A The Agonist 2023 májusban ugyan bedobta a törölközőt, de Vicky Psarakis, aki 2014 óta énekelt a bandában, nem sokáig búslakodott - előkapta a fiókból a már 2021 óta létező Sicksense projektjét. A csapat teljesen más arcát mutatja az énekesnőnek - míg a The Agonist a melodikus death metalt tolta, addig a Sicksense-szel Vicky a nu metal szcéna friss energiáit szabadítja el, ráadásul igen meglepő sokoldalúsággal.
2023-ban két erőteljes dallal mutatkozott be a formáció: a Fools Tomorrow és a Feed Them To The Wolves jelezte az új irányt. Az igazi áttörést azonban 2024 ősze hozta el, amikor három dinamikus szerzeménnyel - Wildfires, Masquerade Parade és On Repeat - léptek színre. A Sicksense zenei palettáján merészen keverednek a nu metal alapok az elektronikus motívumokkal és kortárs melódiákkal, létrehozva ezzel egy karakteres, egyedi hangzásvilágot, a Killer V néven színre lépő Vicky pedig olyan vokális magasságokat hódít meg, amelyekre a The Agonist idején még csak nem is utalt - hangjának nyers ereje és sokoldalúsága csak most teljesedik ki igazán.
A Sicksense első nagylemeze "Cross Me Twice" címmel 2025. március 28-án jelenik meg az Earache Records gondozásában. A tíz dalt tartalmazó album ízelítőjeként a közelmúltban látott napvilágot a korong negyedik videoklipes szerzeménye, az In This Carousel, amely a depresszió gyakran még mindig tabuként kezelt témakörét járja körül.
"Bármennyire is beszélnek az emberek a depresszióval való küzdelemről, a perspektíva gyakran az, hogy ez egy bénító érzés. Nem hiszem, hogy ez így van, vagy talán csak személyenként eltérő. Én magam mindig úgy éreztem, hogy ennek az ellenkezője. Folyamatosan mozogsz, dolgozol, végigcsinálod az élet minden mozzanatát, de sosem érzed úgy, hogy fejlődnél. A pontból B pontba olyan, mint egy kör, és nem számít, mennyit mész, mindig a startvonalnál találod magad."
- magyarázza Vikcy.
1. Sellout 2. Wildfires 3. Throwback 4. Fever Dream 5. Invisible 6. On Repeat 7. Masquerade Parade 8. In This Carousel 9. Here Come All The Memories 10. Follow Me
2024 nyarán jelent meg a Kittie visszatérő lemeze, a "Fire", amely 13 év szünet után készült el, és egy teljesen új fejezetet nyitott a zenekar történetében - erről mesélt nemrégiben Morgan Lander, a banda énekese egy podcast keretein belül, az album kritikája pedig ITTolvasható.
"Igen különös élmény volt számunkra a nulláról való újrakezdés. A Sumerian Records-szal kötött szerződés teljesen váratlanul jött - sem új Kittie-album, sem turnék nem szerepeltek a terveink között. A meglepetés első sokkja után rá kellett ébrednünk, hogy itt az ideje leporolni a dalszerzői képességeinket. A tizenhárom éves szünet alatt, bár mindannyian aktívak maradtunk a zenei színtéren - ki énekesként, ki dalszerzőként, ki más formációkban -, a Kittie pihenőpályára került. Most, hogy visszatértünk, izgalmas volt megtapasztalni, hogyan gazdagította az elmúlt évtized egyéni tapasztalata a közös alkotói folyamatot."
- emlékezett vissza az új kezdetekre Morgan.
"Az volt a célunk, hogy megőrizzük a zenekarra jellemző hangzásvilágot - azt a sajátos keveréket, amit sokan a nu metal és groove metal stílusjegyekkel azonosítanak, különösen jellegzetes középtempós megoldásaink miatt -, ugyanakkor friss színekkel gazdagítsuk azt. Az eredmény egy ismerős, mégis megújult hangzás lett, bár az egész folyamat végig különleges kihívást jelentett számunkra."
Szót ejtett arról is, hogy a modern technológia miként befolyásolta a munkálatokat:
"A földrajzi távolságok miatt kénytelenek voltunk a modern technológia eszköztárát használni. A Dropbox és Zoom segítségével sikerült áthidalni a fizikai távolságot, bár időnként személyesen is összejöttünk. A zenei alapok megalkotása továbbra is főként Mercedes [Lander, dobos] és az én közös munkánk eredménye. Szerencsére elég közel lakunk egymáshoz, hogy felidézhessük azokat az időket, amikor még szüleink pincéjében születtek a dalok."
Az énekesnő külön kitért a Kittie örökségének elmúlt másfél évtizedben tapasztalt fejlődésére is, különös tekintettel arra, ahogy a TikTok platform révén egy új generáció fedezte fel magának a zenekart:
"A szünet alatt megtapasztalhattuk, milyen hihetetlen módon képes nőni egy banda népszerűsége a közösségi médiának köszönhetően. Egy teljesen új generáció talált rá a zenénkre ezeken a csatornákon keresztül, ami manapság a fiatalok elsődleges zenefelfedező terepe. Az időzítés tökéletes volt - még a Kittie inaktív időszakában is folyamatosan nőtt a rajongótáborunk, és egyre többen várták az új dalok megjelenését."
"Ez egy fokozatos, szerves fejlődés eredménye volt. Amikor tavaly végre koncertezhettünk Észak-Amerikában, lenyűgöző volt látni a közönség sokszínűségét: a színpad előtt lelkesen rajongó tizenhat éves goth lányok mellett ott voltak azok a rajongók is, akik már huszonöt évvel ezelőtt is velünk tartottak. Különleges érzés megtapasztalni, ahogy a zenénk képes áthidalni a generációs szakadékokat - egyszerre mozgatja meg az ötvenéves rajongót és a tinédzser közönséget. Ez valóban rendkívüli jelenség."
Szinte pontosan egy éve, 2024. február 18-án olyan fergeteges koncertet nyomott a finn metal csapat a budapesti Barba Negrában, hogy még most is emlegetjük (beszámoló ITT). És van egy szuper hírünk: Noora Louhimo és bandája idén sem feledkezik meg rólunk! December 2-án újra itt lesznek a Barba Negra Red Stage-en - vendégekként a Dominium és a Majestica is velük tart majd ezen az estén.
Majd' meghalunk, annyira izgatottan várjuk már, hogy megmutathassuk nektek az új szerzeményeinket élőben! És amit most készítünk nektek, az minden eddigi próbálkozásunkat felülmúlja - nagyobb, erősebb, és még több minden vár rátok, mint valaha. Már most görcsbe rándul a gyomrunk a gondolattól, hogy hamarosan újra találkozhatunk veletek, régi haverok - és persze alig várjuk, hogy az új arcokat is megismerhessük útközben!
- írja a zenekar basszerosa, Eero Sipilä, szavaiból pedig arra is következtetni lehet, hogy az igen erős "Circus Of Doom" (2022) után hamarosan új albummal jelentkezik a formáció, addig is itt lesz nekünk a "Circus Of Doom: Live in Helsinki 2023" elnevezésű koncertlemez, amely április 11-én kerül boltokba, illetve a napokban a King For A Day című szerzemény élő verziója is napvilágot látott a kiadványról.
Az olasz metalzene egyik legmeghatározóbb bandájának számító Lacuna Coil pályafutása sajátos ívet írt le az évtizedek során. Míg a korai albumaikon az erőteljes szerzemények mellett rendre felbukkantak kevésbé emlékezetes darabok is, a 2016-os "Delirium" igen komoly fordulópontot jelentett. A mentális egészség témáját körüljáró album nem csupán zeneileg mutatott újszerű keménységet, de személyes húrokat is megpendített bennem a pánikbetegséggel és depresszióval vívott küzdelmeim okán.
Amikor 2019 nyarán debütált a Layers of Time, már sejthető volt, hogy az októberben megjelenő "Black Anima" sem fog csalódást okozni. A várakozások be is igazolódtak - a több, mint három évtizedes karriert magáénak tudó együttes addigi legmasszívabb albumát készítette el, amelyen a jó és rossz örök konfliktusát dolgozták fel példás alapossággal és változatossággal. E két nagylemez kapcsán először éreztem úgy, hogy minden egyes dal megállja a helyét, nincs köztük súlytalan töltelék.
Bár 2022-ben már körvonalazódott az új album terve, a covid-járvány váratlan akadályt gördített az alkotói folyamat elé. Ahogy Cristina Scabbia énekesnő is elmondta, számukra az inspiráció elsődleges forrását a közönséggel való közvetlen kapcsolat jelenti, így a közel kétéves kényszerszünet igencsak leblokkolta a kreatív energiákat. Ám addig is ott volt a "Comalies XX", amely a 2002-es "Comalies" 20. szülinapos változataként jelent meg 2022 októberében, újszerű hangzással felruházva az olyan ikonikus dalokat, mint a Swampedvagy a Heaven's A Lie - kritikát ITTolvashattok.
Miután a pandémia lecsengett és a zenekar újra koncertezni tudott, egyből megjött az ihlet is - 2023 nyarán napvilágot látott Never Dawncsupán az első hírnöke volt az új korszaknak. A következő állomás a New Years Day énekesnőjével, Ashley Costellóval közösen rögzített In The Mean Time lett 2024 tavaszán, amit augusztusban a Lamb of God frontemberével, Randy Blythe-szal készült Hosting The Shadow követett. Az októberi Oxygenklipje sötét szépsége révén keltett feltűnést, míg 2024 első napjaiban a Gravitygazdagította tovább a sort.
A korongot felvezető kislemezek záróakkordjaként érkezett I Wish You Were Dead egy igen komoly csavart tartogatott. Bár megőrizte a zenekar jellegzetes hangzását és a súlyosságot, szerkezeti felépítése és alaphangzása eltér az előző klipes daloktól. Épp ez a különbözőség teszi igazán egyedivé - a fülbemászó, már-már rádióbarát hangzásvilág úgy emelkedik ki az album dalai közül, hogy közben tökéletesen illeszkedik az összképbe, ezzel is bizonyítva a zenekar folyamatos megújulási képességét.
A "Sleepless Empire" tulajdonképpen egy elég kemény diagnózist állít fel arról, hogy mennyire elszállt ez a digitális őrület körülöttünk. Az I Wish You Were Dead egy igen érdekes kontrasztot teremt - a dallamos, fülbemászó zenei alap alatt egy sokkal sötétebb, nyersebb szöveg húzódik meg. A dal arról az érzésről szól, amikor valaki annyira mély sebet ejt rajtunk, hogy legszívesebben kitörölnénk őt nem csak az életünkből, de még az emlékeinkből is. Ha az album koncepcióját vesszük alapul, ez a track egy mélyebb jelentést kap - arról a toxikus kapcsolatról is szólhat, ami köztünk és a digitális világ között alakult ki. A vidámabb zenei alap/súlyosabb szöveg kontrasztja ebben az olvasatban különösen beszédes - ahogy a közösségi média is egy vonzó, látszólag könnyed felületet mutat, miközben a mélyén ott van a valódi, sötétebb oldala. A politikai korrektség elutasítása pedig párhuzamba állítható azzal, ahogy az online tér sokszor hamis, mesterkélt tökéletességet és megfelelési kényszert követel tőlünk.
A dalhoz forgatott videoklipben Andrea Ferro és Cristina megvillantja színészi képességeit is, a jelenetek akár egy olasz horrorfilm képkockái is lehetnének. A szimbólumokkal (koporsó, "I wish you were dead" feliratú, ám szívecske alakú torta...) átadják azt a drámaiságot, amikor valaki teljesen elveszik a digitális térben, vagy épp más online toxicitásától szenved. Mit mondjak, igen stílusos és egyedi feldolgozása ennek a modern rémtörténetnek.
Nem mehetünk el szó nélkül a vendégénekesek melett sem. Randy vokálja mint valami sötét árnyék, kúszik át a Hosting The Shadow dallamain, Ashley hangja pedig tökéletesen simul Cristina és Andrea kettőséhez, az In The Mean Time-ot egy fenséges, már-már transzcendens magasságokba emelve.
A "Sleepless Empire" újfent bizonyítja a zenekar kivételes képességét - a komplex, többrétegű hangzás mögött nyers energia és precíz komponálás húzódik meg. Cristina éneke továbbra is kifogástalan, Andrea hörgése pedig olyan intenzitással szólal meg, amilyennel korábban még sosem.
Ahogy The Siege berobban, rögtön megadja azt a jellegzetes Lacuna Coilos atmoszférát - bár nem forgatja fel a világot újításokkal, mégis pontosan azt nyújtja, amit egy igazi rajongó vár tőlük. A banda tényleg beváltja, amit ígért - minden egyes dal mélyén ott pulzál az a bizonyos sötét véna. A Scarecrow például a doom irányzat felé kacsint, és nem csak zeneileg sötét - szövegében azt a kegyetlen versenyt boncolgatja, amit a közösségi média generál. Azt a hamis illúziót, amikor az Instagram és Facebook tökéletes életképei kezdik elhitetni az emberekkel, hogy amit látnak, az a valóság. Pedig dehogy az. A rommá filterezett képek, a gondosan szerkesztett életstílusok és photoshoppal megmunkált testek valóságként jelennek meg a hamis fényben.
Valódi kortárs digitális horrorról mesél az együttes az In Nomine Patrisban - arról a kiégésről, amikor a folyamatos online zaklatás és az örökös másokhoz hasonlítgatás szinte felemészti az ember lényegét, mintha a digitális tér megszentségtelenítené a személyiség legmélyebb rétegeit is. A címadó Sleepless Empire kíméletlenül mutat rá az influenszerek hatalmára - a "We only praise false gods" sorral egészen pontosan ragadja meg, ahogy ezek az új digitális bálványok magukhoz vonzzák a fiatalok tömegeit. Az "aeterna insania, perpetua insania" pedig tökéletesen írja le azt az őrületet, amikor az emberek már az alapvető szükségleteiket - mint az alvás - is feláldozzák a folyamatos online jelenlétért.
A Sleep Paralysis az album egyik legintenzívebb darabja, ahol Cristina vokális bravúrjai különösen erősek. A dal a modern kor lidércnyomását ábrázolja - azt az állapotot, amikor az online világ úgy bénít meg minket, mint egy alvási paralízis. Tehetetlenül sodródunk az információk végtelen áradatában, képtelenek vagyunk kitörni ebből a fullasztó állapotból. Egy ördögi kör alakul ki: az algoritmusok által válogatott tartalmak, a fake news és a végtelen görgetés olyan mentális béklyóba ver minket, amiből egyre nehezebb szabadulni. Bár fizikailag ébren vagyunk, a tudatunk csapdába esett ebben a digitális rémálomban.
A Lacuna Coil valóban teljes erejében tér vissza, és egyértelműen megmutatja, hogy a "Black Anima" egy új korszak nyitánya volt. A keményebb hangzás, amit az elmúlt években fokozatosan építettek be zenéjükbe, mostanra teljesen természetes részévé vált a zenekar evolúciójának. A "Black Anima" után magasra került a mérce, de az olasz csapat ismét bizonyított - a csaknem hat év várakozás meghozta gyümölcsét egy kifogástalan minőségű albummal. A korong üzenete különösen aktuális, ahogy reflektál korunk digitális válságára: megszállottan vadásszuk a híreket (melyek gyakran hamisak), a tökéletesség illúzióját kergetjük, ami végül egy olyan mentális gödörbe taszít, ahonnan rendkívül nehéz a kiút. Könyörtelenül tartja elénk a tükröt a lemez, rámutatva, hogy talán itt az ideje kiszakadni az online tér szorításából és újra felfedezni a valódi világot - egy olyan üzenet ez, ami mindannyiunknak, beleértve saját magunkat is, megszívlelendő lehet.
10/10
Kiadó: Century Media Records
Megjelenés: 2025.02.14.
Dallista:
01. The Siege 02. Oxygen 03. Scarecrow 04. Gravity 05. I Wish You Were Dead 06. Hosting The Shadow (feat. Randy Blythe) 07. In Nomine Patris 08. Sleepless Empire 09. Sleep Paralysis 10. In The Mean Time (feat. Ash Costello) 11. Never Dawn
Zenészek:
Cristina Scabbia - ének
Andre Ferro - ének
Richard Meiz - dobok
Marco Coti Zelati - billentyűk, gitár, basszusgitár
A holland művésznő néhány napja közösségi oldalain osztotta meg a hírt: érkezik új albuma, "La Vie, La Mort, L’Amour" - franciául: élet, halál, szerelem. A kiadvány különlegessége, hogy trilógiaként, három felvonásban tárul a hallgatók elé. Az első fejezet, "La Vie", február 28-án lát napvilágot.
"Örömmel jelentem be, hogy hamarosan megjelenő új albumom a 'La Vie, La Mort, L'Amour' címet viseli, amely francia nyelven az 'Élet, halál, szerelem' jelentéssel bír. A teljes alkotás egy három részből álló sorozatként kerül kiadásra, amelynek első része, a 'La Vie' című EP digitális formában február 28-án jelenik meg."
Anneke felfedte a dalcsokor ihletforrását:
"A szüleim elvesztése után születtek meg bennem ezek a dalok, melyeket nyolctagú zenekarommal közösen keltettünk életre a stúdióban. A tavalyi év során találkoztam szembe az elmúlás valóságával, a veszteség mindent átformáló erejével. Ez a zenei vallomás nem más, mint a lelkemben zajló viharok tükörképe – ahol minden hang egy-egy emlék, minden dallam egy megélt érzés tükröződése. A számok hangi világában visszaköszönnek a '80-as és '90-es évek, amelyek fiatal éveimet formálták. Nagyon várom, hogy megoszthassam veletek!"
Az olasz banda pénteken dobja piacra vadonatúj nagylemezét "Sleepless Empire" címmel, csaknem öt évvel a nagy sikereket elkönyvelő "Black Anima" után.
Nem kertel a csapat, az új anyag brutális őszinteséggel tárja fel generációnk digitális rabságát. Dalról dalra boncolgatják, ahogy a közösségi média felzabálja egyéniségünket és zombivá silányít minket. De nem csak siránkoznak - minden track egy-egy lázadó üvöltés, hogy visszaköveteljük valódi énünket ebben az időtlen, valóságtól elrugaszkodott korban.
Az albumról eddig öt ízelítőt kaptunk - a Never Dawn, az In The Mean Time, a Hosting The Shadow, az Oxygen, és a Gravityvezette fel a kiadvány hangulatát, ma pedig megérkezett az utolsó felvezető, a nyers őszinteséget sugalló címet viselő I Wish You Were Dead, amelyről így mesélt a zenekar:
„Mindannyiunknak van egy olyan ember az életében, akiről azt kívánjuk, bárcsak ne létezne, igaz? Mindannyian éreztük már a késztetést, hogy kitöröljünk valakit a gondolatainkból – valakit, aki annyira megbántott minket, hogy még mindig a fejünkben él. Szerettünk volna súlyosabb szövegeket írni egy vidámabb zenei alapra. Emellett egy kicsit belefáradtunk abba, hogy mindenáron politikailag korrektek legyünk…”
A finn hard rock/heavy metal színtér ismét felragyog: a LAURENNE/LOUHIMO művésznéven alkotó, két kivételes hanggal megáldott énekesnő újabb közös albummal örvendezteti meg rajongóit. Noha a 2021-es "The Reckoning" már bizonyította különleges zenei kapcsolatukat, a Battle Beast soraiban éneklő Noora Louhimo és a Smackbound frontasszonya, Netta Laurenne újra akcióba lendült.
"Falling Through Stars" címmel érkezik várva várt második albumuk, mely a Frontiers Records felügyelete alatt április 18-án látja meg a napvilágot. A lemez első hírnöke, a Damned című szerzemény már most ízelítőt ad abból a különleges világból, amit e két rendkívüli művész közösen teremt.
"A 'Falling Through Stars' a második közös albumunk Noorával, amely során lehetőségünk nyílt kitágítani határainkat és találkozni. Az album készítése során, melynek társproduceri feladatait férjemmel, Nino Laurenne-nel közösen láttuk el, rendkívül inspiráló légkörben dolgozhattunk. Ez az album egy izgalmas utazásra visz a metál múltján és jövőjén keresztül, tudatosan törekedtünk arra, hogy a '70-es évektől napjainkig ívelő stílusokat, hangszerelési megoldásokat és érzelmi töltéseket építsünk be a dalokba. A lemez dinamikája a nyers erő és a finom pillanatok különleges egyensúlyát teremti meg, amit izgatottan várunk, hogy megoszthassunk a közönséggel."
A tegnap elérhetővé vált Damned-ről pedig eképpen mesélt az énekesnő:
"A dal a dallamos metal és hard rock legklasszikusabb vonulatát képviseli az albumon. A videoklip készítésekor fontosnak tartottuk, hogy az albumon közreműködő session zenészekkel együtt szerepeljünk. A szerzemény a belső démonokkal, depresszióval és önbizalomhiánnyal vívott küzdelmekről szól, miközben azt az elszántságot is megörökíti, amely ezeken való felülkerekedéshez szükséges."
01. Falling Through Stars 02. Damned 03. To The Dark 04. All For Sale 05. The Cradle 06. Rotten Gold 07. FTS 08. Let The Light Be Free 09. Loud And Clear 10. Wait 11. David Bowie & Clyde
A tagcserék bajnoka, a Nervosa legutóbbi albuma 2023 szeptemberének végén jelent meg "Jailbreak" címmel, a banda pedig lelkesen járta végig a 2024-es év koncerthelyszíneit az új anyaggal. Diva Satanicakilépése után Prika Amaralúgy határozott, nem keres új énekest - inkább maga vette át a mikrofont, ami nem kis kihívást jelentett. Az album azonban továbbra is hozta a megszokott színvonalat, és úgy tűnik, a Nervosa felállása megszilárdult Prikával, Hel Pyre-rel, Helena Kotinával és Gabriela Abuddal.
Néhány nappal ezelőtt jelentette be a csapat, hogy 2025-ben is folytatják a koncertezést: március elejétől egészen a nyár végéig szinte szünet nélkül úton lesznek. A magyar rajongók örömére június 10-én Budapestre is ellátogatnak, ahol a Cradle Of Filth vendégzenekaraként lépnek színpadra a Barba Negrában.
A banda számára az idei év különösen jelentős, hiszen 15 éves fennállásukat ünneplik, és bár rengeteg tagváltás tépázta meg, a Nervosa továbbra is a thrash műfaj egyik legnépszerűbb csapata maradt.
A Spiritbox március 7-én csap hullámokat a zenei világban második nagylemezével, a "Tsunami Sea" című alkotással. Az album előfutáraként már felcsendült a hipnotikus Soft Spine és az energikus Perfect Soul, ízelítőt adva a rajongóknak a közelgő viharból.
Ma újabb izgalmas fejezettel gazdagodott a "Tsunami Sea" előzetes repertoárja: a zenekar ma közzétette a No Loss, No Love című szerzeményét. A szám igazi stílusbravúr, amelyben a progresszív metál elemek különleges táncot járnak az elektronikus betétekkel és a prózai részekkel.
Courtney LaPlante énekesnő hangja ismét lenyűgöző skálán mozog: a brutális mélyről induló hörgések és az éteri tisztaságú ének között természetes átmenetekkel lavíroz, miközben közönyével is képes borzongást kelteni. A Dan Braunstein és Mike Stringer producerpáros keze alatt a kompozíció folyamatosan alakul, a kezdeti nyugtalanító atmoszférától egészen a mindent elsöprő, kaotikus tetőpontig. A rajongók számára ismerős lehet ez a hangzásvilág, hiszen a dal az "Eternal Blue" albumon szereplő Yellow Jacket szellemi társaként is értelmezhető, annak művészi örökségét továbbgondolva.
Természetesen a szerzeményhez videoklip is készült, amely megtekinthető a Youtube-on:
Nem is tudom, láttam-e valaha olyan metamorfózist a metalzene történetében, mely oly drámaian tükrözte volna alkotói sorsát, mint a Jinjer útja a háború sújtotta Ukrajnából a műfaj nemzetközi élvonalába...?
Mint kritikus, aki végigkövette művészi fejlődésüket, sajátos kettősséget érzek a legutóbbi, 2021-ben megjelent "Wallflowers" albumuk kapcsán. Technikai virtuozitásuk, nyers erejük vitathatatlan - Tatiana Shmayluk vokális teljesítménye a korongon lenyűgöző, a hangszeres szekcióból áradó intenzitás pedig megkérdőjelezhetetlen. Mégis, mintha valami megfoghatatlan hiányzott volna a lemezről. Az a bizonyos esszencia, mely korábbi munkáikat, különösen a 2019-es "Macro"-t olyan emlékezetessé tette, mintha elhalványult volna. A dallamvezetés nem hagyott olyan mély nyomokat bennem, az atmoszférikus rétegek nem szőttek olyan gazdag hangszövetet, mint amit megszoktam tőlük. Bár minden alkotóelem a helyén volt - a súlyos riffek, a technikai bravúrok -, a végeredmény mégsem érte el azt a katartikus magasságot, amit a a "Macro" után vártam.
"Duél" címmel, ma jelent meg a formáció legfrissebb műve, amelyet öt kislemezzel vezettek fel. E dalok minden korábbinál mélyebbre ásnak az emberi lélek rétegeiben, új dimenziókat nyitva a zenekar expresszív palettáján.
Tavaly nyáron a Someone's Daughter váratlan megjelenése nyitotta meg ezt az új fejezetet: a történelem kiemelkedő női alakjainak állít méltó emléket - Kleopátrától Szent Johannán át Marie Curie-ig és Frida Kahlóig -, afféle girl power-himnusszá nemesítve a metalt. A Roguekorunk társadalmi keresztmetszetét rajzolja meg, míg a Kafkaa művészlét árnyékos oldalait boncolgatja. Különleges helyet foglal el az albumon a Green Serpent, mely egyszerre szolgál a Jinjer jelenlegi esszenciájaként és Tatiana személyes vallomásaként az alkoholfüggőséggel vívott harcáról. E dal jelentőségét Eugene Abdukhanov basszusgitáros - aki maga is megvívta csatáját az alkohol démonával - és Tatiana is a zenekar eddigi legkiemelkedőbb alkotásaként definiálta egy interjúban. Utolsó beharangozóként a címadódal érkezett január végén, amelynek mondanivalója a felelősségvállalás és a fájdalom által történő fejlődés.
Az album egészét áthatja az az intenzív érzelmi töltet, mely oly fájóan hiányzott a "Wallflowers"-ről. Tatiana egy őszinte pillanatában feltárta: a dalszövegek hosszú és fájdalmas vajúdás eredményeként születtek meg - ám e kreatív szenvedés gyümölcse vitathatatlanul egy érett művészi önkifejezés lett. Az albumnyitó Tantrum mindenféle felvezető nélkül robban az ember arcába és le is tépi azt, a tiszta énekes részeknél talán még soha nem hallhattuk ennyire sokoldalúan Tatiana hangját, a szöveg pedig egyszerre kritizálja a társadalmi hierarchiát és hirdeti a művészi-személyes szabadságot, mindezt egy provokatív, forradalmi hangnemben. A Dark Bile ("sötét epe") minden sorát áthatja az epére is jellemző végtelen keserűség, erőteljes metaforikus dal a melankóliáról és a mentális egészségről, döbbenetes hasonlatokkal. A mentális zavarok fekete lyukában magam is tévelyegtem egykoron, így különös rezonanciával hat rám e költői vallomás. A záróakkordként felcsendülő "I bathe in anxiety" - mintegy végső reveláció - nem pusztán költői kép, hanem azt a pontot mutatja be, ahol a szorongás és a pánik már nem csupán egy alkalmi vendég a lélek házában, hanem annak szerves részévé válik. És azt hiszem, ezzel igen sok ember tud azonosulni.
A kísérletező attitűd, mely áthatja az számcsokrot, nem pusztán ötletelés, hanem egy mélyebb művészi vízió manifesztációja - akár egy filmrendező átlépése a kommersz világából az artisztikus kifejezésmód felé. Ezen átlényegülés különös érdemének tekinthető, hogy miközben új területeket hódít meg, egy pillanatra sem veszít zenei integritásából. A művészi evolúció e magasabb szintjének megértése kétségtelenül egy érettebb mentalitást követel, ám a Jinjer rajongótábora - mely túlmutat a műfaj olykor felszínesebb befogadói rétegén - képes magáévá tenni e komplexebb kifejezésmódot.
A Jinjer legújabb műve sajátos hidat épít a 19. századi romantika és a fémzene között. Amit Tatiana mondott a romantikus hatásokról, az nem puszta művészettörténeti érdekesség - az album tényleg magába szívta a korszak szellemiségét. Érdekes látni, ahogy a francia forradalom és a napóleoni háborúk ihlette romantikus művészet visszaköszön a mai válságok tükrében. A személyes szabadság és önkifejezés vágya új értelmet nyer ezekben a dalokban. Az érzelmi hullámvasút - a teljes letargiától a kirobbanó életörömig - pont olyan intenzitással jelenik meg, mint a nagy romantikus művekben.
Tökéletes példája ennek a Hedonist, amely egy igen erőteljes alkotás az élvezetek és a fájdalom kettősségéről, valamint a hedonista életfelfogás belső ellentmondásairól. A hedonizmus egyszerre áldás és átok ("A blessing! A grand curse!"), hiszen az állandó vágyakozás és az újdonság keresése ("I've been searching for something new") sosem hoz tartós beteljesülést. Természetesen a banda hazáját sújtó háborúra és az attól való menekülésre is vannak utalások - a Tumbleweed sorai a a gyökértelenségről, hontalanságról és identitáskeresésről szólnak, míg az A Tongue So Sly a pletykás embereket veszi górcső alá. A Fast Draw témája pedig a belső konfliktusok és az önvizsgálat, amelyet a western-filmek párbaj-motívumával jelenít meg a csapat.
Kétségtelenül egy komoly mérföldkövet jegyez az együttes karrierjében a "Duél". Az album a legnyersebb, legexplicitebb nyíltsággal tárja fel a legmélyebb érzéseket, a lemeztelenített lelket, miközben művészi autenticitása olyan magasságokba emeli a zenekart, amit korábban még talán ők maguk sem mertek megcélozni. A félelemmel, szorongással való szembenézés, a történelmi reflexiók és a filozofikus mélységek olyan tökéletes egységgé állnak össze, ami valóban a zenekar eddigi legérettebb, leghitelesebb, legőszintébb megnyilatkozásává teszi ezt a művet.
Tatiana hangi és dalszerzői teljesítménye mellett zenésztársai is odatették magukat az albumon, Vlad dobtémái, Eugene és Roman gitárjai is rendben vannak. A "Duél" valódi katarzist kínál: olyan mélységekbe vezet, ahol a személyes démonokkal való találkozás elkerülhetetlen. Az album minden egyes hangja, minden rezdülése a kollektív és egyéni szorongások, ki nem mondott igazságok és elfojtott érzelmek labirintusában vezet minket. A zenekar tagjai által megélt fájdalom és küzdelem nem volt hiábavaló - olyan művet alkottak, amely egyszerre szolgál tükörként és lámpásként a lélek útvesztőjében, lehetőséget adva hallgatóinak, hogy szembenézzenek saját árnyékaikkal, legmélyebb félelmeikkel és legtitkosabb vágyaikkal.
10/10
Megjelenés: 2025.02.07.
Kiadó: Napalm Records
Dallista:
01. Tantrum 02. Hedonist 03. Rogue 04. Tumbleweed 05. Green Serpent 06. Kafka 07. Dark Bile 08. Fast Draw 09. Someone's Daughter 10. A Tongue So Sly 11. Duél
