A PETA reklámarca lesz Doro

2018. december 12. 09:03 - Jurancsik Eszter

Az énekesnőnek szívügye az állatvédelem

A német metálkirálynő Doro Pesch nemcsak nyáron megjelent új albuma kapcsán pörög, de egy teljesen más dologba is vágta a fejszéjét. Az énekesnőről kevesen tudják, hogy vegetáriánus életmódot folytat, ennek kapcsán pedig egy nemes ügyhöz adta a nevét: a PETA németországi kampányában láthatjuk majd, ahol kiáll az erőszakmentesség, a szőrme-és bőrruhák viselése ellen és a húsmentes étkezést népszerűsíti majd.

doro2018.jpg

A Warlock egykori frontasszonya a következőt nyilatkozta a vegetarianizmusról:

"Áterezzük az örömöt, a fájdalmat, a szeretetet, a félelmet is. Nem eszünk húst, nem viselünk valódi bőrt és szőrmét."

Elárulta azt is, hogy a főleg zöldségen, gyümölcsön és gabonaféléken alapuló étkezésnek köszönheti elképesztő színpadi teljesítményét, amely 54 évesen is jellemzi őt. 

"A színpadon két órán keresztül magas szintű teljesítményt kell nyújtanom. Ez kimerítő, de úgy érzem, hogy az egészséges ételek segítenek ebben is és tisztábbak is, mint a hús. Mindannyian érző lelkek vagyunk, ha a szívedre hallgatsz, te is érezheted, mi a helyes."

 

 

komment

Így búcsúztak Jill Janustól a metálhölgyek

2018. augusztus 17. 20:23 - Jurancsik Eszter

Az egész világot sokkolta az énekesnő halála

Az egész metálvilág gyászolja az augusztus 14-én, öngyilkosság következtében elhunyt Jill Janust, a Huntress frontasszonyát. Az alig 43 éves Jill súlyos mentális betegségekkel küzdött, és nem találta a kiutat.

jilljanus2_1.jpg

Tragikus halál, amelynek kapcsán kolléganői is megszólaltak.

Lzzy Hale (Halestorm):

"Jillnek, az én "nővéremnek": akárhol is vagy, remélem, békére lelsz."

Cristina Scabbia (Lacuna Coil):

"Nyugodj békében, te angyal. Öröm volt találkozni Veled."

Heidi Shepherd (Butcher Babies):

"Észre kell venned, hogy nem vagy egyedül a harcodban!"

- üzent mindazoknak, akik szintén valamely mentális zavarban szenvednek, könnyes szemmel jelentkezett be Instagramján.

Doro:

"Nyugodj békében, szeretett metálnővérem. Szomorúak vagyunk, hogy elmentél. Nagyon hiányzol..."

Maria Brink:

"Remélem, a következő birodalmadban megleled a fényt..."

komment

Doro: klippremier - Lift Me Up

2018. július 06. 09:04 - Jurancsik Eszter

Új videót készített az énekesnő

A németek metálkirálynője nem lógatja a lábát: augusztus közepén kerül boltokba legújabb dupla albuma, a Forever Warriors/Forever United, amelyről az All For Metal című szerzeményt már megmutatta a rajongóknak.

doropeschnuclearblast2017promo_638.jpg

A dalban olyan vendégzenészekkel dolgozott együtt az énekesnő, mint a Sabaton énekese, Joakim Brodén, Johan Hegg (Amon Amarth), Jeff Waters, Mille Petrozza, Warrel Dane, vagy Ross The Boss. 

Most itt a második kisfilm, amely a Lift Me Up-hoz készült, íme:

 

komment

Megérkezett Doro új videója

2018. június 09. 06:59 - Jurancsik Eszter

Augusztusban pedig nagylemez!

A németek metálkirálynője tavaly fedte fel titkát: új nagylemezt készül kiadni. A korong augusztus 17-ével kerül a boltok polcaira, olyan előadók vendégeskednek majd az újdonságon, mint a Sabaton énekese, Joakim Brodén, az Amon Amarth frontembere, Johan Hegg és szerepel a korongon és Mille Petrozza, a Kreator gitárosa is. 

onlineimage.jpg

"Ilyen nagyszerű skandináv zenészekkel igazán metálos lesz a lemez. Hallhattok rajta "nagy himnuszokat", pörgős számokat és balladákat is. Igazán gyilkos albumot ígérhetek nektek; de szerepel majd rajta még néhány meglepetés!"

- mesélte korábban az énekesnő az albumról, amelyről végre megjelent az első kislemezes nóta - az All For Metalhoz forogtak a kamerák, a dalban pedig a következő zenészeket is láthajuk: Mille Petrozza (KREATOR), Johan Hegg (AMON AMARTH), Chuck Billy(TESTAMENT), Warrel Dane (NEVERMORE, SANCTUARY), Jeff Waters (ANNIHILATOR), SABATONRoss The Boss (MANOWAR), Rock 'N' Rolf (RUNNING WILD), DETRAKTORTommy Bolan (ex-WARLOCK), Andy Brings és a The Ultimate Doro Clan.

Íme, a videó:

 

komment

Kiderült, hogy mikor kerül boltokba Doro új albuma

2018. április 09. 17:54 - Sarok Bettina

Augusztusban érkezik a lemez.

2202455071.jpg

Köztudott, hogy a német legenda már gőzerőkkel dolgozik vadonatúj stúdiólemezén, amit a nyár folyamán fog a boltok polcaira küldeni. A korongról korábban már megtudhattuk azt, hogy számos himnusz került rajta elhelyezésre, továbbá, hogy néhány duett is szerepelni fog rajta, olyan előadókkal karöltve, mint Joakim Brodén (Sabaton), vagy Johan Hegg (Amon Amarth).

Néhány órája kiderült, hogy az énekesnő huszadik nagylemeze, a Forever Warriors, Forever United augusztus 17-én hódítja majd meg a világot, ráadásul már az album borítójára is fény derült, ami ismét egy különleges alkotás lett. Mint az kiderült, az első kislemez az All For Metal elnevezést kapta, mely nótához egy kisfilm is készül, amelyben számos vendég lesz hallható és látható is egyben.

Az albumon hatalmas himnuszok vannak, számtalan kemény dal, és szívmelengető dallamok! Az albumnak hatalommal kell rendelkeznie és ezért sok energiát tartalmaz.

-magyarázta az énekesnő.

doroforeverwarriorscd.jpg

 

komment

Augusztusban érkezik Doro új lemeze

2018. január 17. 18:50 - Jurancsik Eszter

Nem mindennapi nevekkel dolgozik együtt a korongon

A német metálkirálynő utoljára 2016 márciusában jelentkezett utoljára dallal, Love's Gone To Hell címmel. Tavaly az énekesnő elárulta: új anyagán dolgozik, amelyet a Wacken Open Air fesztivál hetén, augusztus 3-án fog megjelentetni és a rendezvényen fogja bemutatni az album dalait is. 

doro-pesch-doro-with-head.jpg

Kiderült az is, hogy nem mindennapi nevek működnek közre a kiadványon: a listán ott van a svéd Sabaton énekese, Joakim Brodén, de hallhatjuk az Amon Amarth frontemberét, Johan Hegg-et és szerepel a korongon Mille Petrozza, a Kreator gitárosa is. 

"Ilyen nagyszerű skandináv zenészekkel igazán metálos lesz a lemez. Hallhattok rajta "nagy himnuszokat", pörgős számokat és balladákat is. Igazán gyilkos albumot ígérhetek nektek; de szerepel majd rajta még néhány meglepetés!"

- lelkendezett az énekesnő.

 

 

komment

Megérkezett Tarja jótékonysági dala

2017. december 08. 16:00 - Jurancsik Eszter

Több zenészkolléga segített az énekesnőnek

Korábban megírtuk, hogy a finn metálkirálynő szívén viseli az őszi Irma hurrikán károsultjainak sorsát. Tarja összefogott több zenészkollégájával, hogy a spanyol nyelvű Feliz Navidad című karácsonyi klasszikust -amely helyet kapott a From Spirits And The Ghosts/Score For A Dark Christmas című korongon is és a dalos pacsirta szóló verziója tegnapelőtt debütált - együtt énekeljék el.

tarja-2017.jpg

Olyan nevek működtek közre a felvételkor, mint:

Michael Monroe
Doro Pesch
Tony Kakko (Sonata Arctica)
Elize Ryd (Amaranthe)
Marko Saaresto (Poets Of The Fall)
Timo Kotipelto (Stratovarius)
Simone Simons (Epica)
Cristina Scabbia (Lacuna Coil)
Joe Lynn Turner
Floor Jansen (Nightwish)
Hansi Kürsch (Blind Guardian)
Sharon Den Adel (Within Temptation)

A kislemezeladásokból származó pénzt -amelyet az énekesnő kiadója, az earMusic megduplázott- a károsultak kapják, hogy új életet kezdhessenek. 

A csodálatos dal meghallgatható a Spotify és az iTunes alkalmazásokban.

 

komment

Tarja segít az Irma hurrikán károsultjainak

2017. december 01. 16:28 - Jurancsik Eszter

Jótékonykodik az énekesnő

A Nightwish egykori frontasszonyának hatalmas szíve van: tavaly haldokló rajongóját látogatta meg, Innocence című dalához forgatott klipjében felhívta a figyelmet a családon belüli erőszakra, most pedig ismét mély érzéseiről bizonyosodhatnak meg Tarja rajongói.

tarjaujhaja.jpg

Köztudott, hogy az énekesnő tavaly Spanyolországba költözött férjével és lányával, és sötét érzelmektől fűtött karácsonyi albumát a Karib-térségben rögzítette a nyár folyamán. 2017. augusztus 30. – 2017. szeptember 16. között itt okozott hatalmas pusztítást az Irma, 134 ember életét követelve és komoly anyagi károkkal. Tarja ugyan megúszta a hurrikánt, ám mivel közel dolgozott az érintett területhez, szívén viseli a károsultak sorsát. 

Az elmúlt napokban már világossá vált, hogy a finn szépség készül valamire, de konkrétumok nem kerültek napvilágra a titokzatos akcióról, melynek keretén belül számos kollégája képét töltögette fel Facebookjára Tarja.

Most lehullt a lepel a titokról: a From Spirits And The Ghosts/Score For A Dark Christmas lemezen hallható spanyol karácsonyi klasszikus, a Feliz Navidad egy újabb verzióban is kiadásra kerül december 8-án, az eladásokból befolyó összeget pedig a károsultak kapják majd - íme, a lista, hogy kikkel is dolgozik együtt Tarja:

Michael Monroe
Doro Pesch
Tony Kakko (Sonata Arctica)
Elize Ryd (Amaranthe)
Marko Saaresto (Poets Of The Fall)
Timo Kotipelto (Stratovarius)
Simone Simons (Epica)
Cristina Scabbia (Lacuna Coil)
Joe Lynn Turner
Floor Jansen (Nightwish)
Hansi Kürsch (Blind Guardian)
Sharon Den Adel (Within Temptation)

tarja_6.jpg


 

komment

Újabb meglepetésekkel készül Tarja

2017. november 28. 09:07 - Jurancsik Eszter

Konkrétumokat még nem tudni

A sötét érzelmekkel teli karácsonyi lemezét nemrég megjelentetett finn szépség nem csücsül a babérokon. Turnézik, néhány nappal ezelőtt a Buenos Airesben tartott koncertjén a Delain frontasszonyával, Charlotte Wessels-szel és Elize Ryddel (Amaranthe) közösen adta elő a Together című dalát, tegnap pedig titokzatos posztokkal látta el Facebookját.

sweden-rock-orchestra-srf-2017-photo-by-diane-webb-3713.jpg

Mint arról beszámoltunk, a német metálkirálynő Doro Pesch képét osztotta meg, "expect the unexpected" hashtaggel ellátva, de átböngészve Tarja közösségi profilját láthatjuk, hogy azóta kikerült Michael Monroe, Tony Kakko és Elize Ryd portréja is, ugyanazzal a hashtaggel. 

Annyit nemrégiben elárult a Nightwish volt pacsirtája a Heavy Music HQ nevű internetes lapnak, hogy dolgozik következő metállemezén, de konkrétumokat nem fedett fel a készülő koronggal kapcsolatban. Mivel a felsorolt művészekkel korábban már dolgozott együtt az énekesnő, nem kizárt, hogy a következő anyagon velük dalol együtt Tarja.

 

komment

Duettezni fog Tarja és Doro?

2017. november 27. 19:45 - Jurancsik Eszter

Korábban már énekeltek együtt

Tarja igazán nem panaszkodhat unalomra: november 17-ével piacra dobta sötét érzelmektől fűtött karácsonyi albumát From Spirits And The Ghosts/Score For A Dark Christmas címmel, valamint egy novellát is. 

tarja_4.jpg

A Nightwish egykori pacsirtája javában turnézik, a minap a Delain énekesnőjével, Charlotte Wessels--szel és az Amaranthe-ból ismert Elize Ryddel is duettezett egy fellépésen, ám ismét feltüzelte a rajongókat. A finn szépség Facebookjára a német metálkirálynőről, Doro Pesch-ről töltött fel egy képet, "expect the unexpected" hashtaggel ellátva.

 

Lehet, hogy a két tehetség ismét együtt dolgozik a közeljövőben? Néhány éve Doro Walking With The Angels című dalát együtt énekelték egy fesztiválon, mely produkció nagyon tetszett a közönségnek. Így nem elképzelhetetlen, hogy a két énekesnő ismét együtt ténykedik majd.

 

 

komment
Címkék: duett Doro Tarja
süti beállítások módosítása