Xandria-interjú a Heavy Music HQ oldalon

2017. február 04. 12:01 - Jurancsik Eszter

Dianne van Giersbergen az új albumról és élményeiről mesélt

A szimfonikus metálbanda legújabb albuma január 27-ével került boltokba, Theater Of Dimensions címmel, amelyet már nagyon vártak a formáció rajongói. A lemez jóval sokszínűbb és keményebb lett, mint elődje, a Sacrificium. De mégis milyen dolgok foglalkoztatták a holland énekesnőt, aki 2013-ban csatlakozott német zenésztársaihoz?

"Sokkal inkább megértem a hangszereken való játékot, mint a Sacrificium megjelenésének idején! De sokat tanultam arról is, hogy mennyi mindent kell megtenni ahhoz, hogy a rajongók tetszését elnyerjük. Sokat segített az a tény is, hogy az új lemezünket Joost van den Broek producerelte, ragyogó munkát végeztünk együtt!"

- kezdte a 31 éves énekesnő.

Kiderült az is, hogy Dianne az interneten keresztül küldte el éneksávjainak demóit, később pedig a stúdióban alakítgattak a felvételeken. Kényelmesnek tartotta ezt a megoldást és a többieknek sem volt kifogása ellene.

xandria_1.jpg

A fellépések kapcsán a dalospacsirta elmondta, nem tud választani, hogy eddig melyik koncert volt a legjobb, mert minden közönség nagyszerű, lelkesen fogadják őket, bármerre járnak. Ugyanígy volt névrokona, az Anneke van Giersbergen által vezetett The Gentle Storm december 17-én megtartott koncertjén, ahol Dianne meglepetésvendég volt.

A Xandria frontasszonya azonban nemcsak a zenében tehetséges; Precious Metal néven saját ékszerkollekciót hozott létre, amelynek oldala itt látható.

Rajongóik felé pedig Dianne egyetlen szót üzen: köszönet! 

"Nagyon hálásak vagyunk a lelkességért, a hűségért és az érdeklődésért!"

- zárta sorait az énekesnő.

A teljes interjú itt olvasható!

 

komment

Blood Up: interjú Bíró Tóth Anita énekesnővel

2017. február 03. 10:34 - Jurancsik Eszter

Megjelent a zenekar bemutatkozó kislemeze, "Kiáltsd még!" címmel

Mikor kezdtetek zenélni és kik a példaképeitek? Mesélj kérlek kicsit bővebben Magatokról!

 

"Először is szeretném megragadni az alkalmat ,hogy megköszönjem az interjú lehetőségét! Igazából mindannyiunknak meg van már a maga tapasztalata és útja a háta mögött! Jómagam közel 10 éve vagyok a szerelmese. Példaképem nem volt , jártam a magam útjait. Testvérem első szerelme a basszusgitár lett, amit boldogan adtam a kezébe életem 2. komolyabb fizujából azzal a feltétellel ,hogy minden este leellenőrzöm az ujjait és ha nem látok rajta vérhólyagot ,eladom a gitárját :D Persze viccelődtem vele mert tudtam ,hogy szíve vágya. Deme Tamás már több mint 10 éve dobol, olyan ,mint egy Duracell nyúl, soha nem fárad. Tamás kedvenc "nagykópéi" Mike Portnoy, Mike Mangini, Jojo Mayers , csak hogy egy párat említsek. Mácsai Dániel szintúgy műveli a műfajt egy ideje, ő az olyan gitárosokat preferálja mint : Chuck Schuldiner, Gary Moore,Andres Björler;Stephen Carpenter, Peter Tägtgren.Török Péter pedig zenekarunk legfrissebb tagja , aki úgy érzi hogy hozzánk végre megérkezett :) Akikre Ő felnéz Jim Root, Báthory Zoli , Daron Malakain. A kezdetekben, ez a testvéremnek  volt a projektje, és egy hirdetés útján jelentkezett hozzánk Dani, akivel mondhatni azonnal megszületett a barátság! Így hárman vágtunk bele két dalnak és így született meg a Semmi se lehetetlen és a Kinek Hiszed magad - akkor még házilag felvett verzióban. Ennek a két dalnak köszönhetően , sokan bíztattak minket ,hogy ne maradjon meg projektnek, vigyük még tovább a dolgot és úgy voltunk vele , akkor miért is ne! A zenekar jelenleg 5 stabil tagból áll."
16215988_1364718040226839_1402814122_n.png
A dalszövegekért ki a felelős és milyen kedvenc témáitok vannak?
"A dalszövegeken közösen dolgozunk Gyuszival. Néha videóra kéne venni ,hogy miket össze nem hozunk. :D Szeretjük a súlyosabb és a kényesebb témákat, amikről az emberek nem szívesen beszélnek, de már tapasztalták vagy átéltek hasonlót. Az életből merítünk témákat, de pl. az EP egyik dalának a szövege konkrétan a drogfüggésről szól. Szeretjük ha van a szövegnek mögöttes tartalma."
Terveztek-e koncerteket a közeljövőben?
"Egyenlőre nyár vége - ősz eleje amikor szeretnénk beindulni. Az új számokon dolgozunk, most erre szánjuk ezt az időszakot. Az első kiadványunk a Kiáltsd még nevet viseli, ami egy négy számos kislemez :) Február elsején digitális formában fog megjelenni első körben, a korongok gyártása pedig folyamatban van. Idén még készülünk egy meglepetéssel is , úgy hogy ebben az évben se fogunk unatkozni."
16237217_1364718036893506_2016307588_n.png
Mi a véleményetek a legnépszerűbb női énekesekkel rendelkező zenekarokról?
"Örülünk , hogy vannak és színesítik a palettát, mindegyik a saját stílusában. :) "
A zenekar Facebookos oldal ITT érhető el!

komment

Tarja bulija a Barba Negrában

2017. február 02. 20:57 - Jurancsik Eszter

Fergeteges koncertet adott a finn metálkirálynő

A budapesti Barba Negra lassan az egyetlen koncerthelyszín marad a metálosok számára, hiszen a PeCsát lebontották, a Club 202 pedig a villamospálya építési munkálatai alatt nem üzemel - felröppentek olyan pletykák is, hogy a tőlem alig öt percnyi sétára található helyet végleg bezárják - ám ezt senki nem erősítette meg. Először volt szerencsém a Barbát látni, ami kisebb, mint a néhai Petőfi Csarnok, ám hangulatos. Itt lépett fel február első napján a finnek legismertebb énekesnője, Tarja Turunen, aki előtt két zenekar adta meg a bemelegítést: a lengyel Anvision és a brit Devilfire. Az Anvision zenéje fogyasztható és nem rossz, bár az angolok 80-as, 90-es éveket idéző heavy metalja közelebb áll hozzám, az ő fellépésük alatt kezdett besűrűsödni a nézőtér. 

Nem sokkal 21.30 előtt azonban kezdetét vette a fő attrakció, Tarja koncertje! A metál koronázatlan királynője a színpadon úgy tombol, akár egy buldózer, végig kommunikál a közönséggel, puszikat dobál és vigyorog. Ebből látni, hogy élvezi, szereti, amit csinál, ő az, akit még az Isten is előadóművésznek teremtett. A dinamikus Demons In You-val indította a bulit Tarja. A dal három verzióban került fel a kislemezre: duett Alissa White-Gluzzal -ahogyan a The Shadow Selfen is hallható- Alissa, Tarja szólója külön-külön. A művésznő természetesen az utóbbi verziót nyomta le, ezt követte a Colours In The Darkon helyet kapott 500 Letters, majd a No Bitter End, amelynél már igencsak melegedett a hangulat. 

 

A Colours In The Dark volt az első lemez, amely Tarja kislányának születését követően jelent meg, rendkívül sokszínű lett a korong. Erről következett a Lucid Dreamer. Rendkívül érzelmes szám, személyes élményeket juttatva eszembe egy igen nehéz időszakról. Hiába, ez a nő tudja, hogyan kell megríkatni a közönségét. Szintén érzelgős refrénnel rendelkezik az Eagle Eye, amelyet a The Living End követett. A Calling From The Wild a sötétebb vizekre evez, mintegy szembesítve minket önmagunk árnyékával "shadow self". :) 

16426220_1367492059955590_6014345889247177060_n.jpg

Kép: Fogarasi Flóra Anna

A Nightwishban töltött időszakból Tarja összegyúrta az Ever Dreamet és a Slaying The Dreamert, némi Tutankhamenes dallamokkal is fűszerezve. Zseniális egyveleget kaptunk, a tömeg tombolt, üvöltött. Ezután meglepetés következett: akusztikus formában énekelte a finn szépség az Until Silence, a The Reign, a Mistique Voyage, House Of Wax és az I Walk Alone részleteit. Kellemes része volt a repertoárnak, ezután csupa dinamikus szám következett: Love To Hate, Victim Of Ritual, Undertaker, Too Many. 

 

A ráadásban az Innocence, a Die Alive és az Until My Last Breath volt hallható, méltóképpen befejezve a bulit. Tarja nehezen szakadt el a közönségtől, de hát minden koncert véget ér egyszer. Természetesen a zenésztársak is kitettek magukért, a közönség pedig -mint ahogyan mindig- lelkesen énekelt Tarjával. 

 Az énekesnő azt ígérte, hamarosan újra találkozunk...:)

komment

Tarja és az ő sötét oldala

2017. január 29. 15:56 - Jurancsik Eszter

Kiderült, honnan jött a "The Shadow Self" albumcím

A finn szoprán pacsirta The Shadow Self elnevezésű lemeze tavaly augusztusban jelent meg, és azóta is hatalmas sikernek örvend. 

De honnan jött az ötlet, hogy ezt a címet adja albumának a Finnország hangjának is becézett énekesnő?

cultura-tarja-turunen-foto01-tim-tronc-kicsi.jpg

Elmondása szerint egy Annie Lennox-szal készült interjút olvasva kapott inspirációt Tarja - a beszélgetésben ugyanis szó esett a mindannyiunkban ott rejlő sötét oldalról, az "árnyékról". Ez a fogalom Carl Gustav Jung svájci pszichiáter, pszichológus, analitikus nevéhez fűződik, aki szerint az árnyék oldal a fő személyiségjegyekkel teljesen ellentétes tulajdonságokat jelöli. 

"Mindannyiunknak van egy sötét oldala, és ezt el kellene tudni fogadnunk! A művészek különösen sok inspirációt merítenek ebből. Jó pár éve fedeztem fel magamban ezt az oldalt és a lehetőségeket, amelyeket kínál, noha alapvetően pozitív személyiségnek tartom magam."

- magyarázta a finn csillag, akinek a The Shadow Self nevű korongján szereplő dalok legtöbbje is ezt az érzést közvetíti, elég csak az Innocence-re, a Love To Hate-re vagy éppen az Undertakerre gondolnunk. 

 

 

komment

Xandria - Theater Of Dimensions

2017. január 28. 16:12 - Jurancsik Eszter

Dimenziók Színháza, remek játékkal

A jövőben szándékosan nem fogom használni a "lemezkritika" szót, számomra elég negatív színezetű. Persze, van pl. az "építő jellegű kritika", ami azért más elbírálás alá tartozik, de mivel nem vagyok zeneprofesszor, sem zenetanár, nem fogom használni ezt a kifejezést. 

Xandriáék jó néhány énekesnőcserén átestek. Az 1994-ben alakult csapat pályafutását Nicole Tobiennel kezdte, ám őt 1999-ben az akkor alig 19 éves Lisa Middelhauve váltotta, akivel első albumuk, a Kill The Sun 2003-ra készült el. Ezt követően még három korongot dobtak piacra együtt, majd 2008-ban Lisa távozott a zenekarból. Helyét Kerstin Bischof vette át, ám az ő Xandriás karrierje nem volt hosszú életű, 2010-ben ő is búcsút intett a bandának. Ez év decemberében az operás hangú Manuela Kraller lett az új vokalista, aki ezt megelőzően a Haggard zenei csoport tagja volt. A Neverworld's End címre keresztelt albumon ő énekel, sok rajongó az ő különleges hangjának köszönhetően figyelt fel a formációra. 2013 őszén az együttes bejelentette, hogy Manuela elhagyja őket - más zenei műfajokban szeretné kipróbálni magát. Ekkor került a képbe az Ex Libris és a Karmaflow énekesnőjeként ténykedő Dianne van Giersbergen, aki szintén remek hangi adottságokkal rendelkezik - a 2014-es megjelenésű Sacrificiumon már az ő hangja hallható. Az album megjelenését követően turnézni kezdtek ám eközben nem tétlenkedtek, ugyanis már 2015-ben megkezdték második közös lemezük dalainak írását, amely végül január 27-én vált elérhetővé, Theater Of Dimensions címmel. 

xandriaband2016_638.jpg

Két dal is megjelent ízelítőként szolgálva a lemezről, decemberben a We Are Murderers (We All), alig pár napja pedig a Call Of Destiny. Fontos megemlíteni, hogy a korong az Epica munkáját is segítő Joost van den Broek szárnyai alatt született meg, teljesen új hangzásokat hozva a banda életébe. Nem lett elaprózva a mű, az biztos!

A nyitó tétel, a Where The Heart Is Home dinamikusan vezeti fel a korongot, refrénjében mintha kicsit az Epica Blank Infinity-jére hajazna, de ez egyáltalán nem rossz, mert egyébként teljesen más szisztémára épül a dal, mint a holland csapat 2005-ös szerzeménye. Az ezt követő Death To The Holy harci dobokkal és power metalba hajló intróval késztet fejrázásra. Valamiért akaratlanul előmásztak a korai Nightwish-albumok dalai emlékezetemből, különösen a Wishmaster-t és a Century Child-ot idézi a dal, némi folkos vonallal felturbózva. 

A Forsaken Love nyugodtan és kissé melankolikusan indul, a folk-elemek innen sem hiányoznak. Egy közepes tempójú dal kerekedik ki belőle, amely erősen emlékeztet a Neverworld's End-en hallható Forevermore című szerzeményre. Nem rossz dal, de éppen a hasonlósága miatt nem túl sok újat tudott adni számomra. Dianne éneke teljesen rendben van, aki beleköt, az hülye és/vagy szar a füle. De kicsit az önismétlés kategóriájába estek ezzel a felvétellel.

Ezt a nótát a már klipes formában is megismert Call Of Destiny követi, amelyben már azért jóval több az eredetiség. Húzós riffek, dallamos refrén, amely beleég az ember agyába, a kórus pedig tökéletesen idomul Dianne drámai szoprán hangjához. A sorban a We Are Murderers (We All) következik, amelyhez szintén videót készített a zenekar, méghozzá nem is akármilyet. Tessék megnézni! Arcletépős, "pofátlan", odabaszós jelleggel kapjuk meg az arcunkba, hogy gyilkosok vagyunk és undorító módon kizsákmányoljuk Földünket. A lemez talán legerősebb dala, még a gitárok besokasodott jelenléte sem zavaró a végén. Ha daltól lehet orgazmusa egy zenerajongónak, akkor ez biztosan kiváltja. 

xandriatheatercd.jpg

Dark Night Of The Soul, a lélek sötét éjszakája. Lassan induló szám, érzelmes énekkel és gitárszólókkal. Valahogy mégsem késztet sírásra, inkább elgondolkodtat. Egyszerűen nem tudsz sírni, csak figyelni és a dallamok megbabonáznak. 

A keményebb vonalat erősíti az ezután hallható When The Walls Came Down (Heartache Was Born), ám mégsem lesz belőle a We Are Murderers-hez hasonló tombolás. Van viszont magasztos kórus, Dianne drámakirálynős éneke, amely természetesen nem a szó negatív színezetében értelmezhető. Nagy kedvenc, beleszerettem.

Joost van den Broek keze nyomát főleg az ezt váltó Ship Of Doom hallgatása közben lehet érezni. Kicsit Epicás, de mégsem. Nightwish? Therion? Mindegyik csapat sajátosságai felbukkannak a dalban, ám mivel van den Broek úrról van szó, nem keszekuszaságot eredményez, sőt... kemény metál és folk együtt, megspékelve egy igazán fülbemászó refrénnel és különleges meglepetésekkel -pl. a számolgatás, ami totál váratlanul csap le a hallgatóra, és seggre ülteti. Az album egyik legprofibban hangszerelt szerzeménye.

Afféle mulatós metálnak is beillő intróval jelentkezik be a Céilí. A cím egyébként egy ír néptánc nevét takarja, ennek megfelelően a borongós és a keménykedős vonal is távol kerül tőle, vannak viszont vonós és fúvós hangszerek a gitárok és dob mellé. Instrumentális dal, a mulatós jelleg ellenére végig libabőrözik az ember, zseniális dallamérzék, vidám hangulat, amely még a legborongósabb napokat is megtölti élettel. Emlékeztek a Nightwish Moondance című dalára, amely az 1998-as Oceanborn-on hallható? :D Valami ilyesmiről van szó itt is, csak nem finn, hanem ír hangulatot teremtve. 

5fe93004757b1967bd3d383a6c162814.jpg

Viszont a Song For Sorrow And Woe egyértelműen a Nightwish korai munkásságát idézi, a refrén erősen emlékeztet a finnek Deep Silent Complete, 2000-es dalára. A verzék rövidebbek azonban, a gitárok is súlyosabbak, így nem lehet lopással vádolni Dianne-éket. A fülbemászó refrén után azonban -a dal 3. perce körül- jönnek a komoly, kicsit megborítós énektémák és zenei megoldások. Először csak néztem, hogy most ez mi is akar lenni...? Aztán azon kaptam magam, hogy kb. harmadszorra hallgatom végig a számot...

Burn Me címmel egy tipikus bulislágert is hallhatunk, a koncertekről szerintem tuti nem fog hiányozni ez a darab. Hallgatható, szerethető, noha mintha kicsit az előző számok ismétlése lenne. Hallható benne férfi ének is, bár bennem nem hagyott túl mély nyomokat. 

A Queen Of Hearts Reborn érzelgősen, kicsit szomorkodósan indul, ám a felvezető ének után átcsap kőkemény metálkodásba, kórussal és kifogástalanul összehozott verzékkel. A refrén dinamikája valóban újraéleszti a szíveket, és Dianne a Királynő, aki a második perc vége felé nemcsak énekével, de beszédjével is kirángat a gödörből, ha valamilyen bánatod van. A tétel lassan végződik, de nem szomorúan és lelombozón. Ez hatalmas piros pont.

xandria_band2_200dpi.jpg

A 14 perc fölé kúszó A Theater Of Dimensions zárja az albumot, kedvesen, cukin, aranyosan indul, ám a harmadik perc felé már megkapjuk a zúzást is. Filmzeneszerű, monumentális hangulatot ébresztő dal, férfi beszédhanggal, kicsit az Epica legújabb albumának utolsó trackjét, a The Holographic Principle/A Profound Understanding Of Reality-t idézi, ám Dianne nemcsak énekel, hanem elmélkedős hangon filozofál, a szám pedig mintegy összefoglalja a lemezt. A 8. perc felé vicces zenei betétek is hallhatók, a férfi énekes pedig legalább olyan zseniális, mint Dianne. Innentől inkább a Nightwish Imaginaerumján és Endless Forms Most Beautifulján hallható megoldások sejlenek fel homloklebenyünk mögött, a dalt pedig lágy, már-már gyerekdalnak is beillő ének és zene zárja. 

VÉLEMÉNY:

A decemberben hallott We Are Murderers után darázs bújt a hátsó felembe, izgatottan vártam az albumot. Nem okozott csalódást a német legénység és aranytorkú holland énekesnőjük annak ellenére, hogy a Forsaken Love (számomra legalábbis) elég felejthető lett, a Burn Me pedig mintha az előző dalok ismétlése lenne. De a többi dal kellőképpen erős, megállja a helyét az album, Joost van den Broek pedig jól tette, hogy megtámogatta tudásával a zenekart. Erősebb lemez lett a Dimenziók Színháza, mint a 2014-es Sacrificium, amelyről csak néhány dal nyerte el a tetszésemet. Manuela Kraller hangjával szerettem meg az együttest, és bár Dianne is piszok tehetséges, jó ideig nem voltam hajlandó Xandriát hallgatni a bajor énekesnő kiválása után. Azonban Dianne is szép lassan belopta magát a szívembe, és bár a hangjával az előző lemez kapcsán sem volt bajom, valamiért a Sacrificium nem nyerte el annyira a tetszésemet. Viszont ezzel a koronggal egyértelműen szintet lépett a zenekar. Szép munka!

10/08

Kiadó: Napalm Records

Megjelenés: 2017.01.27.

Tagok:

Dianne van Giersbergen - ének

Marco Heubaum - gitár

Gerit Lamm- dobok

Philip Restemeier - gitár

Steven Wussow - basszusgitár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

komment

Megjelent a Xandria új albuma

2017. január 28. 14:17 - Jurancsik Eszter

Elérhető a Theater Of Dimensions

xandriaband2016_638.jpg

Tegnap végre elérhetővé vált a német/holland csapat legújabb stúdiólemeze, a Theater Of Dimensions. Tavaly novemberben jelentette be a Dianne van Giersbergen énekesnő vezette banda, hogy új anyaggal készülnek, amelyet Joost van den Broek szárnyai alatt készítettek el - egyébként ő producereli az Epica albumait is. Színes és jó értelemben durva korongot ígért a zenekar, amelyről eddig két dal jelent meg klipes formában, a We Are Murderers (We All) és a Call Of Destiny. A lemezről hamarosan ismertető is születik a blogon.

 

komment

Edenbridge: itt az album trailer!

2017. január 28. 10:58 - Jurancsik Eszter

Belehallgathatunk a dalokba

Február 27-én kerül boltokba a sógorok legújabb lemeze, a The Great Momentum, a Shiantara című dalhoz pedig már videó is készült.

edenbridgebandnov2016_638_1.jpg

Most egy pár perces felvétel is kikerült a Youtube-ra, amelyben a linzi együttes új korongján hallható többi dalába is belehallgathatunk:

 

 

A számcímek:

01. Shiantara (5:51)
02. The Die Is Not Cast (5:15)
03. The Moment Is Now (4:21)
04. Until The End Of Time (4:36)
05. The Visitor (5:54)
06. Return To Grace (5:13)
07. Only A Whiff Of Life (3:44)
08. A Turnaround In Art (7:32)
09. The Greatest Gift Of All (12:18)

Lanvall, a zenekar basszusgitárosa -egyben az énekesnő, Sabine férje- elmondta a Blabbermouthnak, hogy idén nagyobb turnéra indulnak a lemezzel.

komment

Újabb részletek az Arch Enemy DVD-jéről

2017. január 27. 13:58 - Jurancsik Eszter

As The Stages Burn címmel, március végén kerül boltokba a kiadvány

Alissa White-Gluz és zenésztársai többször szót ejtettek a március 31-ével megjelenő DVD-jükről, amely a tavaly augusztusi, Wackenes koncertet tartalmazza majd. A banda elmondása szerint a németországi fesztivál az egyik legklasszabb fellépésük volt, a DVD pedig a War Eternal album dokumentálásaként jellemezhető, ám más országokban adott koncertjeikről is szerepelnek majd számok rajta, emellett rengeteg extrát is láthatnak majd a rajongók. 

archenemy_2016.png

A Metal Underground nevű weboldalon már látható a DVD tracklistje, amely a következő:

Disc 1 (CD):

1. Khaos Overture (Live at Wacken 2016)
2. Yesterday Is Dead and Gone (Live at Wacken 2016)
3. War Eternal (Live at Wacken 2016)
4. Ravenous (Live at Wacken 2016)
5. Stolen Life (Live at Wacken 2016)
6. My Apocalypse (Live at Wacken 2016)
7. You Will Know My Name (Live at Wacken 2016)
8. Bloodstained Cross (Live at Wacken 2016)
9. Under Black Flags We March (Live at Wacken 2016)
10. As the Pages Burn (Live at Wacken 2016)
11. Dead Eyes See No Future (Live at Wacken 2016)
12. Avalanche (Live at Wacken 2016)
13. No Gods, No Masters (Live at Wacken 2016)
14. We Will Rise (Live at Wacken 2016)
15. Nemesis (Live at Wacken 2016)
16. Fields of Desolation (Live at Wacken 2016)

Disc 2 (DVD):

1. Khaos Overture (Live at Wacken 2016)
2. Yesterday Is Dead And Gone (Live at Wacken 2016)
3. War Eternal (Live at Wacken 2016)
4. Ravenous (Live at Wacken 2016)
5. Stolen Life (Live at Wacken 2016)
6. My Apocalypse (Live at Wacken 2016)
7. You Will Know My Name (Live at Wacken 2016)
8. Bloodstained Cross (Live at Wacken 2016)
9. Under Black Flags We March (Live at Wacken 2016)
10. As the Pages Burn (Live at Wacken 2016)
11. Dead Eyes See No Future (Live at Wacken 2016)
12. Avalanche (Live at Wacken 2016)
13. No Gods, No Masters (Live at Wacken 2016)
14. We Will Rise (Live at Wacken 2016)
15. Nemesis (Live at Wacken 2016)
16. Fields of Desolation (Live at Wacken 2016)
17. Outro (Live at Wacken 2016)
18. Wacken 2016: Behind the Scenes
19. Tempore Nihil Sanat (Live in Tokyo 2015)
20. Never Forgive, Never Forget (Live in Tokyo 2015)
21. Bury Me an Angel (Live in Tokyo 2015)
22. Taking Back My Soul (Live in Tokyo 2015)
23. Burning Angel (Live in Tokyo 2015)
24. The Day You Died (Live in Tokyo 2015)
25. No More Regrets (Live in Tokyo 2015)
26. Silverwing (Live in Tokyo 2015)
27. War Eternal (official video)
28. You Will Know My Name (official video)
29. No More Regrets (official video)
30. Stolen Life (2015 Version)
31. Stolen Life (2016 version)
32. Time Is Black (official video)

Ahogyan látható, terjedelmes anyagot ad rajongói kezébe a zenekar -egy CD is belekerül a pakkba- , ám ezt követően a Lacuna Coil és a The Haunted társaságában járják majd a világot tovább. A Century Media Records jóvoltából a War Eternal című szám Wackenes verziója már látható-hallható a Youtube videómegosztón.

 

komment

Csajok a Metalfesten

2017. január 24. 16:18 - Jurancsik Eszter

Érdemes ellátogatni a fesztiválra

2017. június 2.-a és 4.-e között kerül megrendezésre a Metalfest Open Air a csehországi Plzeň-ben,  a fellépők nevei itt láthatóak. A female metal rajongók számára is kedvez a buli, hiszen tiszteletét teszi a rendezvényen a svéd Amaranthe, a norvég Sirenia, de Tarja és Sharon den Adel is szórakoztatja majd a közönséget.

sirenia2-small_0.jpg

Sirenia

amaranthe.png

Amaranthe

orig_403299.jpg

Sharon den Adel és Tarja Turunen

 

komment
süti beállítások módosítása