Visszatér a Feridea!

2021. október 25. 18:56 - Jurancsik Eszter

248320000_4631743403512844_5489836235262935403_n.jpg

2012-ben, a finnországi Ouluban alakult a szimfonikus/power metalt játszó Feridea, élén Heidi Mankinen énekesnővel, aki 2014-ben távozott a mikrofon mögül. Az ő helyét vette át még az évben Katra Solopuro, akit a róla elnevezett Katra együttesből ismerhettünk - ő 2017-ben hagyta el a csapatot, hogy tűzzsonglőri karrierjére koncentrálhasson, később pedig a House of  Fury frontasszonya lett.

Katra kilépése óta nem lehetett hallani a zenekar felől, azonban néhány nappal ezelőtt új hírrel szolgáltak: november 5-ével új dallal jelentkeznek Never We Fall címmel, ám azt nem tudni, ki az új énekesnő.

A csapat egyébként eddig csupán két EP-t jelentetett meg, 2014-ben a "Reborn in Time"-t, 2015-ben az "Into a Dawn"-t.

 

komment

Tarja: ismételt koncerthalasztások

2021. augusztus 20. 19:08 - Jurancsik Eszter

tarja_11.jpg

Tavaly, október 23-án érkezett volna hazánkba Tarja Turunen, azonban a koronavírus-járvány elszabadulása miatt idén október 22-re csúsztatta a Barba Negrába ígért bulit.

Bár számos országban enyhítéseket vezettek be a nyár beköszöntével, még mindig nem jelenthető ki, hogy a világ sikeresen letudta a vírust, Tarja nehéz szívvel, de ismét elhalasztotta a turnét - alább láthatók az új dátumok, a budapesti koncert 2022. október 21-re lett ütemezve.

Mindazonáltal a finn szépség nem lógatja a lábát: nemrégiben derült ki ugyanis, hogy könyvet ír Singing In My Blood címmel, amely kiadvány végigvezeti az olvasót az énekesnő gyerekkorától egészen napjainkig - természetesen rengeteg titkot felfedve és sok-sok fotóval illusztrálva.

Tarja 2019-ben kiadott albumát, az In The Raw-t népszerűsítette éppen, amikor a pandémia miatt ő is visszavonulót fújt. 2020 májusában Extra Raw címmel különleges lemezt dobott piacra, amely hét dalt tartalmazott a stúdióalbumról, különleges verzióban.

 

komment

Tarja: ötéves a The Shadow Self

2021. augusztus 07. 00:03 - Jurancsik Eszter

tarja-turunen-hot-sexy.jpg

2016 tavaszán fedte fel Tarja, miszerint The Shadow Self címre keresztelt lemeze az év augusztusában látja meg a napvilágot, ám addig sem hagyta csemege nélkül fanjait a finn szépség. The Birghtest Void címmel középlemezt dobott piacra, amelyen néhány dal helyet kapott a stúdióalbumról is, amely augusztus 5-ével szabadult a világra.

r-8704897-1466973663-5361_jpeg.jpg

Elsőként a dallamos, pörgős No Bitter End című szerzeménnyel jelentkezett az egykori Nightwish-frontasszony, ezt követte az Innocence, amely hűen tükrözte az énekesnő azon kijelentését, miszerint a klasszikus zene az igazi szerelme, a videoklip pedig igen érzelmesre sikeredett. Helyet kapott az albumon a Muse Supremacy című nótájának feldolgozása is, az Eagle Eye-ban pedig Tarja öccse, Toni is énekel. 

Az album megjelenésének napján kezdődött a németországi Wacken Open Air fesztivál, ahol Tarja is tiszteletét tette. Ezen a koncerten csendült fel a frissen boltokba került korong jó pár dala, közöttük a Demons In You című duett is, amelyet az Arch Enemy énekesnőjével, Alissa White-Gluzzal vett fel, és a fesztiválon is közösen adták elő.

Tarja egy igen kemény anyagaként definiálta a kiadványt, és bár sokak szerint gyenge lett, mi mégis imádjuk.

Pörgesd velünk Te is a The Shadow Self-et!

 

komment

Új dallal rukkolt elő az Auri - The Valley

2021. július 30. 12:44 - Jurancsik Eszter

202693210_226188272667109_1997227041767929585_n.jpg

Szeptember 3-ával jelenik meg a finn/angol Auri második nagylemeze, a  II - Those We Won't Speak Of, amelyről egy nótát már hallhattunk is, Pearl Diving címmel.

A debütáló korong, amely az együttes nevét viselte, 2018 tavaszán jelent meg, szép sikereket elérve, ám az új album jóval kiforrottabbnak ígérkezik. Tuomas Holopainen, akit a Nightwish főnökeként ismerhetünk főleg, 2011-ben alapította a formációt feleségével, Johanna Kurkelával, Aphrodite Rising címmel egy dalt fel is vettek, de Tuomast lefoglalták az akkor megjelent Nightwish-lemez, az Imaginaerum körüli munkálatok, Johanna pedig szólókarrierjét építgette.

2017 folyamán, amikor is Tuomas egy kisebb alkotóművészi válságon ment keresztül a Nightwish Endless Forms Most Beautiful című kiadványához kapcsolódó turnéja után, ismét előtérbe került a formáció. Ahogyan a zenész fogalmazott, az Auri első lemezének készítése közben kapott ihletet a kilencedik Nightwish-album, a Human :II: Nature megírásához is.

Íme, az Auri második lemezének második kislemezes dala, a The Valley:

 

komment

Nightwish: újra megjelenik a Once

2021. június 11. 23:55 - Jurancsik Eszter

nightwish_by_nightborn_d3e6xw-pre.jpg

2004-ben került boltokba az akkor még teljesen finn tagokból álló Nightwish Once című albuma, amely korong a csapat mai napig egyik legsikeresebb kiadványának számít. E lemezen hallhattuk például a Nemót, a London Session Orchestra közreműködésével felvett dalcsokor pedig végérvényesen elindította az együttest a világhírnév útján. 

1000x1000_2.jpg

A zenekar most úgy döntött, augusztus 6-ával újra kiadja eme remekművét, amelyen egy teljesen finn nyelvű dal, a Kuolema Tekee Taiteilijan is helyet kapott.

A dallista (valszeg mindenki ismeri):

1. Dark Chest Of Wonders

2. Wish I Had An Angel

3. Nemo

4. Planet Hell

5. Creek Mary's Blood

6. The Siren

7. Dead Gardens

8. Romanticide

9. Ghost Love Score

10. Kuolema Tekee Taiteilijan

11. Higher Than Hope

Ezen a Nightwish-lemezen énekelt utoljára Tarja Turunen, hiszen mint az köztudott, a helsinki Hartwall Arénában tartott turnézáró koncert után Tuomas Holopainen, Emppu Vuorinen, Marko Hietala és Jukka Nevalainen nyílt levélben szólították fel a szoprán szépséget a formációból történő távozásra. 

A lemezt itt tudod megrendelni, de nemcsak a korong, hanem Once-os pólók is beszerezhetők a webshopból.

 

 

 

komment

Laurenne/Louhimo: új dal a duótól!

2021. június 10. 16:40 - Jurancsik Eszter

laurenne-louhimo-1280x701.jpg

Nemrégiben számoltunk be arról, miszerint két igen tehetséges finn énekesnő - a Battle Beast-ből ismert Noora Louhimo, valamint a Smackbound Netta Laurenne-je - közös lemezt ad ki. A korongon a hard rock és klasszikus heavy metal elemei keverednek majd, ás az első dalt Bitch Fire címmel már meg is mutatták a rajongóknak.

Ezzel az albummal a klasszikus heavy metal és hard rock elemeit akartam megörökíteni, ezeket ötvözni nagyszerű dallamokkal és értékes szövegekkel. Már az elejétől fogva világos volt, hogy két ilyen erős hanggal ez a lemez tele lesz erővel, energiával, hangulatokkal és érzelmekkel. Úgy képzeltem el, hogy szeretettel >>rúgja szét<< mindenki seggét, beleértve a sajátomét is, és azt hiszem, ez így is fog történni. Arra ösztönöz minket, hogy jobbak legyünk és fejlődjünk, ugyanakkor nagy együttérzést mutassunk azokkal a megpróbáltatásokkal szemben, amelyekkel mindannyian emberként szembesülünk.

- magyarázta Netta, Noora pedig hozzátette:

Az ihletet egyértelműen a megerősítés gondolata adta, a dalok pedig egyszerre keltik az erő és az érzékenység érzését. Mi pedig teljes erővel, szívből és lélekből tolmácsoljuk a dalokat, nem hagyva kétséget afelől, hogy mennyire szenvedélyesek vagyunk énekesként és művészként.

Íme az új dal - a lányok választása a lemez címadó dalára, a The Reckoning-ra esett:

komment

A Smackbound énekesnőjével ad ki közös lemezt Noora Louhimo - itt az első dal!

2021. május 20. 18:01 - Jurancsik Eszter

nh.jpg

Noora Louhimót elsősorban a Battle Beast éléről ismerhetjük, amely zenekarnak 2012 óta ő a frontasszonya. A finn banda dolgozik új nagylemezén - utolsó kiadványuk a 2019-es No More Hollywood Endings volt.

Noora azonban nem unatkozik: hallhattuk első szólódalát, tavaly pedig a svéd Magnus Karlsson által megálmodott Heart Healer formáció első albumán (The Metal Opera, kritika ITT) szerepelt olyan nevek mellett, mint Adrienne Cowan (Seven Spires), Anette Olzon (The Dark Element, Allen/Olzon), Margarita Monet (Edge of Paradise) vagy éppen Ailyn (ex-Sirenia, Trail of Tears). 

Most újabb projektben villantja meg tehetségét Noora, a hazai pályáról származó Smackbound énekesnőjével, Netta Laurenne-nel ad ki közös lemezt a Frontiers kiadó gondozásában The Reckoning címmel, amelyen a klasszikus heavy metal és a hard rock elemei ötvöződnek majd.

Íme, a dalok listája:

1. Time To Kill The Light

2. The Reckoning

3. Tongue Of Dirt

4. Striking Like a Thunder

5. Bitch Fire

6. Hurricane Love

7. To The Wall

8. Viper's Kiss

9. Walk Through Fire

10. Dancers Of Truth

A borító:

 

nnn_3.jpg

És az első dal, a Bitch Fire!

komment

Kimberly Goss: Alexi Laiho nővére kitálalt öccse exfeleségéről

2021. március 08. 15:27 - Jurancsik Eszter

A dráma folytatódik - megszólalt Anna Laiho is

30f7b36065d0814660da4973276f9cd914b57664f8fdb96b2e86f10885995b8a.jpg

Nem nyugodhat békében Alexi Laiho, akinek haláláról január 4-én értesült a világ - a Children of Bodom alapítója 2020. december 29-én hagyta itt a földi létet, azonban hamvai fölött emberek marják egymást. 

Korábban megírtuk, hogy Kimberly Goss, aki haláláig a finn zenész törvényes özvegye maradt -lévén hivatalos válásra soha nem került sor- megemlékezett néhai szerelméről, majd Alexi második felesége, az ausztrál Kelli Wright-Laiho betámadta a Sinergy egykori énekesnőjét, azzal vádolva, hogy aranyásóként Alexi vagyonát akarja megkaparintani. Kim nem volt szívbajos, indulatos posztban utasította helyre Kellit, sérelmezve, hogy nem értesítették a temetésről, majd nyilvánosságra hozta az énekes halálának valódi okát, hiszen törvényes özvegyeként neki küldték el a törvényszéki boncolás eredményét. 

Ezzel azonban újra darázsfészekbe nyúlt, ugyanis legutóbbi cikkünkben megírtuk, hogy immár nemcsak Kelli, hanem Alexi családja is Kim ellen fordult, egyenesen elmebetegnek nevezték őt, valamint azt állítják, hogy Alexi csak azért nem vált el Kimtől, mert ő azzal fenyegetőzött, hogy elveszi a zenész vagyonának felét. Illetve, hogy a mély barátság és szoros kötelék, amelyről folyamatosan posztol a közösségi médiában, csak az ő "zavaros fejében" létezik. Az énekesnő egy Instagram-posztban védte meg ismét igazát.

A finn Iltalehti  weboldalon most terjedelmes cikk jelent meg, amely a zenész halálának körülményeit taglalja. A netes lap elbeszélgetett Alexi nővérével, Annával, aki elárult egyet s mást a jelenlegi helyzetről, és persze Kimről is szó esett az interjúban.

01a11da819667b1f35ab9ce59f432ce08cd4f040d89bd492ce53a62417118dc0.jpg

Alexi és nővére, Anna egy régi fotón - a lánytestvér súlyos dolgokat állít Kim Goss-ról

A cikkből kiderül: Alexi végakaratának eleget téve, búcsúztatását szűk családi körben tartották meg. Ezt a család meg is próbálta kulturáltan közölni Goss-szal, aki 2002 és 2004 között volt Alexi házastársa. 

Csaknem 20 éve nem álltunk kapcsolatban Kimberlyvel, ezért sem akartuk, hogy a búcsúztatón részt vegyen. Amíg Alexivel együtt voltak, rengeteg vita is volt. Miután a házasságuk véget ért, mindenki megkönnyebbült. 

- magyarázta Anna, aki azt is felfedte: Kim külön búcsúztatót követelt volna magának. Alexi urnája jelenleg a Helsinki Plébániai Egyesület Malmban lévő telephelyén van elhelyezve, egy gyönyörű temetőben pedig már a sírhelyet is lefoglalták számára - a finn rajongók ott róhatták le kegyeletüket. Kim most minden eszközzel megpróbálja megakadályozni, hogy a zenész hamvait eltemessék, a család pedig pert fontolgat. 

fotojet_5_4.jpg

Anna Laiho (jobbra) és családja pert fontolgat Kimberly Goss ellen

A finn törvények értelmében, ha az elhunyt személynek nincsenek gyermekei, a törvényes özvegy örökli az összes vagyont. Anna korábban azonban elárulta, hogy Alexi végrendeletében teljes mértékben kizárta nejét az örökségből, így a zenész szüleié lesz minden. Bár Alexinek nem volt saját gyermeke, Kelli korábbi házasságából származó kiskamasz lányát sajátjaként szerette, és Kelli szerint a lánya úgy tekintett a zenészre, mint saját apjára.

Kiderült továbbá az is, hogy Alexi élete utolsó hónapjaiban többször kérte Kimet, hogy mondjon le a jogairól, azonban ő nem volt hajlandó aláírni az erre vonatkozó dokumentumokat. Ez a huzavona egészen Alexi haláláig eltartott, és Anna szerint Kim határozottan kijelentette, hogy nem áll szándékában eleget tenni a kérésnek.

A testvérem arról álmodozott, hogy végleg Ausztráliába költözhet, hogy ott éljen Kellivel. Ehelyett helsinki otthonában kellett meghalnia.

– mesélte Anna, és a cikkből az is kiderült, hogy Alexi és Kelli a zenész életének utolsó tíz hónapjában a koronavírus-járvány miatt nem találkozhattak. Egy korábbi interjúban, amelyet szintén az Iltalehti készített Kellivel, elhangzott, hogy Alexi tulajdonképpen már Kellivel és annak lányával élt Ausztráliában, és megegyeztek abban, hogy 12 hétnél többet nem töltenek egymás nélkül – vagy Kelli utazott Finnországba, vagy Alexi Ausztráliába. A járvány éppen akkor tört ki, amikor Alexi ismét Kellihez készült utazni; előre megváltotta a repülőjegyet, de az utazás végül nem valósulhatott meg.

Kelli elárulta, hogy naponta akár hatszor is videóhíváson tartották a kapcsolatot Alexivel, és szerelmes dalokat küldtek egymásnak. Egy reggelen azonban már Alexi telefonhívása ébresztette fel, és amikor ő sem tudta elérni kedvesét, rossz előérzete támadt. Mint kiderült, nem volt alaptalan, hiszen a zenész ekkorra már örökre lehunyta szemeit.

Alexi és Kelli romantikus kapcsolata 2012 júliusában kezdődött, amikor az ausztrál hölgy a Children of Bodom marketingeseként dolgozott. Kelli szerint 2021-ben tervezték, hogy hivatalosan is törvényesítik kapcsolatukat, és nemcsak a családtagok és néhány barát előtt, hanem az anyakönyvvezető előtt is fogadnak egymásnak örök hűséget. Azonban kérdéses, hogy ha Alexi valóban nem akarta elválni Kimtől, hogyan valósulhatott volna meg ez a terv.

Annak felháborodásának adott hangot abban a kérdésben is, hogy Kim Alexi halálának okát az ő beleegyezésük nélkül hozta nyilvánosságra. 

Kimnek joga volt ezt tudni, és ügyvédjén keresztül kérte a jelentést. Azonban a hozzájárulásunk nélkül osztotta meg ezt az információt.

Kim pénteken osztotta meg, miszerint férje az éveken át tartó, súlyos alkoholfüggősége miatt kialakult degeneratív máj-és hasnyálmirigybetegségben halt meg. 

Alexi soha nem kívánta nyilvánosságra hozni egészségi problémáit. Bizonyára azt szerette volna, ha zenei eredményeire emlékeznek, és nem arra, hogy engedett a gyengeségeinek.

- mesélte zaklatottan a csalódott nővér, a lap pedig ezek után Kimet is megkereste, hogy az ő álláspontját is meghallgassák. Az énekesnő elmondta, hogy Alexi még a halála napján is küldött neki videós üzeneteket.

Cserébe azt kérte, hogy mutassak neki képeket a karácsonyi díszekbe öltöztetett lakásomról. Az elmúlt években többször viccesen rákérdeztem, hogy vajon valóban házasok vagyunk-e még. Bármikor elválhatott volna anélkül, hogy az én beleegyezésemet kérte volna.

Megosztotta azt is, miszerint soha nem tartott igényt Alexi vagyonára, és a zenész nem is kérte soha arra, hogy bontsák fel hivatalosan is a házasságot.

Alexi soha nem kért tőlem ilyet a szakítás után sem! Nekem nem kell az ő pénze! Rengeteg sikeres zenekarban játszottam, zenét írtam népszerű tévéműsoroknak, nincs szükségem senki pénzére!

- jelentette ki Goss, aki arról is mesélt, hogy halálos fenyegetéseket kap a botrány kirobbanása óta, és nemcsak magát, de a kislányát is félti. 

Minden erőmre szükségem volt, hogy megpróbáljak tisztelettudó és felnőtt maradni. Alexi szörnyülködne, ha látná, milyen zűrzavart okozott ez az ausztrál ember a halála körül. Én is csak emberi lény vagyok, és mégis ennyi sérelmet, bántalmazást és tiszta, kibaszott gonoszságot kell elviselnem. Ő nem több, mint egy figyelemre éhes pióca, aki a legsérülékenyebb pillanataidban tapad rád. Amikor a barátnője, a legjobb barátai és a legközelebbi ismerősei megpróbáltak segíteni neki, és amely segítséget nem akart elfogadni. Annyi nagyszerű ember volt Alexi életében, egészen az utolsó leheletéig. Emberek, akik szerették őt, és mindent megtettek, hogy segítsenek neki. Ő nem tartozott közéjük. Alexi elmondta nekem, Kelli minden nap erősködött, hogy váljon el végre tőlem. Persze most kiderült az igazság, hiszen Finnországban a törvény szerint a házastárs beleegyezése nélkül is felbontható a házasság. Csak hogy világos legyen, semmiképpen sem hibáztatom az ausztrált Alexi halála miatt. Nagyfiú volt, meghozhatta a saját döntéseit. Azonban ha igazán szeretsz valakit, az utolsó dolog, amit tehetsz, hogy lehetővé teszed a függőséget okozó viselkedést, amikor tudod, hogy ez akár az életébe is kerülhet. Próbáltam neki békét, szeretetet és fényt kívánni ebben a nehéz időszakban, de sajnos ezek az érzések már nem maradhatnak hitelesek. Van egy ártatlan kislánya, akit tudom, hogy Alexi nagyon szeretett. Remélem, hogy a gyermeke érdekében abbahagyja ezt a viselkedést. Édesanyaként soha nem bocsátkoztam volna ilyen csúnya drámába a világ szeme előtt.

1_alexi-laihos-devastated-wife-celebrated-their-3rd-wedding-anni-just-weeks-before-his-sudden-death-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

Alexi és második felesége, Kelli - bár papíron nem voltak házasok, nyolc évig éltek párkapcsolatban

Biztos vagyok benne, hogy lesznek olyanok, akik ujjal mutogatnak rám, mondván, hogy én sem vagyok jobb nála. De ne feledjétek, hogy nem én kezdtem ezt az egészet. Csak abban reménykedem, hogy egyszer és mindenkorra tisztázhatom a dolgokat. Hajlandó voltam megtartani minden zavarba ejtő titkát, mert ezek egyik sem hozza vissza Alexit az életbe. Viszont, amikor fenyegetéseket kaptam, kötelességemnek éreztem megvédeni magam. Csak az igazság számít. Az ausztrál nőnek pedig: hagyd abba ezt az őrültséget, és lépj túl rajta. Légy anyja a gyermekednek, és hagyd végre Alexit békében nyugodni. Nem kívánok neked semmi rosszat, de fel kell nőnöd, és komoly önvizsgálatot kell végezned. Szánj időt a gyógyulásodra, mielőtt még hülyébb leszel.

- Kim így üzent Kellinek Instagramján. 

 

55a140f80cc15826dc7d10b0674bb4ade690afdac4f5dbc692eb17751e2ffde2.webp

Elmondta, hogy Alexi haláláról egy barátja értesítette. Ezt követően január 9-én Finnországba repült, hogy megpróbáljon kulturáltan beszélni a zenész családjával a temetésről, azonban zárt ajtókba ütközött.

Megpróbáltam telefonon kapcsolatba lépni velük, de Anna nem volt hajlandó szóba állni velem. Az egész helyzet ezután durvult el. Később az újságokból értesültem a temetésről és láttam a képeket Alexi koporsójáról, ami nagyon megviselt. Annyira rosszul éreztem magam, hogy orvosi segítségre volt szükségem. Alexi ráadásul abban reménykedett, hogy a fehér ESP gitárjával temetik majd el, hamvasztásról hallani sem akart.

- ezekkel a szavakkal zárta mondandóját Kim, aki továbbra is kitart az igazsága mellett.

 

komment

Ismét beleálltak Kimberly Gossba - Alexi Laiho családja is ellene fordult

2021. március 07. 18:51 - Jurancsik Eszter

A Sinergy egykori énekesnőjének élete fenekestől felfordult, amióta Alexi Laiho, a Children of Bodom énekes-gitárosának halálhíre napvilágra került. E tényről a világsajtó január 4-én értesült, a finn zenész néhány nappal korábban, 2020. december 29-én hunyta le örökre szemeit. Kim Goss megemlékezett egykori szerelméről, akivel 2002 februárjában házasodott össze, és 2004-ig alkottak egy párt.

Állítása szerint közte és Alexi között a szoros barátság megmaradt, noha a szerelem elmúlt, továbbá kiakadt azon, miszerint a zenész második felesége, Kelli Wright-Laiho nem értesítette őt a temetésről, így el sem búcsúzhatott tőle. Hasonlóképpen paprikázta fel magát akkor is, amikor az ausztrál hölgy aranyásónak nevezte őt, és elterjesztette róla, hogy Alexi vagyonára feni a fogát. A vihar csitulni látszott, ám miután két nappal ezelőtt Kim felfedte Alexi halálának valódi okát, ismét elszabadult a pokol - újfent egymásnak feszült a két özvegy, ezúttal azonban nemcsak Kelli, hanem a zenész családja is Kim ellen fordult, hovatovább egyenesen betegnek titulálták az énekesnőt.

fotojet_4_4.jpg

Kimberly Goss (balra) szerint Kelli Laiho-Wright megpróbálja Alexi családtagjait és barátait ellene hangolni

Kim, akitől Alexi soha nem vált el hivatalosan, azaz törvényes özvegye maradt, pénteken kapta meg a hivatalos jelentést Finnországból, amely egykori szerelme halálának okát írta le. A Children of Bodom-rajongók előtt sem volt titok soha, hogy az énekes életét végigkísérte súlyos alkoholfüggősége, amely miatt végül máj-és hasnyálmirigybetegség alakult ki nála - a törvényszéki boncolás szerint e két létfontosságú szervének visszafordíthatatlan károsodása vezetett halálához.

alexi-laiho.jpg

A Laiho-család és Kelli ezen alaposan bepöccent, Alexi nővére -akit Kim elmondása szerint Kelli gyűlöletkampánya miatt sikeresen ellene fordítottak- kijelentette: öccse és az énekesnő hosszú évekkel ezelőtt szakítottak, és a szoros kötelék, a mély barátság pedig csak Kim fejében létezik, aki szerinte "szellemileg instabil".

Aki ismerte Alexit, tisztában volt ezzel! Ez a "barátság" teljesen egyoldalú volt. A testvérem még soha, semmi pozitívumot nem mondott Kimberlyről! 

- fedte fel a gitáros nővére, ám a legmegdöbbentőbb rész még csak most jön - állítása szerint Kim egyenesen megzsarolta fivérét:

Felmerülhet most mindenkiben a kérdés, hogy miért nem vált el tőle soha, ha ennyire gyűlölte őt. Ennek magyarázata igen egyszerű: Kimberly azzal fenyegette Alexit, hogy elveszi a vagyona 50%-át, ha felbontja a házasságukat. Az nyilván nem volt jó döntés, hogy nem kerített sort a hivatalos válásra, de Kimberly ki kett zárva a végrendeletből. Minden a szüleinké lesz. Kim megpróbál minket megakadályozni abban, hogy Alexi hamvait eltemessük, a búcsúztató óta, amely január 28-án volt. Láthatjátok, Kim így használja ki az özvegyi jogait, hogy meggátol egy gyászoló anyát és apát abban, hogy eltemessék a saját fiukat. Az, hogy jelen akar lenni, amikor Alexi hamvait eltemetjük, önző és nárcisztikus magatartás. Sem én, sem a családunk nem akarja ezt a szörnyeteget látni! Úgy gondolom, Alexi sem ezt akarta volna, és a törvényszéki jelentést is a hozzájárulásunk nélkül hozta nyilvánosságra.

Kim természetesen nem hagyta szó nélkül a vádakat, friss Instagram-történetében újfent kiállt igaza mellett:

Nem tudom, mit tegyek. Átkozott leszek, ha megteszem, és átkozott, ha nem. Úgy érzem, mintha a kezemet olyan emberek fognák, akik elképzelhetetlen hazugságokat terjesztenek rólam. Olyan hazugságokat, amelyek eredményeként halálos fenyegetéseket is kaptam rajongóktól, akik hisznek ezekben a hamis vádakban. Az, aki szerint aranyásó vagyok és Alexi gyűlölt engem, hazudik. Meg tudom cáfolni ezeket a csodálatos szöveges és videós üzenetekkel, amelyeket naponta küldött nekem, egészen a halála napjáig. Édes és szívszorító üzenetek egyszerre, hiszen látható rajtuk, mennyire beteg volt. Mindent megtettem, hogy segítsek neki. Gyakran üzentem embereknek Helsinkiben, hogy figyeljenek rá, hiszen annyira aggódtam érte (...)

- írta az énekesnő, aki elmondta: nem alacsonyodik le az őt bántó emberek szintjére, de megvédi magát, és persze rettenetesen megviselik az események.

screen-shot-2021-03-07-at-10_34_46-am.png

 

 

komment

Kimberly Goss: "Ha függő vagy, kérj segítséget!"

2021. március 05. 09:01 - Jurancsik Eszter

Január 4-én járta be a világsajtót Alexi Laiho halálhíre - a Children Of Bodom és Bodom After Midnight alapítója 2020. december 29-én hagyta itt a földi létet.

Kimberly Goss, Alexi egykori felesége többször megemlékezett a zenészről, elmondta, hogy ő volt az első igazi szerelme, és meglehetősen felpaprikázta magát, amikor Alexi második felesége, Kelli Wright hamis vádakat kezdett terjeszteni róla. Hovatovább Kim szerint Alexi temetését is illegálisan szervezte meg az özvegy, hiszen nem értesítette őt senki az eseményről, így méltó búcsút sem vehetett néhai férjétől.

kkk.jpg

A metálvilág egyik legtehetségesebb gitárosának tartott Alexi halálának oka nem került eddig nyilvánosságra, azonban Kim Instagramján most közzétette a törvényszéki jelentést - egykori szerelme vesztét az évekig tartó súlyos alkoholfüggősége miatt kialakult máj-és hasnyálmirigykárosodás okozta.

Ma reggel megkaptam az utolsó törvényszéki jelentést, amelyben Alexi halálának hivatalos oka szerepel. Minthogy törvényes özvegye vagyok, tudom ezt az információt: "a máj és a hasnyálmirigy kötőszövetének alkohol miatti degenerációja" (közismertebb nevén májzsugorodás vagy májcirrózis - a szerk.). Továbbá a halálokok között szerepelt egy fájdalomcsillapítóból és ópiátokból álló "koktél",  álmatlanság kezelésére. E rendkívül tehetséges és gyönyörű lélek elvesztése olyan tragédia, amelyet meg lehetett volna előzni. Még sok jó év állt előtte. Képzeld csak el azt a csodálatos zenét, amelyet még hallhatnánk, ha elfogadja a segítséget! Kérek mindenkit, aki alkoholizmussal vagy drogproblémával küzd, kérjen segítséget. Neked nem kell erre a sorsra jutnod. Ha az emberek próbálnak segíteni rajtad, ne feledd, hogy szeretetből és aggodalomból teszik, ezért kérlek, ne taszítsd el őket magadtól. Kérlek, kerüld az olyan helyzeteket, amelyek elősegíthetik a függőségedet. Legyen ez figyelmeztetés mindenki számára, hogy senki sem legyőzhetetlen.

- kezdte sorait a Sinergy egykori énekesnője.

Kim 1997-ben alapította meg finn zenésztársaival a szóban forgó csapatot, amelynek Alexi és Marco Hietala is tagjai voltak. Kim 1995-ben, 17 évesen költözött Norvégiába, hogy az Ancient nevű bandában billentyűzzön, de a Therionnal is dolgozott - egy turnén háttérénekesként segítette a zenekart. 1997-ben a Dimmu Borgir billentyűse lett, de ebben az évben ismerte meg Jesper Strömbladot, aki a Sinergy megalakulása körül segített Kimnek. 1998-ban Svédországba költözött, ahol elkezdték a "Beware the Heavens" album felvételeit, illetve ekkor került képbe a Children of Bodom - a zenekar billentyűse, Janne Wirman tanulmányaival volt elfoglalva, ezért Kimet kérték fel, hogy kisegítse a bandát. Röviddel ezután tette át székhelyét Finnországba, ahol a Sinergy is megszilárdult és beindult a csapat karrierje. 

n7365.jpg

A Sinergy első felállása 1998-ban

Kim 2002 februárjában, 4 év együttjárás után állt oltár elé Laihóval, ám házasságuk még az év novemberére megromlott. Sajnos a házasság gyorsan zátonyra futott, és még az év novemberében Alexi válást kezdeményezett. Később azonban visszavonta ezt a döntést, és megpróbálták helyrehozni kapcsolatukat. Végül 2004-ig alkottak egy párt, de a barátság és a szeretetteljes kötelék megmaradt közöttük, Kim elmondása szerint naponta beszéltek telefonon és videóhivásban. Hivatalos válásra tehát soha nem került sor, mert -ahogyan Kim említette egy ízben- Alexi nem is akart elválni tőle. A Kellivel kötött házassága -amelyre 2017-ben került sor- tulajdonképpen csak egy szertartás volt, amelyen csak a családtagok és barátok voltak jelen, hivatalos oldala nem volt a dolognak. Kim azt is elárulta: rengeteg fenyegető üzenetet kapott, elmondása szerint azért, mert Kelli ellene indított gyűlölethadjárata elérte a célját, és sok embert -közöttük Alexi nővérét is- sikerült megvezetnie.

fotojet_3_2.jpg

Kimberly (balra) szerint Kelli valóságos gyűlöletkampányt indított ellene

Az énekesnő nyilvános posztban szólította fel Kellit, hogy állítsa le magát, fejezze be a mártírkodást és állítsa le a GoFundMe-kampányt, amit állítólag Alexi temetési költségeinek fedezésére indított - Finnországban ugyanis az elhunyt vagyona fedezi a költségeket. Valamint arra is megkérte a hölgyet, hogy legalább 11 éves kislánya érdekében legyen felnőtt végre.

Ha adakoztál ennek a kampánynak, akkor megtévesztettek. Alexi nővéréről semmi rosszat nem mondhatok! Elveszítette a testvérét, most szenved, ez az ausztrál pedig manipulálja őt. Tiszta szívemből szerettem Alexi családját Finnországban, de a hazugságok teljes mértékben elhomályosították Anna ítélőképességét. Remélem, egyszer megengedi, hogy megmutassam neki a telefonomon lévő összes bizonyítékot, Alexi saját szavait az ausztrál nőre vonatkozóan. Arra a nőre vonatkozóan, aki miatt kövérnek, gyengének és értéktelennek érezte magát. Ezek Alexi szavai, nem az enyémek. Fontos kiemelnem, hogy Alexi életének jelentős részét zenésztársaival, szerelmével és legjobb barátaival töltötte - olyan emberekkel, akik közé magam is tartoztam. Bár családja kétségtelenül szerető volt, nem feltétlenül volt rálátásuk Alexi mindennapjaira olyan mértékben, mint nekünk, akik közvetlen közelében éltünk és dolgoztunk. Nem vádolom a nővérét sem, amiért nem értett meg engem, de remélem, egy napon meglátja majd az igazságot.

Így zárta sorait a függőségek kapcsán:

Nem szeretném, hogy Alexi halála hiábavaló legyen. Remélem, hogy létrehozhatok egyszer egy alapítványt szülőföldjén, Finnországban, hogy segítsek másoknak, akik ugyanezekkel a démonokkal küzdenek. Erről nyíltan kell beszélni, nem pedig szégyenforrásnak tekinteni. Mindannyian emberek vagyunk, mindannyian szenvedünk, de a segítség is van. Ha története akár EGY életet is megmenthet, akkor valami jó is születhet ebből a szörnyű veszteségből...

Alexi nyíltan beszélt alkoholfogyasztási szokásairól, melyek már nagyon fiatalon, 18 éves korától jelen voltak az életében. A turné-életmód mellett ez a szokása állandósult. Bár egyszer tréfásan megjegyezte, hogy "a sírig fog inni", akkor még nem sejthette, milyen prófétikusak lesznek ezek a szavak.

Az alkoholfogyasztásból eredő egészségügyi problémái 2011-ben kezdtek komolyabbá válni. Egy Los Angeles-i tartózkodása során, egy intenzív éjszaka után vért hányt, ami öt napos kórházi kezelést eredményezett. A vizsgálatok gyomorfekélyt mutattak ki, aminek tünetei már évek óta jelen voltak.

Ez az eset megijesztette Alexit, de életmódján nem változtatott. 2012 júliusában Oslóban ismét kórházba került erős gyomorfájdalmak miatt. Később elmondta, hogy ez volt az a pont, amikor igazán felismerte függőségének súlyosságát. Egy hetes kezelés után engedték ki, de a zenekarnak le kellett mondania a hátralévő koncerteket, mert Alexi gyomorfekélye kiújult és megrepedt a nyelőcsöve.

Sajnos ezek a problémák rendszeressé váltak. Alexi gyakran érzett rosszullétet fellépések előtt, sőt néha még a színpadon is rátört a gyomorfájdalom. 

"Hirtelen erős fájdalmat éreztem az oldalamban, letettem a gitárt és a színfalak mögé mentem, ahol vért hánytam."

original5262_20.jpg

Számtalanszor érték kisebb-nagyobb balesetek ittas állapotban, egyszer a kulcscsontját is eltörte, ami miatt operálni kellett, 2013-ban pedig a fent említett betegségek mellé epekő is társult. 2019 márciusában és áprilisában, az akkor zajló amerikai turnén Alexi nagyon kimerültnek látszott, orvoshoz fordult, ekkor cukorbetegséggel diagnosztizálták. 2019 tavaszán, az amerikai turné alatt Alexi feltűnően fáradtnak tűnt. Orvosi kivizsgálás során cukorbetegséget állapítottak meg nála. Bár a gyógyszeres kezelés javulást hozott, a koncertek időtartamát csökkenteni kellett. 2019 őszén Jaska Raatikainen, Henkka Seppälä és Janne Wirman elhagyta a bandát, Laiho pedig egy évvel később Bodom After Midnight néven alapított új csapatot, mivel a távozó tagok írásba foglalták, hogy a gitáros nem használhatja tovább a Children of Bodom nevet. 2021 áprilisában, négy hónappal Alexi halála után "Paint The Sky With Blood" címmel jelent meg egy három számot tartalmazó középlemez, amely első és egyben utolsó munkájuk is volt, majd ugyanabban az évben a zenekar feloszlott.

Alexi sajnos más mentális zavarokkal is küzdött: depresszióban szenvedett, öngyilkossági gondolatok gyötörték, egy alkalommal meg is próbált véget vetni az életének. 1997-ben történt, amikor egy este a Whore nevű banda tagjaival töltötte az időt a svédországi Göteborgban, vele volt Kim Goss is. Elmondása szerint ott "bekattant nála valami", mentálisan teljesen összeomlott, majd bezárkózott a fürdőszobába. 

"Minden gyógyszert kivettem a szekrényből és lenyeltem. Aztán whiskyt ittam rá. Úgy éreztem, nem bírom tovább, véget kell vetnem az egésznek. Jasper szobájában tértem magamhoz, Kim talált meg, ő gondoskodott arról, hogy ne álljon le a légzésem. Ő mentette meg az életemet. A fürdőszoba ajtaját is be kellett törniük, hiszen belülről magamra zártam."

Miután visszatért Finnországba, Alexi felkeresett egy pszichiátert, akihez egy ideig rendszeresen el is járt, ám ahogy ritkultak az szakembernél tett látogatások, úgy folytatódott minden tovább.

"Még depressziósabb lettem, inni kezdtem és késekkel rohangáltam. Ekkor Alexander (Alexander Kuoppala, a Children of Bodom akkori gitárosa - a szerk.) kórházba vitt, és azonnal a pszichiátriai osztályra kerültem. Egy ideig jobban voltam, aztán ismét jött a szorongás. Újra felkerestem a pszichiátert, aki azt látta, hogy közel állok a pszichózishoz, és mentőt hívott. Ismét a pszichiátrián kötöttem ki, ahol telenyomtak nyugtatókkal és altatókkal, én pedig szó szerint ordítva aludtam el. A gyógyulás akkor kezdődött el, amikor ezt a sok szart és haragot a zenébe kezdtem tolni. De az antidepresszánsokat nem akartam szedni. Úgy gondoltam, hátráltatnának a munkában. Ha megkérdeznének, hogy őrült legyek-e vagy normális, nem az utóbbit választanám."

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kimberly Goss (@kimvoxrox) által megosztott bejegyzés

komment
süti beállítások módosítása