Martijn Westerholt: "Nem rúgtam ki a volt zenésztársaimat!"

2023. február 09. 19:37 - Jurancsik Eszter

delain-2022.jpg

2021 februárjában jelentette be a holland Delain, miszerint drasztikus változások következtek be a csapat történetében. Martijn Westerholt alapító és a többiek - Charlotte Wessels, Timo Somers, Otto Schimmelpenninck van der Oije - útjai különváltak.

Martijn a saját projektjeként szerette volna tovább vinni az együttest, ahogyan azt annak 2002-es megalakulásakor eltervezte. Egészen 2022 nyaráig semmit nem lehetett tudni arról, mi lesz a formáció további sorsa. Charlotte azóta a második szólólemezénél tart, igen szépen építgetve karrierjét.

Tavaly augusztusban a The Quest and the Curse című szerzemény megjelenésekor derült fény az új frontasszony személyére: ő Diana Orga, művésznevén Diana Leah, aki bár az erdélyi Gyulafehérvárról származik, 15 éves kora óta él Olaszországban, de Kanadában is megfordult.

A Blabbermouth most interjút készített Westerholttal, aki elmesélte, hogyan élte meg a szétválás utáni időszakot és milyen tervei vannak a formációnak a jövőre nézve.

Ez egy hullámvasút volt. Először jött a kiégés, majd minden összeomlott. Szívesen folytattam volna úgy, ahogy eddig, de a többieknek más elképzeléseik voltak, amihez természetesen joguk volt. Ilyenkor az érintettek megpróbálnak egy olyan megoldást találni, ami mindenki számára elfogadható, de eljött az a pont, ahonnan nem tudtunk tovább haladni.Ekkor azt hittem, itt a vége, a Delain halott. Aztán rájöttem, igenis van ebből kiút, lehet folytatni. Sok támogatást kaptam a barátaimtól és a családomtól, akik bátorítottak, hogy folytassam. Úgy gondoltam, elég életnek kell lennie a csapatban a folytatáshoz, és végül arra jutottam, hogy igen, van benne élet. De ez egy igen viharos utazás volt, majd jött a covid-járvány.

- kezdte sorait Martijn, aki bár igyekezett kézben tartani a dolgokat, természetesen kapott támadásokat.

Ha a közösségi médiában kell megvédened magad, az már régen rossz. Azért sem akarok rosszat mondani másokról, mert nagyon régóta dolgozom emberekkel, és nem hiszek a fekete-fehér-elméletben. Mindenkinek megvan a maga perspektívája. Természetesen nem mondom azt sem, hogy mindenki makulátlan volt a régebbi zenésztársaim között. Egészen biztos, hogy tettem én is olyan dolgokat, amelyekkel nem értettek egyet. Mindannyian emberek vagyunk. A legnagyobb félreértés az, hogy az emberek azt hiszik, azért rúgtam ki a többieket, mert vissza akartam szerezni az irányítást. A helyzet az, hogy soha nem volt teljes kontroll! A Delain az én cégem volt Charlotte-tal, így az irányítás mindig is az enyém volt. Ez nem az uralomról szól, hanem arról, hogy egyezzenek a célok.

mmm_2.jpg

Csapatjátékos vagyok. Együtt kell működni, értékelni kell a másik embert. Biztosan állíthatom, hogy nem én rúgtam ki a többieket! Nem tudtunk közös nevezőre jutni, ezért három csapattag távozott. Charlotte is megmondta, miután kilépett, hogy ő nem hibáztat senkit, inkább a szólókarrierjére koncentrál. 

Martijn szerint az emberek bele sem gondolnak, milyen nehéz egy zenekar tagjának lenni:

Hálás vagyok a tagoknak, akik a zenekarban voltak. Pozitív gondolkodású ember vagyok. És ne feledjük, hogy a bandákban mindig vannak változások. Nagyon sok példa akad erre. Vegyük például a Nightwisht. Ha összehasonlítod a jelenlegi tagokat az első album felállásával, alig maradt valaki az akkori Nightwishból. De ez még mindig a Nightwish! És ez a lényeg! Néhányan viszont nem tudják ezt hová tenni.

Szót ejtett arról is, hogyan talált rá Diana Leah-ra.

Lehet közhelyesen hangzik, de a fő szempont az volt, hogy olyan ember legyen, aki illik a zenéhez. Egyszerű és tiszta. Hogy őszinte legyek, nem kimondottan női frontemberben gondolkodtam. Azt is fontolgattam, hogy egy férfi énekesünk lesz. Volt egy férfi énekes is, aki esélyes volt a felvételre. De arra a következtetésre kellett jutnom, hogy egy férfi énekessel már nem lenne Delain a Delain. A másik fő követelmény az volt persze, hogy az illető jól énekeljen. Egyszer felmentem a YouTube-ra, és körülnéztem olyan énekesek között, akik covereket készítenek, leginkább a metal műfajon belül.

ddd_1.jpg

Ráakadtam Dianára, és felírtam a nevét. Azt éreztem, hogy fel kell vennem vele a kapcsolatot. A hangja fantasztikus. Készített Within Temptation, Nightwish-feldolgozásokat, de még Christina Aguilerát is. Egy hét múlva jött egy komment a Delain Instagram-oldalára. Diana volt az, és ezt írta: 'Ha bármikor szükséged van egy énekesnőre, tudod, hol találsz meg'. Nem volt annyira komoly poszt, de azt gondoltam, 'Mit veszíthetek? Így megkerestem. Szerettem volna, hogy az új énekesünk hangja egyaránt illeszkedjen a régi és az új dalokhoz, és valaki, aki mindig rendelkezésre áll, mert aktívan turnézó zenekar vagyunk.

Végül Diana tehetsége meggyőzte Martijnt.

A 'Masters Of Destiny' és a 'Burning Bridges' című dalok alapjait küldtem el neki, ezek igen nehéz dalok. Amikor meghallgattam a visszaküldött felvételeket, leestem a székről. Több énekest meghallgattam, de ekkor már tudtam, hogy Diana lesz a befutó. Volt olyan jelölt, aki bár nagyon jól énekelt, de nem tudott volna turnézni, márpedig ez feltétel volt.

Végül a banda február 10-én megjelenő, "Dark Waters" című albumáról és a csapaton belüli kapcsolatokról is szót ejtett:

Elmondhatom a közhelyes mesét, mint minden művész: >>a mostani lemezünk lesz a legjobb.<< Soha nem fogod hallani egy művésztől sem, hogy  >>Az előző lemezem jobb, mint a mostani.<< Kezemet a szívemre téve mondhatom, hogy a hangulat, ami most a zenekarban uralkodik, szuper. Gyakorolni kell, és ennek csak egy módja van: játszani, játszani, játszani.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr7318045430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása