni, és minden jót kívánunk neki a jövőbeni törekvéseihez. Mélységesen hálásak vagyunk az elmúlt 15 év során nyújtott támogatásotokért. Hihetetlenül szerencsésnek érezzük magunkat, hogy továbbra is zenét csinálhatunk és játszhatunk, és izgatottan várjuk a csapat új korszakát!"

Az okokra a zenekar nem tért ki, Carla pedig a következőket írta:

"Az elmúlt 6 hónapban talán észrevettétek, hogy nem voltam jelen a Butcher Babies posztjaiban. 15 évnyi elköteleződés után szeretném tudatni veletek, hogy a jövőben nem csatlakozom újra a zenekarhoz. Nagyon büszke vagyok a Butcher Babies-szel végzett munkámra... 2 középlemez, 5 album és számtalan turné a metal hőseinkkel! Minden hihetetlen barátunknak és rajongónknak...életem egyik legnagyobb élményét nyújtottátok nekem! Minden pillanatát imádtam annak, hogy zenét írhattam és találkozhattam veletek szerte a világon! Klassz volt találkozni veletek. WOW. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez a detroiti csaj ilyen szerencsés. Még nem fejeztem be a zenélést és a fellépéseket. Hamarosan találkozunk."

- utalt arra, hogy bár már nem tagja az együttesnek, a jövőben még hallunk róla. 

 

 

 

komment

Evanescence: megvan az új gitáros

2022. május 24. 08:48 - Jurancsik Eszter

hqj4hxq88nyfz3nszffbfq-970-80_1.jpg

Szombaton jelentette be az Evanescence, miszerint az őket 2015 óta erősítő, német származású gitáros, Jen Majura távozik köreikből. Az okokra nem tért ki sem a csapat, sem a zenészlány, Amy Lee és a srácok egy rövid posztban tudatták a hírt, és elmondták: mindig szeretni és támogatni fogják Jent, aki szintén egy pár soros bejegyzésben árulta el Twitterén: nem önszántából hagyta el a zenekart, de senkire nem haragszik és a közösen eltöltött évekre mindig szeretettel emlékezik majd. 

Tegnap a banda bejelentette: megtalálták Jen utódját, aki nem más, mint Tim McCord, aki korábban már tagja volt az együttesnek, először a csapat 2011-es, saját magáról elnevezett albumán hallhattuk játékát. Emellett a közelgő turnén az ausztrál Sick Puppies nevű rock/post grunge csapat zenésze, Emma Anzai is kisegíti a formációt - az első ilyen különleges koncert június 5-én, Athnénban lesz, itt kezdi meg ugyanis európai turnéját a zenekar, amely 19-én, a finnországi Tamperében ér véget. 

 

 

komment

Crypta: Sonia Anubis távozik

2022. április 05. 15:56 - Jurancsik Eszter

crypta_band_2021.jpg

2020-ban a brazil Nervosa két ex-tagja - Fernanda Lira énekes/basszer és Luana Dametto dobos- két másik tehetséges zenész hölggyel - Tainá Bergamaschí és Sonia "Anubis" Nusselder gitárosok - életre hívta a Crypta nevű, old schoolos death metal formációt.

Első albumuk, az "Echoes of the Soul" tavaly nyáron jelent meg, amelynek kritikáját ITT olvashatjátok, és amely korongot most újra kiadta a csapat.

Azonban ma szomorú hírt közölt a zenekar: a holland származású Sonia Anubis - aki a svájci illetőségű Burning Witchest hagyta el a Crypta kedvéért - távozik a bandából. 

Nehéz szívvel jelentjük be, hogy Sonia és a Crypta útjai külön folytatódnak. Ez az ő döntése, amelyet mi megértünk és tiszteletben tartunk, így most elbúcsúzunk egymástól. Mindannyian szomorúak vagyunk, hogy távozik, de ugyanakkor nagyon hálásak vagyunk mindazért a sok csodálatos és gyönyörű dologért, amit eddig együtt felépítettünk. Sonia különleges jelentőséggel bírt a zenekar életében a kezdetektől egészen mostanáig, az ő jelenléte a zenekarban mindig is különleges fejezet marad a Cryptában.

- így kezdődik a hivatalos közlemény a csapat Facebook-oldalán, a bejegyzésből pedig kiderül, hogy nem személyes ellentétek miatt száll ki az együttesből a zenészlány.

6a58c4ef2d5725b4c7de15eecc424ed9.jpg

Sonia Nusselder (a képen jobbra) elhagyja a Crypta fedélzetét

A különválásunk barátsággal és tisztelettel történt meg, tartani fogjuk a kapcsolatot, és határozottan a legjobbakat kívánjuk neki, a Cobra Spell nevű zenekarának és minden jövőbeli projektjéhez!

Mint ismeretes, a 32 éves Sonia 2019 óta a fent említett hard rock/heavy metal csapatban is ténykedik. 

Így zárta sorait a háromfősre fogyatkozott banda:

Még mindig van néhány videónk, amit Soniával rögzítettünk, és hamarosan kiadjuk őket a közösen épített örökségünk emlékére. Kérünk minden kedves rajongót, hogy tartsák tiszteletben ezt a mindannyiunk számára érzékeny pillanatot, és a kommentekben mutassanak egy kis szeretetet!
Köszönjük Sonia!

Azonban három lány azt is leszögezte: a Crypta jövőbeli tevékenységét és terveit Sonia kilépése nem érinti, minden lefixált koncert megrendezésre kerül, és hamarosan további információkkal jelentkezik a zenekar.

 

 

komment

Dark Sarah: készül a negyedik album, JP Leppäluoto kiszállt

2019. augusztus 24. 20:10 - Jurancsik Eszter

Izgalmas hírek a banda Facebookján!

Korábban is beszámoltunk arról, miszerint a finn Dark Sarah negyedik albumát készíti. A csapatot Heidi Parviainen -aki az Amberian Dawn korábbi frontlánya volt- alapította 2012-ben, és három nagylemezt dobtak piacra: Behind The Black Veil (2015), The Puzzle (2016), The Golden Moth (2018). 

 

A zenekarhoz csatlakozott állandó tagként a Charonból és a Northern Kingsből ismert Juha-Pekka "JP" Leppäluoto, aki azonban az együttes legfrissebb Facebookos közleménye szerint elhagyta a Dark Sarah legénységét - nem személyes ellentétek miatt, hanem egyszerűen szeretne több időt fordítani szólókarrierjére.

dark-sarah_2.png

JP Leppäluoto (jobbról a második) szólómunkái miatt szállt ki a Dark Sarah-ból

Azonban Heidiék nem állnak le a felvételekkel, és ígáretük szerint hamarosan meglepetésekkel jelentkeznek.

 

komment

Basszusgitáros nélkül maradt a Butcher Babies

2019. július 08. 12:03 - Jurancsik Eszter

Jason több időt szeretne tölteni kislányával

Instagramján jelentette be a Carla Harvey és Heidi Shepherd által vezetett kaliforniai banda, miszerint basszerük, Jason Klein elhagyja a csapatot. A gitáros nem zenekari problémák miatt távozik a Butcher Babies fedélzetéről, mindössze arról van szó, hogy több időt szeretne tölteni családjával, különsen 11 éves kislányával.

"A világban utazgatás, a zenélés olyan élmények voltak, amelyekről gyerekként csak álmodozhattam, és a Butcher Babies nélkül sohasem történhettek volna meg. Ám most búcsút intek egy évtizednek, köszönetet szeretnék mondani Carlának, Heidinek, Chase-nek és Henrynek! Ugyanígy köszönetet szeretnék mondani a rajongóinknak is! Most a legnagyobb kötelességem, hogy teljes értékű édesapja legyek a 11 éves lányomnak, hogy vele legyek, amikor felnő."

 

- e kedves szavakkal búcsúzott posztjában bandatársaitól a zenész, aki az augusztusra betervezett bulikat még lenyomja az együttessel. 

butcherbabieslilithpromomay2019_638.jpg

Jason Klein basszer (középen) családja kedvéért hagyja el a Butcher Babiest.

Heidi, a csapat szőkesége a következőket írta közösségi oldalán a távozással kapcsolatban:

"Testvér, koncentrálj a legkomolyabb hivatásodra, hiszen egy csodálatos apa vagy! Szeretünk Jason, rengeteg mindent elértünk együtt!"

Majd Carla is csatlakozott:

"Jason szögre akasztja a gitárját, hogy többet lehessen a lányával. Nagyon hálás vagyok az évtizedes barátságunkért! Remek zenész vagy, de még remekebb apuka! Hiányozni fogsz!!!"

Azt egyelőre még nem tudni, ki veszi át a gitáros helyét.

komment

Merel Bechtold elhagyja a Delaint

2019. június 16. 17:16 - Jurancsik Eszter

Ma jelentette be a hírt a zenészlány

Merel Bechtold 2015 óta erősítette a holland Delain fedélzetét, a 2016-os Moonbathers albumon és két középlemezen is hallhattuk gitárjátékát. Korábban Martijn Westerholt, a banda alapítója elmondta: szeretné, ha Merel minél tovább a zenekar tagja maradna, rendkívül kreatív zenésznek tartja őt.

Azonban a 27 éves gitáros lány ma bejelentette: elhagyja a csapatot.

Döntését azzal indokolta, hogy szeretne saját, személyes álmaira koncentrálni.

52582622_2313387858680300_4983721492970733568_n.jpg

"A zenekar miatti kötelezettségvállalásaim mellett nem tudtam időt fordítani arra az útra, amit követni akarok. Életem legnehezebb döntése ez, de fontos, hogy kövesd a szíved és boldog legyél. Szeretnék köszönetet mondani a bandatársaimnak, hiányozni fogtok! És ugyanígy köszönet illeti azt a rengeteg csodálatos embert, akivel találkoztam ezen az úton..."

- e meleg szavakkal búcsúzott zenésztársaitól és a Delain-rajongóktól Merel, aki azonban elárulta: a MaYaN-nek továbbra is tagja marad és egyúttal új bandájának nevét is elárulta:

DEAR MOTHER.

Merel és a Delain utolsó közös bulija a Graspop Metal Meetingen lesz. 

komment

Külön utakon Emily Ovenden és a Wilde Roses

2019. január 25. 21:58 - Jurancsik Eszter

Új énekesnő érkezett Anna mellé

A Wilde Roses 2016-ban jött létre, annak az Emily Alice Ovendennek köszönhetően, aki korábban a power metalt játszó Pythia alapítója-énekesnője volt. Az angol hölgy 2007-ben alapította a zenekart és három nagylemezt adott ki bandatársaival. 

n41127.jpg

Emily a Pythia frontasszonyaként

Az Anglia dél-nyugati részén fekvő Bodmin városából származó Emily 2015 őszén intett búcsút a zenekarnak, helyét Sophie Dorman vette át.

wilderoses_1.jpg

Emily (jobbra) búcsút intett Annának - a spirituális utat választotta

 

Elmondása szerint más műfajokban is szerette volna kipróbálni magát, első ilyen irányú próbálkozása a Khronicles volt, amelyet egy másik énekesnővel, Anna Tammal és egy férfi énekessel hívott életre - azonban csakhamar ketten maradtak Annával és Wilde Roses néven kizárólag a középkori stílusú zenéknél maradtak. Mind Emily, mind Anna klasszikus énekesi képzéssel rendelkeznek, emellett többféle hangszeren is játszanak. 

Több, kisebb turnét lenyomott a duó Angliában és Amerikában is, ma azonban Facebookos oldalukon bejelentették: Emily elhagyja a csapatot.

A hivatalos közlemény szerint a szoprán énekesnő a spiritualitásnak kívánja szentelni idejét a jövőben, így búcsút int Annának. Utódját azonban megtalálták Angela Hicks személyében, aki szintén szoprán énekesnő és hárfán is játszik, így ő veszi át Emily helyét a mikrofon mögött.

Sok sikert kívánunk a zenekarnak Angelával!

 

komment

Linnéa Vikström kiszáll a Therionból

2018. szeptember 15. 21:50 - Jurancsik Eszter

Ám nem tűnik el a zenei életből

Linnéa Vikström 2010 óta énekel a svéd Therionban - édesapja, Thomas Vikström révén került a banda mikrofonja mögé. Azonban a 25 éves énekesnő úgy döntött: ideje másik csapatára, az általa alapított QFT-re koncentrálnia, ezért elhagyja az együttest. 

linnea-vikstrom-2015-001-facebook-oficial-por-mina-karadzic-750x450.jpg

Posztjában személyesen búcsúzott el minden tagtól, illetve azon zenészeknek is sok sikert kívánt, akik már nem dolgoznak a csapattal, pl. Lori Lewisnak. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Crysalysban is ténykedő olasz Chiara Malvestiti mellé kerül-e új női hang.

 

komment

Netta Skog elhagyja az Ensiferumot

2017. december 21. 10:09 - Jurancsik Eszter

Békében búcsúzott el csapatától

Ma jelentette be hivatalos Facebook-profilján a finn viking metálos csapat, miszerint billentyűsük, Netta Skog elhagyja a zenekart.

tumblr_orrcocsgp61ukagc9o1_1280.jpg

Szűkszavúan csak annyit írt a banda hogy mindkét félnek így lesz jobb, így Netta teljes erővel koncentrálhat a saját terveire. A zenészlány egyébként szerepelni fog a Dark Sarah jövőre megjelenő új albumán is.

A csapat kihangsúlyozta: nincs dráma, barátsággal váltak el egymástól.

 

komment

Ruben Israel elhagyja a Delaint

2017. október 02. 22:37 - Jurancsik Eszter

Még nem tudni, ki veszi át a helyét

Ma este jelentette be a holland csapat dobosa, Ruben Israel, hogy -meg nem nevezett okokból- elhagyja a Delain fedélzetét. A következőket írta Facebook-oldalára a zenész:

"Szomorúan jelentem be, hogy elhagyom a Delaint. Ez 3 rövid, de csodálatos év volt ezekkel az emberekkel, és én minden percét élveztem. Azonban itt az idő, hogy új felfedezések kezdődjenek. Mindenkinek megköszönöm, hogy támogatott az utam e szakaszában, és remélem újra láthatlak Titeket! 

Ruben"

ruben.jpg

A zenekar a Danse Macabre nevű, speciális turnéját október 26-án kezdi Párizsban, a Nightwish-gitáros és énekes Marco Hietala társaságában, ezen azonban még részt vesz Ruben.

dedede.jpg

 

komment
süti beállítások módosítása