Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Delain: napvilágra került az új dal címe

2022. július 28. - Jurancsik Eszter

delain_apocalypse_and_chill_napalm_records_label_website_background_2020.jpg

Miután tavaly februárban gyakorlatilag feloszlott a holland zenekar, Martijn Westerholt, az alapító megnyugtatta a kétségbeesett rajongókat: a banda nem szűnik meg létezni, csak más formában működik tovább. 

A csapat hónapok óta dolgozik az új dalokon, és bár új nagylemezről még nincs hír, annyit tudni lehet: augusztus 7-én debütál vadonatúj szerzeményük, amelynek címére a napokban derült fény: The Quest and the Curse címmel lesz hallható, és a hozzá készített videó pedig felfedi a Charlotte Wessels helyét átvevő énekesnő személyét, akiről pár szerencsés rajongó már tudja, hogy kicsoda, az együttes ugyanis két titkos koncertet adott nemrégiben szülőhazájában.

A sok tagcserét megélt formáció 2005 és 2021 között hat stúdióalbumot adott ki, legutóbb az "Apocalypse&Chill" című korongot, amelynek megjelenése majdnem egybeesett a koronavírus-járvány kitörésével, így a csapat nem tudott turnézni. 

Ez idő alatt keletkezett ellentét Martijn és a többiek között, akiket a billentyűs - elmondásuk szerint - session-zenészekké szeretett volna lefokozni, ezért döntöttek a távozás mellett.

295825434_599758478188417_958988738861602527_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr617892921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása