Így éli meg Cristina Scabbia a karantént

2020. március 21. 22:38 - Jurancsik Eszter

A Kerrang interjúvolta meg az énekesnőt

Olaszországban egyre súlyosabb a helyzet a koronavírus (COVID-19) miatt. A legfrissebb hírek szerint a betegségben elhunytak száma túllépte a Kínában -ahonnan a vírus terjedni kezdett- életüket veszett emberekét. Ez részben azzal magyarázható, hogy Olaszország népessége a legöregebb Európában, persze ez cseppet sem vigasztaló.

Cristina Scabbia, a Lacuna Coil frontasszonya több ízben hírt adott magáról, legutóbb pedig eléggé bepöccent azokra, akik üresjáratban, dolog nélkül ténferegnek Milánó utcáin, noha a hatóságok teljes karantént rendeltek el az egész országban, és csak a legindokoltabb esetekben ajánlatos elhagyni a lakást, például munkába járás, vásárlás vagy kutyasétáltatás céljából. Cristina így üzent a posztban: "Mi szívunk a ti felelőtlenségetek miatt. Maradj otthon, baszd meg!"

Szerencsére az énekesnő és a banda többi tagja is egészségesek, otthonukban töltik a karantént, amelyet március 9-ével vezettek be. A napokban a Kerrang! magazin is kifaggatta Cristinát, mivel tölti kényszerszabadságát.

78116969_2860896393944724_3338584933672157184_o.jpg

"Milánóban vagyok, a házamban. Úgy hiszem, ez egy nagyon különös időszak. Karanténban vagyunk, mert ez a legjobb módszer arra, hogy megakadályozzuk a vírus terjedését. Nagyon sok hírt olvasok, weboldalakat nézek, és sok hamis hírt is kapok - sokan pánikot akarnak gerjeszteni, nem pedig valós  információkat közölni. De hogy őszinte legyek, minden nagyon csendes."

- mesélte Cristina, aki azt is elmondta: azért posztolta azt a bizonyos középső ujjas fotót Facebookjára néhány napja, mert néha muszáj kicsit agresszívabban megszólítani felelőtlenebb honfitársait, akik nem veszik eléggé komolyan a helyzetet.

De fél-e az énekesnő?

"Nem magam miatt aggódom, hanem a szeretteimért és azokért, akik kórházban vagy élelmiszerboltokban dolgoznak. Félelmetes belegondolni, hogy mindenki elveszíthet valakit. A bátyám a temetkezésben dolgozik, és mesélt történeteket, amelyektől libabőrös lettem."

- mint azt több weboldal is megírta, Lombardiában - amely régió székhelye Milánó - annyira nem bírnak a holttestek égetésével a krematóriumok, hogy kénytelenek más településekre szállítani az elhunytakat.

"Tegnap egy barátom is elveszítette az édesanyját, és még csak nem is láthatta. Nem rendeznek temetést, nem engedik meg a hozzátartozóknak, hogy végső búcsút vegyenek a szerettüktől. Ez összetöri a szívemet, éppen ezért nem értem, miért viselkednek ilyen önző módon az emberek..."

Szót ejtett a pánikszerű vásárlási mániával, ami szinte minden országban jelenséggé vált. Az énekesnő úgy gondolja, nincs ok pánikszerűen sok vécépapírt vásárolni, ez a legőrültebb dolog, amit valaha tapasztalt. Véleménye szerint óvatosnak kell lenni, de meg kell őrizni a józan észt is.

Mivel tölti az idejét Cristina?

67400402_2596487017052331_8187788918515564544_o.jpg

"Olvasok, videojátékokkal játszom, szobrászattal foglalkozom és kicsit edzek is. Egyfajta >>nyugdíjba vonulásnak<< tartom ezt az időszakot, hiszen általában nem vagyok itthon."

Rengeteg videót láthattunk arról is, hogy az olasz emberek énekelnek, hangszereken játszanak az erkélyeiken. Ennek kapcsán az énekesnő nevetve ezt mondta:

"Nagyon szenvedélyes vagyok és hazafias is, de ilyet nem tennék soha!"

A Lacuna Coilnak is rengeteg koncertjét törölnie kellett, hogyan éli ezt meg a zenekar?

"Ez valóban sötét időszak a zenének és a művészeteknek. Frusztráló és szomorú, de egy csónakban evezünk. Őrület ez, mert az együttesek a turnézásból élnek. Mi szerencsére előre gondolkodtunk, viszont vannak zenekarok, akik komoly pénzeket buktak most. Nehéz lesz visszatérni a pályára, de pozitív maradok, mert ha elértük a mélységet, innentől csak felfelé vezethet az út."

- zárta sorait. 

komment

Cristina Scabbia berágott - sokan nem tartják be a karantén szabályait

2020. március 20. 08:06 - Jurancsik Eszter

Facebookján osztotta meg véleményét az énekesnő

A koronavírus-járvány Európán belül Olaszországban a legsúlyosabb - a halálozások száma közelít a 3000 főhöz, tegnap pedig egyetlen nap alatt 475-en vesztették életüket a betegségben. A múlt hét folyamán országos karantént rendeltek el a hatóságok, nyomatékosan megkérve mindenkit, hogy maradjon otthon és csak az olyan halaszthatatlan ügyeit intézze el, mint a munkába járás, vásárlás vagy kutyasétáltatás. Az olasz nép igencsak kreatív, naponta kerülnek fel az internetre olyan videók, amelyeken az erkélyen zenélő, éneklő embereket láthatunk, jelesül, hogy optimistán is lehet a jövőbe tekinteni.

Cristina Scabbia, a Lacuna Coil énekesnője korábban már hírt adott magáról és csapattársairól a vesztegzárból - szerencsére mind ő, mint a banda többi tagja egészséges, különböző hobbikkal űzik el az unalmat lakásukban.

cccsss.jpg

Azonban a mediterrán országban sokan akadnak, akik nem tartják be a karantén szabályait, Cristina ezt látva igencsak felpaprikázta magát - jogosan- , és Facebookján alaposan kiosztotta azokat dallamos anyanyelvén, akik dolog nélkül, feleslegesen lófrálnak Milánó utcáin - mondanivalójának lényege ennyi:

"Szeretnék összefoglalni néhány pontot azoknak az idiótáknak, akik még nem fogták fel, hogyan viselkedjenek civilizált módra, tekintettel a vészhelyzetre! Ébredjetek fel! A viselkedéseddel csak növeled a fertőzésveszélyt! A kutyád a dolgát el tudja végezni a ház mellett is, nem kell messzire vinned! Ráadásul a kutyád rövid idő alatt elintézi a dolgát, nem kell órákat kint töltened vele! A kutyasétáltatás pedig nem arra való, hogy bandázz az ismerősökkel! A nagy séták nem tartoznak a most a fontos dolgokhoz! Csak a te hibád lesz, ha a vírus nem áll meg! És az is, ha fegyveres erőket kell bevetni! Mi fizetünk a te felelőtlenséged miatt. Maradj otthon, baszd meg!"

- zsörtölődött a dalos pacsirta a posztban, teljesen jogosan, hiszen Olaszországban folyamatosan növekszik a diagnosztizált koronavírusos betegek száma -a cikk megjelenéséig 35 713 személy kapta el a fertőzést, és naponta több százan halnak meg. Legutóbb arról szóltak a hírek, miszerint Lombardiában lévő Bergamo városában a krematóriumok nem bírnak a holttestek égetésével, ezért más településekre szállítják őket - ez borzalmas.

 

komment

Jen Majura a koronavírusról: "Erősebbek leszünk, mint valaha!"

2020. március 15. 18:04 - Jurancsik Eszter

Kifejtette gondolatait a zenészlány!

Több metálzenész is megszólalt a világon őrült sebességgel terjedő koronavírus kapcsán, amely 2019 decemberében, a kínai Vuhanban tört ki. Több zenekar, előadó törölte turnéját a biztonság érdekében, például a Lacuna Coil, akik milánóiak és karanténba kényszerültek, Tarja elhalasztja Franciaországot és Angliát érintő koncertkörútjait, Floor Jansen szóló bulija is csúszik, illetve csapatával, a Nightwish-al lemondták a Kínába tervezett fellépéseket, a Within Temptation pedig az arkansasi Evanescence társaságában indult volna közös turnéra áprilisban, ám ők is lefújták a show-kat. 

Utóbbi banda gitáros lánya, a német származású Jen Majura most kifejtette gondolatait a koronavírus kapcsán - igen szókimondóan fogalmazva.

jjj.jpg

"Tehát most, hogy mindannyiunknak elegendő WC-papírja van és egy életre bespájzolt élelmiszerekből, talán itt az ideje újraértelmezni a viselkedésünket, modorunkat és a gondolatainkat."

- kezdte Facebookján keményen sorait, utalva arra, hogy rengetegen egy csomó ételt és toalettpapírt halmoztak fel otthonukban, lerabolva ezzel az üzletek polcait.

"És most, hogy otthon kényszerülünk maradni, tegyük el a telefonjainkat legalább két percre. Mi lenne, ha minőségi időt töltenél a családoddal, csinálj olyan dolgokat, amiket szeretsz, de eddig nem volt rá időd? Nekem ez például a főzés, kötés, filmezés, társasjátékozás anyukámmal és így mindent igyekszünk kihozni a helyzetünkből. De van itt még egy dolog, amit meg kell említenem: LÉGY EMBER! Ne légy önző, segíts a rászorulóknak, tegyél jót másokkal, akiknek szüksége van a segítségedre - ne zárd be az ajtót, és gondold azt, hogy az a legjobb, ha egyedül ülsz otthon otthon a nevetséges WC-kastélyodban! Vigyázz magadra, légy okos és óvatos, de maradj ember!"

- osztotta ki keményen a felhalmozó embereket a gitáros leányzó, majd eképpen zárta sorait:

"Amire most mindannyiunknak szüksége van, az együttérzés és az összetartás, hogy ezt végig tudjuk csinálni egyetlen fajként: EMBEREK vagyunk! Ha így teszünk, erősebbek leszünk, mint valaha!"

 

komment

Floor Jansen is elhalasztja koncertjét

2020. március 15. 07:58 - Jurancsik Eszter

Újabb koronavírus miatti show-törlés

Nemrégiben mesélt a Nightwish frontasszonya januárban lezajlott szólóturnéjáról és arról, hogyan birkózott meg a kezdeti nehézségekkel.

Megírtuk azt is, miszerint márciusban, valamint a Nightwish Human :II: Nature című lemezének megjelenése (április 10.) után ismét koncertezni készül a holland pacsirta, azonban a koronavírus-járvány Floor számításait is keresztülhúzta - le kellett mondania a március 24-re tervezett amszterdami buliját.

84193268_195255331662126_4310529594600980480_n.jpg

Az énekesnő a következőket írta Instagramján:

"Az amszterdami AFAS Live-ba tervezett bulimat közegészségügyi okok miatt elhalasztjuk. A lehető leghamarabb pótolni fogjuk a show-t! A jegyek továbbra is érvényesek, a buli rögzítésre kerül majd, ahogy a kulisszatitkokba is bepillanthattok!"

- kezdte sorait Floor, azt azonban még nem tudni, mikor rendezik meg az elmaradt konceretet.

"Remélem, hogy ez az üzenetem egészségben talál meg titeket! Nagyon szomorú vagyok, hogy borul a menetrend, de az egészség sokkal fontosabb! Ügyelj az egészségedre, remélem, hamarosan magunk mögütt hagyhatjuk ezt a témát!"

- zárta sorait. 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Dear all,⠀ ⠀ My show in @afaslive in Amsterdam on March 24 is cancelled due to threat on public health because of COVID-19.⠀ ⠀ We will reschedule this show as soon as we can! Tickets are still valid. Also the filming of the show and a behind-the-scenes documentary will still happen! The crowdfunding money will be used for this as soon as we know when the show can be planned.⠀ ⠀ I hope you are all reading my message in good health! I am very sad the show is not going to happen as scheduled but our health is so much more important! Please be well, keep healthy and I hope we can soon leave this nightmare behind us. @mojoconcerts @annekeannique @henkpoort #covid19

Floor Jansen (@floor_jansen_official) által megosztott bejegyzés,

komment

Anette Olzon: "Vigyázzatok magatokra!"

2020. március 14. 20:46 - Jurancsik Eszter

Anette is megosztotta gondolatait a koronavírusról

Több metálbanda törölte a napokban turnéjait a koronavírus-járvány miatt, gondoljunk a Lacuna Coilra, Tarjára vagy a Within Temptation-re.

A 2019 decemberében, a kínai Vuhan városában kitört járványnak jelenleg még nincs ellenszere, és 3,4%-os a betegség halálozási aránya - riasztó adat, és főleg az időseket veszélyezteti.

Európán belül Olaszországban a legsúlyosabb a helyzet, néhány napja a hatóságok sürgősségi karantént vezettek be, de hazánkban is óvintézkedések születtek: hétfőtől bezárnak az iskolák, a diákok online tanulhatnak.

A The Dark Element és az Allen/Olzon projektek frontasszonya, Anette Olzon is megosztotta gondolatait a témával kapcsolatban Facebookján - mint kiderült, az énekesnő megijedt, ugyanis néhány napja belázasodott és köhögés kínozza.

anette_3.jpg

"Itt az ideje az imáknak, hogy valóban elismerjük a koronavírus súlyosságát, születésem óta ez a legnehezebb időszak, amivel szembe kell néznünk. Ne menjetek dolgozni, ha betegek vagytok, ne engedjétek iskolába a gyerekeket se, ha betegek. Csak akkor utazzatok, ha ez elmúlik, de nem tudjuk, ez mikor várható."

- kezdte sorait az egykor Nightwishban daloló svéd csillag, majd így folytatta:

"Gondoljunk az idős emberekre, a krónikus betegségben szenvedőkre és az én korosztályom szülötteire, akiknél esetleg nagyobb a kockázata a vírus okozta tüdőgyulladás kialakulásának. Kedd óta itthon vagyok, amikor hirtelen lázam lett és köhögni kezdtem. Itt nem tesztelnek minket koronavírusra, így csak itthon kell maradnunk, ha rosszul érezzük magunkat. Vigyázzatok magatokra, legyetek bölcsek és mossatok kezet."

 

 

komment

Cristina Scabbia üzent a karanténból

2020. március 14. 06:08 - Jurancsik Eszter

Egész Milánó vesztegzár alatt van

A koronavírus gyorsan terjed Európában, különösen Olaszországban, ahol a mai napig bezárólag 15 ezer embert diagnosztizáltak a fertőzéssel, 1266-an pedig életüket vesztették. Az elhunytak átlagéletkora 80 év, tehát a vírus főleg az idős, egyébként is beteg emberekre veszélyes leginkább. Néhány napja az egész ország karanténba került.

Olaszországban elsőként Lombardiában ütötte fel fejét a betegség, amely tartomány székhelye a Lacuna Coil tagjainak is otthonául szolgáló Milánó. 

mg_0978s.jpg

Cristina Scabbia korábban elmondta: ők nem félnek a betegségtől, élik a mindennapi életüket, később pedig afféle olaszos temperamentummal írta meg Instagramján, hogy hazája nem a Resident Evil színhelye és felháborítónak érzi, ahogyan a világ tekint most az országára. 

Az itáliai mindig is egy büszke nép volt, optimista és összetartó, amit többek közt ez a felvétel mutat meg - a toszkánai Sienna utcájában élő, lakásukba kényszerített lakók egy este közösen énekeltek az ablakokban, most pedig Cristina Scabbia is hírt adott magáról - szerencsére az énekesnő és a banda többi tagja jól vannak, egészségesek.

"Ez a vírus nem olyan, mint egy sima nátha, és gyorsan terjed."

- kezdte sorait, majd így folytatta:

"Most alapvető fontosságú, hogy megvédjük magunkat és a szeretteinket, a gyengébbeket, valamint segítsünk az összeomlás szélére került egészségügyi rendszernek, mivel az ellátásban nem biztos, hogy mindenki számára lesz hely. Minden ápolónak, orvosnak és önkéntesnek szeretetet küldünk, ők értünk dolgoznak, kimerültek."

Megosztott egy fotót magáról és a zenekar többi tagjáról is, ahogy otthonuk biztonságában várják a vírus eltűnését.

 

"Együttműködünk ebben a karanténban, otthonunkban maradva. Közösség vagyunk, család, és ahhoz, hogy innen kijussunk, össze kell tartanunk! Nem megyünk ki innen...hogy kijuthassunk!"

- zárta sorait.

 

komment

Elhalasztja európai turnéját a Within Temptation és Tarja is

2020. március 13. 17:35 - Jurancsik Eszter

Újabb lemondások a koronavírus miatt

Április 4-én indult volna közös turnéra a holland Within Temptation és az arkansasi Evanescence, Worlds Collide elnevezés alatt, amely koncertkörút 22 várost érintett volna, ám néhány perce Sharon den Adelék Facebookos oldalukon bejelentették: elmaradnak a bulik.

within-temptation-2018-promo-photo_1_1.jpg

2019 decemberében, a kínai Vuhanban koronavírus-járvány tört ki, amely szép lassan elérte Európát is, emiatt több zenekar is törölni kényszerült a turnéját - legutóbb az olasz Lacuna Coil jelentette be, hogy a hazájukban bevezetett szigorú óvintézkedések miatt törlik Dél-Ázsiába tervezett fellépéseiket. 

A Within Temptation a következőket üzente a fanoknak:

"Sajnálattal jelentjük be, hogy az európai turnénkat el kell halasztanunk. Ennek ellenére folytatjuk az előkészületeket egy minden eddiginél szuperebb koncertsorozatra, és még egy jó hírünk is van: az új Within Temptation-anyagról is tájékoztatunk benneteket, ha a turné elkezdődik! Alig várjuk, hogy újra lássunk benneteket! Addig is vigyázzatok magatokra. Jeroen, Mike, Stefan, Martijn, Ruud&Sharon."

 

Eközben a finn metálkirálynő, Tarja Turunen is nehéz szívvel, de közölte rajongóival: a biztonság érdekében elhalasztja a Franciaországot és Angliát érintő koncertjeit. 

 

 

 

komment

Cristina Scabbia: "Olaszország nem a Resident Evil országa!"

2020. március 10. 22:07 - Jurancsik Eszter

Újabb gondolatok az énekesnőtől

A 2019 decemberében, a kínai Vuhanban kitört koronavírus-járvány (COVID-19) februárra elérte Európát, Olaszországban szedve az eddigi legtöbb halálos áldozatot - a mai napig bezárólag 631-en vesztették életüket a fertőzés következtében. Az áldozatok többsége idős ember, akik előtte is krónikus, súlyos betegségekkel éltek.

A legfrisebb hírek szerint az olasz kormány határozatlan időre bezáratta az iskolákat, edzőtermeket, mozikat, színházakat és minden szabadtéri rendezvény elmarad, a napokban pedig a hatóságok döntése értelmében az egész ország sürgősségi karanténba került. 

A legtöbb beteget Lombardiában diagnosztizálták, amely tartomány székhelye a Lacuna Coil tagjainak is otthont adó Milánó. Korábban a banda frontasszonya, Cristina Scabbia elmondta: ő és csapattársai nem félnek a betegségtől, élik a mindennapi életüket, de hálás az üzenetekért, amelyekben egészsége miatt aggódnak a fanok.

75572134_2824976977536666_6873884819814612992_o.jpg

A biztonsági intézkedések miatt a zenekar törölte a Dél-Ázsiába tervezett turnéját - a koncertsorozat keretein belül Indonéziában, Szingapúrban és Japánban is színpadra léptek volna. Bár a zenemágusok szomorúak a döntés miatt, bizakodva tekintenek a jövőbe - Cristina például elmondta, hogy a média felelőssége óriási, és sajnos a médiumok sokszor indokolatlan mértékben eltúlozzák a híreket.

Most viszont kissé kiakadt az énekesnő - úgy érzi, a világ egyfajta zombiapokalipszis-gócpontként tekint Olaszországra. Ezzel kapcsolatban osztotta meg újra érzéseit a NME internetes magazinnak.

"Mindenki azt gondolja, hogy Olaszország a Resident Evil országa! Pedig a helyzet nem annyira őrült, ahogyan azt a média lefesti."

- fakadt ki Cristina, majd így folytatta mondanivalóját:

"Szeretnénk a rajongóinkat megnyugtatni: teljesen rendben vagyunk! A koronavírus olaszországi megjelenése után egyből kérdések záporoztak mindenhonnan a világból: >>Jól vagy? Nem vagy beteg? Magas lázad van? Lábra tudsz állni? Meg fogsz halni?<<... Mi a francról beszéltek??? Jól vagyok. Itthon vagyok, tévézek, kipihenem a dél-amerikai turnét. Mindenki azt gondolja, hogy Olaszországban a Resident Evil zajlik, és mindenki meg fog halni..."

- nyugtatta meg rajongóit az énekesnő, aki korábban a Broken Crown Halo című, 2014-ben megjelent albumukon hallható Nothing Stands In Our Way című dal egyik sorával jellemezte magát és zenésztásait: "we fear nothing!"

komment

Cristina Scabbia: "Olaszországot nem dönti le a koronavírus!"

2020. március 08. 09:42 - Jurancsik Eszter

Instagramján osztotta meg gondolatait az énekesnő

2019 decemberében, a kínai Vuhanban tört ki a világot rettegésben tartó koronavírus, amely néhány hét alatt elérte Európát, Olaszországban eddig 233 ember halálát okozta a fertőzés.

Lombardia teljes területén karantént vezettek be a hatóságok, a tartomány székhelye pedig a Lacuna Coil tagjainak is otthonául szolgáló Milánó. Korábban a csapat frontasszonya, Cristina Scabbia elmondta: nem félnek a betegségtől, élik a mindennapi életüket, de megköszöni a rengeteg aggódó üzenetet, amit kapott a rajongóitól.

A zenekar turnéra indult volna tavasszal Dél-Ázsiában, ám a Japánba, Szingapúrba és Indonéziába tervezett bulikat le kellett mondaniuk a vírus miatt - erről néhány napja mi is írtunk.

Most újabb gondolatokat osztott meg Instagramján az énekesnő:

"Áldottnak és szeretettnek érzem magam, amiért a kapott üzenetekben az egészségemért aggódtok."

- kezdte sorait.

cs_2.jpg

"A félelemkeltő hírek ellenére Olaszország nincs annyira rossz helyzetben, mint a Resident Evil, noha néhány cikk azt akarja, hogy ezt elhidd. Persze aktívan kell figyelnünk, nem dughatjuk a fejünket a homok alá. Mi a zenekarban továbbra is éljük az életünket, és noha a koronavírus nem egyenlő a halállal, továbbra is meg kell védenünk azokat, akik veszélyeztetettek, különösen a krónikus betegséggel élőket."

- utalt ezzel arra a tényre, hogy a vírus különsen a beteg és idős emberekre jelent veszélyt. 

"Biztos vagyok abban, hogy ez egyszer megáll, és bízok abban, hogy az egészségügyi rendszer kellőképpen átlátja a helyzetet."

- bizakodott Cristina, majd így zárta mondanivalóját:

"Szeretünk titeket, és hamarosan mindannyiótokat látunk majd a világon, én pedig újra örülhetek az én csodálatos országomnak!"

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I am getting lots of concerned messages about our health and I feel blessed knowing we are so loved. I really, really want to take a minute to THANK YOU all. Despite news spreading fear (sometimes panic) around the world , Italy has not become like in Resident Evil and not “every single italian is close to death” as some articles want you to believe, even if of course we are very active and attentive in preventing any case without hiding our heads under the sand. We, in the band, are doing well and we keep on living our lives, knowing that even if coronavirus does NOT automatically = death, it is still important to protect whoever is more exposed or is more frail against viruses (especially elders with pathologies and anyone with preconditions) and to prevent any kind of spreading for the world’s good. I am confident that the moment will pass for us all soon, and I have faith in our health system that WANTS to search for ill people IN ORDER TO HELP AND CURE , being very transparent and not hiding results for the rest of the world, because in case you didn’t notice, the whole world is involved and we didn’t create this virus, we are fighting it. We love you all, see you around the world (hopefully) soon, in the meantime, I will keep on enjoying my beautiful country I love so much and its amazing (and healthy) food ����

�������� ������� (@cristinascabbia) által megosztott bejegyzés,

komment

Több koncertjét lemondta a Lacuna Coil a koronavírus miatt

2020. március 02. 16:52 - Jurancsik Eszter

Rajongói megértését kéri a banda!

A koronavírus miatti óvintézkedések eredményeképpen az olasz Lacuna Coil törölni kényszerült jó néhány koncertjét - a zenekar ma tette közzé Facebookján a szomorú hírt.

85129462_106309034287427_3857548005301288960_n.jpg

A világot rettegésben tartó koronavírus 2019 december végén tört ki a kínai Vuhanban, ahonnan gyorsan terjedt tovább - elért Európába is, azon belül is éppen az olaszországi Milánóban alakult ki egy újabb gócpont, ahol Cristina Scabbia és zenésztársai is ténykednek. Korábban az énekesnő elárulta: ők nem félnek a betegségtől, élik a mindennapi életüket és magabiztosan tekintenek a jövőbe, ám sajnos az óvintézkedések keresztülhúzták a zenemágusok számításait.

A következő városokban nem tud fellépni a zenekar: Dubai, Bangkok, Melbourne, Sydney, Tokió, Oszaka, Jakarta, valamint a Szingapúrba tervezett bulit is le kellett mondaniuk. 

A csapat elmondta: rendkívül szomorúak a döntés miatt, de mivel Lombardia teljes területén jelen van a vírus, a biztonság érdekében inkább törlik a fellépéseket. Természetesen a jegyek árát visszakapják a rajongók.

 

komment
süti beállítások módosítása