A Sireniaalapítója, Morten Veland már jó ideje működteti szólóprojektjét, a Mortemia-t, amely eddig is lenyűgöző vendégénekes-felhozatalt vonultatott fel. Most újabb izgalmas -immár harmincadik- fejezethez érkezett a történet: ezúttal Diva Satanica a Bloodhuntersoraiból, valamint Grace Darkling és Rehn Stillnight álltak a zenész mellett egy igen különleges feldolgozás kapcsán.
A választott dal igazi időutazás. A 2022-ben elhunyt legendás rapper, Coolio uralta a listákat 1995-ben a mára kultikussá vált Gangsta’s Paradise című slágerével. Ezt az ikonikus örökzöldet értelmezte most újra Morten és a három tehetséges énekesnő, saját, sötéten epikus hangzásvilágukba átemelve.
Egy friss interjúban megkérdezték Lzzy Hale-t, a Halestorm frontasszonyát, hogy a női rockmozgalom egyik vezető alakjaként milyen változásokat remél a következő években.
Lzzy, aki 1997-ben, alig 14 évesen alapította a zenekart bátyjával, a dobos Arejay-jel, így válaszolt a kérdésre:
Beszélgettem már erről a pályatársaimmal – pl. Amy Lee-vel az Evanescence-ből és más barátaimmal –, sőt azokkal a nőkkel is, akik előttem jöttek. A szüleim generációjáról beszélek, és arról, amin felnőttem, úgy mint a Heart, Pat Benatar, Joan Jett, Lita Ford és a többiek. Volt szerencsém találkozni velük és személyesen megköszönni: ‘Köszi, hogy nem adtátok fel.’ Mert érzem, hogy ha ők annak idején azt mondják, ‘jaj, ez túl nehéz’, akkor lehet, hogy én is ezt a hozzáállást örököltem volna. Nekik sokkal keményebb dolguk volt, mint nekem. Ők már puszta létezésükkel, azzal, hogy tovább vitték a lángot, lehámoztak rólam egy csomó terhet.
- vallotta, majd így folytatta:
Szóval nekem egyetlen felelősségem van: kicsit könnyebbé tenni az utat azoknak, akik utánam jönnek. És ez egyszerre a legegyszerűbb és a legnehezebb dolog: önmagadként létezni, a lehető leghonestebbnek lenni, és folytatni a munkát. Bárhogy is alakulnak a dolgok – furcsák lesznek, nehezek lesznek –, nem szabad elterülni és feladni. Mert ha megteszed, azzal annak a következő generációnak azt üzened: ‘ha Lzzy is feladta, akkor én miért próbálkozzak?’ Ha viszont kitartunk és továbbadjuk a fáklyát, talán lépésről lépésre mindenkinek könnyebb lesz. Egyetlen generáció sem tudja megnyerni az egész háborút, de rengeteg kemény csatát megnyerhetünk, és továbbadhatjuk a tapasztalatot, a tanácsot, és egyszerűen példát mutathatunk.
Amikor Joe Hottinger, a banda gitárosa megjegyezte, hogy idén a Louder Than Life fesztivál egyik színpadát ők vezetik majd Kentuckyban, több más női frontos zenekarral együtt, Lzzy így reagált:
Ez mindannyiunk érdeme – mindazoké a lányoké, akik előttünk jártak –, hogy kiálltunk a saját helyünkért. Mostanra a nők sokkal inkább érzik azt, hogy igen, ez tényleg lehetséges, még a korábbi évekhez képest is. A mizogínia mindig ott lesz, az akadályok is, és lesznek pillanatok, amikor elbizonytalanodsz: ‘Tényleg itt a helyem?’ Igen, itt. Ezek a fiatal nők már le is rázzák ezeket a régi terheket, és szerintem sokkal magabiztosabbak abban, hogy tudják: képesek rá, és végig is tudják csinálni.
E sorokkal zárta gondolatmenetét:
A nőgyűlöletre épülő akadályok között, amelyeken én átmentem, minden egyes fickóra, aki azt mondta: ‘hát de te egy csaj vagy, mit keresel itt?’, jutott öt vagy hat másik, aki azt mondta: ‘ember, valami különleges történik itt, muszáj folytatnod!’ Szóval az is rajtad múlik, hogy melyik hangnak hiszel. Nem engedheted, hogy egy-két ember véleménye eltérítsen az álmaidtól, mert ez végső soron rajtad áll. Lányként születtem. Történetesen imádom a hard rockot. És semmi másra nem vágytam soha, csak arra, hogy a haverjaimmal egy bandában legyek, és megnézzük, milyen messzire juthatunk együtt.
Február 20-án jelentette meg a holland énekesnő új kislemezét, a Red Sky-t, amely egyben a visszatérését is jelzi. A dal a "La Mort" című EP központi darabja, amely a monumentális koncept-középlemez – "La Vie, La Mort, L’Amour" – második része, és 2026. március 27-én lát napvilágot. A történet a "La Vie" első részével indult, majd a Red Sky megjelenésével új lendületet kapott, a teljes ciklus pedig 2026 végére teljesedik ki.
A friss anyag az 1980-as és 1990-es évek gazdagon rétegzett hangzásvilágából merít. Anneke ezúttal egy nyolctagú zenekarral vonult stúdióba, hogy rögzítse a dalokat – a cél az volt, hogy visszahozza egy valódi, élőben játszó banda nyers energiáját, súlyát és lüktetését. A minimalista megközelítés helyett most a mélyebb, karakteresebb, analóg érzetű hangzás vált dominánssá.
Az új korszak bejelentése egy rendkívül aktív időszakra esik. Miközben újradefiniálja jelenlegi zenei világát, Anneke továbbra is tiszteletben tartja saját múltját: ismét turnézik korábbi zenekarával, a The Gathering-gel, és Budapestet is útba ejtik június 27-én.
A Kamelot bejelentette az őszi európai turnéját, amelynek egyik kiemelt állomása 2026. november 14-én lesz, a budapesti Barba Negra falai között. A floridai zenekar ráadásul nem egyedül érkezik: velük tart az olasz Temperance, valamint a három lányból álló Exit Eden. Utóbbi soraiban három meghatározó hang sorakozik:Anna Brunner (Leauge Of Distortion), Clémentine Delauney (Visions of Atlantis) és Marina La Torraca (ex-Phantom Elite, Battle Beast).
Az Exit Eden 2024 elején adta ki második nagylemezét "Femmes Fatales" címmel. A friss anyagon már nem hallható az alapító Amanda Somerville, aki családi okok miatt intett búcsút a projektnek. Kritikánk a lemezről ITTolvasható.
A hazai közönség számára jól ismert Temperance 2013-as indulása óta több tagságbeli változáson esett át. A csapat kezdetben Chiara Tricarico hangjára épült, aki később a Moonlight Haze tagja lett. Helyét 2018-ban Alessia Scolletti vette át, ő 2023-ban egészségügyi okokból távozott a bandából. A jelenlegi énekesnő, Kristin Starkey, már szerepel a 2023 őszén megjelent, konceptuális "Hermitage – Daruma’s Eyes Pt. 2" albumon is.
A gothic metal szcéna egyik legismertebb művésze, a Lacrimosa billentyűse és énekesnője, Anne Nurmi hónapok óta küzd egy komoly betegséggel, amely miatt 2025-ben vissza kellett lépnie a turnézástól.
A zenekar az elmúlt időszakban rendkívül óvatosan és tiszteletteljesen kommunikált Anne egészségi állapotáról, konkrét diagnózist továbbra sem hoztak nyilvánosságra. Most azonban újabb reménykeltő hír érkezett a felépülésével kapcsolatban, amelyet a csapat másik tagja és Anne férje, Tilo Wolff osztott meg a Facebookon:
Drágáim! Anne felépülése jól halad, és továbbra is bizakodóak vagyunk, bár még egy műtét vár rá. További információkkal jelentkezem, és addig is szeretettel üdvözöl benneteket.
Anne Nurmi pályája a finn darkwave/gothic színtéren indult a Two Witches nevű formációval a ’80-as évek végén, ahol billentyűsként és énekesként is ténykedett. A nemzetközi áttörést azonban akkor érte el, amikor 1994-ben csatlakozott a Lacrimosa-hoz. Mély, melankolikus hangszíne, a sötéten elegáns szintetizátor-témái és karizmatikus jelenléte azonnal a zenekar védjegyévé váltak. Az olyan albumok, mint a "Stille" (1997), az "Elodia" (1999) vagy az "Echos" (2003) mára kultikus státuszba kerültek, és Anne stílusa jelentős részben formálta a Lacrimosa különleges, szimfonikus–gothic hangzásvilágát. Több mint három évtizede számít a műfaj egyik legikonikusabb női alakjának.
Február 19-én derült fény az Arch Enemy új énekesének személyére, aki nem más, a korábban Once Human-ből ismert Lauren Hart, akivel a zenekar első közös dalát is debütáltatta - a szerzemény a To The Last Breath címet viseli és három nap alatt közel egymillió megtekintést kapott.
A rajongók hetek óta találgattak, ki léphet Alissa White-Gluz helyére az új frontlányként; a legtöbb ujj egyértelműen Angela Gossow felé mutatott, aki 2000 és 2014 között tépte szét a világot a banda élén. Angela azonban egyetlen, higgadt kommenttel lehűtötte a reménykedőket: nem, nem ő tér vissza a mikrofon mögé.
Ám a német énekesnőnek - aki kilépése óta az Arch Enemy menedzsereként dolgozik - valóban megfordult a fejében, hogy ismét színpadra álljon csapattal. A mai napon egy Laurennel közös fotót posztolt a közösségi platformjaira, amelyben bevallja: komolyan elgondolkodott a zenekarral való újraegyesülésen.
A szívem szerinti húgom. Egy végtelenül melegszívű, valódi ember. Ugyanaz a zenei ízlésünk, ugyanaz a vokáltechnika és az elköteleződés a zene, az emberek és a fizikum iránt. Sok éve ismerjük egymást. Követtem az útját az Once Human-nel, és reméltem, hogy egyszer sikerül az áttörés. Aztán drukkoltam, hogy csatlakozzon egy másik nagy metalbandához. Nem jött össze. Ő viszont soha nem adta fel! Én pedig már azon gondolkodtam, hogy összehozok neki egy teljesen új zenekart – olyasmi hangzással, mint a Dimmu Borgir, Arch Enemy / In Flames és Machine Head/ Once Human keresztezése. Megkértem, küldjön be pár feldolgozást, hogy teljes képet kapjak a hangjáról, és elkezdtem zenészeket keresni hozzá. Aztán történt valami az Arch Enemy háza táján. Nagyon komolyan elgondolkodtam azon, hogy visszatérek. Ránéztem az életemre, a koromra, a még kicsi gyerekeimre, és arra a brutális mennyiségű munkára, ami a banda menedzsereként rám hárul. A válasz végül nem lett. Sem érzelmileg, sem mentálisan nem voltam kész erre. Rengeteg hihetetlen énekes jelentkezett a világ minden tájáról. Én Laurent ajánlottam a srácoknak. Michael [Amott] pedig igent mondott. Lauren 2025 decemberében felénekelte a dalokat, és felemelkedett, mint egy főnix. Olyan intenzív és diadalmas, ő >>Angela reinkarnációja<<, és szerintem még túl is szárnyal engem. Készen áll arra, hogy évtizedekig vigye a lángot, megtiszteltetés és alázat számomra, hogy együtt dolgozhatok vele. Végre.
- írta a posztban Angela, aki a zenekarral hat nagylemezt készített, majd 2014-es távozása után kezdett a csapat menedzsereként dolgozni, megházasodott és két gyermeke született.
Ezer csontot lerágtak már erről a történetről, mégis újra és újra előkerül: Tarja Turunen távozása a Nightwishból. Az énekesnő most a brit Metal Hammernek mesélt erről, és arról, hogyan élte meg valójában ő és férje azt az időszakot.
Mint kiderült, Tarja semmit nem sejtett.
A semmiből jött, teljesen váratlan volt – én sem számítottam rá, és a férjem sem. A föld megremegett alattunk… két hétig csak sírtunk.
Marcelo Cabuli és Tarja 2003 nyarán házasodtak össze, kislányuk, Naomi idén már 14 éves lesz. Marcelo a kapcsolatuk kezdete óta az énekesnő menedzsere is, így a Nightwish turnéjaira is elkísérte őt. A zenekar többi tagja az argentin üzletemberben látta a probléma gyökerét, valamint elmondásuk szerint Tarját rossz irányba terelte, az emlékezetes nyílt levélben azt írták a finn tehetségről, hogy egy pénzéhes, önző díva lett, aki alábecsüli a rajongókat. 2005. október 21-én, a helsinki Hartwall arénában megtartott turnézáró koncert után Tuomas Holopainen, Jukka Nevalainen, Emppu Vuorinen és Marko Hietala átadták neki a levelet, amelynek tartalmát másnapra az egész világ ismerte. Ezt követően Tarja és Marcelo úgy döntöttek, hogy Argentínába repülnek.
El kellett menekülnöm Finnországból. Másnap repülőre ültem, de ott is mindenhol a rólam szóló hírekbe botlottam. A repülőn ültem, sírtam, és mindenhol lehalkították a tévéket. A napi hírekben ez ment: ‘Tarját kirúgták a Nightwishból!’ Hetekig mindenhol ez kísértett. Buenos Airesben riporterek álltak az ajtóm előtt; ki sem mertem lépni a lakásból. Borzalmas volt.
- emlékezett vissza Tarja, aki elmondta, hogy szerinte mi lehetett zenésztársai döntésének oka:
Nos… az ‘ok’ az volt, hogy a zenekaron belül semmi nem volt rendben már hosszú évek óta. A zenészek közti kapcsolat alapjaiban nehéz volt, éveken át. Erről ennyit tudok és akarok csak mondani. A Nightwish lényegében a "Wishmaster" album után nem volt már a régi...
Meglepő kijelentés ez annak fényében, ha figyelembe vesszük a "Century Child" (2002) és az "Once" (2004) hatalmas sikerét. De az időszak valóban kaotikus volt: a basszusgitáros Sami Vänskä távozása, Marko Hietala érkezése, és az állandó belső feszültségek.
Tarja a Nightwish tagjaként, 2004-ben
Ám az énekesnő, aki híres pozitív életszemléletéről, így zárta mondandóját:
Ennek úgy kellett végződnie, ahogy végződött – hogy ma boldogabb lehessek, mint valaha, és a saját zenémet készíthessem a saját közönségemnek. Nagyon nehéz volt túljutni rajta, de hiszek abban, hogy ami nem öl meg, erősebbé tesz.
Azóta lassan 21 év porlad el a történelem hamujában, és Tarja időközben már Markóval is körbeturnézta a világot – igen, azzal a Markóval, aki szintén hátat fordított a csapatnak 2021-ben. A régi feszültség mára elpárolgott, a jég megtört, és mostanra újra olyanok, mint két veterán túlélő, akik ugyanazon a csatatéren estek el – csak épp jó barátokként álltak fel belőle.
Alissa White-Gluz neve ma már összefonódott a modern metal egyik legerősebb hangjával, de az út, ami idáig vezetett, sokkal nyersebb, emberibb és kitartóbb volt, mint azt bárki gondolná. Egy friss Facebook-posztban most elmesélte a történetét.
Több mint húsz éve csinálom ezt. A színházban kezdtem, díszlettervezőként – hatalmas, valósághű díszleteket építettem és festettem. Tiniként rengeteg underground metal- és punkkoncertre jártam, és egy ponton azt találtam ki, hogy kipróbálom magam színpadmesterként helyi bandáknál. Így találkoztam egy együttessel, akik épp énekest kerestek. Mivel nagyjából mindenkit ismertem a szcénában, megkértek, hogy segítsek. Biztos voltam benne, hogy találok nekik valakit – aztán kiderült, hogy ez jóval nehezebb, mint hittem.
- kezdte vallomását, majd így folytatta:
Nem akartam üres kézzel visszamenni, úgyhogy a legjobb barátnőm (aki a mai napig a legjobb barátnőm) felvett engem, amint a Crazy Traint éneklem karaoke-ban, a Boss 8 trackjén, a pincében. Gyorsan ki is írtunk egy CD-t. Másnap elvittem a bandának a „megtalált új énekest”. „Ugye nem baj, ha lány?” – kérdeztem, mert akkoriban egyetlen nő sem volt a helyi színtéren. Meghallgatták a demót, imádták, és kérdezték, ki az. Csak mosolyogtam, és mondtam: én vagyok.
Alissa nem húzta a száját akkor sem, ha a körülmények nem voltak komfortosak:
Onnantól kezdve kézzel rajzoltam és terveztem a merch-et, helyszíneket foglaltam, zenét és dalszöveget írtam, vezettem a furgont és a trailert keresztül a kontinensen, a kocsiban aludtam tél legnagyobb fagyában és nyár kibírhatatlan hőségében, négy pasival összegyűrődve.
Zuhanyoztam Walmart-mosdóban, a fellépés előtt pedig a trailerben öltöztem át, egy autóakkuhoz kötött lámpa fényénél, amit apám barkácsolt nekem, hogy csukott ajtónál is lássak valamit. Én árultam a merch-et, én küldtem be a Soundscaneket, én számoltam el a szervezőkkel, pakoltam a cuccot, kevertem a számokat… aztán hazamentem és alkalmi munkákat vállaltam, hogy kifizessem a következő turnét.
Így zárta sorait:
Az életem több mint felét a zenének adtam – és valahogy mégis úgy érzem, most kezdődik csak igazán. Hálás vagyok mindazoknak, akik évek óta körülvesznek: a csapatnak, a kollégáknak, az iparági kapcsolatoknak, a barátoknak, a családnak és a rajongóknak.
Miután sejtelmes videókat posztolva napok óta a rajongók idegrendszerén táncolt a tavaly novemberben frontember nélkül maradt zenekar, az Arch Enemy ma végre bemutatta új énekesnőjét. Alissa White-Gluz helyét Lauren Hart veszi át, akit a Once Human-ből ismerhetünk.
Ezzel egy időben egy vadonatúj dalban mutatja meg Lauren a tehetségét és rátermettségét, a To The Last Breath már meghallgatható és megtekinthető a hozzá készült videoklip is.
Laurenhez kapcsolódni fontos mérföldkő volt az utamon. A közös munka vele kivételes élmény — lenyűgöző hangja, elkötelezettsége és professzionalizmusa ritka minőséget képvisel. Nagyon várom a folytatást és a további közös alkotást.
- osztotta meg Michael Amott gitáros.
Ne legyen kétség — ez a dal számvetés. Zeneileg könyörtelenül hű az eredeti elképzelésemhez, és hiszem, hogy a régi rajongók ezt az első pillanatban felismerik. A szöveg arról szól, amikor átlátsz a megtévesztésen, és lerombolod a kontroll illúzióját. Arról a pillanatról, amikor rájössz: mérget adtak — és te mégis úgy döntesz, hogy visszavágsz. Amikor ez a tisztánlátás elér, nincs visszaút. Vagy megcsinálod… vagy elbuksz. Amikor azt hiszed, mindennek vége, új kezdet emelkedik fel. Most pedig itt az idő, hogy velünk tombolj, egészen az utolsó kibaszott lélegzetig!
Az öt japán lányból - Asami, Fami, Miyako, Midori és Haruna- álló Lovebites új fejezetet nyit karrierjében, ugyanis az egyik legnagyobb metal kiadóval, a Napalm Records-szel kötöttek szezrődést, az együttműködés eredménye pedig a csapat készülő új albuma, az "Outstanding Power", amely május 8-án szabadul a világra.
A korong első kislemezes dala, a The Castaway mától meghallgatható, így a rajongók végre bepillanthatnak az új korszak kapuján túlra. A szerzemény vágtató riffekkel, sodró, elementáris érzelmekkel robban be, majd elsöprő lendülettel tarolja le a hangteret, alább pedig megtekinthető a hozzá forgatott videoklip is.
Hatalmas örömmel jelentjük be, hogy Ázsia kivételével világszintű szerződést kötöttünk a Napalm Recordsszal. A kiadó névsora a feltörekvő csapatoktól a nemzetközi sikereket arató zenekarokon át egészen a mindenki által tisztelt legendákig ível. Büszkék vagyunk rá, hogy ennek a rangos örökségnek a részévé válhatunk. A Napalm Records heavy metal iránti szenvedélye tökéletesen összhangban áll a miénkkel, és együtt mindent megteszünk azért, hogy az új albumunk, az "Outstanding Power" méltó sikert arasson. Maradjatok velünk!
- mesélte a kiadóváltás kapcsán a zenekar, az új albumról pedig eképpen meséltek:
A szárazföld szilárd talajával ellentétben a tenger sosem ígér stabilitást. Mégis, egy hajó rendületlenül tör előre a felszínén, nem hátrálva meg a csapó hullámok, a tomboló viharok és a zúgó mennydörgés elől. Ezzel az elsöprő erővel a szívünkben alkottuk meg ezt a valóban egyedülálló albumot – olyat, amelyet csak mi hozhattunk létre. Reméljük, hogy a világ minden táján élő metalrajongók erőt merítenek az "Outstanding Power" dalaiból, és alig várjuk, hogy együtt fussunk ki a nyílt vízre a Lovebites nevű hajó fedélzetén!
A lemez dallistája:
01. The Castaway 02. Silence The Void 03. Forbidden Thirst 04. Blazing Halo 05. Dream Of King 06. Phoenix Rises Again 07. Out Of Control 08. Wheels On Fire 09. The Eve Of Change 10. Reaper's Lullaby 11. Eternally 12. One Will Remain