Fernanda Lira: "A vakcina életet menthet!"

2022. március 08. 17:03 - Jurancsik Eszter

272849296_4806481006067824_4472086846410396425_n.jpg

Bár a koronavírus még nem tűnt el, de rengeteg országban enyhítéseket vezettek be, Svédországban például befejezettnek nyilvánították a járványt - bár a skandináv állam a pandémia eddigi szakaszában sem vezetett be karantént és az élet sem állt meg, az idő pedig őket igazolta, hiszen nem halálozott el több ember az északi országban, mint máshol. Hazánkban a mai nappal megszűnt a kötelező maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön és az orvosi rendelők, kórházak kivételével szinte mindenhol, nem kötik a koncerteket, rendezvényeket védettségi kártyához.

Persze vannak helyek a világon, ahol még nem mernek lazítani a kormányok. Így van ez Brazíliában, az old schoolos death metalban nyomuló Crypta hazájában is. A csapat énekes-basszerosa, Fernanda Lira igencsak vidám hangulatban jelentkezett be Instagramján egy orvosi rendelőből, tudatva rajongóival, miszerint felvette a vírus elleni vakcina harmadik dózisát. 

A vakcina életet ment, a tagadás öl! Ez nem vélemény, hanem tény! 

- kezdte sorait a zenészlány, hozzátéve, hogy tudomása szerint a COVID-19 betegségben életüket vesztők 90%-a oltatlan (hiteles forrást nem mellékelt).

A fertőzések száma jelenleg többszöröse a világjárvány kezdetén tapasztaltaknak. Miért kockáztatnánk a halált és mások életének veszélyeztetését? Ne felejtsd el felvenni AZ ÖSSZES DÓZIST, egy vagy kettő idővel hatástalanná válik, és új variánsok jelennek meg, VÉDJÜK MEG MAGUNKAT!

- folytatta, zárásképpen pedig hozzátette: az oltás-és tudományellenes kommenteket törli, azok íróit pedig letiltja.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fernanda Lira (@fefemetal) által megosztott bejegyzés

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr1917775506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása