Így tanult meg hörögni Tatiana Shmayluk!

2020. december 11. 19:21 - Jurancsik Eszter

A Jinjer kétségtelenül az utóbbi évek egyik leglátványosabb áttörését hajtotta végre metál-fronton, sokáig csak más bandák előzenekaraként léptek fel, mára viszont már headliner zenekarként töltenek meg komolyabb koncerthelyszíneket.

02082019_jinjer_wacken_nn-02.jpg

Legutóbbi albumuk, a Macro 2019 októberében jelent meg, és a hozzá kapcsolódó turné is igen sikeres volt, ám márciusban a koronavírus-járvány miatt meg kellett szakítaniuk a koncertezést. Ám utolsó fellépéseik egyikét kamerák rögzítették Ausztráliában, ennek eredménye a november 20-án megjelent Alive In Melbourne című koncertlemez. 

Az ukrán csapat arca és hangja a 33 éves Tatiana Shmaylyuk, aki egy pöttöm kiscsaj, torkából mégis egyaránt hallhatunk brutális halálhörgést és tiszta éneket is. A leginkább alt tartományban mozgó fronthölgy most arról mesélt a Loudwire magazinnak, hogyan jött életébe a hörgés, hogyan tanulta meg ezt az előadásmódot.

"15-16 éves voltam, amikor először hallottam hörögni Otep Shamayát, egy barátom mutatta meg nekem az Otep zenéjét. De nem tudtam, hogy ez egy nő torkából jön! Amikor ezt megtudtam, elképedtem és annyit tudtam mondani: >Baszki!!!<"

- mesélte első találkozását ezzel a műfajjal Tatiana, aki ezután barátjával kiment a város szélére, és ott, mínusz 15 fokban gyakorolta a hörgést. Ám a videóból kiderül: Sandra Nasic, a Guano Apes énekesnője is nagy hatással volt rá.

c1c5d4a5ccfbb0726278ad14d1cf8870.jpg

"Amikor a szüleim nem voltak otthon, sokszor a suliból is ellógtam, és a párnámba sikítva gyakoroltam!"

- emlékezett vissza Tatiana, aki korábban elmondta: nem akar énektanár lenni, mint jó pár metálénekesnő, és egy időben annyira félénk volt, hogy még a bandatársai előtt is szégyellt gyakorolni.

"Azt is megértettem, hogy az emberi hang egy állandóan változó hangszer, hogy a hang dinamikája nem mindig ugyanaz, folyamatosan gyakorolni kell, hiszen egy-egy turné kimerítő a hangnak is."

A videó itt megnézhető:

 

komment

Tatiana Shmailyuk: "Nem félünk önmagunk lenni!"

2020. november 26. 19:20 - Jurancsik Eszter

November 20-ával jelent meg a Jinjer első koncertalbuma, az Alive In Melbourne, amelynek videója a Youtube-on is megtekinthető. A fellépést a zenekar ausztrál turnéján rögzítette, március 5-én, a COVID-19 járvány miatti lezárások előtt. A banda azóta -a többi együtteshez hasonlóan- kényszerpihenőjét tölti, a Metal Injection pedig néhány nappal ezelőtt nemcsak a friss kiadványról, de a kezdetekről is kifaggatta a csapat két szószólóját, Tatiana Shmailyuk énekesnőt és Eugene Abdukhanov gitárost.

unnamed-4.png

Mint elárulták, nehezen élték meg, hogy nem turnézhatnak tavaly októberben megjelent legutóbbi stúdiólemezükkel, a Macróval.

"Néhány hónapja, amikor ez az egész elkezdődött, azt mondtam, hogy nincs vége a világnak, de valóban leállt egy időre, és ezt természetesen nagyon-nagyon nehéz volt megérteni. A legutóbbi albumunk, a Macro nagyon sikeres, de nem tudunk vele sehová menni. Esélyünk sem volt turnézni, minden tervünk szétesett. Keserű érzés volt ezt felfogni. De én úgy hiszem, a zenekar ezt is túléli. Itt az ideje, hogy előre tartsunk."

- kezdte gondolatmenetét Eugene, a koncertlemezről pedig Tatiana így mesélt:

"Olyan, mintha jó emlékként elraktároznánk ezt a koncertet egy fotóalbumban. Emlékeztet minket arra, hogy ezt is elértük és szerencsénk volt, mint tudjátok, igen komoly dolog volt Ausztráliába mennünk, hiszen először voltunk ott. Hatalmas dolog ez, és nagyon boldogok vagyunk."

Eugene hozzátette: ez a buli úgymond "kőbe vésetett", és mivel lemezen is kiadták, senki nem fogja elfelejteni. Mintegy emlékként tarthatják kezükben a rajongók, hiszen jelenleg senki nem tudja, mi lesz a járvány után, vagy mikor lesz vége egyáltalán, a zenész azonban reméli, minél hamarabb visszatér minden a régi kerékvágásba. 

A formáció mindig is több elemet felvonultatott zenéjében, igen érdekes megoldásokkal, de hogyan kezdődött mindez?

jinjer-2019-2759.gif

Tatiana:

"Ez még a King of Everything (2016) előtt történt. Már a Cloud Factory lemezen is kevertük a műfajokat. De ez volt a célunk az első naptól kezdve, amikor zenekarként kezdtünk dolgozni. Nem akarunk olyan együttes lenni, akik csak egy irányt követnek. Ezt sikeresen el is kerültük. És már nem félünk önmagunk lenni."

Eugene:

"Az a sokszínűség, amely most a zenénket jellemzi, a kezdetektől fogva jelen volt, de eleinte talán nem volt ilyen nyilvánvaló. De idővel ez egyre inkább erősödött bennünk. Később pedig már több bátorságunk volt áttörni ezeket a műfaji határokat és korlátokat. Nehéz pontosan megmondani, amikor megfogadtuk: oké, nem korlátozódunk egyetlen műfajra. És ez azóta csak még erősebbé vált."

A zenekar egyértelműen az utóbbi évek egyik leglátványosabb áttörését hajtotta végre, de miben látják sikerük titkát? Tatiana szerint a magyarázat igen egyszerű:

"Nagy meglepetés lenne a siker, ha nem csinálnánk semmit, és egyszer csak arra ébrednénk, hogy híresek vagyunk. De amikor keményen dolgozol, természetes, hogy learatod a munkád gyümölcsét. Büszkék vagyunk magunkra, de alázatosak maradunk, és nagyon hálásak vagyunk azért, hogy a zenekar tagjai egymásra találtak és együtt is maradtak."

Azonban a két zenész elmondta: hálásak azért is, amiért nagyobb bandákkal is felléphettek, de ugyanazok az egyszerű, kelet-ukrajnai srácok maradtak, mint régen, egyszerű családok gyermekei. Korábban Tatiana elmondta: sokáig internete sem volt, ezért nem olvasott interjúkat, nem tudta, hogy zenésznek lenni manapság teljesen más, mint mondjuk a 70-es, 80-as, 90-es években. Tavaly a Revolver magazinnak azt is elárulta: ahol felnőtt, rengeteg életleckét kaptak az öccsével együtt, évek óta ugyanabban a lakásban él és a tömegközlekedést használja.

dsc_0344-683x1024_1.jpg

Kiderült az is: tervezik a következő albumot. Eugene a következőképpen nyilatkozott a készülő kiadványról:

"Egész idő alatt dalokat írtunk. Nagy előrelépés lesz a következő lemezünk, épp a folyamat közepén vagyunk. Rengeteg új dalt írtunk, a zenei alapok elkészültek, de még nincs énekes részük. Folyamatosan írjuk tehát a számokat, és éppen most nézünk utána, hogy mikor adhatjuk ki."

 

 

komment

Nézd meg a Jinjer ausztrál koncertjét!

2020. november 20. 21:36 - Jurancsik Eszter

jinjer_tatiana-shmailyuk_by-tementiy-pronov.jpg

Alive In Melbourne címmel, a mai napon jelent meg az ukrán Jinjer első koncertlemeze, amelyet még a koronavírus-járvány előtti ausztrál turnén rögzítettek, március 5-én.

A dalok listája és a borító már ismert, a Napalm Records pedig ennek örömére elérhetővé tette Tatiana Shmaylyukék koncertjét, teljes terjedelmében, megnézhetitek a Youtube-on:

 

 

komment

Helle Bogdanova is koronavírusos

2020. november 13. 16:25 - Jurancsik Eszter

Nem csillapodik a koronavírus-járvány a világon, és egyre több sztárról, közszereplőről derül ki, hogy elkapta a fertőzést. 

Nemrégiben Zuberoa Aznárez, a spanyol Diabulus In Musica frontasszonya tudatta rajongóival, hogy megbetegedett, tegnap pedig az ukrán Ignea énekesnője, Helle Bogdanova osztott meg aggasztó híreket Facebookján. 

116699561_990069891456120_2359838760341493900_o.jpg

Kiderült: elvégeztette magán a koronavírus-tesztet, ugyanis napok óta magas láz és köhögés gyötri, valamint elvesztette íz-és szagérzékelését is. A mai napon kapta meg Helle az eredményt, amely sajnos pozitívnak bizonyult. Elmondta: a tünetek miatt igencsak ramatyul érzi magát, és elkeseríti, hogy sok ember még most sem hiszi el, hogy ez a veszélyes vírus létezik.

Az énekesnő tehát otthon gyógyulgat, mi pedig jobbulást kívánunk neki!

A banda legújabb lemeze egyébként The Realms of Fire and Death címmel, április 17-én jelent meg, amelyről a Disenchantment és a Jinnslammer című dalokat klipes formában is láthattuk.

 

komment

Újabb koncertvideó a Jinjertől: Retrospection

2020. november 04. 21:50 - Jurancsik Eszter

Nemrégiben írtuk meg, hogy az ukrán Jinjer koncertlemezt jelentet meg november 20-án, Alive In Melbourne címmel. A felvétel még a csapat tavaszi, koronavírus-járvány miatt bevezetett lezárások előtti ausztrál turnéján készült, és a Teacher! Teacher! című szerzemény már napvilágot látott a korongról.

jinjer-2020.jpeg

 "Még mindig hihetetlen, hogy négy ukrán 14 770 km-t utazott, csak hogy az anyanyelvükön énekelhessenek, Melbourne barátságos fülekkel és tárt karokkal várt minket. Ez az éjszaka örökre beleégett a szívünkbe és a dobbanásokba. A "Retrospection" még soha nem szólt annyira jól, mint aznap este. Bárcsak így történne minden alkalommal, amikor játszunk, és alig várjuk, hogy újra turnézhasunk, hogy meggyőzödhessen erről estéről estére. Addig élvezzétek a pillanatot az „Alive in Melbourne" albummal."

- fejtegette Eugene Abdukhanov gitáros a turné emlékezetes pillanatai és a lemez kapcsán. A Restrospection a banda 2019 októberében megjelent stúdiólemezén, a Marcón kapott helyet, a dal különlegessége pedig, hogy az énekesnő Tatiana Shmaylyuk ukránul is énekel benne. Ahogyan a zenekar korábban mesélte, a dalt himnuszuknak tekintik, és szülőhazájukról, szüleikről szól. 

 "Retrospection az egyik legszemélyesebb dal, amit valaha írtunk. Folyamatosan turnézó zenészként, a legtöbb időnket az úton tölteni... persze épp a legnagyobb álmunkat váltjuk valóra és éljük meg amennyire csak lehet, de senki nem veszi észre, hogy van ennek sötét oldala is. Nem látjuk azokat az embereket, akik teljes mértékben elkötelezettek irántunk, akik mindent odaadtak értünk, vagy még ennél is többet... Hiányoznak nekünk és cserébe mi is hiányzunk nekik, és többet is kéne felhívnunk őket... jóval többet, mint ahogy tesszük. A szüleinkről van szó."

1280px-jinjer_2019214110818_2019-08-02_wacken_0249_ak8i1071.jpg
  
 "A szüleink távol vannak tőlünk, nem csak a távolság miatt, hanem a háború és politika miatt is. Nincs lehetőségünk meglátogatni a szüleinket, még akkor sem, ha Ukrajnában vagyunk. Úgy tűnik, mintha a bolygó másik oldalán lennének, pedig csak 800 km-re vannak tőlünk. A legrosszabb, ahogy így a 30-as éveinkben járunk, évről évre jobban gyülekeznek a sötét felhők a fejünk felett. Mind tudjuk, hogy el fog jönni a nap, amikor hirtelen egyedül fogjuk érezni magunkat... mert elveszítjük őket. Azokat az embereket, akik nélkül sose jutottunk volna idáig. Ezt felfogni a legelviselhetetlenebb dolog. Úgy tekintünk erre a dalra, mint egy himnusz azok felé, akik felneveltek minket és akik feláldoztak mindent a boldogságunkért, akármi legyen is annak az ára. Még a feléjük szóló saját hálátlanságunk és méltatlanságunk ellenére is. Az emberek felé, akik a létező legtisztább szeretetet mutatták felénk - az apa és az anya szeretetét a gyermekük felé."

Íme, a klip!

 

komment

Itt a Jinjer új klipje: The Prophecy

2020. október 15. 20:18 - Jurancsik Eszter

2019. október 25-én került boltokba az ukrán Jinjer Macro címre keresztelt nagylemeze, amellyen sikeres turnét bonyolítottak le Tatiana Shmaylyukék, majd az év elején Dél-Amerika felé vették az irányt. Sajnos tavasszal a koronavírus-járvány kirobbanását követően a bandának is visszavonulót kellett fújnia, egyúttal ígéretük szerint decemberben -amennyiben a járványhelyzet megengedi- visszatérnek a latin fanokhoz.

20200124-124925-711455.jpg

A fent említett albumról láthattuk az On The Top, a Pit Of Consciousness, a Retrospection, a Judgement&Punishment és a Noah című szerzeményeket klipes formában is, nemrégiben pedig a zenekar bejelentette: koncertlemezzel kedveskednek egyre duzzadó rajongótáboruknak, amelyet még a karantén előtt, az ausztrál turnéjuk Melbourne-i állomásán rögzítettek. A kiadvány az Alive In Melbourne címet kapta, és november 20-án, a Napalm Records gondozásában jelenik meg - az újdonságról a Youtube-on látható a Teacher! Teacher! és a Sit Stay Roll Over élő verziója.

Amíg kiderül, visszatérhetnek-e Tatianáék a déli féltekére, itt egy új videoklip, amelyet a The Prophecy című dalukhoz készítettek. Magáról a szerzeményről Eugene Abdukhanov basszusgitáros így nyilatkozott:

"Amikor 2019-ben megírtuk a The Prophecy-t, még nem tudtuk, hogy ezzel megjósoljuk a jövőt. Az egész elbaszott, félelmetes és zavaros év mind belebújt az új kislemezünkbe. Ennek ellenére nagyon izgatottak vagyunk, de nemcsak az új klip miatt, hanem ezúton bejelentjük, hogy a Macro albumunk összes számához videót jelentetünk meg. Ez a legkevesebb, amit ebben a furcsa helyzetben megtehetünk!"

komment

Koncertlemezzel jelentkezik a Jinjer

2020. szeptember 10. 00:47 - Jurancsik Eszter

 unnamed_11.jpg

Tatiana Shmaylyuk és társai a legtöbb zenészhez hasonlóan a koronavírus-járvány miatti kényszerpihenőjét tölti, éppen a pandémia kitörésekor lett volna esedékes dél-amerikai turnéjuk. E fellépéssorozatot decemberre ütemezték, ám rengeteg együttes, énekes halasztja 2021-re bulijait, így esélyes, hogy az ukrán banda is kénytelen lesz e példát követni, egyelőre azonban nincs erről hivatalos infó.

A rajongók azonban nem maradnak zene nélkül: Tatianáék meglepetéssel készülnek, egy élő dalokat tartalmazó album formájában. A felvételek a lezárások előtti, Melbourne-ben tartott bulin készültek, és november 20-ától, a Napalm Records gondozásában kerül boltokba - a kiadvány az Alive In Melbourne címet kapta.

A tracklist a következő:

01. Intro
02. Teacher, Teacher!
03. Sit Stay Roll Over
04. Ape
05. Judgement & Punishment
06. I Speak Astronomy
07. Who Is Gonna Be The One
08. Noah
09. Retrospection
10. Perennial
11. On The Top
12. Pit Of Consciousness
13. Home Back
14. Words Of Wisdom
15. Pisces
16. Captain Clock
17. Outro
A borító:
jj_1.jpg
A Teacher! Teacher! videója pedig elérhető a Youtube-on:

 

komment

Klippremier: Jinjer - Noah

2020. május 13. 18:04 - Jurancsik Eszter

Új videóval jelentketett a banda!

Kényszerpihenőjét tölti az ukrán Jinjer is, akik dél-amerikai turnéjukat voltak kénytelenek félbeszakítani a koronavírus-járvány miatt. Tatiana Shmaylyuk énekesnő és társai a többi együtteshez, zenészhez hasonlóan visszavonultak, ugyanakkor elárulták: alig várják, hogy visszatérhessenek a latin rajongókhoz, ám ez csak decemberben lesz esedékes.

68729c63.jpeg

Nemrégiben a Pit Of Consciousness című dalukhoz élőfelvételes videót készített a banda, most pedig itt a vadonatúj szám, amelyhez kisfilm készült - a zenekar választása a Noah című szerzeményre esett, amely tavaly megjelent, Macro címet viselő albumon kapott helyet. Eugene Abdukhanov, a formáció gitárosa elmondta: a dalszöveg írásakor Tatianát a bibliai Noé története inspirálta. Egészen pontosan az, hogy mi történne, ha nem sikerülne megmenteni a Földön az életet? Illetve a zenész azt is hozzátette: most különösen aktuális ez a kérdés. 

Íme, a videó!

 

 

komment

Jinjer, Suicide Silence: közös karanténbuli!

2020. május 01. 20:16 - Jurancsik Eszter

A Nirvana egyik dalát adták elő

jinjer-2019-2863.gif

Egyre több metálzenész száll be a karanténból koncertezésbe, láthattuk többek közt Tarját, a Within Temptationt és jó pár csapatot, amint otthona biztonságából szórakoztatja a rajongókat.

Ezúttal az ukrán Jinjer és a kaliforniai Suicide Silence alakított, mégpedig közösen: a Jinjerből Tatiana Shmaylyuk énekesnő és Eugene Abdiukhanov gitáros látható, míg utóbbi csapatból Alex Lopez -aki egyébként Tatiana barátja- dobos, de a videó kedvéért még gitárt is ragadott, hogy közösen adják elő a Nirvana 1991-es szerzeményét, a Territorial Pissings-et. 

Íme:

 

komment

Jinjer: aftermovie a rövidített latin-amerikai turnéról

2020. április 17. 15:32 - Jurancsik Eszter

Decemberben folytatja a koncertezést a csapat

Az ukrán Jinjer szomorúan jelentette be nemrégiben, miszerint a koronavírus-járvány miatt ők is visszavonulnak. Tatiana Shmaylyuk és a fiúk  Dél-Amerikában koncerteztek éppen, amikor tombolni kezdett a vírus a világ minden táján, így nehéz szívvel, de télre csúsztatták a maradék fellépéseket. 

 jinjer-2019-2828.gif

Nemrégiben a Pit Of Consciousness című dalukhoz koncertvideó érkezett, most pedig aftermovie is látható a bandától - a videó anyagát Guetalamában, El Salvadorban és Mexikóban rögzítették. 

 

 

komment
süti beállítások módosítása