Tatiana Shmailyuk: "Nem leszek soha énektanár"

2019. december 28. 18:03 - Jurancsik Eszter

Érdekes gondolatokat osztott meg a Jinjer énekesnője

Mozgalmas évet zárhat az ukrán Jinjer, hiszen januárban EP-t (Micro) dobtak a piacra, majd turnéra indultak (hazánkban háromszor is fellépett a banda idén), eljutotak Az USA-ba és ősszel megjelent stúdióalbumuk, a Macro hatalmas sikernek örvend. Bátran kijelenthetjük: a csapat az utóbbi évek egyik leglátványosabb áttörését hajtotta végre metál-fronton.

Az együttes arca és hangja Tatiana Shmailyuk, aki nemrég egy interjúban több titkot elárult magáról, és aki néhány nappal ezelőtt igen érdekes gondolatokat osztott meg az EMP UK riporterének.

Több metálénekesnő vocal coachként, azaz hangképző tanárként vagy kimondottan énektanárként is keresi a kenyérre valót, például Floor Jansen (Nightwish), Heidi Parviainen, a Dark Sarah frontasszonya vagy az Ex Librisből ismert Dianne van Giersbergen. Azonban Tatiana, amikor erről kérdezte a riporter, elmondta: egyáltalán nem vonzza ez a terület.

maxresdefault_7.jpg

"Bár tanári diplomám van, nem látom esélyét annak, hogy valaha ilyesmivel foglalkozzak. Rájöttem, hogy nem elég hozzá a tudásom. Szinte semmit nem tudok! Kemény volt megtanulni a hörgést számomra. Van, akinek éveket is igénybe vesz, és nem biztos, hogy végigcsinálja. Másrészt se erőm, se türelmem nincs ehhez. Ráadásul introvertált vagyok, nem szeretek sokat beszélni. Számomra ez nem megfelelő terület."

- kezdte Tatiana, majd így folytatta:

" 15 éve tanulom ezt, és még mindig dolgozom a hangomon. Nem vigyázok a hangomra, rossz példa lennék. Erős dohányos vagyok. Sok időt töltöttem azzal, hogyan tanuljak meg gyorsan váltani a hörgés és a tiszta éneklés között. Ezt nehéz lenne elmagyarázni, mert saját módszerem van erre. Tehát még én is tanulok."

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr5815369274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása